avagy sok jó kávégép kis helyen is elfér.

Nagyon rövid összefoglaló.

Mire is jók az ilyen találkozók? Arra mindenképp, hogy a hétköznapi valójukból kissé kiemeljék a történéseket, tárgyakat, embereket. Hisz hol fordulhatna még elő, hogy a kávépörkölő Pall Yotz a saját kávéját darálja, csapolja, vagy mikor látható egy négyzetméteren két La Pavoni Europiccola, egy Olympia Cremina egy ROK, egy Caravel, Quamar, HG1 és Lido őrlő egyszerre? Mindez úgy, hogy nem csak nézegetjük őket, hanem minden készülékkel készülnek is a kávék. De még milyen kávék! Hmmm… milyenek is? Erről mindjárt, előbb még pár szó a hétköznapi valóról és az emberekről, azon belül is a fórumlakókról. Egy dolog, hogy a hobbisták szeretnek virtuálisan összegyűlni, tapasztalatokat cserélni, beszélgetni, akár vérre menő vitákat folytatni halandó számára teljesen irrelevánsnak tűnő dolgokról (alubojler? hmm? és a PID mennyibe is kerül?). Online. A személyes találkozás viszont más kávéház (hehh).

A koffeinrandira alapvetően fórumosok jelentkeztek be, ami azzal együtt, hogy nem tudtam, mire is számítsak egy első rendezvényen, generált némi plusz félelmet. Hardcore kávésok kis helyre összezárva… meg én, a kezdő budapesti, tapasztalatlan pultos. Hogy ebből mégis egy kellemes délután lett, az azoknak a remek embereknek köszönhető, akik képesek voltak akár órákat is utazni a Macskakőbe a személyesen találkozásért. No meg elhozni féltett kávégépeiket, hogy aztán Rendeltetésszerűen használjuk azokat. Sokan. Egyszerűen hangzik? Akkor legközelebb próbálják meg a leghétköznapibb műveletet kisebb csoportban végezni mások vizslató tekintete előtt. Mondjuk főzzenek húslevest a mekiben, vagy készítsenek rántottát nyilvános helyen, miközben mások érdeklődve nézik minden mozdulatukat, akár fényképezik, megvitatják, mit hogyan miért tesz. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy jajj, micsoda nyűg volt.

Nem. Igazából csak arra szeretnék rámutatni, hogy szerény véleményem szerint annak a bizonyos „kávékultúrá”-nak nevezett valaminek a mélyére egy ilyen találkozón keresztül lehet beletekinteni. Nem az volt a lényeg, hogy Gergőnek érdemes-e a Macskakőbe jönnie kávézni (még jó, hogy)? vagy, hogy mit tud a „nagygép” szemben egy Europiccolával? A kávé iránti közös szenvedély, és a kíváncsiság a közös nevező. Az, hogy nem fikázunk élből, elvtelenül, ugyan úgy, ahogyan a dicséret előtt is sok száz csésze kávé folyt le a Dunán. Mert bizony több kávé végezte a mosogatóban ezen a vasárnapon, mint amennyit megittunk, pedig az sem volt kevés. Aki azt hinné, hogy elég bevásárolnia a „legjobb gépeket”, hozzá a „legjobb kávét” és máris elkészíti a „legjobb presszót”, az nagyobbat nem is tévedhet. Minden, mondom: minden csésze ízletes presszókávét alapos előkészülés, próbálgatás előz meg. Jó példa erre, hogy a pörkölő mester a saját kávéjából hatodszorra tudott ihatót húzni. Becsületére válik, hogy addig tekergette a darálót, amíg megfelelő nem lett a lefolyás. Hogy sok adagnyi őrlemény ment közben a kukába? Ja, kérem, így megy ez. Legalábbis ott, ahol szeretik is, amihez értenek.. csinálnak, amit szeretnek, mert értik, amit csinálnak. Szóval értitek: értik. Méghozzá hozzá. Értenek?

Hála és köszönet PallYotznak a kávéfinanszírozásért. Köszönjük a Kapucziner ajándékát, erről egy kis teszt is készül. Annyi bizonyos, hogy a csoki cuccok fergetegesen jók. Köszönet mindenkinek, aki eljött, remélem jó móka volt és folytatása következik.