Jómagam nem vehettem részt az első Ungvar Coffee Festival-on , csak távolról szurkolhattam, hogy színvonalas rendezvény kerekedjen a Boksay-múzeum kertjében, ezért igyekeztem minél több információt összegyűjteni az eseményről. Előre szólok, nem dicséret következik.

 A cikkek, videók, képek (sok képért katt ide) és beszámolók alapján sajnos elfog az érzés, hogy a szervezők nagyon sok mindent szerettek volna beletenni a kávédarálójukba és beleragadt a késük. A fotók alapján minden volt ez, csak nem igazán kávéfesztivál (pedig nagyon drukkoltam, engem már az elnevezéssel megvettek). Kbkv fesztivál gyereknappal, divatbemutatóval, koncertekkel és mellékesen néhány kávés standdal. Elnézést, hogy ezer kilométerről kritizálok, de az előzetes félelmeim úgy tűnik, beigazolódtak. Messze még a kávékánaán, avagy sok kávé megivása és számtalan kávézó nyitása még nem egyenlő azzal a kárpátaljával kapcsolatban sokat emlegetett, kifinomult kávékultúrával. Hogy egyből egy szerintem orbitális bakit említsek: a fesztivál belépti díjas volt. 50 hrivnyát kellet fizetnie annak, aki szerette volna megtekinteni az 5-6 kávés és pár másik standot. Értem én, mi az az ötven hrn manapság, plusz az árban benne voltak az esti koncertek is, de még csak egy ingyen kóstoló sem. Pesten ezerötért infarktusig kóstolhattam a Kávébár Bazáron… ok, nem akarom a két rendezvényt összehasonlítani, de én nagyon nem értem a logikát. (tudom, általában negatív vagyok, de azért ez nem általános: tessék csak elolvasni, mit összeömlengtem a Kávébár Bazár-os írásomban)

Mert nézzük a dolgot így: érdekel a kávézás, szívesen kóstolnék bele valami újba, hopp, itt ez a fesztivál, itt biztosan lesz rá mód, nosza , menjünk. Uram, egy ötvenes lesz a beugró, hmm, hát ok, mondjuk a hirdetésben is írhattátok volna, no mindegy, nézzünk be, ha már itt vagyunk. Ó, egy Medelines stand, vajon mi újat mutatnak? Semmit? Öööö, na jó, tovább, ott a törökkávés Okka, náluk vajon mi újat lehet kóstolni? Hoppá, hát semmi újat, azt is drágán és így tovább. Egy ismerősöm találóan jegyezte meg: ketten mentünk a párommal, mikor odaértünk, láttuk, hogy kifizethetünk 100 hrivnyát, hogy utána bent vehessünk ugyan olyan kávét, mint ötven méteres körzetben bárhol máshol. (csendben jegyzem meg, a rendezvénnyel átellenben lévő Mokasol kávéházba ingyen is be lehetett menni, persze ők nem is vittek ki standot.)

Szóval nem tudom, innen nézve én nem ilyen lovat akarnék. Biztos szép volt az egész, kellemes a zene, a múzeum kertje és környéke önmagában is csodás hely, de ide máskor is elnézhetünk ingyen, kávét pedig tényleg bárhol vehetünk ugyanezektől a forgalmazóktól a városban, konkrétan akárhol.   

Volr egy kérdés, amely sokszor elhangzott a fesztivállal kapcsolatban: - Ha Kárpátalján ennyire alapvető a kávéfogyasztás, akkor Ukrajna kávétérképén miért nincs feltüntetve Ungvár, még csak egy kávéfoltként sem? Én magam nem igen találkoztam még semmiféle kávétérképpel, de elhiszem a dolgot. Ukrajnában kávés fővárosként Lvivet (Lemberget) illik említeni, ami egy szempontból feltétlenül megállja a helyét: „Lembergben nincs igazán jó kávé, de nagyszerű kávézók vannak”. Ha az első Ungvar Coffee Festivál szervezői komolyan gondolják a dolgot, nagyon remélem, hogy átértékelik a szervezést és jövőre valóban arról fog szólni a program, amiről kellene: a kávékultúra zegeiről s zugairól a pörköléstől a kóstolás, a presszótól az új hullám legelvetemültebb csapolt jegeskávéjáig sok mindenről.

