Ungvar Coffee Festival - Ungvári Kávéfesztivál 1. 0

Első alkalommal szerveznek szülővárosomban kifejezetten a kávénak szentelt fesztivált. Sajnos csehországi bokros teendőim miatt pont lemaradok az eseményről, amit több okból is nagyon bánok. Egyrészt minden olyan kezdeményezésnek elkötelezett támogatója vagyok, melyek az értékteremtésről, kulturális kikapcsolódásról, a városi élet hangulatosabbá, érdekesebbé tételéről szólnak. Ha van a dologban egy kis kávé, vagy egy csipetnyi sznobéria, (meg hát Ungvar…!) pláne vevő vagyok a dologra. Az unalomig ismételt egyen-jármárkák (majálisok, vásárok), bár lehetnek hangulatosak (a hrivnya leértékelődésével a külföldi fizetések felől nézve ’szinte-ingyen-pálinka-és-saslik-fesztivál’, igazából rettentően unalmasak. Másfelől  erősen szkeptikus vagyok az ungvári – szerintem egyelőre – csupán látszat kávékultúrára építő fesztivállal kapcsolatban, ezért pláne sajnálom, hogy nem vizslathatom végig a programot elejétől a végéig. Szóval igen, hajrá Ungvar Coffee Festival! (hát nem édes: Ungvar!)Ungvár fesztivál kávé

Légy a tudósítóm! Mivel magam nem lehetek ott, nem készíthetek képeket, videót, nem kóstolhatok (jajj, én szegény), ezért arra kérlek, ha arra jársz, tedd meg mindezt helyettem is! A képeket, videót posztold a facebook oldalamra! Ígérem, meghálálom!

Látszat kávékultúra? Többször is írtam már arról, hogy Ungváron jellemző az egy főre jutó kávézók magas száma (vicc nélkül, felesleges otthonra venni kávéfőzőt, kizárt, hogy 50 méteren belül ne legyen két jó és négy rossz kávézó akárhol a városban), ugyanakkor a „jó olasz presszó”, de még a „jó kávé” után is nyomozni kell. Van megfelelő berendezés , lassan egészen kiváló alapanyagok is megjelentek (lásd: Mokasol), de alig akad barista, vagy akár csak hozzáértő személy a pult mögött. Az újhullámos trend a trendekre jellemző késéssel sem igazán tud begyűrűzni (még szerencse, én akarok lenni az első!), a kávézókban továbbra is úgy kell kikönyörögni, hogy ne fél liter vízzel főzzék le a presszókávét (- Tetszik ismerni az olasz standardokat? - „Nekem ne magyarázzon, én 12 éve dolgozom kávézóban, még senki sem oktatott ki! …Minket a főnök így tanított!” –Boahh!).

Ungvár fesztivál kávé
Profizmust Ungvárra! Persze most még csak a szám jár, remélem akkor is nagy lesz az arcom, amikor a saját kávémat főzöm a saját kávzómban

Szóval ezért, hogy látszat, és nem a formálódó kifejezést használom. A formálódáson sajnos túl vagyunk, a piac meglehetősen telített, de igazából jó (ízes, szagos) presszóra mégis vadászni kell. Amire szükség volna, az az újraformálódás, az alibi kávézók kipusztulása és egy trendérzékeny (van ilyen szó?) barista közösség kialakulására. Mindez magával hozhatja az igényes kávéfogyasztói réteg megerősödését, akik nem csupán egy nem bántó ízű, lehetőleg nem túl drága kávé ízű folyadék ücsörgős elfogyasztását igénylik, hanem az első rossz tapasztalatra hátat fordítanak a kutyaaütőknek.  Addig is lehet fesztivált szervezni, olyan kijelentéseket tenni, hogy „legyen Ungvár Ukrajna kávé fővárosa!”, de pusztán a szándék kevés.  Jó fesztivált kell szervezni, ami nem kis feladat. (Nem akarom indokolatlanul idecitálni a pesti bazárt, de még ott is akadtak hiányosságok.)

Szóval újra csak igen, hajrá Ungvar Coffee Festival! (… Ungvar!)

Ímhol a program magyarul (bocs a suta fordításért):

Ungvar Coffee Festival - Ungvári Kávéfesztivál

Először rendeznek Ungvár szívében nagyszabású kávéfesztivált. Az eseményre május 28-29-én kerül sor a Boksai Múzeum környékén (előtte, mellette).

