Első kávéfesztivál Ungváron - távoli kritika

Jómagam nem vehettem részt az első Ungvar Coffee Festival-on , csak távolról szurkolhattam, hogy színvonalas rendezvény kerekedjen a Boksay-múzeum kertjében, ezért igyekeztem minél több információt összegyűjteni az eseményről. Előre szólok, nem dicséret következik.

azelsosprint fesztivál Ungvár Ungvar Coffee Festival kávékultúra
Üres, nagyon üres...

 A cikkek, videók, képek (sok képért katt ide) és beszámolók alapján sajnos elfog az érzés, hogy a szervezők nagyon sok mindent szerettek volna beletenni a kávédarálójukba és beleragadt a késük. A fotók alapján minden volt ez, csak nem igazán kávéfesztivál (pedig nagyon drukkoltam, engem már az elnevezéssel megvettek). Kbkv fesztivál gyereknappal, divatbemutatóval, koncertekkel és mellékesen néhány kávés standdal. Elnézést, hogy ezer kilométerről kritizálok, de az előzetes félelmeim úgy tűnik, beigazolódtak. Messze még a kávékánaán, avagy sok kávé megivása és számtalan kávézó nyitása még nem egyenlő azzal a kárpátaljával kapcsolatban sokat emlegetett, kifinomult kávékultúrával. Hogy egyből egy szerintem orbitális bakit említsek: a fesztivál belépti díjas volt. 50 hrivnyát kellet fizetnie annak, aki szerette volna megtekinteni az 5-6 kávés és pár másik standot. Értem én, mi az az ötven hrn manapság, plusz az árban benne voltak az esti koncertek is, de még csak egy ingyen kóstoló sem. Pesten ezerötért infarktusig kóstolhattam a Kávébár Bazáron… ok, nem akarom a két rendezvényt összehasonlítani, de én nagyon nem értem a logikát. (tudom, általában negatív vagyok, de azért ez nem általános: tessék csak elolvasni, mit összeömlengtem a Kávébár Bazár-os írásomban)

azelsosprint fesztivál Ungvár Ungvar Coffee Festival kávékultúra
Ez egy pékség standja. Az a helyzet, hogy a kávéjuk jobb, mint a legtöbb kávézóban. Ja, és árultak "kenyir" (кенір)-t, szerencsére ma már úgy írják, hogy "kenyér" (кеньир). Szívesen.

Mert nézzük a dolgot így: érdekel a kávézás, szívesen kóstolnék bele valami újba, hopp, itt ez a fesztivál, itt biztosan lesz rá mód, nosza , menjünk. Uram, egy ötvenes lesz a beugró, hmm, hát ok, mondjuk a hirdetésben is írhattátok volna, no mindegy, nézzünk be, ha már itt vagyunk. Ó, egy Medelines stand, vajon mi újat mutatnak? Semmit? Öööö, na jó, tovább, ott a törökkávés Okka, náluk vajon mi újat lehet kóstolni? Hoppá, hát semmi újat, azt is drágán és így tovább. Egy ismerősöm találóan jegyezte meg: ketten mentünk a párommal, mikor odaértünk, láttuk, hogy kifizethetünk 100 hrivnyát, hogy utána bent vehessünk ugyan olyan kávét, mint ötven méteres körzetben bárhol máshol. (csendben jegyzem meg, a rendezvénnyel átellenben lévő Mokasol kávéházba ingyen is be lehetett menni, persze ők nem is vittek ki standot.)

azelsosprint fesztivál Ungvár Ungvar Coffee Festival kávékultúra
A fesztivál részével lehet, nem is volt baj, csak úgy tűnik, a kávé került háttérbe.

Szóval nem tudom, innen nézve én nem ilyen lovat akarnék. Biztos szép volt az egész, kellemes a zene, a múzeum kertje és környéke önmagában is csodás hely, de ide máskor is elnézhetünk ingyen, kávét pedig tényleg bárhol vehetünk ugyanezektől a forgalmazóktól a városban, konkrétan akárhol.   

