Ebben az írásban bemutatkozik az Informatikus, aki kávét főz, és visszaemlékszik a régi időkre.
Mióta az eszemet tudom, vannak emlékeim a kávéról. Emlékszem az illatra, amit akkor éreztem, amikor nagyanyám gomba kávéfőzővel csodát művelt.
A mai napig csodálom, hova jutottunk el a lakossági kávéfogyasztás terén, sajnos nem a jó értelemben. Tősér Gábor vagyok, 34 éves amatőr kávérajongó, ez az én sztorim arról, hogy is főzök otthon jobb kávét, mint a Starbucks.
1986-ban születtem, azaz a ’90-es években voltam gyerek. Akkortájt találkoztam az élelmiszeripar egyik legjobb marketing húzásával. A legszebb a dologban az, hogy nem gondolom, hogy szándékos volt, egyszerűen csak a kor sajátossága. Akkoriban csak szemes kávét lehetett kapni. Ezért aztán minden magára valamit is adó közért elhelyezett a bejárat mellett egy Áfész, Pannonia, Savaria - ki hogy hívja - kávédarálót.
Rendszerint sárga színben és bódító kávéillatban pompáztak.
Számomra a csúcsot a Julius Meinl hálózat jelentette és a siófoki Sió áruház. Imádtam oda járni, mert ott olyan dolgokkal találkoztam, amikkel abban az időben egy 6-7 éves vidéki kissrác csak ritkán: mozgólépcső, hanglemezbolt, az emeleten áruház játékokkal, menő elektronikai cuccokkal és a földszinten a JULIUS MEINL, tömény kávéillatba csomagolva.
(Most, hogy felvázoltam a Szomszédok isten tudja hányadik részének idevonatkozó jelenetét, majd dobjatok egy linket nekem is, kösziszépen)
Ezenfelül, szerintem nem volt olyan gyerek a ’90-es években, aki ne evett volna bármelyik felmenőjének maradék kávéjához sűrített tejet, én sem voltam kivétel.
A poharat ugye nem kell bemutatnom:
De máris ugrunk az időben: megannyi feketével később, kb. 9 évvel ezelőtt kezdett el érdekelni igazán, mi is kerül a poharamba. Akkor már rendszeres kávéfogyasztó voltam és rengeteg rémes "kávét" ittam.
Ahogy az emberek többsége, én is két módszert alkalmaztam a rossz kávé ihatóvá varázslására.
Az egyik a tej, ami olyan, mint egy púder. A nagyját elfedi és egészen addig hígíthatod vele a kávét, amíg az elviselhető nem lesz.Van egy barátom, aki ezt magas fokon űzi: az eszpresszója mellé külön kéri a habosított tejet, mondván, hogy majd ő eldönti mennyire is kell felütni azt a shotot (aki ért hozzá, tudja, hogy az íz sok mindentől függ: őrlemény, tömörítés, pörkölés, minőség, de ebbe most még nem mennék bele.)
A másik módszer, ami szélesebb körben alkalmazott, az pedig bármi, ami édesít. Pláne, ha nem bírod a tejet. A lakossági kávéfogyasztásnak szerintem a cukor tette be a kaput. A döglött, szénné pörkölt, legócskább fűrészporos keveréket is fogyaszthatóvá teszi pár kanál, még némi tejpor bele és haladjunk. Élvezeti érték nulla. Csak a maximális funkcionalitás! A „jóvanazúgy” mentalitás márpedig része az identitásunknak, miért pont a kávé maradna ki ebből?...
A következő részekben elmesélem, hogyan sikerült ettől a gondolkodásmódtól és a hagyományosnak számító kávékészítési szokásoktól elrugaszkodnom és új, izgalmasabb módszerekkel kísérleteznem.
Köszönet az Informatikusnak az írásért, várjuk a következőt! Ha Te is kedvet kaptál az íráshoz, ne habozz, vedd fel velem a kapcsolatot!
Utolsó kommentek