A reblog.hu-n való regisztráció időpontja, a reblog.hu megtekintése során
rögzítésre kerül az utolsó belépés időpontja, illetve egyes esetekben -
a felhasználó számítógépének beállításától függően - a böngésző és az
operációs rendszer típusa valamint az IP cím.
Ezen adatokat a rendszer automatikusan naplózza.
Süti beállítások
Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra,
illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók
a látogatók számítógépére helyeznek el...
A szolgáltatást a Mediaworks Hungary Zrt.
(székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48., továbbiakban: „Szolgáltató”) nyújtja
az alább leírt feltételekkel. A belépéssel elfogadod felhasználási feltételeinket.
Jelen Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. által tárolt adatok
kezelésével, felhasználásával, továbbításával, valamint a Társaság által üzemeltetett
honlapokon történő regisztrációval kapcsolatosan tájékoztassa az érintetteket.
Egyedül nem megy... ismerős? Nekünk is, ezért gondoltunk egy merészet, és belevágtunk hárman: Peti, Imi és jómagam a kávés videjós lecsóba!
A tervünk egyszerű: jól kibeszélünk mindenféle kávés témát a kamerák előtt, miközben lekávézzuk magunkat a sárga földig. A jelszavunk: csak lazán! Pont ezért remeg a szám a bemutatkozó 3 másodpercben... node a többi! Nézzétek!
Sokaknál lélektani határ a 100 000 forintos összeg. Ebben a bemutatóban egy olyan szettről olvashattok, ami alternatíva lehet a használt gépeknek.
Nem lett világmegváltó a szegedi kávégép, de az érem egyik oldala mégis kissé súlyosabbra sikeredett. Hogy melyik? Nos az kiderül a szövegből.
Ha megrendeled, ezeket kapod a csomagban, amit a képen látsz. A bemutató nem tartalmaz fizetett promóciót, a szett a sajátom: AVX EM TB1 Kávégép + AVX CG1 kávéörlő + Kiegészítők
A legegyszerűbb lenne vaskos cinizmussal szidni, kiemelni a kevésbé sikerült oldalát ennek a szettnek, gúnyolódni az anyagminőségen, vagy a hiányosságokon. De az az igazság, hogy annyira nem is rossz, mint amennyire jó kávékat sikerült már eddig készítenem. Vagy fordítva, annyival elintézhetném a kritikát, hogy ennyiért nincs jobb, minden más másodlagos kérdés. Nehéz ügy, ezért is húztam a bemutató megírását, kellett idő, hogy tisztázzam magammal, mit is gondolok?
Az sem véletlen, hogy egy egész kávégépvásárlásos cikk is kikívánkozott belőlem a teszt előtt. Mert valamihez képest is lehet valami jó, vagy rossz, abszolút skálát nehéz lenne felrajzolni a kávégépek esetébe úgy, hogy a végén megint csak ne ott kötnénk ki, hogy „jja, kérem, annyiért már kávézót veszek baristával, nem kávéfőzőt… „
Az alapvetésem: képes-e a 100 000 forintos szett értékelhető eszpresszót készíteni? A rövid válasz: igen. Ez az első csapolás eredménye. Hát igen, a barista gének...
Ebből áll a szett:
Kis kúpos őrlő (AVX CG1)
Maga a kávégép (AVX EM TB1)
Rögtelenítő izé (HG One féle)
+ precíziós felsőszűrő vízterítő és kosár
Normális tamper, zacckosár
Vízlágyító, törlőkendők, tisztítópor.
Szerintem ez így elég jól ki van találva, plusz egy mérleggel meg is vagyunk. Persze lehet még válogatni hozzá cuccokat, kinek mire van még szüksége – tömörítő állvány stb. Megvásárolhatóak külön is a gépek és kellékek, de alapvetően szerintem ez így kerek.
Mintha láttam volna már valahol ezt a formát...
