Az Informatikus tovább storyzik! Lássuk, honnan jutott hova, mindannyiunk okulására. Azt hiszem, vagyunk páran, akik hasonló utat jártunk be, akár a kávéval, akár sörrel, borral, whiskyvel, vagy egyébb örömünkre fogyasztható termékkel. Olvassátok, és osszátok meg velünk a tapasztalataitokat kommentben!
Legutóbb ott hagytuk abba, meglett a V60 és a Mini Mill, szintet léptem és megszoktam, hogy a kávé többé nem a funkcionalitást képviseli, hanem valódi élvezeti cikk.
Már-már elégedett voltam, aztán a cég, ahol dolgoztam megcáfolta ezt.
Elkezdett az Iroda workshopokat szervezni különféle témákban, ami az embereket érdekelheti, mint szabadidős tevékenység.
Az egyik ezek közül pedig egy kávé workshop volt. A Lucky Cap micro roastery tartotta, akik a bányai ültetvényről származó pörkölt Costa Rica-jukról híresek és maga Tóth Sándor volt az, aki kb. 2 órán keresztül mesélt arról, amiről eddig fogalmam sem volt. Életemben először találkoztam a feldolgozási eljárásokkal, magával a kávé cseresznyével, ittam cascara-t, és főzött az általam is birtokolt V60-nal olyat, hogy azonnal eldobtam a hajamat.
Itt realizáltam, hogy nem az a nagy trúváj meddig áll el a kávé, hanem az, hogy mikor pörkölték. Gajdán Béla az AVX pörkölő tulaja mondta azt, hogy a kávéra nem azt kellene ráírni, hogy meddig áll el, hanem azt, hogy mikor pörkölték. Vajon az emberek egy része akkor is a 600 forintos blendeket venné, ha látnák, hogy esetenként több mint fél éve a csomagolásban pihen az őrlemény?
Na, de vissza a Workshophoz. Egy világosra pörkölt Peru Geishát kóstoltunk, amit először Filterrel, majd Eszpresszóként készített el és kóstoltatott meg velünk, közben pedig elárulta milyen ízekre figyeljünk, hogy is kell egyáltalán fogyasztani ezeket a kávékat.
Ez volt a sorsfordító élmény, ami megnyitotta számomra ezt a világot. Nyilván előtte is láttam videókon, hogy különleges és ismeretlen nevű kávékat készítenek pl. a Seattle Coffee Gear videókban, de akkor még nem hittem, hogy ekkora a különbség az én otthoni "döglött" kávéimhoz képest. Pedig de!
A különbség az eddigi kávéim és az előadáson ivott kávék között az volt, hogy az italnak megjelent a karaktere, életemben először kiéreztem az ízjegyeket, a gyümölcsösséget és a kávé savasságát. Ami eddig nem volt.
Ám ez akkor annyira távolinak tűnt a várostól, a helyi közönségtől és a piaci viszonyoktól, hogy nem is gondoltam rá úgy, mint egy mindennapi opcióra.
Nyitott egy kávézó a városban, ahol az ő kávéjukat főzték, úgy ahogy ez elvárható.
Hol máshol, mint a Frei kávézó tőszomszédságában. Ennek egyetlen előnye volt, hogy aki oda bement és kávét kért, nem kellett magyarázni milyen kávét is iszik, miért V60 a V60.
Egyetlen előnye mellett viszont a hátránya az volt, hogy a max. 2 típusú kávén kívül mást nem nyújtott, ami nekem ugyan tökéletesen elég volt, imádtam ott kávézni, de a Frei füzetnyi kínálatával és a brand erejével nem tudta felvenni a versenyt. Nem tudom meddig volt nyitva a hely, de ma már más van a helyén, az biztos.
Az örök igazság, hogy a kávéd annyira lesz jó, amennyire a szetted leggyengébb eleme. Volt egy V60-om, Hario papírom, volt egy öntőkannám, tehát a kávé volt a leggyengébb láncszem.
2014-ben jártunk, mikor feldobta a Youtube, a Vissza a Kotyogóhoz nevű videót, ami arról szólt, hogy a szentendrei Kávékalmár pörkölőmestere és barátai szanaszét szurkáltak hőszenzorokkal egy Brikkát és labor körülmények között kielemezték, hogy melyik a legjobb módszer használni ezt az olasz találmányt. Majd ezek után készítettek ceruzából tamper nyelet, naked portafiltert és végezetül bedugtak egy GoPro-t egy Probat pörkölőbe menet közben, mert miért ne?