A programok között szerepel:

  • kávé expo
  • kávézók közötti vetélkedő
  • kávétérkép Ungvár kávézóival
  • szórakoztató programok gyerekeknek
  • különféle bemutatók és prezentációk
  • kézműves programok
  • Jazz
  • ételudvar
  • kerékpárparkoló és sok más érdekesség

Kapunyitás: 11 órakor (Közép-európai idő szerint)

Belépő: 50 UAH

Ungvár fesztivál kávé

 U.i.: ki mit gondol az esemény logójáról? Jómagam nem tartom túl szerencsésnek, pl Gergőnek sem esett le elsőre, de Andre már életérzésről beszél. Nagyon nem egyszerű dolog jó logót készíteni, mindenesetre én még gondolkodtam volna rajta picit. 

 0
Tovább

UngWar presso 2

Szeretnék egy kávéházat!

 „Lombos gesztenyefák alatt...” - Nyilván ugyan azt akarjuk mindketten. Nyilván ugyan azt látjuk mindketten. Nyilván. De az előjelek különbözőek.

Kár is volna tagadni, van úgy, hogy a tejeskávé is erősre sikeredik, pedig mi csak egy „gyenge” capuccinot szerettünk volna séta után, azt is csak azért kértük, mert a pincér kislány olyan szépen mosolyog (az általunk kért aeropress helyett), hogy azt nem lehet bírni. Mondunk is valami könnyed szellemeset, hogy ha már szakadnak a kötelek, legalább a magunkra erőltetett mosolyunkat sikerüljön kiduccolni egy szóviccel.  – Kérem, számolja meg a koffeint a csészéjében! ... Na ugye!

Ungvár
egy messzi messzi városban...

– Azok után, hogy az emberiség átélte történelmének legmegrázóbb háborúját annak minden – egyrészt unalomig ismételt, másrészt evidenciaként elfeledett – megrázó tanulságával, vajon miért tetszhet valakinek egy tank, vagy egy ágyú? Mitől lesz mégis lenyűgöző a harcban elesettek emlékére jó magasra feltákolt csillag egy betonoszlopon? Hogyan válnak az emlékezés – egyéni és kollektív – tárgyai megcsúfolt rajzfilmklisékké? Tudom is, meg nem is. A kölcsönösség a fontos.

Az unvgári Mokasol kávézó ablakából rálátni a Lovacskára, erre a gyermekkori emlékeim atomvillanásszerű csodájára. A vas-pegazus-csúszda mai szemmel nézve talán még szürreálisabbnak hat, mint harminc éve. Hogy van-e manapság jóérzésű szülő, aki a közelébe engedi a gyermekét, nem tudom (hisz ma már nem esznek a gyerekek földet, nem fociznak disznóhólyaggal a proszpekt közepén stb., szóval nincs nekik gyermekkoruk, csak Ikoruk,vagy mi), de számomra ikonikus mivoltát az évek alatt rákerült firkák és karcok csak fokozzák (igen, mind megütöttük magunkat rajta). A térhasználati szokásaink furcsaságát mutatja, hogy hiába nem laktunk messze, a lovacska mégsem volt szokott látogatási pont, az innen szintén nem távoli második világháborús emlékparkban pedig konkrétan nem emlékszem, hogy valaha jártam volna (Ungvár – nem New York).  Pedig érdekes hely. A kis domb tetején két szovjet tank (páncélos, lánctalpas, ágyús, szóval nekem tank) csöve most is büszkén(?) meredezik a város felé. A felfelé vezető kacskaringós út, melynek egyik oldalán végig a kálvária temető fekszik, mintha kivezetne időből és civilizációból. Nagyon gyorsan elhalkul a vározközpont zaja, a gesztenyéket és hársfákat hirtelen magas fenyők váltják, az egymás hátára zsúfolt kávézó/patika/bank triptichonoknak nyomuk sincs. A tábla jelzi az egyik ház falán: itt íródott Az elsodort falu. Ezen nem csodálkozom. A macskaköves út végén eljutunk a hősök falához, a világháborúban elesettek emlékére emelt obeliszkhez, az (kialudt) öröklánghoz. Szép nagy hungarocell betűk hirdetik (nyilván az eredeti orosz nyelvű még jóféle donyecki fém volt): mindig emlékezni fogunk! Azt hiszem, már ezért megérte. Mármint eljönni ide, emlékezni az emlékezésről.   