Első benyomások, design, anyaghasználat
A doboz láttán és a kicsomagoláskor lesz egy olyan aliexpresszes érzetünk, de ez nem is csoda, hiszen szorgos kínai kezek csomagolták és készítették számunkra mindezeket a földi jóságokat. Azon sem kell meglepődnünk, hogy van is ugyan ilyen gép az alin, persze más logóval. Akit ez zavar, annak elárulom, a gépek többsége már csak Kínából érkezik. És ugye jelen esetben egy bevizsgált, hivatalosan forgalmazott termékről beszélünk. Nagyobb baj az anyaghasználat, ahol aztán nem spóroltak a … spórolással. Csak annyi anyagot kapunk, de tényleg, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy még egyben maradjon a cucc. Lehet ez már a környezettudatosság jegyében készült, de nekem inkább nyújt silány benyomást a recsegő műanyag. Ezt menti a golyós gőzkar és a rendesen megcsinált szűrőtartó kar, valamint a 40mm-es kúpos őrlőkések. Összességében felemás érzést nyújt mind a kávégép, mind az őrlő kivitelezése. De legalább ránézni nem fáj. Nem azt mondom, hogy a Catler/Sage koppintás iparművészeti remekmű, de összességében szerintem a formába nem lehet belekötni.
Funkciók, kezelhetőség
Az őrlő alapvetően tetszik, nem karbaőrlős, de kapunk hozzá kis téglit, roppant egyszerű kezelni, kis helyen elfér és a hangja sem borzasztó (mint mondjuk a sokkal profibb Baratza 270 sikító zörgése). Állíthatunk rajta időt, vagy adagot. Kínai, ezt azzal is tudatosítja, hogy olyan hangosan pittyen, mintha autóriasztó lett volna jánykorában. Az őrlemény, amit készít, nos, leginkább ok. Kotyogóhoz, filterhez ajánlanám jó szívvel, a kis kúpos kések teszik a dolgukat, de a világot nem váltják meg. Eszpresszó finomságot az állíthatóság legvégén tud csupán, tartalék nem marad benne. Viszont ebben a végállás közeli helyzetben a közepes/sötét pörkölésű kávékkal simán elboldogul, és elképzelhető, hogy egy alátéttel ez a dolog orvosolható (láttunk már ilyet). Mondom, felemás az érzés, mert amúgy szimpatikus kis ketyere ez 30 000 forintért. Persze, már hallom is, hogy „de a Graef 702 is ennyibe kerül!” (azért nem egészen) Valóban, a kis Graef már bizonyított és ebben az árszegmensben szerintem is az egyik legjobb vétel, kivitelezése miatt talán hajlanék is arra, hogy azt ajánlanám jobban. Mondjuk a kis kínai versenyző ebben az esetben is mutat rokonságot, pl a praktikus babtartály, ami leszedéskor bezárul alul. De a kések kialakítása és befogatása is gyanúsan Graefos, viszont is nagyobb késeket kapunk és a sebesség is alacsonyabb. De ugye a jobbaktól tanulni nem szégyen, max koppintás…
Műanyag, ahogyan ebben az árkategóriában a legtöbb társa. A precíziós vízterítő dob rajta, de azért erős hajlamot mutat a csatornásításra.
A kávégép, ahogyan már említettem, elég Catleresen néz ki kívülről. A kéken világító gombok kifejezetten szépek, a nyomásmérő megléte és korrekt működése nagyon jó dolog, a golyós felfogatású gőzkart is dicséret illeti. A gép 58mm-es szabvány karral szerelt, ami újabb plusz pont. Rontja a képet, hogy maga a fej műanyagból készült, csak körülötte lévő bajonett palástja fém, ami így a hőstabilitásnak nem tesz jót. Persze ettől még lehet tartós, és ugye a műanyag nem is adja le olyan könnyen a hőt, mint a fém… nna jó, ebbe inkább nem megyek bele, maradjunk annyiban, hogy ezen az áron elfogadható (Ezt kapjuk bármely random márkától ebben a kategóriában, vagy még kevesebbet). Az alapgép 60 000 forintos árához még csapjuk oda a precíziós vízterítőt nyugodtan, az tényleg jót tesz a kávénak és valami 2000 forintért a miénk lehet. Úgy tudnám leginkább jellemezni a kis gépet, hogy csak arra koncentrált a szerző, ami szem előtt lesz. A vízterítés egészen jól néz ki, a nyomást nyomon tudjuk követni, a kar masszív és van anyag benne, van opv és előáztatás. Apropó, előáztatás. Egyik szemem sír, a másik nevet. Mert ok, hogy van, de nem vagyok meggyőződve, hogy ettől jobb a dolog. Eleve az előáztatás szükségessége is kérdéses számomra. Mindenesetre örültem volna, ha ezt a funkciót lehetne szabályozni, vagy legalább ki lehetne kapcsolni.
