Két, ha úgy tetszik, alternatív kávékészítő eszközt mutatok be. Az egyiket magaddal viheted akárhova, a másik pedig igazi Török.

A barista már csak olyan állat, hogy egy idő után megunja a legkiválóbb kávét is, kiköpi a Geshát, fintorog a milliós kávéőrlő hangjára. Én már teszek cukrot a reggeli presszómba csakazértis! Imádom az egész rituálét, ami a kávézáshoz kötődik, talán azért is tud magával ragadni ha valami újat (értsd: nekem újat) látok. Most 2 ilyen kávés dologról lesz szó, vagyis inkább kép, videó formában.

Az első a Hand Presso, ami nagyon nem új találmány már. Emlékszem, évekkel ezelőtt az első KávéBárBazáros látogatásomkor találkoztam ezzel a valamivel élőben először. Akkor szó nem lehetett róla, hogy ilyesmire költsek pénzt, de a vonzalom megmaradt. idén februárban viszont egy kedves partnerünknél sínylődő példányt magamévá tettem. Nota bene, otthon egy mokán kívül semmi más kávés eszközöm nincs, szóval ezzel is igyekeztem megmagyarázni magamnak, miért vettem egy kávépumpát harmincé’. Így már Geri sem szóllhat egy szót sem... A tesztek is meggyőzők voltak, a saját tapasztalat vistzont minden kétségemet eloszlatta: ez egy valóban használható kávékészítő eszköz. Hordozható, minőségi anyagokból van összerakva, és könnyen készíthető vele értelmezhető espresso. Másik kérdés, hogy mire emlékeztet, amikor az ember a hasához szorítva próbálja belepumpálni a 16 bárnyi levegőt… Mindenesetre, aki jöttében mentében kávézgatna, annak kifejezetten ajánlom, működik presszó őrleménnyel és POD-dal is. Ímhol a videó:

Másik érdekesség a hozzánk tesztre érkezett elektromos törökkávé készítő gép, az Arzum Okka. Odahaza Ungváron sok helyen találkoztam már ezzel a fajta szerkezettel, Budapesten viszont még sehol nem jött szembe velem. Bár az Arzum árképzésével nagyon nehéz egyetérteni, maga a készülék remekül működik, és jól kitalált. Azon túl, hogy feltöltjük a víztartályát és belekanalazzuk a kávét, más dolgunk nincs, csak megnyomni egy gombot. Aromás, kellemes törökkávét készíthetünk így, feltéve, ha nem mocsári robusztából és csapvízből akartunk csodát tenni. Ízre nekem jobban sikerültnek hat az ibrikkel homokon készített kávé (ugyanabból a vízből és őrleményből), de nem-kávéházi körülmények között ez a szerkezet kiváló választás lehet azoknak, akik szeretik ezt a fajta kávéélményt.