Esetleg zene.  

 Alább egy kis intermezzó következik a Medelin (igen, így, egy 'l'-lel) franchize tulajdonosával készített riport kapcsán.

Szervezés, kommunikáció, reklám: én is szerveztem már programot, így tudom, milyen nehéz megszervezni a csapatmunkát, egyszerre irányítani, logisztikát intézni, odafigyelni a marketingre, hirdetésre, és olykor egy lépés távolságból rápillantani saját munkánkra, hogy lássuk az egész képet is.

A program beharangozásaként az ungvári Tysa Fm rádióban látták vendégül Felix Birmant, az ungvári illetőségű Medelin kávés birodalom alapító tulajdonosát. Bár a riporter mindent megtett, hogy élvezhetetlen, szinte idegesítő legyen az interjú – médiakommunikációs orvosi ló –, az üzletembernek mégis sikerült pár érdekes dolgot elmondania. A kedvenc riporteri kérdésem a húsz éve kávéval foglalkozó, országos terjesztésű pörkölőt és számos kávézót üzemeltető emberhez: „Úgy tudom, kint lesznek a fesztiválon. Mit fognak ott csinálni?” – „Nos azt, amivel általában foglalkozunk”... A hülye kérdésre hülye válasz minden mélységét és bugyrát megjárja a tizenkét perces beszélgetés, de komolyan. Ettől függetlenül ajánlom ukránul (és oroszul) tudó kávészeretőknek a riportot (a riporter ukránul kérdez, Birman oroszul válaszol). Birman sokat mesél a 90-es évek óta újraformálódó kávézási szokásokról, az ukrajnai kávéfogyasztásról. Bár sok a tipikus sztereotip megállapítás – az olaszok szétégetik a kávét, a keserűség a kávéban csak rossz lehet, a robusta olcsó és rossz, az arabica az isten stb. – sok jó megállapítás is elhangzik. Például beszél Birman arról, amit még én is tapasztaltam gyerekként: a kárpátaljaiak nagyon sok kávét ittak és isznak, többet, mint akár az olaszok. Hol láttak még olyat, hogy a papa reggel felkel, lefőzi a kávét, megissza, elviszi a gyereket az iskolába majd betér egy kávézóba, hogy igyon még egyet? Míg 90-ben Kijevben a kávéról annyit tudtak, hogy valami fekete por, amit vízben kell elkeverni, addig az emberek Ungváron sorban álltak a Zolotéj kljucsikban, hogy presszókávét vegyenek (vagy a Bilocskában, Veszelkában). És valóban, erre magam is emlékszem még. Mennyire szerettem nagymamámmal eljárni A presszóba, hogy amíg ő beszélget a tulajdonossal, én kávéba mártott kockacukrot ehessek egy vizespohárból. Persze nem egy csésze kávéért ment nagyanyám, hanem egy literes „bánkányiért” (butilka). Hát igen, nem mindig volt termosz (meg ugye semmi más se nagyon). Birman a rosszabbnál rosszabb kérdések közt lavírozva elmondja még, hogy a POD-os kávé nem ördögtől való, sőt, akár ugyan olyan jó is lehet, mint a karos lefőzés (a Medelin árul is saját POD-os kávét), valamint beszél a forgalmazásról és a kávézó működtetés nehézségeiről (próbáljuk meg kitalálni, arra a riporteri kérdésre, hogy megéri-e kávézót üzemeltetni, vajon mit válaszolt a húsz éve kávézózó üzletember?). Izgalmas kérdés, és Birman többször is elmondja, hogy véleménye szerint a kárpátaljaiak kávézási szokásai merőben mások, mint a környező országok vagy akár Ukrajna más régióiban élőké.

Hát igen, a mi kis Kárpátaljánk valóban egy kulturális sziget a környező Nyugati Keleti szláv-multikultitengerben.