A Mokasol kávézóról itt olvashat, aki bírja a cirilt.

A Mokasol sokezer eurós Brasilia Opusa mellé nem jutott, csak egy működő daráló (volt a pulton több is, de többféle kávébabra utaló jeleket nem láttam). Hiába a falra pingált sokféle kávékészítési módszer, itt csak tájékozottabbak leszünk, tapasztaltabbak nem. Hiába gyönyörű a pincérlány (na jó, nem hiába), ha a kávé világosabb, mint a szaktudása (jajj, dehogy akarom bántani, de még a csészém is hideg volt! Még 5 év, és visszaküldöm az ilyet...). De olyan jó helyen van az ízlésesen berendezett kávézó, hogy bűn lenne nem jól csinálniuk – én drukkolok nekik. A hangulat, ami a környéket belengi, szinte követel egy kiadós kávéházi beszélgetést, baráti eszmecserét terekről és időkről. Jó volna végre egy olyan hely, ahol a rohanós presszó mellett valóban lehet ücsörögni (gyorsücsörgés nem ücsörgés), ahol elengedhetjük a mindennapi rohanás súlyos  köteleit, hogy pár percig egészen más, sokkal méyebbre nyúló, finom, vékony szálakat vegyünk fel helyettük, miközben valóban élvezhetjük a bresciai pörkölők kifinomult munkáját.

Azt hiszem szeretnék egy kávéházat.

Most pedig jöjjenek a telefonos képek (továbbra is csupán szemléltetés, nem dicsekvés: Telefonos!)

Ungvár
Jó hely a Mokasol, de jobban oda kellene figyelniük az apróságokra

Ungvár
UngArt - UngWars
Ungvár
Life is cool, great n beautiful
Ungvár
emlékezőhely. valamire emlékeztet
Ungvár
Az utolsó boroskávéval a tél is lassan elmúlik
Ungvár
Máj old grét piszkos pegazus

 2
Tovább

 UngWar presso - avagy a nézőpont kérdései

A következő sorok nem kifejezetten a kávézásról szólnak majd, de igyekszem párhuzamokat húzni. Egyszerű sétáról lesz szó, városi csatangolásról és arról, hogyan viszonyul két barát a harmincéve megszokott tájhoz, az Instagramhoz, illetve mire fókuszál telefonja kameráján keresztül: két variáció ugyanazon témára.

prologue

Egyikünk sem profi fotós, még csak a „nyakunkba-akasztjuk-a-gépet-és-úgy-lófrálunk,-mert-annyi-pénzünk-már-esetleg-van,-hogy-vegyünk-egy-használt-régebbi-DSLR-t,-de-az-utómunkálatok-kb-kimerülnek-az-Instagram-előre-telepített-effektusaira-klikkelésben”– fázisnál tartunk. Vagy ott sem, de lelkesek vagyunk. És amúgy pedig olyasmi ez, mint kávébuzinak a POD-os főzés: szentségtörés, de a végeredmény mégis egész jó.

Ezekkel a modern telefonokkal már bőven használható képeket lehet lőni, ha „használható” alatt önmagáért való élvezhetőséget értünk. Nem feltétlenül a Louvre falára szánt festményelőképek, hanem a hangulat, a pillanatnyi érzékelés és önreflexió visszanézhető ... fotói. Egyszerű dolog ez, ráadásul roppant szórakoztató sétálós-fényképezős vasárnapi  program.

Minden ott kezdődött, hogy pár éve még az újságnál dolgoztam, és szenvtelenül olcsón vettem egy használt DSLR szettet. A netről tanulgattam fényképezni, de bevallom, legalább annyira lart-pour-lart volt a dolog, mint amennyire valóban szükségem volt célszerszámra a munkámhoz. Élveztem az objektívek puszta cserélgetését is, azt meg pláne, hogy a fotós hátizsák egycsapásra fényképész-riporterré avanzsált a többség szemében. Ha már megvolt a gép, igyekeztem, hogy úgy mondjam felképezni az utcán heverő témákat. Hogy jobb (értsd: művészileg, szakmailag értékesebb) képeket sikerült-e készítenem, mint a barátomnak a szétcsúsztatható horpadt Nokiájával? Nos, mára bevallhatom, nem mindig. Ahol a téma, vagy egyéb körülmények nem követeltek meg fényerősebb objektívet, erősebb vakut stb., ott kifejezett tudás híján előfordult, hogy Nokiás barátom lőtt érdekesebb képeket. Valljuk be, sose nyomtattunk plakátra, se nem kifejezetten maceráltunk órákig nyers (raw) formátummal, és mára egy alap androidos képszerkesztő is olyan effektusokat, beállítási módokat tud, ami bőven kielégítheti (jogtiszta) Photoshoppon finomodott igényeinket (kapszulás kávé, pfujj). Az idei téli fényképezős sétánkra így egy Note3 és egy (hello)MotoX kísért el bennünket némi konyak társaságában.