Volr egy kérdés, amely sokszor elhangzott a fesztivállal kapcsolatban: - Ha Kárpátalján ennyire alapvető a kávéfogyasztás, akkor Ukrajna kávétérképén miért nincs feltüntetve Ungvár, még csak egy kávéfoltként sem? Én magam nem igen találkoztam még semmiféle kávétérképpel, de elhiszem a dolgot. Ukrajnában kávés fővárosként Lvivet (Lemberget) illik említeni, ami egy szempontból feltétlenül megállja a helyét: „Lembergben nincs igazán jó kávé, de nagyszerű kávézók vannak”. Ha az első Ungvar Coffee Festivál szervezői komolyan gondolják a dolgot, nagyon remélem, hogy átértékelik a szervezést és jövőre valóban arról fog szólni a program, amiről kellene: a kávékultúra zegeiről s zugairól a pörköléstől a kóstolás, a presszótól az új hullám legelvetemültebb csapolt jegeskávéjáig sok mindenről.

Esetleg zene.  

azelsosprint fesztivál Ungvár Ungvar Coffee Festival kávékultúra
Az esti hangulat biztosan jó volt, de vajon hány embert vitt ez közelebb a kávékultúra koffeinvárához?

 Alább egy kis intermezzó következik a Medelin (igen, így, egy 'l'-lel) franchize tulajdonosával készített riport kapcsán.

Szervezés, kommunikáció, reklám: én is szerveztem már programot, így tudom, milyen nehéz megszervezni a csapatmunkát, egyszerre irányítani, logisztikát intézni, odafigyelni a marketingre, hirdetésre, és olykor egy lépés távolságból rápillantani saját munkánkra, hogy lássuk az egész képet is.

A program beharangozásaként az ungvári Tysa Fm rádióban látták vendégül Felix Birmant, az ungvári illetőségű Medelin kávés birodalom alapító tulajdonosát. Bár a riporter mindent megtett, hogy élvezhetetlen, szinte idegesítő legyen az interjú – médiakommunikációs orvosi ló –, az üzletembernek mégis sikerült pár érdekes dolgot elmondania. A kedvenc riporteri kérdésem a húsz éve kávéval foglalkozó, országos terjesztésű pörkölőt és számos kávézót üzemeltető emberhez: „Úgy tudom, kint lesznek a fesztiválon. Mit fognak ott csinálni?” – „Nos azt, amivel általában foglalkozunk”... A hülye kérdésre hülye válasz minden mélységét és bugyrát megjárja a tizenkét perces beszélgetés, de komolyan. Ettől függetlenül ajánlom ukránul (és oroszul) tudó kávészeretőknek a riportot (a riporter ukránul kérdez, Birman oroszul válaszol). Birman sokat mesél a 90-es évek óta újraformálódó kávézási szokásokról, az ukrajnai kávéfogyasztásról. Bár sok a tipikus sztereotip megállapítás – az olaszok szétégetik a kávét, a keserűség a kávéban csak rossz lehet, a robusta olcsó és rossz, az arabica az isten stb. – sok jó megállapítás is elhangzik. Például beszél Birman arról, amit még én is tapasztaltam gyerekként: a kárpátaljaiak nagyon sok kávét ittak és isznak, többet, mint akár az olaszok. Hol láttak még olyat, hogy a papa reggel felkel, lefőzi a kávét, megissza, elviszi a gyereket az iskolába majd betér egy kávézóba, hogy igyon még egyet? Míg 90-ben Kijevben a kávéról annyit tudtak, hogy valami fekete por, amit vízben kell elkeverni, addig az emberek Ungváron sorban álltak a Zolotéj kljucsikban, hogy presszókávét vegyenek (vagy a Bilocskában, Veszelkában). És valóban, erre magam is emlékszem még. Mennyire szerettem nagymamámmal eljárni A presszóba, hogy amíg ő beszélget a tulajdonossal, én kávéba mártott kockacukrot ehessek egy vizespohárból. Persze nem egy csésze kávéért ment nagyanyám, hanem egy literes „bánkányiért” (butilka). Hát igen, nem mindig volt termosz (meg ugye semmi más se nagyon). Birman a rosszabbnál rosszabb kérdések közt lavírozva elmondja még, hogy a POD-os kávé nem ördögtől való, sőt, akár ugyan olyan jó is lehet, mint a karos lefőzés (a Medelin árul is saját POD-os kávét), valamint beszél a forgalmazásról és a kávézó működtetés nehézségeiről (próbáljuk meg kitalálni, arra a riporteri kérdésre, hogy megéri-e kávézót üzemeltetni, vajon mit válaszolt a húsz éve kávézózó üzletember?). Izgalmas kérdés, és Birman többször is elmondja, hogy véleménye szerint a kárpátaljaiak kávézási szokásai merőben mások, mint a környező országok vagy akár Ukrajna más régióiban élőké.

