Jaja, elég hatásvadász cím. De tényleg, hogyan döntsön az egyszeri használtgép vásárló? (döntsön jól, oszt kész.)

Régi ismerős márkajelzés került az asztalomra a napokban. Újabb Euromatik gépet sikerült halásznom a neten, viszonylag olcsón. Ebben az írásban a teljes felújítás helyett leginkább arról a viszonylagosságról beszélek, ami egy valaki által jónak vélt, és egy valóban jó gép között van. Használtvásárlásra fel!

Nem nagy titok, hogy neten bőven lehet találni használt cuccokat az új árának töredékéért, olykor tökéletes állapotban lévőket is. Előfordul például, hogy a gyomorfekélyes nyugdíjas vidéki orvos-gurmé már ránézni sem bír az ajándékba kapott egynapos főzőjére, az eladás nem is pénzkérdés, így olyan árat szab meg, hogy a hülyének is megéri. Ezek persze remek fogások, de csepp a tengerben, és semmi sem garantálja a sikert. Persze, ha valaki ilyesmivel foglalkozik, gyakran vásárol használt gépeket, akkor fog akadni ilyen is, olyan is. Ha egyszer vásároltunk valamit, és mákunk volt, hajlamosak vagyunk az égbe meneszteni saját képességeinket, kitűnő érzékünket, megérzéseinket, szupererőnket stb. Ha viszont belenyúltunk a szöges kakiba, akkor megy a mentegetőzés: ilyen országban élünk, úgy szar az egész yófogás, ahogy van, manapság nem lehet bízni az emberekben, pedig nagyapám még vakon vásárolt a sarki közértben bemondásra méretre öltönyt, megilyenek.  

De mondjuk, hogy objektíven állunk a dologhoz amennyire lehet, tájékozódunk, ahogy lehet, nem álmot akarunk venni, hanem valóságot, még ha ehhez vissza is kell vennünk az elvárásainkból. A hirdetésben minden szép és jó, az eladó a telefonban készséges és őszintének tűnik, az eladás körül semmi szokatlan vagy gyanús körülmény nem merül fel. A kialkudott ár is rendben van (a piaci értékkel összeegyeztethető), a szállítás is zökkenőmentes. És az eredmény: fejcsóválás/vakarás/ütögetés, vérmérséklettől függően. De nézzük sorba konkrét példánkon keresztül: Euromatik slr.

1. A fényképek alapján a gép teljesen ok, ja, hogy egyik oldalról, ahol amúgy semmi más nincs, csak a víztartály, nem fotózták? Ugyan, mi baj lehetne... Nos, csak annyi, hogy itt bizony eszi a rozsda a lemezeket, szépen, körbe csámcsog a tartály körül. Ja, a tartály: a sosemtakaríástól olyan vízkő lerakódás tarkítja a valaha átlátszó anyagot, hogy még pár év és védetté nyilvánítanák, mint stalagmitot. 

2. A gép tökéletesen működik, most is használatban van, otthoni felhasználás, anyukámé, de ő most kórházba került, el kell adni sokmindent. Takaríották, amikor kellett, rendes család, akik odafigyelnek az ilyesmire. Jjjja. Oda. Csak hova? Itt vagy erős túlzások hangzottak el ígéretek formályában, vagy pusztán arról van szó, hogy ami neki karbantartás, az nekem ráolvasás, ami neki takaríás, az nekem vizes ronggyal távolról meglegyintés. Megint el kell mondanom, hogy egyszerűen nem értem, hogyan fajulhat idáig egy háztartási gép bemocskolása. Hiszen ebből itták a kávét! Magukba öntötték, ami ebből kijött! Persze már ebben is kételkedem. Őrzők az őrhelyeken! Figyeljetek a káféfőzők csőreire! Ügyeljetek a tisztító csapolásra! De komolyan. Annyi koksz mocsok jött ki a kifolyó csőréből, amennyi bele sem férhetett. Oldószeres áztatás meg sem kottyant neki, kizárólag a fémkevés pucolásra volt hajlandó megmozdulni az a valami, ami lerakódott az évek során. És ez csak a csőr... Nem, nem értem. Hogy eszük ágában sincs az embereknek két csavart kicsavarni, és olykor belül is takaríani, az még valahol érthető (szerelni kell). Hogy a tömítéseket örökéletűnek hiszik, háááát, nna, legyen (végülis ezért is lehet olcsón kifogni használt "nem működő" gépeket, amiket utána húsz forintért "javíhatunk"). De hogy a testükkel közvetlenülk érintkező felületeket sem tisztítják... Nem, nem és nem értem!

