Ez lenne a megoldás?

Régóta foglalkoztat a kérdés, van-e olyan kávégép-helyettesítő megoldás, ami hordozható, praktikus és képes bárhol kávéházi minőségű presszót készíteni. A Handpresso ketyeréjét nagyon megszerettem, de hogy kávéházi minőség és praktikum? Aki látta, csak p**iszpumpának hívja, s bár végeredményben korrekt kávét lehet kicsikarni belőle a megfelelő körülmények, őrlemény és vízhőfok megléte mellett, praktikusnak nem nevezném.

És ugye a bolygónkat sem lenne rossz megmenteni, vagy legalábbis magunkat nem mérgezni, ha nem muszáj, a temérdek fölösleges műanyaggal, plussz az előállítás során keletkező mérgekkel. Személy szerint nem hiszek (hiszek: azaz max. fingom van a dologról, véleményt tudás alapján illik formálni) a huszárvágós projektekben, a maholnapról tiltsunk be mindent, ami megöli földanyát gondolkozásban. De azt sem hiszem, hogy egy ember nem tehet semmit. Összegezve: a gondolkodás lassú, de biztos alakulásának az erejében hiszek, és a kevesebb szemét termelésében.

Ezért is igyekszünk kevesebb energiával előállítani terméket, leoltani a villanyt, kevesebb papírpoharat kiadni a vendégeknek, lehetőleg sokáig használni egy eszközt. És ezért is izgatnak az olyan projektek, amik egyszerre innovatívak és nem huszárvágósan környezettudatosak. Itt is van mindjárt egy izgalmas hordozható kávékészítő startup, a Coffeejack. Életemben nem vettem semmit kickstarteren, de irigykedve figyelem a többszörösen túlteljesítő önmegvalósulásokat (nyilván a sokezer hamvábanhalásról nem is értesülök). Nézem a képeket, olvasom a leírást, ízlelgetem a mérnöki megvalósítás szépségeit és egyre jobban rákívánok. Talán itt egy készülék, amit értő emberek terveztek, akik tudják, milyen egy jó presszó. És ehhez még tudatosan védik a környezetet, szóval megvettek minden oldalról kilóra) A pénzgyűjtés már 20x túlteljesítve, sárgulok, mint a falevél. Azután megnéztem a videót…

Tényleg én vagyok a rossz máj ebben a történetben, és belátom, a kritika közelebb áll hozzám, mert a dicséret távol. De a kritika nem ócsárolás, max élcelődés, és bizony a videó alatt egyszerre szólalt meg bennem az egysugarú kávéivó és a kávézóvezetgető. Mert:

• Ezeknek tényleg az volt a céljuk, hogy egy Delonghi kávégépből nyert adatokat reprodukáljanak „kávéházi minőség” címén?
• mégis mi az az ordenáré rögtöntűnő hab, amit ott kavargatnak a híg fekete lé tetején?
• mégis mi az, hogy „ barista sztájl kofi?” Ez olyan, mintha azzal hirdetném az új Ladát, hogy „formula 1 sztájl autó”, csak ez ugye még kevesebbet is fogyaszt.
• de ha már az, akkor mégis hogyan gondolták, hogy az, amire itt azt mondják, hogy tömörítés, az tömörítés?
• azokkal a kávészemekkel a videóban hasmenést lehetne csillapítani, nem kávét készíteni
• honnan vesz mindenki azonnal forró vizet az erdőben, úgy értem, ha már viszek magammal termoszt, miért nem kávét töltök bele, ha már praktikum… (tudom, tudom, az nem barista sztájl, és ettől már csak egy lépés, hogy megmikrózzam a cappuccinót)

  

És persze minden nagyszerű ötlet egy problémával kezdődik… És látjuk is a problémát. Vagyis a probléma eredményét, a szeméthegyeket. Látjuk, hogy az egységnyi programozó sorbaállás helyett az irodájában kávézik és nem sz*rja tele a várost több műanyag fedővel. És látunk cuki teknőst (ok, a teknősökért tényleg mindent!), éééééés megérkezünk Rómába, ééééééés egy kávészakértő elájul a terméktől.