Tud mindent, amit kell: kikapcsol, bekapcsol, lekapcsol, pittyeg, surrog, kattog... szerintem még nyomást is lehetne állítani, ha megkapargatnám az a piros foltot. Hőstabilitás szempontjából a legfurább kérdés, hogy a kazán és a fej nincs egybeépítve. Viszont csapoláskor nem nézegetjük a belsejét.
Technika
A (recsegő)burkolat alatt szembesülünk az igazi minimalizmussal: nincs itt, kérem, semmi látnivaló! Ránézésre egy pici Saeco j kazán szolgáltatja a meleg vizet, amit teflon csövek visznek az Ulka (vagy kínai testvére) pumpa nyomására az igen minimalista főzőfejbe. Nem bonyolították rézcsövekkel az életüket a gyártósoron, maradjon az a hanyatló nyugat ópiuma. Hogy hogyan lesz ebből hőstabilitás? Hát leginkább sehogy. De ezek az alkatrészek mind működnek, és jól működnek. Ennél többet nevesebb gyártók gépeiben sem találunk, de nem is ez a lényeges, hanem hogy mindez összeáll-e azzá, amiért a pénzünket adtuk: egy korrekt presszóképes szetté? Nagyjából igen. Nincs nyomásfokozós okosság a karban, semmi hókuszpókusz, és a végeredmény kb. 3-ból 1-szer tök jó, 2-szer ok. Szerintem ez nem rossz. És itt hozzátenném gyorsan, hogy az őrlő egyértelműen a gyengébbik láncszem. Megkínáltuk a kávézóban a kis gépet azzal az őrléssel, amit a nagy géppel használunk, és szerette. Mi is.
Gőz
Én akkor sem vonnék le a versenyzőtől pontot a mutatványáért, ha egyáltalán nem lenne gőzfunkciója. Nem várok ilyesmit egy ekkora géptől, nem iszok tejes kávét, és amúgy is macerásnak tartom egy pici kazánnal a gőzölést, kávékészítést. De ha már ott az a jó kis gőzcsőr, hát kipróbáltam. Elsőre persze azt hittem, valamit rosszul csinálok, a nagy gép gőzlökete után a kis sziszegést nem tudtam hova tenni. De a fújtatás kitartott és kapásból tökéletes(nna) tejkrémet gőzöltem, ami rendesen meglepett. Ha valakinek ez a fétise, hát erre is tökéletesen megfelel a gép.
Összegezzünk. Ugye eddig 100 ezer alatt járunk, ami egy nyilvánvaló lélektani határ sokak számára. Ennyi pénzért csak használt presszóképes gépet tudunk vadászni magunknak, ami, ha nem értünk hozzá, lutri. Akinek nem fáj az anyaghasználat, annak jó szívvel ajánlom a szettet a jelenlegi árán. A kis kiegészítőkkel együtt abszolút hozza a home barista fílinget, amire titkon minden kávérajongó vágyik.
Tiszta Eredet (film) kellékek. Ezektől máris baristának érezhetjünk magunkat. A tömörítő jól passzol a kosárba, és az anyagminőség itt jobb, mint a gép többi részénél.
Ha már a vonatmegállóban ilyen gépekkel húzzák a rossz kávét, mi kell még?
Először is le kell szögeznem, szerencsésnek tartom magamat, hogy ide jutottam. El. Mármint nem Berlinbe, hanem, hogy úgy veszek részt a kávés világ legnagyobb összejövetelén, hogy nem csak turistáskodom. A Blue Bird-nek hála munkaügyben, a blogomnak (meg hogy az origón van…) hála pedig ingyen belépővel. Mivel sosem jártam még Németországban, pláne nagy volt az öröm, még ha a sok meló mellett nehezen is fér bele az időbe a kirándulás.
1. Igyekeztem sorra járni a látnivalókat, ami valljuk be, szinte lehetetlen alig fél nap alatt. A rövid verzióm az lenne, hogy nem esett le az állam a német főváros látványoságaitól. A hosszabb verzióban viszont belátom, hogy nagyon is élhető, kellemes ritmusú, mitnemondja vonzó élettér ez a Berlin. Mondjuk a Brandenburgi kapu előtt állva a 33 fokban leginkább az tűnt fel, hogy mekkora lobogót sikerült a magyar követségre felrakni.