3. A gép garantáltan sérülésmentes. Jajj, mamám, hát miért is dobálóznának otthon a kávéfőzővel, vagy ugyan, ha dobálóztak és úgy kispaklizták, hogy én a képeken azt nem látom, akkor megérdemlem. A gép valóban sérülésmentes, forgatom, nézegetem, sehol semmi karc, horpadás. DE, ahogy itthon leveszem a szűrőt a kifolyó műanyag fészkéről mit látok? A műanyag fészek pereme, amire felül a szűrő, meg van rágva. Vagy nem tudom, mit tettek vele, de körben több helyen is kissé lepttogott, mintha megreszelték volna. De miért? Hogyan? Ok, lényegében semmit nem befolyásol, ha nagyon akarom, népi ügyeskedéssel és ragasztékkal kijavítgatható, de attól még mindig ott a kérdés: MIÉRT? 

A fenti példa talán szemlélteti, miért is érheti meg olyantól vásárolni használt gépet, aki ezzel foglalkozik. Mindenki eldöntheti, mennyit ér neki a nyugalom, biztonság, hogy megkíméli magát a nem várt, bosszantó nüanszoktól, nincs zsákba mici. Persze a többség még mindig az olyan hirdetéseket keresi, ahol csupa szépet és jót olvas a termékről, még ha az ár gyanús is. Nehezen viseljük, ha egy húszéves gépről az eladó őszintén elmeséli, hogy bizony használták már párszor, és lehet, hogy a tömítések sem a legjobbak, talán még bizony repedt is a burkolat. Nem, nem, ez nem kell, amíg ott a "kifogástalan állapotban" hirdetett gép, ráadásul olcsóbban. Persze, ki lehet fogni, nekem is sikerült már jópárszor. Meg persze kaki is volt már a palacsintában. Ez már csak ilyen.

Bár Franciska új otthonra lelt, idehaza mégis kissé elszaporodtak a kávéfőzők. Messze még a jobb sorsra érdemes Tecnosystem újászületése, helyette mostanában két másik géppel foglalatoskodtam. Az egyik gép egy már régótta vágyott tárgy, a Lavazza Espresso Point 70. A húsz éves kávéfőző eléggé viharvert állapotban került hozzám, és bevallom, ennyire összetett gépet még nem újítottam fel. Igazából a mindvégig azon aggódtam, hogy össze fogom-e tudni rakni a darabokra szedett gépet? Viszont mindezt egy későbbi posztban írom meg, előbb egy másik, igen meggyőző tudású főzőt mutatnék be, nevezetesen egy Spinel Tour-t.

Az E.S.E. Pod-okkal működő kávéfőző szintén az ukrajnai olx kínálatából került hozzám. Az eladó – szerencsémre – nem is sejtette, miféle kincstől válik meg. Mondjuk megtalálni sem volt egyszerű a hirdetést, lévén annyi szerepelt benne: kávéfőző jó állapotban eladó. Mikor először találtam rá céltalan nézelődés közben, még nem is tudtam, miféle gépről van szó. A viszonylag rossz fotókon egy jellegtelen fekete masinát láttam, csak egy véletlen fórumos beszélgetés során ismertem fel, hogy egy Spinel-t vesztegetnek potom pénzért. Ráalkudtam hát, és pár nap múlva már az asztalomon is volt.