Én meg nem.

Persze mindettől eltekintve az elv nagyon is tetszik: egy hordozható, praktikus, presszóképes ketyere, amitől hanyatt vágja magát a magamfajta kávébuzi. Már ha tényleg képes arra a presszóra, és nem csak bikakaki az egész. Mert a kávézásban, a kávékultúrában igenis van helye a környezettudatos szemléletnek. Pl.

• vegyél egy keepcupot, és abba kérd az elviteles löttyödet.
• idd meg helyben
• az irodában ne vegyen magának mindenki ilyen szarokat, hanem pl dobjatok össze egy kávégépre.
• Hogy nem tudjátok használni, csak a gombokat nyomogatni? Menjetek el egy alap barista gyakorlásra és tanuljátok meg használni! Nincs többé kapszula, és még jól is szórakoztok.

Lennének még ilyen ötleteim, de végül is, ez csak kávé, és nem a tankerhajók kipufogógázainak a tragédiája. Viszont ha ittál már rossz kávét egy nehéz napon, akkor tudod, hogy a tragédia is relatív.

1. Berlini szubjektív 

2. WOC Berlin és minden, ami kávé!

Először is le kell szögeznem, szerencsésnek tartom magamat, hogy ide jutottam. El. Mármint nem Berlinbe, hanem, hogy úgy veszek részt a kávés világ legnagyobb összejövetelén, hogy nem csak turistáskodom. A Blue Bird-nek hála munkaügyben, a blogomnak (meg hogy az origón van…) hála pedig ingyen belépővel. Mivel sosem jártam még Németországban, pláne nagy volt az öröm, még ha a sok meló mellett nehezen is fér bele az időbe a kirándulás.

1. Igyekeztem sorra járni a látnivalókat, ami valljuk be, szinte lehetetlen alig fél nap alatt. A rövid verzióm az lenne, hogy nem esett le az állam a német főváros látványoságaitól. A hosszabb verzióban viszont belátom, hogy nagyon is élhető, kellemes ritmusú, mitnemondja vonzó élettér ez a Berlin. Mondjuk a Brandenburgi kapu előtt állva a 33 fokban leginkább az tűnt fel, hogy mekkora lobogót sikerült a magyar követségre felrakni.

Ezt a versenyt legalábbis megnyertük… A Nagy Tű igazán impozáns, ha nem lett volna egy vagyon a feljutás, tériszony ide vagy oda, felmentem volna. De egy vagyon. A Reistag épülete sajnos annyira el volt kerítve, hogy lehetetlen volt elmélyedni a múlt ide vágó részleteibe, pedig leginkább ez az, ami érdekelne. Szemben a kancellária modern betonkockáia lenyűgöző kontraszt mellett igazán „németes” hatást keltenek.  A Spree csatornáiban lassan csordogáló vízen visszatükröződő beton és üveg felületek a szikrázó napsütésben kimondhatatlan nyugalmat árasztanak. Bár pusztító volt a hőség, gyalogoltam, amennyit csak bírtam. Próbáltam kissé felvenni a város ritmusát. Ami feltűnt, hogy vagy én lassítok a pesti rohanás után, de Berlin nem az a tipikusan túlpörgött miliő. 

Megnéztem a fal maradványait. Nem fogott meg. Nem tudom már elképzelni, hogyan is lehetett? Veszek egy sört, mert hétköznap van, és munkaidő, és megtehetem. Az üveget még fél óra múlva is cipelem. Nincs szemét, tényleg, szinte sehol. De kuka sem. Hogyan csinálják? A vonaton (hév), buszon, metrón olyan finom modorban van beállítva a hangosbeszélő, amilyet még nem hallottam. Lehet ez is csak nekem fura, de akárhányszor elduruzsolta az állomás nevét az ember a hangszóróban, elmosolyodtam. Nem tudom azt mondani, hogy hűhamennyiveljobbminden, de érezni egy határozott jobbságot. Meg mintha értelmesebben lenne összerakva az egész: ugyanaz a legókocka, csak passzol a többihez is. Nem érezni bizonyításvágyból elkövetett építkezéseket, viszont láttam egy sor közösségi zöldségeskertet a házak között. Csak úgy, mert miért ne? És tényleg: miért ne? 