Unalmas? Nyugodalmas
Ezt a versenyt legalábbis megnyertük… A Nagy Tű igazán impozáns, ha nem lett volna egy vagyon a feljutás, tériszony ide vagy oda, felmentem volna. De egy vagyon. A Reistag épülete sajnos annyira el volt kerítve, hogy lehetetlen volt elmélyedni a múlt ide vágó részleteibe, pedig leginkább ez az, ami érdekelne. Szemben a kancellária modern betonkockáia lenyűgöző kontraszt mellett igazán „németes” hatást keltenek. A Spree csatornáiban lassan csordogáló vízen visszatükröződő beton és üveg felületek a szikrázó napsütésben kimondhatatlan nyugalmat árasztanak. Bár pusztító volt a hőség, gyalogoltam, amennyit csak bírtam. Próbáltam kissé felvenni a város ritmusát. Ami feltűnt, hogy vagy én lassítok a pesti rohanás után, de Berlin nem az a tipikusan túlpörgött miliő.
Csak hittem, hogy tudom, miért jöttem? Valamiféle nyugtalanító érzésre számítottam, vártam, hogy a történelem "beköszön". De nem tett ilyet, hiába is udvaroltam.
Megnéztem a fal maradványait. Nem fogott meg. Nem tudom már elképzelni, hogyan is lehetett? Veszek egy sört, mert hétköznap van, és munkaidő, és megtehetem. Az üveget még fél óra múlva is cipelem. Nincs szemét, tényleg, szinte sehol. De kuka sem. Hogyan csinálják? A vonaton (hév), buszon, metrón olyan finom modorban van beállítva a hangosbeszélő, amilyet még nem hallottam. Lehet ez is csak nekem fura, de akárhányszor elduruzsolta az állomás nevét az ember a hangszóróban, elmosolyodtam. Nem tudom azt mondani, hogy hűhamennyiveljobbminden, de érezni egy határozott jobbságot. Meg mintha értelmesebben lenne összerakva az egész: ugyanaz a legókocka, csak passzol a többihez is. Nem érezni bizonyításvágyból elkövetett építkezéseket, viszont láttam egy sor közösségi zöldségeskertet a házak között. Csak úgy, mert miért ne? És tényleg: miért ne?
Nem annyira lenyűgöző, mint amennyire élhetőnek tűnt
Nagyob kevés volt ez a kurta másfél nap a városra, pláne a múltjára, a történelmére. Viszont elég volt ahhoz, hogy megértsek valamit Budapesttel kapcsolatban: lélekben soha nem költöztem ide. Fura, de a lenyűgöző épületek, paloták ma már inkább fárasztanak, s talán jobban örülnék egy paradicsomos kertnek a házam mellett, mint egy márványobeliszknek.
Marzoccóék nagyon érzik a showt szerintem. Kell az érzés, na, nagyon kell!
2. Mondjuk a szervezettséggel, azzal a híres némettel pont a kávékiállítás kapcsán nem találkoztam. Lehet elfogultság is, de a pesti konkrétan jobb volt (persze, nekem az volt az első). Szerencsére a kiállítókat ez nem zavarta meg abban, hogy őrültebbnél őrültebb cuccokkal szerepeljenek. Ha a félnapos városnézéstől elfáradtam, a WOC első napjának a végére haldokoltam. Testileg és szellemileg is. Sem a szemem, sem az agyam, sem egyéb érzékszerveim nem voltak felkészülve. A Dj-s coldbrew készítő lengyelektől a burkolatlan Ascason át a show-t ellopó Marzoccóig Geishák és hipermodern 50kg-s milleniumfalcon pörkölő vagy éppen Ikawa, Robot kávékészítő, és kávékészítő robotok, megamitakarsz.
Naggyon messziről indítottak egyesek, ami a marketinget illeti. Naggyyyon messziről. De gondolom így kell ezt. Kapkodtam a fejemet rendesen. Szürreális, ami a kávés szakmán belül történik jelenleg. Hol van az, hogy egy kávégép, egy őrlő és viszonlátásra? Filozófia ez már, kérem, vastagon.