Robosztus gép, mindenféle sallangtól mentes. Mondjuk egy felirat, vagy logó talán elfért volna. Viszont a főzőfejet emelő kar kifejezetten tetszik, gondolom tudatalatt emlékeztet a  karos kávéfőzőkre (ahol a nyomást egy kar mozgatásával állítjuk elő), azon sem lepődnék meg, ha ez lett volna a tervezők célja. A készülék állapotát nehezen tudtam volna megítélni, mivel eléggé koszos volt.

Föl nem foghatom, hogy a kávéfőző miért képez kivételt egyes háztartásokban a tisztítás alól? Egyáltalán hogyan lehet meginni azt, ami egy mocskos gépből kijön (és ez még hagyján, majd nézzék meg a Lavazza-t...)? Persze erről is van egy elméletem: sokan egyszerűen addig használják a főzőt mindenfajta karbantartás, takarítás nélkül, míg teljesen el nem vízkövesedik, vagy nemes egyszerűséggel bele nem rohad a zacc, ki nem virít rajta a rozsda, és/vagy penész, szóval, amíg átfolyik rajta a víz. Ezek az emberek nap, mint nap látják, hogyan málik szét a konyhában a csaptelep a kemény víztől, mégsem gondolnak bele, hogy ugyan ez a víz esze a kávéfőzőt is. Néha megtörölgetik kívülről, de egy öblítő csapolás, vagy szűrőtisztítás már nem megy. Pedig egszerű odafigyeléssel nem csak a gép élettartama növelhető, hanem a lefőzött kávé minősége, élvezhetősége sem romlik.

Mivel mindenképp ki kellett takarítani a főzőt, így természetesen szétszedtem. A burkolatok könnyen lejönnek, jó olasz szokás szerint pár csavar tartja csak a fedelet, előlapot. Odabent ért az első kellemes meglepetés. Minden alkatrész minőségi, ahol lehetett, mindenhol rezet, vagy fémet használtak, nem maradt ki sem az OPV, szem a háromjáratú mágnesszelep. Maga a termoblokk egy darab nagy réz kocka – mondjuk ezen biztosan sokat gondolkodhattak a tervezők, de így legalább nem lehet elrontani. A mérnököt gyermeki énje vezethette a tervezésben, mert a kocka blokkra egy szintén igen súlyos krómozott hengert álmodott. Amíg a tervezőrészleg egyik fele kiskorában az építőkockázással volt elfoglalva, addig egy másik részlegen dolgozók nagy valószínűséggel autókkal játszhattak, legalábbis erre enged következtetni a Spinel szabadalmaztatott vízterítő rendszere. Ugyanis itt nem szűrőn keresztül érkezik a víz a kávéra, hanem egy porlasztón át. Két pici lyukon át spriccel a víz a fémhengerbe csavart zsiguli injektorból. Érdekes megoldás, ráadásul a hőstabilitásnak is jót tesz, hogy a forró víz először a felhevült réztömb belsejére érkezik és ezután a kávéra. A Spinel szerint az injektoros megoldással, valamint, hogy a thermoblokban nem áll a víz, mint egy bojlerben - a felfűtési ciklusban minden kipárolog a réztömb belsejéből -, a vízkövesedés szinte kizárva. Ami a lefolyó kávét illeti, a végeredmény mindenképpen meggyőző.

Külön figyelmet érdemel a Pod befogatásáért felelős emelőszerkezet. A kinti kar odabent súlyos fém alkatrészeket emelget. Plusz pont jár azért az egszerű megoldásért, hogy a főzőfej két része alapból zárt állapotban van és a kart felfelé mozgatva tehetjük be a kávépárnát. Ezzel az egyszerű eljárással az egész fejet folyamatosan melegen tartja a készülék.

Csapolás

A termoblokk elég hamar felmelegszik. Ahhoz sem kell sok idő, hogy a főzőfej is forró legyen, de nem árt azért pár fűtési ciklust kivárni, mielőtt nekiállunk csapolni, ezzel garantálhatjuk a jobb hőstabilitást. Ha előkészítettünk mindent, a kart felfelé mozgatva helyezhetjük be a Pod-ot, majd leengedve a kart egy kis nyomással rögzítjük azt. Maga a főzőfej nagy hengere eltekerhető, ezzel tudjuk szabályozni, mennyire préselődjön a kávépárna, így változtathatunk a lefolyás sebességén. A Spinel igen meggyőzően teljesít az olcsóbb, meglehetősen hanyagul tamperelt Podokkal is. A kicsordogáló lé teljes egészében crema, és ez így is marad a csapolás végéig. Maga az ital rendkívül szép, „cirmos”, illatos és finom is persze. Engem azonnal levett a lábamról a produkció, pedig csak ezután kezdtem állítgatni a főzőfejen. A Poli Caffe arabicájával egész egyszerűen csodát tett.