Nagyob kevés volt ez a kurta másfél nap a városra, pláne a múltjára, a történelmére. Viszont elég volt ahhoz, hogy megértsek valamit Budapesttel kapcsolatban: lélekben soha nem költöztem ide. Fura, de a lenyűgöző épületek, paloták ma már inkább fárasztanak, s talán jobban örülnék egy paradicsomos kertnek a házam mellett, mint egy márványobeliszknek. 

2. Mondjuk a szervezettséggel, azzal a híres némettel pont a kávékiállítás kapcsán nem találkoztam. Lehet elfogultság is, de a pesti konkrétan jobb volt (persze, nekem az volt az első). Szerencsére a kiállítókat ez nem zavarta meg abban, hogy őrültebbnél őrültebb cuccokkal szerepeljenek. Ha a félnapos városnézéstől elfáradtam, a WOC első napjának a végére haldokoltam. Testileg és szellemileg is. Sem a szemem, sem az agyam, sem egyéb érzékszerveim nem voltak felkészülve. A Dj-s coldbrew készítő lengyelektől a burkolatlan Ascason át a show-t ellopó Marzoccóig Geishák és hipermodern 50kg-s milleniumfalcon pörkölő vagy éppen Ikawa, Robot kávékészítő, és kávékészítő robotok, megamitakarsz.

Lehetetlen mindent értelmesen megnézni, megkóstolni egy nap alatt, de arra feltétlenül jó a program, hogy az ember helyére tegye magában, hol is tart a kávés társadalom: mindenhol. Teljes a széttartás, még ha trendeket fel is lehet vázolni. Igazi gépi újítást alig láttam, s 10 presszógépre ha jut egy őrlő invenció – már ha annak lehet nevezni a pepitában gyártott, átnevezett gépezeteket. Továbbra sem értem, hol akadnak el a „nagyok”, amikor 1000 dollár alatt kellene valami használható otthoni őrlőt összehozni. Teslát tudunk az űrbe juttatni, egy marék kávét konzisztensen leőrölni, na azt nem. Valaki megemlíthetné ezt Musk úrnak, hátha…

Amibe teljesen beleszerettem, az az Ikawa minipörkölő gépe. Hát az valami botrányosan jó cucc. Azt hittem, parasztvakítás, ha így van, én megvakultam teljesen. Ha valaki olvassa ezt, és kedve van, 2000 euróért kedvezményesen megvehetné nekem a kiállítási darabot! Lécci…

És hát láthattam pl Scott Raot. És láthattam hájp-parádét. És megmondók megmondásainak is lehettem szemtanúja (már hogy bemutatták). És hát kissé kiábrándító volt ez a része abban az értelemben, hogy se jobb kávékat nem ittam, sem a szakmára vetítve nem látom be, miért jó egy csillag alakú dripper? Vagyis dehogyisnem értem: megveszik. Persze, ha lehull a lepel, minden király meztelen. De én még mindig szeretem az illúziót, keresem a történeteket, mert élvezni is kell a szakmát, nem csak megélni belőle. 

Két, ha úgy tetszik, alternatív kávékészítő eszközt mutatok be. Az egyiket magaddal viheted akárhova, a másik pedig igazi Török.

A barista már csak olyan állat, hogy egy idő után megunja a legkiválóbb kávét is, kiköpi a Geshát, fintorog a milliós kávéőrlő hangjára. Én már teszek cukrot a reggeli presszómba csakazértis! Imádom az egész rituálét, ami a kávézáshoz kötődik, talán azért is tud magával ragadni ha valami újat (értsd: nekem újat) látok. Most 2 ilyen kávés dologról lesz szó, vagyis inkább kép, videó formában.