Lehetetlen mindent értelmesen megnézni, megkóstolni egy nap alatt, de arra feltétlenül jó a program, hogy az ember helyére tegye magában, hol is tart a kávés társadalom: mindenhol. Teljes a széttartás, még ha trendeket fel is lehet vázolni. Igazi gépi újítást alig láttam, s 10 presszógépre ha jut egy őrlő invenció – már ha annak lehet nevezni a pepitában gyártott, átnevezett gépezeteket. Továbbra sem értem, hol akadnak el a „nagyok”, amikor 1000 dollár alatt kellene valami használható otthoni őrlőt összehozni. Teslát tudunk az űrbe juttatni, egy marék kávét konzisztensen leőrölni, na azt nem. Valaki megemlíthetné ezt Musk úrnak, hátha…
Amibe teljesen beleszerettem, az az Ikawa minipörkölő gépe. Hát az valami botrányosan jó cucc. Azt hittem, parasztvakítás, ha így van, én megvakultam teljesen. Ha valaki olvassa ezt, és kedve van, 2000 euróért kedvezményesen megvehetné nekem a kiállítási darabot! Lécci…
És hát láthattam pl Scott Raot. És láthattam hájp-parádét. És megmondók megmondásainak is lehettem szemtanúja (már hogy bemutatták). És hát kissé kiábrándító volt ez a része abban az értelemben, hogy se jobb kávékat nem ittam, sem a szakmára vetítve nem látom be, miért jó egy csillag alakú dripper? Vagyis dehogyisnem értem: megveszik. Persze, ha lehull a lepel, minden király meztelen. De én még mindig szeretem az illúziót, keresem a történeteket, mert élvezni is kell a szakmát, nem csak megélni belőle.
Hipermodern és fulloldscoolremekművek, leginkább ez jutott eszembe a gépek láttán. Használati tárgyként már más lehet, de a látvány, az mindent visz.
Két, ha úgy tetszik, alternatív kávékészítő eszközt mutatok be. Az egyiket magaddal viheted akárhova, a másik pedig igazi Török.
A barista már csak olyan állat, hogy egy idő után megunja a legkiválóbb kávét is, kiköpi a Geshát, fintorog a milliós kávéőrlő hangjára. Én már teszek cukrot a reggeli presszómba csakazértis! Imádom az egész rituálét, ami a kávézáshoz kötődik, talán azért is tud magával ragadni ha valami újat (értsd: nekem újat) látok. Most 2 ilyen kávés dologról lesz szó, vagyis inkább kép, videó formában.
Az első a Hand Presso, ami nagyon nem új találmány már. Emlékszem, évekkel ezelőtt az első KávéBárBazáros látogatásomkor találkoztam ezzel a valamivel élőben először. Akkor szó nem lehetett róla, hogy ilyesmire költsek pénzt, de a vonzalom megmaradt. idén februárban viszont egy kedves partnerünknél sínylődő példányt magamévá tettem. Nota bene, otthon egy mokán kívül semmi más kávés eszközöm nincs, szóval ezzel is igyekeztem megmagyarázni magamnak, miért vettem egy kávépumpát harmincé’. Így már Geri sem szóllhat egy szót sem... A tesztek is meggyőzők voltak, a saját tapasztalat vistzont minden kétségemet eloszlatta: ez egy valóban használható kávékészítő eszköz. Hordozható, minőségi anyagokból van összerakva, és könnyen készíthető vele értelmezhető espresso. Másik kérdés, hogy mire emlékeztet, amikor az ember a hasához szorítva próbálja belepumpálni a 16 bárnyi levegőt… Mindenesetre, aki jöttében mentében kávézgatna, annak kifejezetten ajánlom, működik presszó őrleménnyel és POD-dal is. Ímhol a videó:
Másik érdekesség a hozzánk tesztre érkezett elektromos törökkávé készítő gép, az Arzum Okka. Odahaza Ungváron sok helyen találkoztam már ezzel a fajta szerkezettel, Budapesten viszont még sehol nem jött szembe velem. Bár az Arzum árképzésével nagyon nehéz egyetérteni, maga a készülék remekül működik, és jól kitalált. Azon túl, hogy feltöltjük a víztartályát és belekanalazzuk a kávét, más dolgunk nincs, csak megnyomni egy gombot. Aromás, kellemes törökkávét készíthetünk így, feltéve, ha nem mocsári robusztából és csapvízből akartunk csodát tenni. Ízre nekem jobban sikerültnek hat az ibrikkel homokon készített kávé (ugyanabból a vízből és őrleményből), de nem-kávéházi körülmények között ez a szerkezet kiváló választás lehet azoknak, akik szeretik ezt a fajta kávéélményt.