Hát igen, a mi kis Kárpátaljánk valóban egy kulturális sziget a környező Nyugati Keleti szláv-multikultitengerben.

azelsosprint fesztivál Ungvár Ungvar Coffee Festival kávékultúra
Ezt a jól elkapott két képet a végére hagytam, nem akarok én trollkodni... Nno gyerekek, a falon látható formájú szappanbubborékot fogok nektek csinálni...
azelsosprint fesztivál Ungvár Ungvar Coffee Festival kávékultúra
És lőn

 0
Tovább

Ungvári új hullám

nem lettem első.

Most kaptam a hírt, hogy amíg külföldön próbálom összegyűjteni az első ungvári újhullámos kávézóra valót, egy huszárvágással beelőztek (ez most egy kis siránkozás, igen). Vagyis majdnem. A BrewShop oldalán ezentúl bárki bevásárolhat az újhullámos trend… bocs, ÉLETÉRZÉS kávés kellékeiből. Nno, legalább nem kávézó, nyugalom.

azelsosprint Ungvár kávé új hullám
Van itt minden, azaz majdnem minden...

A web shop kifejezetten kellemesre sikeredett, abszolúte trend… életérzéses. Olyan, amilyennek egy újhullámos feelenget hirdető oldalnak lennie kell: nagyon kevés információ (pfujj, geek), nagyon sok hangulat. A képeken és kis videóban Ungvár belvárosában egy háztetőn lazuló fiatalok nagyon jól szórakoznak: nézik egymást, semmi dolgunk, süt a nap, retro cuccok, mobiltelefon, készül a fotó, csepeg a kávé a Kemex-be… ééés ennyi. Naggyon trendi… instant életérzés! Süt a cinizmus? Pedig tényleg jó az oldal, csak most még irigykedem kissé.

De mi is ez az életérzés?

Egy mai, y generációs fiatalnak már a presszó is régi, lejárt lemez, nem trend… életérzéses.  Viszont még pár lépéssel visszább tekintve a retro már nagyon is menő. A retro cuccok, zenék, filmek mind olyan életérzést/stílust mesélnek, melyek saját történeteinken keresztül újraszülethetnek, sajátjainkká vállnak: nagymama szemüvege nem azért lesz értékes, mert régi, vagy mert anno drága volt, hanem mert egyéniségünk részeként új, egyedi történetek alakítójává, stílusjeggyé válik. A leninfej a nappaliban lámpaként nem kommunista emlék, hanem egy sajátságos, semmi máshoz nem hasonlítható kellék. Igen, igen, ez így nagyon hipszteresen hangzik, mert lényegében az is. Nem hasonlat, metafora. A megfoghatatlanságban, változékonyságban rejlő erő a vonzó, mely a fiatalságot magát is oly vonzóvá teszi az emberiség számára. A presszó csak régi, a Kemex már retro, és ez most tre.. franc, életérzéses. Értem?

azelsosprint Ungvár kávé új hullám
Ungvár, kávé, életérzés. Kell ez? Debizony!

Take it slow!

Ó, te barbár, aki Etiópia isteni ajándékát, az Yrgacheffe-et 93 fokos forró vízzel kínozod, ráadásul 9 báron! Hát nincs benned életérzés? Hova sietsz? Hova szaladsz? Ájjunk meg, chateljünk kicsit és két instagramm poszt között daráljunk, csepegtessünk, szűrjünk! Érezzük az életünket! (cinizmus alert!) Slow, coffee, inspired… Kell ez nekünk? Ó, de még mennyire. Az oldalra kitett kis videóból több lazaság árad, mint az egész Charlie Sheen életműből. Az ember hangulatba kerül, és pont ez a lényeg. Szóval kalapot le (hisz ezek a mai fiatalok már hordanak).

Pár keresetlen szó az oldal kínálatáról

Nos, van itt minden, aminek lennie kell: hario szűrő, hario daráló, hario minden, Kemex csepegtető, aeropress. Persze az árakat csak fél szemmel érdemes nézni, már akinek fontos ez, mert iszonyú drága minden. Vannak elit kávék is, túl sok információt mondjuk nem kapunk róluk a nevükön és az árukon kívül.

azelsosprint Ungvár kávé új hullám
Drágaságok

Kiknek lehet jó?