Az első a Hand Presso, ami nagyon nem új találmány már. Emlékszem, évekkel ezelőtt az első KávéBárBazáros látogatásomkor találkoztam ezzel a valamivel élőben először. Akkor szó nem lehetett róla, hogy ilyesmire költsek pénzt, de a vonzalom megmaradt. idén februárban viszont egy kedves partnerünknél sínylődő példányt magamévá tettem. Nota bene, otthon egy mokán kívül semmi más kávés eszközöm nincs, szóval ezzel is igyekeztem megmagyarázni magamnak, miért vettem egy kávépumpát harmincé’. Így már Geri sem szóllhat egy szót sem... A tesztek is meggyőzők voltak, a saját tapasztalat vistzont minden kétségemet eloszlatta: ez egy valóban használható kávékészítő eszköz. Hordozható, minőségi anyagokból van összerakva, és könnyen készíthető vele értelmezhető espresso. Másik kérdés, hogy mire emlékeztet, amikor az ember a hasához szorítva próbálja belepumpálni a 16 bárnyi levegőt… Mindenesetre, aki jöttében mentében kávézgatna, annak kifejezetten ajánlom, működik presszó őrleménnyel és POD-dal is. Ímhol a videó:

Másik érdekesség a hozzánk tesztre érkezett elektromos törökkávé készítő gép, az Arzum Okka. Odahaza Ungváron sok helyen találkoztam már ezzel a fajta szerkezettel, Budapesten viszont még sehol nem jött szembe velem. Bár az Arzum árképzésével nagyon nehéz egyetérteni, maga a készülék remekül működik, és jól kitalált. Azon túl, hogy feltöltjük a víztartályát és belekanalazzuk a kávét, más dolgunk nincs, csak megnyomni egy gombot. Aromás, kellemes törökkávét készíthetünk így, feltéve, ha nem mocsári robusztából és csapvízből akartunk csodát tenni. Ízre nekem jobban sikerültnek hat az ibrikkel homokon készített kávé (ugyanabból a vízből és őrleményből), de nem-kávéházi körülmények között ez a szerkezet kiváló választás lehet azoknak, akik szeretik ezt a fajta kávéélményt.

évértékelő évkezdő bekávézó

Jajj, de szeretnék egy kávézót!

És a baj az, hogy végül is van is. Meg nincs is. Nem az enyém, de azért kicsit mégis. Az enyém, de azért kicsit sehogyansem. Az úgy történik, hogy tervezhettem, kiviteleztethettem. És sokat tapasztalhattam. És már elég gyakran pörkölök is. Azt nagyon élvezem, mert az nehéz. És rendelek zöldet. Azt úgy, hogy: ez a név tetszik nagyon, az nem annyira. Ennek a kávénak számok vannak a nevében, akkor tuti jó lehet. Na jó, persze túlzok az iróniával, de azért benne van ez is vastagon. És merem állítani, sok pörkölőnél van ez így. De a lényeg, hogy a polcokon ott a kezem nyoma, és ez jó érzés. És volt sok pozitívum is 18’ban. Például, hogy egy kávém olyan jól szerepelt egy kóstolón, hogy meglepődött, aki ott volt. Én is. Jó érzés, hogy a baristák a kávézóban (ami nem az enyém, de mégis), láthatóan fejlődnek és szeretik a helyüket. Jó érzés, hogy van egy hely, ami tetszik a betérőknek, és nem kell szégyenkeznem sem a kávé miatt, sem a körítés miatt. Fura ez a kis ország, Magyarország és a hozzá kapcsolható kávés közeg. Kicsi, és kusza, és persze mindenki ismer mindenkit. Akit nem, azok nem is érdekesek, pedig dehogynem. Macskák kint és bent is fogják az egeret. De lassan mi is megtaláljuk a helyünket, és talán én is.

Addig is, gyertek be egy kávéra, vagy redbull-kóla-coldbrewra, vagy beszélgetni velem, a kislányokkal, vagy csak úgy. Hozzatok ötletet is és magatokat. 

Az nagyon jó lenne. Akkor írok majd többet is.