Persze nem lennék én, ha szó nélkül tudnám hagyni a gép tökéletlenségeit, mert ha nem is nagyok, de azért vannak. Tényleg nem értem, és a tervezők infantilis péntek délutáni megnövekedett figyelemzavarán kívül mással nehezen tudom magyarázni, mi indokolta, hogy a tápkábelt ne hátul, hanem a gép oldalán, középen lent vezessék ki. így garantáltan zavarni fog a drót. De az is eléggé érthetetlen, miét kell egy kicsit sem olcsó termék esetében olyasmiken spórolni, mint műanyag csepptálca, vagy az a minősíthetetlen műanyagipari hulladék, amit víztartály néven besúvasztanak? Itt jegyzem meg, hogy az egész Tecnosystem családra is jellemző ez filléres megoldás, kerüljön akármennyibe is a gép. Apróság, de miért nem lehet egy kis piros szintjelzővel megkönnyíteni a vízszint ellenőrizhetőségét? Hiába vannak kis ablakok vágva a készülék oldalára, ha ezen keresztül csak akkor tudom érzékelni a víz szintjét, ha meglögybölöm az egész kávéfőzőt a vízzel együtt. Az is fura számomra, hogy a kifolyó alsó, fém kifolyó csőrben végződő része műanyag, azt pedig valami igen könnyű fémszerű valami tartja. Mindezek leginkább azért zavaróak, mert minden másban igen alaposan jártak el a tervezők, például resetelhető automoata termosztát is van. Persze, nyilván nem mindenkit zavarnak ezek a dolgok, sőt. Megkockáztatom, a legtöbb vásárlónak fel sem tűnnek. Annyi bizonyos, hogy ez a fajta konstrukció számomra eddig a legmeggyőzőbb a Pod-os gépek közzül. Bár a Tecnosystem Magic Coffee-jai  a brutális réz kazánnal, csodás csőrös kifolyóval mindig is a szívem csücske lesz, a Spinel a maga robosztus egyszerűségével és kitűnő képességeivel megvett magának.

A Covim magyarországi forgalmazója kedves felajánlásából egy doboznyi E.S.E. Pod és EP kapszula érkezett hozzám, amit ezúton is köszönök! Mivel idő közben heroikus küzdelem árán, de elkészült a Lavazza Espresso Point is, ezért adja magát egy kis összehasonlító kávékóstolgatás, alias cupping (ehhez az embert próbáló feladathoz némi baráti segítséget, valamint fél szemmel a Statistics & Standards Committee of the Specialty Coffee Association of America iránymutatásait veszem igénybe).

Francis Francis X1, Tecnosystem Magic Coffee alias Blitz és pár használtpiaci rossz tapasztalat

Akkor kezdem a rossz hírrel.