KoffeinRandi 3., avagy a kávék és őrlőik - minden, amit az őrlőkről tudni akartál…
Jobb-e egy kúpos őrlő, mint egy síktárcsás? Jobb-e a SuperJolly kése a gyári LaSanMarco-nál? Tud a Hario presszóképes őrleményt? Jobb egy ipari használt-, mint egy új háztartási gép? Lehet-e kis kézivel olyat, mint egy benga motorossal? Megtaláltuk a Szent Grált?
Ezek vagyunk mi
A presszókészítés ott kezdődik, hogy kiválasztjuk a nekünk tetsző presszógépet… majd előbb veszünk egy jó őrlőt. Sajnos jómagam is azon buta emberek táborába tartozom, akik saját hibáikból tanulnak. Atyaég, mennyi kávét ellötyböltem, csak, mert azt hittem, jó lesz nekem először a bolti kávé, ott úgy is leőrlik nekem presszóhoz. Hát nem. Vagyis igen, leőrlik, presszóhoz, de az egy dolog. A másik meg a jó presszó. Szóval kell az őrlő, nem úri muriból, nem passzióból, hanem valóban szükségünk lesz rá és pont. No de mégis milyet vegyünk, mit válasszunk?
A leggyakrabban elhangzó kritérium egy őrlővel szemben, hogy „presszóképes” legyen. Egyszerűen hangzik, mégsem tudja bármelyik modell megugrani a szintet. Először is tisztázzuk a fogalmakat:
Kávéőrlő – presszókávé elkészítéséhez használatos, megfelelő szemcseméretű és konzisztenciájú őrlemény készítésére alkalmas eszköz. Kézi, vagy motoros meghajtással rendelkezik, az őrlést nem hagyományos értelemben vett kések végzik a kávészem minél többszöri felvágásával, hanem őrlőfejek zúzzák egyre apróbb méretűre a babokat.
kávédaráló – olyan B kategóriával vezethető kismotor, amelyik ilyen hangot hallat: brrrrrrrrrrrrrr… szóval nekünk ez most nem jó.
Konzisztens őrlemény – az őrleményünk egyik legfontosabb tulajdonsága a konzisztencia, azaz az egységes állag. A konzisztens őrlemény tetszőleges adagjából vett szemek mérete és – amennyire csak lehetséges – formája megegyezik. A konzisztencia befolyásolja a kioldódást. Csapoláskor a szemcsék oldalai érintkeznek majd a vízzel, ezért a legjobb eredményt az olyan szemcsék adják, amelyen minél több éllel/oldallal, ezáltal nagyobb érintkezési felülettel rendelkeznek.
A képeket ömlesztve adom, a címekből lehet következtetni...
Mit s hogyan kellett volna tesztelnünk, ha tesztelünk? Konzisztencia, zaj, motorerő, rpm, pangó őrleményre való hajlam, praktikusság. Hogyan lett volna értelme tesztelnünk? Minden fajta féle őrlőnek új, módosítatlan, nullkilométeres példányával őrölni ugyanazon kávét, majd lefőzni ugyanazon beállítások mellett, sokszor, stb. De még ez is csak hozzávetőleges eredményeket hozott volna. A tény az, hogy együtt kell élni a géppel egy jó ideig, hogy valódi tesztnek lehessen nevezni a tapasztalataink összefoglalását. Ez még 2 gép esetében is hosszú folyamat, nekünk pedig hirtelen 11 őrlőnk volt egy délutánra!