Nyilván nem mondok most hatalmas újdonságokat azzal, hogy rohanó életünkben érdemes időről-időre szembesülnünk lakókörnyezetünkkel. Újra felfedezni a környéket, amiről azt hisszük, pontosan ismerjük. Nem nagy truváj munkába/iskolába/bárhova menet néha feltekinteni az épületek homlokzatára, vagy besétálni egy dufarba, esetleg pocsolyából fényképezni. Ezek a gondolatok manapság minden facebookszociológus számára egyértelmű közhelyek. És mint tudjuk, a közhelyek igen sok igazságot tartalmaznak, de mert közhelyek, kb szarunk rájuk. Kilenc éven át minden áldott nap ugyan azon az útvonalon mentem iskolába, nem túlzás azt állítani, ismertem már minden követ, tócsát, falfirkát. Kilencedikben aztán gondoltam egyet, és – dobpergés, fanfárok, oroszlánbőgés: hazafelé a híd MÁSIK oldalán mentem át. Bezony. Megtettem, és egy új világ nyílt ki előttem. Jól emlékszem, hogy megálltam a híd közepén és áttekintettem a túloldalra (ahol minden logika szerint közlekedtem), elképzeltem, ahogy ott megyek éppen. Ok, belátom, kissé fura gyerek voltam, de ez az élmény kb leírja, miben is áll a nézőpontváltás csimborasszója. És igen, néha érdemes inni egy automatás kávét, vagy kipróbálni mindegyik városi presszót, mert csak így, igazán elmerülve egy-egy dologban tágulhat ki a világunk.

Alábbiakban két világnézet párhuzamos, egymásutáni váltakozásban tálalt fragmentumait kínálom vizuális fogyasztásra – arabicával kitűnő! (Ha valakinek olyanja lenne, Insagrammonkövetéshez: Deshtop, karpatikaligula)

Ungvár
Deshtop

Ungvár
karpatikaligula
Ungvár
Deshtop
Ungvár
karpatikaligula
Ungvár
Deshtop
Ungvár
karpatikaligula
Ungvár
Deshtop
Ungvár
karpatikaligula
Ungvár
Deshtop
Ungvár
karpatikaligula

 2
Tovább

Pjánéj bázár – kv a la po násomu

Sok oka lehet annak, hogy valaki iszik egy kávét. Avagy kávézik. Bekávézik. BÉKÁvézik, vagy megkávézik. Tapasztalataim alapján legalább annyira iszunk kávét a koffeinbevitel okán, mint szerelemből. Ha már itt tartunk: kávét szeretni nem is olyan egyértelmű dolog. A viccben szereplő fanatikus ugye felhördül a fekete nedü bármiféle módosításán, mondván: „cukrot akarsz enni, vagy kávét inni?”. Pedig a kávézás legalább annyira szertartás, mint dopping. Mint minden mást, amit valamilyen szinten kedvtelésből végzünk, a kávézást is millió módon, helyen tehetjük a legkülönfélébb eszközök, kiegészítők segítégével.

Ungvár magamról kávéA kotyogós s-budget löttytől feketén egészen a milliós kávégéppel „naked” csapolt kopi luwakig. Jómagam a kávébuzériában még csupán kezdőnek számítok évi 3-4 megvásárolt kávéfőzővel és a viszonylag moderált áron vett kávékkal. A bolondéria elburjánzásának egyik igazi gátja a pénz, annak is az anyagi része. De ha már nem áll otthon legalább egy kétkaros LaSanmarco, azért a kávézók kínálatát igyekszem a lehető legalaposabban kihasználni, értsd: a világvégi utolsó pincelebuj főzetét is megkóstolom.