Akik már belekóstoltak az újhullámos világba és most beszereznék maguknak a kellékeket. A nem túl árérzékeny vásárlóknak, akiket nem zavar, hogy bármit megkap fél áron az aliexpressen (ha lesz olyan hely, ahol személyesen is megtapogatható az áru, akkor persze egészen más a tészta). Az tr… életérzés keresőknek.

Kinek nem ajánlom?

Az öregeknek. Nem. Ti ezt már nem érthetitek. Az árérzékenyeknek, ők az 1900 hrn-s (21 000 forint) Kemex kübli láttán óhatatlanul felkiáltanak: mi a …. kerül ezen 1900 hrivnyába?

És végezetül hozzátok szólok, preszzó bolondok: tegyétek félre az ellenérzéseiteket és tessék elkezdeni próbálgatni az újhullámos kávékat! Megéri!

azelsosprint Ungvár kávé új hullám
új hullámot mindenkinek! de azért a presszó a király.

 0
Tovább

KV 001, avagy James Bond is itt feketézett

Hogyan is lehet kellően felvezetni egy olyan beszámolót, amiben a kávé mellett szerepel majd barátaim első közös félmaratonja, Svejk, gazdag oroszok, termálvíz, James Bond és az én első Grandhotel közeli élményem egyaránt? Mondjuk így: barátaimmal Karlovy Varyban jártunk.

kávé karlovyvary grandhotel azelsosprint csehország
Dombok, folyó, hidak, impozáns épületek némi kordonnal. Akárhogyan is, Karlovy Vary gyönyörű.

Sokat hallottam már az Észak Monte Carlo-jának is nevezett városról, sőt, helyesírás oktatónk kedvenc szivatós tollbamondása is kitörölhetetlenül eszembe véste: Karlovy Vary-i  akármi (4.1.Tulajdonnév + tulajdonnév (New York-szabály). A kezdőbetűk nagyok maradnak, a képző kötőjellel kapcsolódik). Barátaim félmaratonon indultak a filmfesztiválnak is otthont adó városban, így több okunk is volt a kirándulásra.kávé karlovyvary grandhotel azelsosprint csehország

Ha már KV (értitek, Karlovy Vary), akkor muszáj ellátogatni a 007-es Casino Royal film címadó kaszinójának dublőr épületéhez (értsd: itt játszódtak a kaszinós jelenetek), és főleg annak kávézójához. A Grandhotel Pupp impozáns épülete a város egyik nevezetessége valóban lenyűgöző, és Puppék kávéja, hmm... De ne siessünk ennyire.

60 km és másfél óra kocsikázás után érkeztünk a Varyba Stribro-ból borzalmasan szűk, rossz utakon. A Csehek, úgy látszik, olyannyira tisztelik a magántulajdont, hogy még véletlenül sem csapták volna keresztül az országútjaikat a termőföldek határain, hanem kitartóan kígyózik az aszfaltcsík. Egy amúgy is hegyes-dombos vidéken ez azt jelenti, hogy rallyzni fogsz, ha akarsz, ha nem.  A táj szépsége útközben lenyűgöző, a végtelen repceföldek látványa kifogástalanul hozza a windows háttérképek hangulatát. Éjszaka a szuperhold még egy lapáttal rátett a hatásra, de ekkor már sokkal inkább drakulai az élmény. Az esti út egyszerre hátborzongató és lenyűgöző.

kávé karlovyvary grandhotel azelsosprint csehország
Grandhotel Pupp: lenyűgöző épület lenyűgöző környezetben. Ebben az írásban sokszor használom még a "lenyűgöző" szót.

Az ötvenezer lakosú Karlovy Varyban a félmaraton miatt rengeteg ember volt, de még így is viszonylag könnyedén találtunk parkolóhelyet a központ közelében, ingyen. A sportesemény hangulata egészen elképesztő, meg tudom érteni, miért lelkesednek annyian a közös futásért (lassan érik valamiféle személyes részvétel). A félmaraton miatt az egész központot kordonokkal és szalagokkal pakolták tele, így az elmélyült városnézés máskorra marad, de annyi így is egyértelmű, hogy ez a városka gyönyörű. A termálvizek kútjai felé emelt lenyűgöző és változatos díszítésű oszlopcsarnokok, a domboldali többszintes építkezés az erdős, folyós, emelkedős, sziklás, parkos, kastélyos részek izgalmas váltakozásával kifogástalan hangulatú, finom lelkületű üdülővárosi környezetet teremtenek. Nem is csodálom, hogy ennyire felkapott, különösen a gazdag oroszok körében.

kávé karlovyvary grandhotel azelsosprint csehország
KV csodás díszletei között futhattak a félmaraton részvevői.