A szemcséket jóesetben mikroszkóp alatt is érdemes lenne megtekinteni, mi csak szemre sasoltuk az eredményt. Morzsolgattuk az ujjaink között, szagolgattuk, majd csapoltunk a Rancilio s27-el, ami friss szervizt követően működésében mindenféle rakoncát mellőzött. Hiába nyaldosta a kazánnyomás mérője a piros tartományt, a csészékbe egyértelműen hő hiányos, alulextraktált presszók csurogtak. Tehettem bármit, tekergethettem a presostatot akárhova, még azt is mondtam, hogy „múkodj!”, de semmi. S mivel a KoffeinRandi inkább szórakoztató célú rendezvény, mint kollektív szerviz, így hamar arra jutottunk, hogy ha már ott egy Strietman (!), vessük be. Azt kell mondanom, hogy a kis futurisztikus steampunk hipszter cucc leiskolázta a szenvedő HX-es „nagy gépet”. Van ilyen. Próbálkoztunk tesztlapokkal, a srácok becsületére legyen mondva, igyekeztünk.
De.
Sok töprengés után sem tudtam meggyőzni magamat, hogy lenne értelme a Nagy Gaggia Tesztecskéhez hasonló táblázat összeállításának.
Hario Mini Mill, vagy HG1? Eureka Mignon, vagy K10? Talán egy második nekifutásra, vagy 20 forintét megmondom...
Külön köszönet a képekért gpbenedek fórumtársnak. Nyilván csak pont őt nem láthatjátok... Nem ezzel a nyitottal készültek a tesztshottok, de milyen profin néz már ki!
Ez is megtörtént. Buda kellős közepén olyan olasz tuning show-t rendeztünk, hogy elmondva alig hiszem el. Gaggia Classic orgia, kávéfőző kánaán, kávépornó, vagy ami tetszik. A lényeg: összeeresztettük a tuning létra különféle fokain álló Gaggiaákat, hogy kiderüljön… valami. Kiderült? Valami biztosan. Az ég is, meg mi is nagyokat derültünk kezdetleges kis tesztünkön, amit a kávékorzón látható tesztelési útmutató alapján rittyentettem. De miről is van szó?
Íme, felsorakoztak a játékosok. Minden dícséret megilleti a tulajokat, akik nem voltak restek elhozni a gépeket!
A célunk az volt, hogy a lehető legkevesebb változó mellett az azonos készülékek különféle tuning megoldásainak kávékészítésre gyakorolt hatását értékeljük. Ezt a mondatot olvassátok el többször is. A lényeg, hogy ez egy tesztnek induló, de bevallottan öncélú móka volt, aminek lettek eredményei is. Lett például egy nagyszerű táblázatunk, amiből mindenki levonhatja a saját következtetéseit, mert hogy én nem megyek be ebbe az utcába, az biztos. Mit utcába, sötét sikátorba, ahol koffeinbe mártott élesre fent őrlőkésekkel ver agyon a félremagyarázás. Félreértés ne essen, szerintem megtettem mindent, ami tőlem és a Macskakőtől tellett az ügy érdekében. De a „szerintem” egy objektív teszthez édes kevés. Ami történt, az a következő:
5 gép – alap GC, rézvízterítős és ipari felsőzűrős GC, csak PID-es GC, PID-es és rézcsöves full GC, csak PID és rézcső, gyári vízterítővel - köszi, srácok! A gépek mind használt készülékek, 2015 előttiek. Sajnos új gépet nem sikerült beszerezni, pedig az érdekes lett volna.
1 barista – köszi, Dani!
1 fajta kávé (Pall Yotz Black LXR - köszi, PY!), egyező őrlemény beállítás, k10 őrlő - köszi Parci!
1 kosár – dupla, 18g őrlemény, 2x16 g-os lefolyás (nem a lefolyási időre mentünk)
1 maroktamper - !
9 bar - ra belőtt nyomás (aztán mégsem teljesen, lásd táblázat) - köszi, Fragola!