Teljesen le voltam nyűgözve a profi kivitelezéstől és az agyament ötletektől és nem mellesleg a sztoritól, miszerint Gábor, a tulaj totál más szektorból érkezve először hobbiként, majd egy barista tanfolyam elvégzése után megvette első ipari örlőjét, amiből lett a Kávékalmár. Tőlük veszem azóta is a kávéimat: a Columbia, amit pörkölnek, számomra egy csoda.
Megvolt minden a boldogsághoz, fejlesztettem a V60 tudományomat, minden szép volt és jó.
Mivel a változatosság gyönyörködtet és akkor már kezdtem ráunni a filterre, elkezdtem gondolkodni merre tovább. Ekkor jött az ötlet, hogy kotyogózzunk. Nyilván Bialetti az alany, de melyik? Kezdőként barátaim tanácsára Brikkát nem mertem venni. Riogattak, hogy rendkívül érzékeny az őrleményre és nem voltam benne biztos, hogy a Mini Millel érdemben tudnám etetni.
Féltem, hogy ha nem sikerül munkára bírnom megfelelően, megbánom. Így tehát maradtam egy 3 személyes Moka Expressnél, mivel még mindig egyedül kávéztam a családban.
Akkor már Pesten dolgoztam és a kávézó, amit látogattam munka előtt, remek világos pörkölésű kolumbiai kávét kínált és adott el szemes kávé formájában is.
Természetesen vettem belőle otthonra, a Mokába.
Egy újabb szint, új arány, új ízek és megjelentek az otthoni kínálatban a tejjel készült italok is. Ám újabb gyenge láncszembe futottam, ami a tejhab volt. Ezt először egy ikeás tejhabosítóval készítettem, nem volt rossz, de sajnos a Microfoamtól messze volt. Aztán úgy hozta a sors, hogy sikerült beszereznem egy Nespresso-féle Aeroccinot, ami pedig inkább túltolta a habosítást: már a hab elkészültekor elvált a hab a tejtől és a hab kemény is volt. Tette a dolgát, de tökéletes nem volt.
Teltek-múltak a hetek, egyre jobb kávékat főztem otthon és egyszer csak 2019 nyarán felköltöztem Budapestre, 700 méterre egy Specialty kávézótól. Rögtön megszűnt a vonzereje a reggeli Mini Mill tekergetésnek. Mit volt mit tenni, a reggeli procedúrán egyszerűsíteni kellett, kellett valami új.
Vegyünk őrlőt! Jött az idea, ami pont jókor érkezett, ugyanis az AVX épp akkor jött ki a sajátmárkás őrlőjével, le is csaptam rá. Most, hogy megvolt az őrlő, stabil és konzisztens volt a szemcseméret, visszatérhettem a Brikkához és már rendeltem is felbátorodva. A Covid szerencsétlenségében annyi volt a szerencse, hogy mire becsuktak mindent márciusban, az én kis készletemben ott volt minden, visszatértem a Kávékalmárhoz és kezdődhetett a tesztelés.
Illetve áprilisban Hoffmann feltett egy videót, amiben kitárgyalta milyen módszerrel lehet a legközelebb kerülni a microfoam-hoz, ezért az utolsó, amit vettem, egy French Press volt, amivel egész jó tejhabot sikerült varázsolnom.
De térjünk csak vissza a Brikkához! Körülbelül egy hét volt mire összeszoktunk, addig folyamatosan ment a daráló tekergetés, mennyiség próbálgatása, majd az elkészült ital kóstolása.
És itt tartunk most, élvezem a kávéfőzést minden reggel, pedig alig látok ki a fejemből. Tudom, mi kerül a poharamba, honnan származik a kávé, hogy dolgozták fel, ki pörkölte, mikor és ebben a folyamatban én vagyok az utolsó, aki végül elfogyasztja.
Az ő kemény munkájuk és szakértelmük sarkall minden nap arra, hogy abból a 17.5 gramm kávéból a legjobb tudásom szerint a lehető legjobbat hozzam ki.
Ez számomra a tisztelet ékes példája.
Utolsó kommentek