Azaz némiképp csodálom, de már látom is a megoldást.  Az impozáns városképbe nekem kissé belerondít, hogy a központ üzletei lényegében egy merő ízléstelenség. Újgazdag kívánságlista, egy nagy Váci utca a legelképesztőbb giccsfelhozatallal. Értem én, ez kell a fizető kicsit sem úri gazdag oroszoknak: bundasapka, ékszer, párducmintás Cseh porcelán és Swarovski kristállyal gazdagon teleszórt korona markolatú cipőgomboló-furkósbot. Millió számra szuvenyír, drágán mért étel és ital az aranyozott-tükrös falú hotelek főúri kényelmében.

kávé karlovyvary grandhotel azelsosprint csehország
ott a császár képe a budi bejárata felett

Apropó étel-ital: mivel Karlovy Vary bevételeinek jelentős százalékát adhatják az orosz vendégek, így nem csoda, hogy lényegében mindenhol minden ki van írva oroszul is. No de ki látott már pelmenyit egy előkelő étterem kínálatában? Persze lehet, hogy ehhez meg én vagyok túl sznob… varennyiki és aranyvilla: megfoghatatlan dilemma. De legalább a Svejkről elnevezett sörbárban van kurázsi: a mindenféle Svejkes berendezési kellékek, dekoráció mellett a vécé bejárata felett, ahogyan kell, ott lóg Ferenc József portréja. Respect.

Grandhotel először

Bimbózó sznobságomba mártott kíváncsiságom miatt feltétlenül szerettem volna inni egy kávét az egyik legfrekventáltabb helyen, a Grandhotel Pupp kávézójában. (És úgy általában, mindig is vágytam közelebbi ismeretségbe lépni egy Grandhotellel.) Ez az a hely, ahol akár James Bond is feketézhetett szabad idejében a világ megmentése és egy szerelmi kaland között. Az épületben Beethoven is koncertezett egykoron, és hát ez egy Grandhotel, ami az én fejemben elérhetetlensége okán is mindörökké a romantikus könnyű élet egyik vágyott, ábrándos színtere marad. (ajánlom megtekintésre ezt a kissé ízléstelenre sikeresdett videót, csak a feeleng miatt, valamint itt a Caffe Pupp oldala).

kávé karlovyvary grandhotel azelsosprint csehország
A forró termálvíz forrásokat csodás díszes oszlopcsarnokok, kolonád-ok (colonnade) alatt élvezhetjük

Nem tudom, említettem-e már, de nem vagyok egy Krőzus (nagyon nem). Kávéra persze szívesen költök lehetőségeimhez mérten, de nem állíthatom, hogy minden feszengés nélkül léptem be a Grandhotel kávézójába. Már az zavarba hozott, hogy a pincér karórája láthatóan drágább, mint az én összes órám, a családtagokét is beleértve, száz évre előre. Zavarodottságomat jelzi, hogy automatikusan angolul szólaltam meg. Ez leginkább azért figyelemreméltó, mivel nem tudok angolul, oroszul viszont némileg igen. Még szerencse, hogy a teraszon épp felszabadult egy asztal, így nem kellett odabent helyet foglalva feleslegesen koptatnom a viktoriánus szalon aranyszegélyes textíliáit arra méltatlan farmernadrágos ülepemmel, valamint az én aurám is megmenekült a fölényes tekintetek értetlenkedő pillantásaitól. Vagyis gondolom én, de az igazat megvallva a kutyát sem érdekelte, hogy épp ki vagyok, és mit akarok: pénz beszél, nem fizető vendég meg ugat.

kávé karlovyvary grandhotel azelsosprint csehország
Megéri? Megéri.

Az én kíváncsiságom leginkább egy dologra fókuszált: a GH Pupp-ban méltó-e a kv KV-hoz?  Együtt jár-e a puccparádé a minőségi, jó kávéval? Érdemes-e felkeresni egy ennyire frekventált helyet a jó presszó reményében, vagy maradjunk inkább távol a felhajtástól (már persze, ha nem pont arra vágyunk, a kávét meg pont leszarjuk)? Gergő persze jót nevetett rajtam és az urizáló 80 koronás (kb. 80 hrivnya, 850 forint) kávémon, amiért természetesen otthagytam egy százast (a 007-es talán várna az apróra?),