4 tagú zsűri, 2 egymás utáni, majd 1 kontrol vakkóstolás minden géppel
A tesztlapon minden kóstolás 3x10 pontot érhetett maximum. Külső jegyek, testesség, ízharmónia voltak a szempontok az egyszerűség kedvéért. Ár/értéket ezesetben elhagytuk :)
A gépeket előzőleg nyomásmérővel és hőkamerával állítottuk be (már ahol volt mit). A lényeg az volt, hogy a minimális változó mellett a tuning hatékonyságára derítsünk fényt. Az alapkoncepciónk az volt, hogy a full tuning GC lesz a nyerő, érezhető fölénnyel - a PID mellett a rézcsövezés, réz vízterítő és ipari felsőszűrő is kedvenc tuning elem. Csak a PID meglétének is kifejezett előnynek kell lennie a teszt során a gyári termosztáttal szemben. Ezeket mind feltételeztük, hisz régóta a fórumok egyik vesszőparipája a PID fontossága, a hőstabilitás. A négytagú zsűrinek nem volt épp egyszerű a dolga. Azon túl, hogy kockáztattak egy kiadós koffeinmérgezést, még objektíven pontozniuk is kellett. Három körben. Én élvezettel lestem a történéseket, amikor volt egy kis időm – én daráltam, mértem, csészét melegítettem, mostam, Dani a Gaggiák között pörgött, mint egy felszabályozott Mazzer, hogy minden gördülékenyen menjen. Közhely, de nagy igazság, hogy a kívülről lazának tűnő szervezések mögött hatalmas meló és tapasztalat van. Mi is egyre jobban belejövünk, de például csak a gépek elhelyezése, beállítása elvitt két órát, és a tesztelés akkor még el sem kezdődött...
Tapasztalatok:
Az összefoglaló táblázatért katt a képre! megéri.
Hogy ennyi melót beletéve mégsem merem igazi tesztnek nevezni a történteket, annak több oka is van. Az már nagyon az elején világossá vált, hogy egy igazi teszthez sokkkkkal több eszköz, mérés, idő kell. Nagyon sok aspektus van, amit figyelembe kell venni. Hiába ugyanaz a széria, mégsem egyeztek tökéletesen a beállított, nem volt két teljesen egyforma gép. Az egyik OPV-jét minden próbálkozás ellenére sem tudtuk 9 barra állítani. A hőkamerás mérésekből az is kiderült, hogy a PID-en beállított érték és a kifolyó víz hőmérséklete között akár 10! fok eltérés is lehet. Számos tapasztalatot szereztünk, amik mind elmondanak valamit arról, mi is kell egy jó csésze kávéhoz, konzisztens eredményhez, mégsem mernék kinyilatkoztatni egy igaz gondolatot. A teszt során ugyanis nem voltak akkora eltérések az eredmények között, ami alapján azt mondhatnánk, hogy igen, megtaláltuk a szent grált. Kétségtelen, hogy a PID-es gépek felülmúlták a gyári alap gépeket, de például összesítésben nem a full tuning győzött, ami azért váratlan, a full gyári gép pedig ahelyett, hogy utolsó lett volna, harmadikként futott be a réz vízterítők és ipari felsőszűrők előtt. Az is biztos, hogy egy féle kávéval végigtesztelgetve még csak egy lépést tettünk a gépek értékelhetőségének rögös útján. PY LXR-jét véleményem szerint egyik GC sem tudta megközelítőleg sem olyan mértékben hozni, mint a HX-es Rancilio egy jobb pillanatában. A konzisztencia is erősen inogott, voltak kiugróan rossz eredmények is. Simán benne van a pakliban, hogy másik kávéval más eredményeket kaptunk volna.
Annyit mindenképpen elmondhatok, hogy a Gaggia által kitalált és még ma is forgalmazott technika kitűnő választás ma is. Hogy miért nem teszi évtizedek óta elérhetővé a gyártó ebben a kategóriában a PID-et, az továbbra is homályos számomra, hiszen még a mi kis tesztecskénkből is kiderül, hogy az nem árt, sőt! Ha magamnak keresnék most gépet, bajban lennék. A Gaggiák mindenesetre részemről megkapják az ajánlott plecsnit, ha tuningos, ha nem.
Még egy blog, ahol kávé címszó alatt a szerző önmagáról pukkantgat el kisebb-nagyobb lufikat. Ejj, de azért lesz szó kávézókról, kávékról és minden firlefrancról, ami egy kávészeretőnek érdekes lehet. Elöljáróban talán még annyit, hogy: igen, szeretem a kávét, leginkább a rövidet, inni is, készíteni is, pörkölni is és a történeteket is, írni is, a kávézókat is – azokat nagyon – a kávéfőzőket, a különféle kávés kütyüket, és úgy általában a k és a v betűket. Ha tetszenek az írásaim, teccikeld, esetleg örvendeztess meg egy megosztással.
Utolsó kommentek