pjanejkv.jpgHogy, hogy nem, a házunk mellett lévő piacgazdasági alapvetés poszt-pre-és most apokaliptikus megtestesüléseként aposztrofálható utcai piac (pjánéj bázár) ötven méteres vonzáskörében két valóban elsőrangú kávé fogyasztására alkalmas helyiség is található másik 4 elfogadható és további 5 csapnivaló társaságában, utolsó sorban pedig 3-4 ad hoc, emberi fogyasztásra alkalmatlan, termosszal operáló kávémérés mellett. Mondom, ötven méteren belül. A képzeletbeli grafikonon ábrázolva úgy fest a dolog, hogy a hierarchia legalján lévő termoszos zacclétől a jellemzően Saeco automatával támadó tisztán robusta kávékon át a százéves Faema-n matató szakállas néniig terjed a sor. A hierarchia legtetején ezzel egyetemben egy La Cimbali trónol egy egészen kellemes keverékkel és tisztességes darálóval egyetemben. Ungvár magamról kávéA két említésre méltó hely a piac két végén helyezkedik el, első pillantásra érdemeiken alulian mocskos kis helyiségekben. (Található a piac közepén is egy bódéban elhelyezett modernebb La SanMarco, de ott valahogy nem tudják kihasználni a gép adta lehetőségeket. A használt kávé sem igazán jó, tamperelés csak mutatóban történik, a géppel is szerintem két éve csak bekapcsolás szinten ismerkedtek meg...). Mi sem mutatja jobban igény és lehetőség elszalasztott találkozását, hogy a két kávézóból az egyikben a pult alatt rejtező vodkakészletben több kárt tesznek a betérők, mint kávéivás útján az Etióp arabica ültetvényekben. Node ami mindenképp figyelemre méltó, hogy ezen a két helyen a lefőzött kávé általános minősége bőven átlag feletti (hogy mit is tekintek „átlagos” kávénak, azt talán egy későbbi írásban körüljárom, mert magam sem tudom). Külön kérésre a fogalmam sincs milyen beidegződésből jó hosszúra főzött presszót valóban presszóra főzik. pjanejkv2.jpgSőt! Tisztességesen előmelegített csészét is kérhetünk, bár a csészealj és kanál iránti érdeklődést már bizonyos sznobériára való hallgatólagos utalással terhes rosszalló tekintettel utasítják el. Amúgy meg hol van az kőbe vésve, hogy a parkoló krumplis kamionok mellett az út szélén nem teljesen kielégítő egy fa pálcikával kavargatni a kerámiában a kávénkat?Ungvár magamról kávé Meg ugye, ha már voltunk olyan barbárok, hogy mindenféle édesítőkkel szentségtelenítettük meg a feketénket, hát fogjuk be a szánkat, és örüljünk, hogy két főzés között kitörölgetik a kosarat egy meszelő ecsettel. Amúgy a két kiemelt helyen valóban finom kávét kapunk, megfelelő cremával, folyamatosan utánállított ipari darálóval és a tamperrel nem csak fogalmatlanul nyomkodó beosztottakkal. Apropó beosztott: sajnálatos módon igen gyakran cserélődnek, s a japános hozzáállást, miszerint napról-napra tökéletesítsük a tudásunkat, nem feltétlenül érzik sajátjuknak.

Pjánéj bázár – kv a la po násomuDe miket is beszélek, hiszen ez a pjánéj bázár.

 0
Tovább

Ungvári presszó - ennél rosszabb helyen jó kávét még nem ittál

kicsit rólam. is.

Nem írhatok, ezért inkább írok

Kicsiny „falum”, ahol születtem, az Oszetyia-Sésztoj otgyel-Tisza háromszögben található, a méltán hírhedt Pjánéj bázár háta mögött. Itt, ahol Mokrinkák árulják csiríz ízű pálinkáikat reggel hatkor az opptovikok zsákjainak hurcolásában kifáradt Sztyopáknak és Grisáknak, hogy azok utána kényelmesen elpihenhessenek Rizsáék, vagy Magdáék előtt a fűben. 

kicsit rólam. is.