kávé karlovyvary grandhotel azelsosprint csehország
Ilyen, amikor a kávés majom örül magának

de az én lelkemnek oly jól esett. A csodás kávégépet az intézmény honlapja szerint tanult barista kezeli, Illy Feri bácsi kávéi pedig a kommersz vonal egyik legjobbjai (a GH-ben nyilván nem kézműves kávékkal operálnak). Nincs okom kételkedni a honlapon írtakban, az általam rendelt ristreto egészen kifogástalan volt. A crema minősége és texturája is szépségesre sikerült, a lefőzés hőfoka is rendben volt. A kávé egy közepesen markáns arabica lehetett, kellemes savakkal, édeskés, kakaós utóízzel. Tejjel is jó volt, de igazából üresen volt igazán élvezetes.  A csészét itt végre nem felejtették el előmelegíteni, és hát igen,

úgy kávézgattam abban a percben ott, a Grandhotel Caffee Pupp teraszán, mellettem pezsgőzgető orosz fürdővendégekkel, mögöttem nemzetközi sportolókkal, ahogyan akár a 007-es is tette: őfelsége titkos kávéügynöke, aki engedéllyel cukroz.

Éljen KV!

Alább néhány saját és Gergő által készített fotótörténeti remeken keresztül mutatom be a KV-i kirándulást, valamint itt gratulálnék Andikának és Sanyikának a félmaraton teljesítéséért: gratula!kávé karlovyvary grandhotel azelsosprint csehország

 0
Tovább

Ungvar Coffee Festival - Ungvári Kávéfesztivál 1. 0

Első alkalommal szerveznek szülővárosomban kifejezetten a kávénak szentelt fesztivált. Sajnos csehországi bokros teendőim miatt pont lemaradok az eseményről, amit több okból is nagyon bánok. Egyrészt minden olyan kezdeményezésnek elkötelezett támogatója vagyok, melyek az értékteremtésről, kulturális kikapcsolódásról, a városi élet hangulatosabbá, érdekesebbé tételéről szólnak. Ha van a dologban egy kis kávé, vagy egy csipetnyi sznobéria, (meg hát Ungvar…!) pláne vevő vagyok a dologra. Az unalomig ismételt egyen-jármárkák (majálisok, vásárok), bár lehetnek hangulatosak (a hrivnya leértékelődésével a külföldi fizetések felől nézve ’szinte-ingyen-pálinka-és-saslik-fesztivál’, igazából rettentően unalmasak. Másfelől  erősen szkeptikus vagyok az ungvári – szerintem egyelőre – csupán látszat kávékultúrára építő fesztivállal kapcsolatban, ezért pláne sajnálom, hogy nem vizslathatom végig a programot elejétől a végéig. Szóval igen, hajrá Ungvar Coffee Festival! (hát nem édes: Ungvar!)Ungvár fesztivál kávé

Légy a tudósítóm! Mivel magam nem lehetek ott, nem készíthetek képeket, videót, nem kóstolhatok (jajj, én szegény), ezért arra kérlek, ha arra jársz, tedd meg mindezt helyettem is! A képeket, videót posztold a facebook oldalamra! Ígérem, meghálálom!

Látszat kávékultúra? Többször is írtam már arról, hogy Ungváron jellemző az egy főre jutó kávézók magas száma (vicc nélkül, felesleges otthonra venni kávéfőzőt, kizárt, hogy 50 méteren belül ne legyen két jó és négy rossz kávézó akárhol a városban), ugyanakkor a „jó olasz presszó”, de még a „jó kávé” után is nyomozni kell. Van megfelelő berendezés , lassan egészen kiváló alapanyagok is megjelentek (lásd: Mokasol), de alig akad barista, vagy akár csak hozzáértő személy a pult mögött. Az újhullámos trend a trendekre jellemző késéssel sem igazán tud begyűrűzni (még szerencse, én akarok lenni az első!), a kávézókban továbbra is úgy kell kikönyörögni, hogy ne fél liter vízzel főzzék le a presszókávét (- Tetszik ismerni az olasz standardokat? - „Nekem ne magyarázzon, én 12 éve dolgozom kávézóban, még senki sem oktatott ki! …Minket a főnök így tanított!” –Boahh!).