Miután megírtam, hogy idehaza - Ukrajnában - könnyű kifogni az interneten használt, ámde kifogástalan állapotú olasz kávéfőzőket, sikerült ennek az egyenletnek a másik oldalát is megtapasztalnom. Nyilván nem nagy valami, hogy rengetegből sok a rossz is, csak ugye az én hobbista elképzeléseimnek sólyomszárnyai ezzel erősen szurkosak lettek. A szörnyűség egy Brasilia Poddy képében csapott le rám "ukrán karácsony" másnapján. A képek alapján bíztató vételről hamar kiderült, hogy az ipari méretű gépezet lelkét már többször visszahozták a halálból, mielőtt hozzám került. Az, hogy a robosztus főző két OPV-je kókadtan, teflonszalaggal kapaszkodott a réz kazánba, a keszekusza vezetékelés, a hiányzó csavarok, a szilikonnal felragasztott kapcsolók még valahogy javíthatóak, de a fő vízvezeték végérvényesen megadta magát, menetes végével beletörve a kazánba. Az eladó állítja, minden rendben volt, még a dobozban is főzött vele kávét, amíg a postára vitte... háát persze.  Nno mindegy, bukom a postaköltséget, megy vissza a gép oda, ahonnan jött - az egykoron büszke Brasilia jelen állapotában fémhulladéknak tökéletes. Pedig igazán izgalmas gép lenne: mint említettem, két OPV felel a kávé és a forró víz adagolásáért, réz kazánja erősen ugyan úgy fest, mint a Tecnosystem féle bojler, háromjáratú szelep, és egy külön cső, ami érzékeli, ha kifogy a víz a tarályból - ilyesmit eddig még nem láttam. 

De ennyi elég is a rosszból, nézzük, mit kapunk, ha rálicitálunk egy gyanúsan olcsó Francis Francis X1-re. Az eladó szerint a gép újszerű, sosem használták. A képeken látszott, hogy dobozában van, a csepptálcán még rajta a fóliázás. Aki nem ismerné Luca Trazzi csodásan egyedi tervezésű design főzőjét, annak elmesélek egy rövid történetet: jelenlegi új készülék ára 550 euró körül alakul... Ez sok. Sokkal több, mint amennyit csuklás nélkül hajlandó lennék fizetni POD-os rendszerű gépért, ha történetesen lenne annyi pénzem. Ez már bővel egy jobbfajta PID-es új gép ára, vagy egy használt, csodásan felújított PID-es bármi plusz daráló ára. Ezért is gyanakodtam a töredék ár miatt, még úgy is, hogy idehaza a POD-os gépeknek nincs becsülete (nem uvázsálják). De leszámítva egy kis intermezzót, kellemesen csalódtam. A gép valóban  új állapotában került elő a dobozból, volt is öröm. Sajnos állhatott valahol huzamosab ideig, ezért a kazánját át kellett mosnom, ennyi azt hiszem belefér.

Franciska gyönyörű teremtés, kecses, mégis magabiztos kiállású, igazi Olasz remekmű: ha szépen kérjük, remek kávét főz, tűz az van benne, de nem tökéletes. Ó, amikor először van a forma, és utána a fejvakarás, hogy hogyan is kellene összerakni, álomból kávéfőzőt csinálni? És bizony, a feladat nem sikerült csillagos ötösre, pláne, hogy itt-ott látványosan spórolniuk kellett a mérnököknek. Két dolgot tudok elképzelni: signore Luca Trazzi tiszteletdíja a kész termék vételárának olyan tetemes részét teszi ki, hogy olyan haszontalan csecsebecsékre, mint kazán, csavarok, vagy szűrő, már nem futotta. Vagy egyszerűen Francis-éknál a péntek délutáni mítingen valaki valamire álmosan rábólintott, amire nem kellett volna. Hogy négy pici önbehajtó csavar (számorez) tartja a helyén az egész felső részt/csészetartót? Komolyan gondolták, hogy a kávépogácsát érő víz terítéséért felelő szűrőt egy lazán kijuggatott, ellapított tíz filléresből oldják meg? Hát nehéz lett volna a hőfokmérő skáláját nem ferdén berakni, hogy ha már mutatja a hőmérsékletet, akkor azt pontosan mutassa? Az újabb modellnél ezt a részt elegánsan úgy oldották meg, hogy 80-fok után egyszerűen egy csészét rajzoltak a skálára, utánna pedig gőzt, a júzer ne érdeklődjön, a termosztát úgy is teszi a dolgát. Ejj, hát az ipari remek Gaggiák után ez minimum furcsa. Gyanítom, ez az igazi olasz, nem a milánói Classic. Még egy észrevétel arra, hogy Franciséknál mennyire nem tudták eldönteni, hogy kávéfőzőt gyártanak, vagy szobrot: a készülék kezelő panelje valódi, vastag rozsdamentes acél, súlyos, gyönyörű darab, a billenő kapcsolók is igazán szépek. A középre biggyesztett filléres műanyag hőfokmérő ebben a formában inkább ne lenne ott... Nem tudom, kitört volna-e a cégben a parasztlázadás, ha a panel mondjuk nem fél kiló fémből készül, csak negyedből, cserébe a kazánra kicsit több anyagot szánnak? Számomra meglehetősen érthetetlen döntések ezek. Mert pl a hőfok stabilitásáért nem szimpla termosztát felel, hanem egy kis potméterhez kapcsolódó, ezáltal állítható jeladó kapcsolgatja a fűtést, egészen jó hatásfokkal. A belső fűtésű kazán, bár nem réz, de meglehetősen termetes, így semmi gondot nem okoz egy presszó, vagy akár hosszú kávé lefőzése a gépnek (úgy tetszik, a kazán ebben az esetben is csereszabatos az általam igen megkedvelt Tecnosystem réz kazánjával, épp csak a gőzcsap áll rossz szögben). Apropó réz kazán: párezer forintért vásároltam egy leharcolt Blitz 106-ot, alias Magic Coffee-t. Jelenleg tart a teljes körű felújítás, ami ebben az esetben nem tömítés cserét jelent, hanem teljes szétszedést, takaríást, vízkőoldást, súrolást, csiszolást, gittelést (kittelés?), újrafestést, és összerakást. Egyenlőre nagyon messze még a vége, de a szögegyszerű kis szerkezet kazánja annyira csodásan fest, hogy muszáj életet lehelnem bele.