Az Oszetyia, urambocsá’ Oszétia, egy jobb időket is megélt áruház, ma már csak bolt, a körtől nem messze, a Minaj utca elején. Két oldalán 50 méterre egymástól egy-egy príma kávézóval, de természetesen magában az Oszetyiában is előfordul kávé, nem is rossz (kötelező LaCimbali egy POD-os Tecnosystemmel kiegészítve).  Az üzlet bejáratával szembeni kis bódéban – ki nem találjátok – szintén vehetünk kávét, de itt már csak egy automata Saeco Viena fújja bele az orrát a papírpohárba (igen, igen, nekem is van egy ilyen otthon, de megvan rá a mentségem).  A Sésztoj otgyel – hatos számú osztály (igen, az árulkodók) – a belbiztonság egyik oszlopos intézménye, kis túlzással a kertünk alatt, két emeletes lakóház tövében székel. Nem félelmetes, legalábbis nem tudok róla kb semmit. presszó magamról UngvárTisza szintén egy üzlet neve, mely az ungvári ’Tisza’ konyakgyár hivatalos forgalmazója is egyben. Igen, ez azt jelenti, hogy az élelmiszerek mellett egy talponálló rendszerű bár és italbolt kombó is van itt, és igen, nagyszerű kávét árulnak egy LaSpeciale-nek köszönhetően (és igen, ide jönnél velem konyakozni). Mellesleg a bolt előtt található Ungvár talán egyetlen köztéri gyepfelülete, úgy 6 négyzetméter. A miértekre válasz nincs, olyan rejtély ez, hogy ha lenne is megoldása, magammal vinném a sírba. Ezeken kívül a házunk és ezen három jellegzetes helyet magában foglaló, légvonalban kb. 200 méteres körben a már megénekelt kávéméréseken túl, nos... még vagy 15 helyen lehet kávét kapni. Ezek a tények önmagában meghatározták gyermekéveimet... volna, ha nem máshol nőttem volna fel. Bár itt születtem, jelenlegi házunkkal szemben az őskáosz egyik megmaradt bugyrában (igen, mint a pokol, csak télen marha hideg van), egy kilencemeletes opsiban, a következő 26 évet a vár alatti tömbház ötödik emeletének elviselhető szűkösségében töltöttem.

Első kávés élményem egészen az egyetemig váratott magára, ahol első vizsgám előtt úgy gondoltam, eljött az ideje a doppingnak. Természetesen csenevész szervezetem nem igazán tolerálta a hirtelen, alvás nélkül bevitt koffeinadagot. Remegett kezem lábam, öszekoccanó fogakkal igyekeztem értelmes tőmondatokban felelgetni a vizsgán. Ezután nem is erőltettem ezt a kapcsolatot. Mígnem – bakugrás, avagy lólépés, kinek mi teccik – a gyrosozóban árulni nem kezdtünk, s a reggeli rituálé része lett, hogy kiszolgálás előtt mi ittuk meg az első kávét Kornélkával (ejj, a régi szép idők). A két négyzetméteres „büfénkben” a sütőn, gázpalackon, kisebb konyhai gépeken kívül egy csodás kőkori Saeco Magic is helyet kapott. Megbecsülni sem tudom, honnan és hány adag kávéval a kazánjában került hozzánk, mi mindenesetre magáztuk. Akkoriban még nem használtunk papírpoharat, az olcsóbb megoldás kőolajszármazékok használatára kényszerített minket, viszont ennek is megvolt a maga előnye. Ekkor szerettem bele visszavonhatatlanul a lágyan kavargó kávé látványába. Ahogyan a pohár felszíne felé gomolyog a mogyoróbarna crema, nos, ebben mindig elgyönyörködtem, valahányszor egy adag kávét eladtam. Ez viszonylag olcsó kedvtelés volt anno. Azóta sajnos visszavonhatatlanul megnőtt a vonzódásom a bronzvörös, csőrös kifolyókon lecsorgó krémes kávé iránt. Igen. Azt hiszem, ebben van a lényeg.

 0
Tovább

Rövidkv, avagy a Kávé és főzője

blogavatar

Még egy blog, ahol kávé címszó alatt a szerző önmagáról pukkantgat el kisebb-nagyobb lufikat. Ejj, de azért lesz szó kávézókról, kávékról és minden firlefrancról, ami egy kávészeretőnek érdekes lehet. Elöljáróban talán még annyit, hogy: igen, szeretem a kávét, leginkább a rövidet, inni is, főzni is, és a történeteket is, írni is, a kávézókat is – azokat nagyon – a kávéfőzőket, a különféle kávés kütyüket, és úgy általában a k és a v betűket. Ha tetszenek az írásaim, teccikeld, esetleg örvendeztess meg egy megosztással.

Utolsó kommentek