Ungvár fesztivál kávé
Profizmust Ungvárra! Persze most még csak a szám jár, remélem akkor is nagy lesz az arcom, amikor a saját kávémat főzöm a saját kávzómban

Szóval ezért, hogy látszat, és nem a formálódó kifejezést használom. A formálódáson sajnos túl vagyunk, a piac meglehetősen telített, de igazából jó (ízes, szagos) presszóra mégis vadászni kell. Amire szükség volna, az az újraformálódás, az alibi kávézók kipusztulása és egy trendérzékeny (van ilyen szó?) barista közösség kialakulására. Mindez magával hozhatja az igényes kávéfogyasztói réteg megerősödését, akik nem csupán egy nem bántó ízű, lehetőleg nem túl drága kávé ízű folyadék ücsörgős elfogyasztását igénylik, hanem az első rossz tapasztalatra hátat fordítanak a kutyaaütőknek.  Addig is lehet fesztivált szervezni, olyan kijelentéseket tenni, hogy „legyen Ungvár Ukrajna kávé fővárosa!”, de pusztán a szándék kevés.  Jó fesztivált kell szervezni, ami nem kis feladat. (Nem akarom indokolatlanul idecitálni a pesti bazárt, de még ott is akadtak hiányosságok.)

Szóval újra csak igen, hajrá Ungvar Coffee Festival! (… Ungvar!)

Ímhol a program magyarul (bocs a suta fordításért):

Ungvar Coffee Festival - Ungvári Kávéfesztivál

Először rendeznek Ungvár szívében nagyszabású kávéfesztivált. Az eseményre május 28-29-én kerül sor a Boksai Múzeum környékén (előtte, mellette).

A programok között szerepel:

  • kávé expo
  • kávézók közötti vetélkedő
  • kávétérkép Ungvár kávézóival
  • szórakoztató programok gyerekeknek
  • különféle bemutatók és prezentációk
  • kézműves programok
  • Jazz
  • ételudvar
  • kerékpárparkoló és sok más érdekesség

Kapunyitás: 11 órakor (Közép-európai idő szerint)

Belépő: 50 UAH

Ungvár fesztivál kávé

 U.i.: ki mit gondol az esemény logójáról? Jómagam nem tartom túl szerencsésnek, pl Gergőnek sem esett le elsőre, de Andre már életérzésről beszél. Nagyon nem egyszerű dolog jó logót készíteni, mindenesetre én még gondolkodtam volna rajta picit. 

 0
Tovább

Pappa pici kávézója – pilzeni új hullám

Éreztétek már úgy egy verőfényes tavaszi napon a nárciszok illatától elbódulva, csobogó szökőkutak tövében, hogy muszáj szerelmesnek lenni? Valakibe, valamibe, akárhogyan, de muszáj. A varázslatos város hangulata beszippant egy másodperc alatt, mohón igyekszem minél többet befogadni egyszerre a látványból, érzésből, illatokból, benyomásokból. Az idő is nekünk kedvez: hetek óta tartó áprilisi fagyos reggelek után szinte augusztusi verőfényes napsütés, kellemes langymeleg cirógat minket nyáladzó idillben. De kellett már nagyon ez a fajta élményterápia egy hónapnyi – inkább csak unalmas, mint fárasztó – munka után (jaja, egy hónap eltelt Csehországban, mégis most éreztem először az utánozhatatlan „külföldön kirándulok” érzést.). És hogy elégedettségem teljes legyen, egy igazán kellemes kis kávézó is utamba akadt a sör ikonikus városában.

Csehország új hullám Pilsen
Gergő és sgrafitto

De kezdem az elején: leparkoltunk ingyen(!) a városközpont peremén, Pilzen „alsó” vasútállomás gyönyörű épülete felett, és szájtátva szálltunk ki az autóból, hogy rácsodálkozzunk a 2015-ben Európa kulturális fővárosának egyszerre elénk táruló romantikából barokkon át szecesszióba hajló (ha nagyot tévednék, ne kövezzetek meg) építészeti remekeire. Pár perc sétát követően máris a történelmi városközpontban jártunk, egy igazán nyálasan romantikus parkon keresztül jutottunk a főtérre. A Szent Bertalan templom gótikus tornyaival, mellette a városháza lenyűgöző, sgrafittóval (én is csak most néztem utána) díszített homlokzatával uralják a hatalmas teret. Elsődleges tervem az volt, hogy jó turistákhoz méltóan letelepedtünk a főtér egyik legdrágábbnak tűnő kávézó teraszára, hogy kiélvezzük a jó időt és a csodálatos hangulatú teret. Persze mintavétel is történt, presszológiai felmérés. Nem is kellett csalódnom, azaz az elkészített eszpresszó megfelelt a hosszú kávé minden kritériumának. Úgy látszik, itt már csak így mennek a dolgok, a 25ml kevés a cseheknek. Sebaj, a sütemény némileg, (megjegyezném, már több, mint egy hónapja nem ittam olasz presszókávét), a látvány és a hangulat pedig teljesen kárpótoltak az ittakért. Sétáink során számos ígéretes kávézót láttunk, sörözőről nem is beszélve. Bár a helyiségek nem tűntek kirívóan ötletesnek, érdekesnek, a legtöbb hely sugárzott valamilyen egyedi hangulatot, ami egyszerre barátságossá és minőségivé is varázsolta.