A végén talán még meg is tartom.

U.i.: Franciska eladósorba került, remélhetőleg szerető és megértő társra talál (jófogás). Jelenleg a reggeli kávézásomat hivatott megszépíteni, de ezen felül tényleg újszerű gép, amire jó ránézni. 

Életem első vezetőképzőjének megtartása után itt az ideje, hogy beszámoljak a kis Euromatikról. Talán gördülékenyebb lehetne a szöveg, ha elnevezném valahogy, de ez az eljárás - nevet adni a tárgyaknak - sehogyan sem akar szokásommá válni. Elsőre úgy terveztem, mivel sok időm nem volt még a gépre, elintézem ezt a bejegyzést pár képpel. Végül néhány dolgot mégis elmondanék az első tapasztalatok alapján. 
Lehet puszta véletlen, de az eddig Ukrajnában vásárolt használt kávéfőzőim mind kiváló állapotban kerültek hozzám. Bár ez csak a negyedik gép, így nem vonnék le messzemenő következtetéseket, a dolog mindenképp érdekes számomra. A teóriám az, hogy az ukrán vásárlók között sok az olyan, aki egész egyszerűen nem használja a drága kávéfőzőjét valamilyen banális ok miatt. Semmi sem magyarázza, hogy olykor huszad áron találni újszerű olasz gépeket. A legutóbbi Tecnosystem 10 évesen került hozzám. Látszott rajta, hogy használták valamennyit, majd ahogy volt, eltették. Árulkodó volt a víztartályában lévő gyári drága kétkomponensű vízszűrő betét, valamint a kosárba beleégett zacc is. A nevetséges áron vásárolt minimum 10 éves Gaggia Baby Millennium kazánjában szinte alig volt vízkő, ami két dolgot jelenthet: vagy mániákus módon odafigyeltek, hogy kizárólag lágyított ligeti fecske könnyével használják, vagy, de facto, alig használták a főzőt. A POD-os gépek viszonylagos ritkasága és a POD-ok viszonylagos drágasága is meglátszik a használt gépek árán. Valószínűleg a kutya sem veszi ezeket itthon. Persze ez az én szerencsém.
A kis Euromatik (azért írom, hogy "kis", mert az eddigi szupernehézsúlyú társaihoz képest csak váltósúlyban indulhatna) vegyes érzéseket keltett bennem elsőre. Az én szememben a bizalom első forrása egy kávéfőző esetében a súly (ó, nagyonképzavar). A második érdekes dolog a kívül látható anyagok milyensége. Nos a fekete főző mindkét dologban mutat némi felemásságot: van súlya, de egy kicsi még elkelne. A szűrőkosár rögzítésekor a kar elcsavarásához akaratlanul is megtámasztom a gépet fél kézzel - nem igazán elegáns. A másik dolog a kifolyó csőre. Nos, itt nem tudom szebben leírni: az bizony műanyag. Igen, jól olvassák. Nem tévedés. Műanyag. Ejjnye, a teremburáját, ezt meg hogy nem vettem észre, mikor a hirdetés képeit néztem huszadszor is? Hiba. Persze nem kétlem, hogy van, aki túl tudja tenni magát a felsorolt két dolgon. Lehet élni fém kifolyó csőr nélkül is, ugye, csak minek? 

Miután kipuffogtam magam a csőr és a súly problémáján, jobban szemügyre vettem a gépet. A képekről nem tűnt fel, hogy kissé átvariálták a tervezők a megszokott kezelőszervek elhelyezését. Ahol más készüléken a gőzkart keresnénk, ezen ott találjuk a főzés indítóját. Ahol pedig a csapolás gombja után matatnánk, ott a gőz/forróvíz választó gombot találjuk, Kissé komplikált megoldásnak találom ezt az elrendezést, de kétség kívül eredeti megoldás. A gép jobb oldalán a tárcsa elforgatásával nem egy csapot engedünk meg, hanem két kallantyút bizgerélünk. Ha jobbra tekerjük, jön a kávé, ha balra, akkor gőz, vagy forró víz.A mellékelt képen jól látszik, mennyivel bonyolultabb lett ezzel a szerkezet. Nos ige, még mielőtt főztem volna egy kávét, levettem a tetejét, hogy belekukkantsak, mi lakik a burkolat alatt. Egyenlőre nem lettem okosabb a kazánnal kapcsolatban. Nekem alumínium termo blokknak tűnik, de csak tippelek. Ha az, ekkorát még nem láttam. A vizet egy szép nagy ULKA szállítja. Az anyaghasználat, a vezetékek és úgy általában az egész belső szimpatikus és ugyanolyan megbízhatóságot sugall, mint bármelyik Saeco, vagy Tecnosystem. Maga a POD befogatása is érdekes megoldás: a szűrőtartó és a kar a géphez van rögzítve. Ránézésre olyan, mintha letekerhetnénk, de a mechanika csak nyitni és zárni engedi a szerkezetet. Két spirál vájatban mozog az alsó szűrő és a kifolyó fel le, így szorítva be a POD-ot a felső szűrőhöz. A termo blokk sejtésemet igazolhatja, hogy a gép rekord idő alatt fűt fel, elhiszem a matricának az 1270 Wattot. Komolyan mondom, másodpercek alatt bevetésre kész a kis Euromatik. Van a gépben túlfolyó szelep OPV (avagy biztonsági szelep) is, a felesleges nyomást a víztartályba engedi vissza, de még hogy! A Gaggia Baby köpködött, mint egy kocsis, ez hatalmasakat prüszköl, szörcsögi vissza a forró vizet. Igazán bájos.
 

Első csapolás.
Mire idáig jutottam, igazából már megszerettem a kis dögöt. Bíztam benne, mint egy szimpatikus idegenben, akinek máris szívesen adnánk kölcsön nagyobb összeget. A kedves eladó mellékelt pár POD-ot, így miután feltöltöttem vízzel, nekiálltam csapolni. Ebben az esetben ugye nem nagy truváj, zacskó kibont, pod be, gomb, illetve tárcsa elfordít, voálá. Ennyire egyszerű. A pumpa berreg.. kávé sehol, de a víz csurog mindenfelől a pohárba. Na mondom, szép. Alánézek, hát a kart persze elfelejtettem eltekerni. Ó, hát akkor mégsem te vagy a hibás. Egy tekerés, még egy tekerés, és másodszorra máris csodás sűrű aranysárga kávé csorog a pohárba, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.
 

 Ha tetszenek az írásaim, teccikeld, esetleg örvendeztess meg egy megosztással.