Alább néhány kevéssé rendezett gondolatot közlök az otthoni karos kávéfőzők és vásárlóik belső világáról. Szubjektív és keresetlen szavaimmal sem megbántani, sem tanácsot adni nem szeretnék.

Amikor kissé jobban beleástam magamat az otthoni kávéfőzés rejtelmeibe, még nem sejtettem, milyen mélysége van a témának. Kezdetben vala a drága kávé = jó kávé csecsemői elképzelés. Sokan teljesnek nevezett életet képesek leélni anélkül, hogy akár halvány gőzük volna arról, hány fajta kávécserje létezik, vagy urambocsás hogyan néz ki maga a növény. Ezeket az embereket valószínűleg sosem zaklatta fel a kávéfőző bojlerének anyaghasználata, nem kaptak idegrohamot, ha a szemük láttára citromsavaztak alubojleres Gaggiákat. Az ilyen emberek azt hiszik, a kávé olyan, mint az uborka, vagy a karalábé, egyik mindegy, mint a másik. Ezeknek az embereknek sosem tűnik fel, hogy minden második kávéfőzőben ugyan az a technika (némi túlzással persze) variálódik, nagy eséllyel egyazon gyártó alkatrészeit árulják kisebb módosításokkal különféle csomagolással mindenféle brand alatt. Az ilyen ember, aki már túllépett a kotyogón, ránéz a készülékre a boltban, az ára mellett esetleg megszemléli a gyári adatokat – nyomás, teljesítmény (hahh), méretek – majd vásárol: mint az állatok. A sznob barista szaküzletben, a proli a hipermarketben. Mit tudnak ezek a szegények arról, mit jelent őrlemény minőség, helyes tamperelés, optimális nyomás, kávéfajtának/keveréknek megfelelő csapolási hőmérséklet. De tegyük fel, elvetemültebb kávé kedvelővel van dolgunk, aki már utána is nézett ezeknek. Nem sajnálta a pénzt egy valamire való új főzőre és főleg nem sajnálta a pénzt egy valamire való darálóra. Emberünk még egy tampert is beszerzett a patikamérleg mellé, ezzel teljesen felkészülve egy jó kávé lefőzésére... de ekkor valaki felteszi a kérdést: nem félsz, hogy az acél bojler hőingadozásai miatt keserű lesz az arabica? Belső fűtőszálas, vagy külső? Krómozott bronz a szűrőtartód? Te biztosan meg akarod inni a sok lepattogzott krómot? Vagy ami már megahorror, és távozztőlemsátán: termoblokkos gépet vettél??? A balga. Gyaúr. Hitetlen. Mit tud az ilyen a Réz Kazánok híveiről és örök harcukról az alubojleres használt PID-es Gaggia Classic-osokkal (megint túlzok)? Egyik másik fórumra tévedve az egyszeri kávézónak az az érzése támadhat, hogy végleg sötétségbe borulna a világ, ha a crema vastagsága nem adja ki... és ebben bizony van is valami.

Mert itt kezdődik a lényeg, itt válik el az ocsu a búzától, a kávéiszogató a kávét homofób módon lájkolótól. Nyilván nem véletlen, hogy magyarországon nagy rajongó tábora lett a használt klasszikus Gaggia gépeknek. Ezen belül is a háromjáratú szeleppel, OPV-vel (túlnyomás szelep) ellátott modelleknek. Ezekben a készülékekben „még volt anyag”. (más készülékekben is „van anyag”, de a Gaggiások fanatikus tábora pont jó a példához). Érdekes, hogy maga a cég is kínál és kínált egyszerre több féle modellt ugyan azzal a kazánnal, csak ahogy haladunk a paletán az olcsóbbak felé, eltűnnek az állítható szelepek (OPV, szolenoid), kicsivel gyengébbé válik a pumpa (17,5 vs. 15 bar). A gépezet borításán kívül a kifolyó csőrét is műanyagra cserélik –gondolom egy ilyen marhasággal is milliókat lehet spórolni. Hogy mindezektől rosszabb lesz-e a lefőzött kávé? Természetesen... hiszen aki olcsóbb főzőt vesz, az nyilván a kávén is spórolni fog. De mi van akkor, ha egy termék olyan jól sikerült, hogy a használt piac évtizedek után is bőségesen dobálja fel a kifogástalan állapotú, ám az újnak felébe, harmadába kerülő csúcsmodelleket? Mit tegyen a kávézás iránt elhivatott laikus? Vegyen egy jó nevű új főzőt egy havi átlagkereset kétszereséért, vagy annak a harmadáért egy szépen felújított, PID-el ellátott használtba fektessen? Hisz ezek az újak már a tervezett elavulás profitlelkű isteneinek könnyűfém poklában fogantak – évszázados technika csillivilli ruhába bújtatva. (Megnézték-e valaha a boltban a sok jóáras főző szűrőfelfogatását? A kívülről szépen fénylő fémruha alól kikandikál a bakelit bajonett, maga a horror. Ilyet még a legolcsóbb régebbi Gaggiákon sem nagyon látni.) Persze, egyfelől pénzkérdés a dolog. Aki nem teheti meg, nyilván nem is igen fog kardot rántani az elérhetetlen, sokszázezres gépek mellett, még ha vágyik is rá. (elgondolkodtak már azon, miért iszunk pezsgőt szilveszterkor, amúgy pedig nem különösebben? A pukkanás miatt? Vagy mert pálinkával csak a parasztok koccintanak? Tudna a tescos pezsgő jobban ízleni, ha Dom Perignon-lenne a cimkéjén?)

Mivel ez nem egy tudományos értekezés, és amúgy sem fogok semmi különösebb konklúziót levonni, most és itt vallom be: nemrég megPIDdeltem a Gaggiámat. A biztonságra persze ügyeltem, és igen óvatosan, alaposan megfontolva tettem mindezt. Azt kell mondanom, nem bántam meg. Pedig ebben még csak egy vacak OPV sincs, mégis jobb kávét főztem vele elsőre, mint nélküle. Persze szívtam rendesen, mert ugye irodalmtudományi tanulmányaim közben nem ragadt rám túl sok elektronikai tudás, de a végén csak összekötöttem azt a hat drótot helyesen. Az is sokat segít, hogy manapság a neten percek alatt beszerezhető bármi. De tényleg: bármi. Hőérzékelő K-elem, termopaszta, vagy műkutyagumi, tökmindegy. (Ebből a szempontból nem sajnálom, hogy nem csak karikával, fakockával és sárral játszottam gyerekkoromban, hanem beleszülettem ebbe a csodálatos informatikai világrobbanásba, még ha vágyik is a szívem az 1900-as évekbe.) És ami nincs a neten, az van itt a pjánéj bazáron, tíz lépésre mellettem. Az is csodálatos, hogy egy olaszországi gép, ami hozzám Dnyepropetrovszkból került Ungvárra, kapott egy PID-et Guangdongból, hogy így tovább vándoroljon Magyarországi új tulajához. Jó dolog ez, ha az ember szereti a kávét, szeret bütykölni, és még örömet is szerez ezzel, remélhetőleg nem csak magának.