Csehország új hullám Pilsen
Tetszett nagyon a hely, csak a felszolgálló kisasszony smirgli finoságú modora nem.

Nem érződött az a fajta görcsösség, mint mondjuk otthon, hogy ha van bármid, az „üssön”, nincs a Nagyváradon, vagy Kolozsváron tapasztalt művészhangulat, csupán egy rendkívül nyugodt kifinomultság érződik. Helyek, melyek tisztában vannak azzal, hogy voltak, és lesznek. És ez jó.

Pappa Coffee

Befordulva a Pilsner Urquell múzeum söröző mellett, a régi csíráztató bejáratának tőszomszédságában és egy sörgaléria mellett akadtam rá erre az igazán kellemes kis kávézóra (és mini bűfére). Belépve elfogott az érzés, ami Han Solot is, mikor újra a Millenium Falcon fedélzetére léphetett: hazaértem. A picike, hosszúkás helyiség világos, egyszerű berendezéssel, az egyik falon a különféle kávékészítési metódusok ábráival – nem mellesleg itt nem csupán dekoráció, hanem mind kérhető is.

Csehország új hullám Pilsen
A lány belesétált a képembe

A másik falon pár egészen szemrevaló festmény (gondolom helyi művész alkotásai), a pult mögött pedig minden jó, ami egy újhullámos igényeket is kielégítő kávézóba kellhet. A falra lapjával felcsavarozott nyers ládákból kialakított tárolókban jobbnál-jobb kávéfajták sorakoztak arra várva, hogy aeropressbe, hario-ba, szifonba vagy presszógépbe kerülhessenek. Jó volt ezt látni, némi irigységgel vegyes izgalommal tekintettem körbe: itt én most iszom egy jó kávét!

Csehország új hullám Pilsen
3 perc alatt elkészül

A menüre tekintve két újabb érdekesség: Etióp Yirgacheffe, és nocsak, honnan, ezek itt bizony Beyond Within kávék! Bár alapvetően presszóra vágytam, tisztességes, rövid kávéra, erre az „jirgára” azonnal ráböktem, és még annyit mondtam: aeropress. És tudjátok mit? Nem bántam meg. Az újhullámos ellenérzései lassan kezdenek átalakulni az új dolgok iránti érdeklődéssé. No persze ez még mindig távol áll a „szeretem”-től, de már magam is azt mondom, van ennek létjogosultsága (mondjuk Gergő szerint leves íze van). Ha már hosszú kávé, akkor ezerszer így, mint a borzalmas amerikánó. Ez úgy más, hogy közben megmarad kávénak. Úgy van Makó-Jeruzsálem távolságra a presszótól, hogy mégsem érzem a határátlépést. Ha kedvelni túlzottan még nem is, érvelni már tudnék az új hullám mellett.

Csehország új hullám Pilsen

Köszönet érte Pappának, és az ő kávézójának!    

Csehország új hullám Pilsen

Csehország új hullám Pilsen

Csehország új hullám Pilsen

Csehország új hullám PilsenCsehország új hullám Pilsen

 0
Tovább

Rövidkv, avagy a Kávé és főzője

blogavatar

Még egy blog, ahol kávé címszó alatt a szerző önmagáról pukkantgat el kisebb-nagyobb lufikat. Ejj, de azért lesz szó kávézókról, kávékról és minden firlefrancról, ami egy kávészeretőnek érdekes lehet. Elöljáróban talán még annyit, hogy: igen, szeretem a kávét, leginkább a rövidet, inni is, főzni is, és a történeteket is, írni is, a kávézókat is – azokat nagyon – a kávéfőzőket, a különféle kávés kütyüket, és úgy általában a k és a v betűket. Ha tetszenek az írásaim, teccikeld, esetleg örvendeztess meg egy megosztással.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek