Most komolyan: elköltöttél több százezret szuper kávégépekre, de mégsem úgy jön le a presszó, ahogy szeretnéd? 

Home Barista, Kávégép használat, Kávé tanácsadás, Vásárlási tanácsadás!

Vagy még csak szeretnél beruházni, de nem tudod, mi érné meg jobban?

Akkor hajrá, kattints, és segítek helyre tenni a dolgokat! 

Nem bullshit, nem filozofálás, hanem konkrét segítség bármilyen géppark esetében.

Hogy mit is, miért is? Hát például ezért:

• - Hozd ki kedvenc italodból a legtöbbet!
• - Nem tudod, mit szeretnél, csak azt, hogy jó kávét készíteni otthon?
• - Tudod, hogy új gépet vásárolnál, de elvesztél a márkák, típusok, felszereltség, szín és szag között?
• - Nem tudod, mi miért kerül annyiba, amennyibe?
• - Kérj segítséget akár személyesen, akár online!

Mindegy, hogy kotyogóval, aeropressel, vagy Marzoccóval készíted az italod, ígérem, mutatok neked újat!

Miért állírtom, hogy tudok segíteni és hogy megéri?

• - először is több, mint tíz éve dolgozom kávéval, kávégépekkel
• - ismerős vagyok a kávés világban a pörkölés, a kávégép szervízelés, karbantartás és a kávé készítés oldaláról is. Ok, ez kicsit nagyképűen hangzik, de: 
• - a saját káromon beletanultam a szakmába, és ezt Te jól felhasználhatod!

Nosza!

Jja, és persze ezzel a munkámat is támogatod, meg persze egy kávésabb, boldogabb világrend felépülését :)) 

Konzultációs "jegyet" akár itt is beszerezhetsz! 

Kávégép vásárlás nehézségeiről itt is írtam.

És ott a Kakaós Kávé!!!

Újabb 5 féle dobozos tejes kávét kóstoltam. A kakukktojás - legalábbis a kóstolás előtt még azt hittem - a Mizo Cold Brew mellett 4 tetszőleges macchiato, cappuccino, late krült az asztalra.

Nem lövöm le a poént, de én egy cold brew-t nem így képzelek... 

Aki szereti a kakaóskávét, annak is van egy tippem!

Iratkozz fel! (lécci)

Az Informatikus tovább storyzik! Lássuk, honnan jutott hova, mindannyiunk okulására. Azt hiszem, vagyunk páran, akik hasonló utat jártunk be, akár a kávéval, akár sörrel, borral, whiskyvel, vagy egyébb örömünkre fogyasztható termékkel. Olvassátok, és osszátok meg velünk a tapasztalataitokat kommentben!

Legutóbb ott hagytuk abba, meglett a V60 és a Mini Mill, szintet léptem és megszoktam, hogy a kávé többé nem a funkcionalitást képviseli, hanem valódi élvezeti cikk.

Már-már elégedett voltam, aztán a cég, ahol dolgoztam megcáfolta ezt.

Elkezdett az Iroda workshopokat szervezni különféle témákban, ami az embereket érdekelheti, mint szabadidős tevékenység.

Az egyik ezek közül pedig egy kávé workshop volt. A Lucky Cap micro roastery tartotta, akik a bányai ültetvényről származó pörkölt Costa Rica-jukról híresek és maga Tóth Sándor volt az, aki kb. 2 órán keresztül mesélt arról, amiről eddig fogalmam sem volt. Életemben először találkoztam a feldolgozási eljárásokkal, magával a kávé cseresznyével, ittam cascara-t, és főzött az általam is birtokolt V60-nal olyat, hogy azonnal eldobtam a hajamat.

Itt realizáltam, hogy nem az a nagy trúváj meddig áll el a kávé, hanem az, hogy mikor pörkölték. Gajdán Béla az AVX pörkölő tulaja mondta azt, hogy a kávéra nem azt kellene ráírni, hogy meddig áll el, hanem azt, hogy mikor pörkölték. Vajon az emberek egy része akkor is a 600 forintos blendeket venné, ha látnák, hogy esetenként több mint fél éve a csomagolásban pihen az őrlemény?

Na, de vissza a Workshophoz. Egy világosra pörkölt Peru Geishát kóstoltunk, amit először Filterrel, majd Eszpresszóként készített el és kóstoltatott meg velünk, közben pedig elárulta milyen ízekre figyeljünk, hogy is kell egyáltalán fogyasztani ezeket a kávékat.

Ez volt a sorsfordító élmény, ami megnyitotta számomra ezt a világot. Nyilván előtte is láttam videókon, hogy különleges és ismeretlen nevű kávékat készítenek pl. a Seattle Coffee Gear videókban, de akkor még nem hittem, hogy ekkora a különbség az én otthoni "döglött" kávéimhoz képest. Pedig de!

A különbség az eddigi kávéim és az előadáson ivott kávék között az volt, hogy az italnak megjelent a karaktere, életemben először kiéreztem az ízjegyeket, a gyümölcsösséget és a kávé savasságát. Ami eddig nem volt.

Ám ez akkor annyira távolinak tűnt a várostól, a helyi közönségtől és a piaci viszonyoktól, hogy nem is gondoltam rá úgy, mint egy mindennapi opcióra.

Nyitott egy kávézó a városban, ahol az ő kávéjukat főzték, úgy ahogy ez elvárható.

Hol máshol, mint a Frei kávézó tőszomszédságában. Ennek egyetlen előnye volt, hogy aki oda bement és kávét kért, nem kellett magyarázni milyen kávét is iszik, miért V60 a V60.

Egyetlen előnye mellett viszont a hátránya az volt, hogy a max. 2 típusú kávén kívül mást nem nyújtott, ami nekem ugyan tökéletesen elég volt, imádtam ott kávézni, de a Frei füzetnyi kínálatával és a brand erejével nem tudta felvenni a versenyt. Nem tudom meddig volt nyitva a hely, de ma már más van a helyén, az biztos.

Az örök igazság, hogy a kávéd annyira lesz jó, amennyire a szetted leggyengébb eleme. Volt egy V60-om, Hario papírom, volt egy öntőkannám, tehát a kávé volt a leggyengébb láncszem.

2014-ben jártunk, mikor feldobta a Youtube, a Vissza a Kotyogóhoz nevű videót, ami arról szólt, hogy a szentendrei Kávékalmár pörkölőmestere és barátai szanaszét szurkáltak hőszenzorokkal egy Brikkát és labor körülmények között kielemezték, hogy melyik a legjobb módszer használni ezt az olasz találmányt. Majd ezek után készítettek ceruzából tamper nyelet, naked portafiltert és végezetül bedugtak egy GoPro-t egy Probat pörkölőbe menet közben, mert miért ne?

 Teljesen le voltam nyűgözve a profi kivitelezéstől és az agyament ötletektől és nem mellesleg a sztoritól, miszerint Gábor, a tulaj totál más szektorból érkezve először hobbiként, majd egy barista tanfolyam elvégzése után megvette első ipari örlőjét, amiből lett a Kávékalmár. Tőlük veszem azóta is a kávéimat: a Columbia, amit pörkölnek, számomra egy csoda.

Megvolt minden a boldogsághoz, fejlesztettem a V60 tudományomat, minden szép volt és jó.

Mivel a változatosság gyönyörködtet és akkor már kezdtem ráunni a filterre, elkezdtem gondolkodni merre tovább. Ekkor jött az ötlet, hogy kotyogózzunk. Nyilván Bialetti az alany, de melyik? Kezdőként barátaim tanácsára Brikkát nem mertem venni. Riogattak, hogy rendkívül érzékeny az őrleményre és nem voltam benne biztos, hogy a Mini Millel érdemben tudnám etetni.

Féltem, hogy ha nem sikerül munkára bírnom megfelelően, megbánom. Így tehát maradtam egy 3 személyes Moka Expressnél, mivel még mindig egyedül kávéztam a családban.

Akkor már Pesten dolgoztam és a kávézó, amit látogattam munka előtt, remek világos pörkölésű kolumbiai kávét kínált és adott el szemes kávé formájában is.

Természetesen vettem belőle otthonra, a Mokába.

Egy újabb szint, új arány, új ízek és megjelentek az otthoni kínálatban a tejjel készült italok is. Ám újabb gyenge láncszembe futottam, ami a tejhab volt. Ezt először egy ikeás tejhabosítóval készítettem, nem volt rossz, de sajnos a Microfoamtól messze volt. Aztán úgy hozta a sors, hogy sikerült beszereznem egy Nespresso-féle Aeroccinot, ami pedig inkább túltolta a habosítást: már a hab elkészültekor elvált a hab a tejtől és a hab kemény is volt. Tette a dolgát, de tökéletes nem volt.

Teltek-múltak a hetek, egyre jobb kávékat főztem otthon és egyszer csak 2019 nyarán felköltöztem Budapestre, 700 méterre egy Specialty kávézótól. Rögtön megszűnt a vonzereje a reggeli Mini Mill tekergetésnek. Mit volt mit tenni, a reggeli procedúrán egyszerűsíteni kellett, kellett valami új.

Vegyünk őrlőt! Jött az idea, ami pont jókor érkezett, ugyanis az AVX épp akkor jött ki a sajátmárkás őrlőjével, le is csaptam rá. Most, hogy megvolt az őrlő, stabil és konzisztens volt a szemcseméret, visszatérhettem a Brikkához és már rendeltem is felbátorodva. A Covid szerencsétlenségében annyi volt a szerencse, hogy mire becsuktak mindent márciusban, az én kis készletemben ott volt minden, visszatértem a Kávékalmárhoz és kezdődhetett a tesztelés.

Illetve áprilisban Hoffmann feltett egy videót, amiben kitárgyalta milyen módszerrel lehet a legközelebb kerülni a microfoam-hoz, ezért az utolsó, amit vettem, egy French Press volt, amivel egész jó tejhabot sikerült varázsolnom.

De térjünk csak vissza a Brikkához! Körülbelül egy hét volt mire összeszoktunk, addig folyamatosan ment a daráló tekergetés, mennyiség próbálgatása, majd az elkészült ital kóstolása.

És itt tartunk most, élvezem a kávéfőzést minden reggel, pedig alig látok ki a fejemből. Tudom, mi kerül a poharamba, honnan származik a kávé, hogy dolgozták fel, ki pörkölte, mikor és ebben a folyamatban én vagyok az utolsó, aki végül elfogyasztja.

Az ő kemény munkájuk és szakértelmük sarkall minden nap arra, hogy abból a 17.5 gramm kávéból a legjobb tudásom szerint a lehető legjobbat hozzam ki.

Ez számomra a tisztelet ékes példája.

Lécci látogassátok meg RövidKV Youtube csatornáját és iratkozzatok fel, hogy egyre jobb és izgalmasabb tartalmakat tölthessünk fel!

De mit iszik a pörkölőmester egy hosszú hét után, ha legurítana pár sört?

Kávés sör kóstoló következik szubjktív módon. 

Ha tetszik, amit csinálok, kérlek iratkozz fel a youtube csatornámra, lájkolj és kommentelj!

Próbálkozom a videós tartalommal, ezért ha tetszik, vagy legalábbis látsz benne fantáziát, segíts lájkkal és iratkozz fel!

Az Informatikus tovább storyzik! Lássuk, honnan jutott hova, mindannyiunk okulására. Azt hiszem, vagyunk páran, akik hasonló utat jártunk be, akár a kávéval, akár sörrel, borral, whiskyvel, vagy egyébb örömünkre fogyasztható termékkel. Olvassátok, és osszátok meg velünk a tapasztalataitokat kommentben!

Laikus informatikusként 2010-es évek elején Székesfehérváron dolgoztam és a napi kávé adagomat a céges étteremben fogyasztottam. Ami a minőséget illeti hagyjuk, de legalább olcsó volt. Nem igazán voltam tisztában azzal, mitől is lehet jó egy pohár kávé.

Az a szó, hogy specialty pedig teljesen ismeretlen volt arrafelé. Akkor még a multik uralták piacot. Nem győztem fellőni a Lavazza és Illy kávéimról a képeket az Instára, ami akkor még nem volt más, csak hippi hóbort.

Ekkortájt indult a Frei is fehérváron, ami akkor top-nak számított. Én is számtalan kávéjukat megkóstoltam, nem is hittük el, hogy mekkora a különbség az előbb említett feketékhez képest. Azt hittük, nincs is feljebb.

Megtörtént a felvilágosodás, el is kezdtem kutakodni, olvasni, túrni a netet, hogy szerezhetnék belőle otthonra, illetve, hogy is főzzem meg, ugyanis semmilyen eszközöm nem volt. Ami fontos volt, hogy a legkevesebb tudással a lehető legegyszerűbben minőségi eredményt érjek el, szolid anyagi keretből. Ekkor találtam rá a Seattle Coffee Gear youtube csatornájára, ahol jobbnál jobb gépeket mutattak be, technikákat tanultam.

Itt jöttem rá, hogy ha belevágok az otthoni kávézásba, akkor szükségem lesz egy darálóra, mert az őrölt kávé többé nem opció számomra. Mivel a keret szolid volt, elkoboztam édesanyám Aroma késes kávédarálóját, amit nagyanyámtól örökölt. Sok mindenre alkalmas a mai napig, kivéve minőségi őrlemény készítésére. Hiába, kis pénz, kis foci.

Megtanultam vele durvára őrölni aránylag egyenletes minőségben. Ez tökéletes volt egy french press-hez. Megvettem életem első kávéfőzőjét, egy igazi Bodum Chambord-ot. Rettentő büszke voltam magamra, hogy végre lett egy szakavatottak számára ismert eszközöm. Kezdődhetett a teszt.

Első felindulásomban berongyoltam a tesco-ba, és leemeltem egy szemes Omnia Huila-t (Columbia, elvileg). Ültetvényszelektált volt a szó, amivel megvettek...

Hazavittem, megdaráltam, akkor már órákat lógtam a youtube-on, pontosan tudtam, hogy működik az én kis Chambord-om, jöhetett a gyakorlat. A kávé hígabb volt, mint amiket akkoriban ittam, de ez engem nem zavart. A feleségem (aki akkor még nem is volt a feleségem) szerint vizes volt, nyilván, ez más volt az addig megszokotthoz képest. Noha fogalmam nem volt, milyen kávét iszom, annyit tudtam, arabika és Columbia. És jó volt.

Olyan ízeket találtam, mint előtte még soha. Rendkívül élveztem a kávézást és a kis rituálét, ami mai napig jellemző minden reggel, amikor tehetem, hogy magam készítem a kávémat.

Az öröm nem tartott sokáig pár hónap után egy alkalommal, mikor hazautaztunk a szüleimhez, (nyilván vittem a kávés cuccaimat) bepakolás közben kiesett a kosárból a Bodum és eltört...

Kellett valami kevésbé törékeny, valami jól használható. Így aztán beruháztam egy V60-ra, és egy Hario Mini Millre, megjelentek a Frei ízesített kávéi a boltokban, már vásároltam is be belőlük.

Akkor már eléggé tudatosult a körülöttem lévőkben is, hogy valami beakadt, ezért karácsonyra kaptam egy mérleget a szüleimtől és Frei kávét.  A születésnapomra a páromtól kaptam egy komplett kézműves kávés standot. Nagy kedvenc volt a Brazil Santos és a Párizsi vanília kávé.

Édes tudatlanság.

Jó lenne, ha végre a tudatos vásárlók kora jönne el, ahol jó kérdéseket teszünk fel a termékkel kapcsolatban. És válaszokat is kapunk. És nem a marketingesektől. Én ezt szeretném.

Ott egy kanál cukor!

Nna, most, hogy kimentek a feketeöves kávésok, beszéljünk kicsit a kommersz kávékról.

Az ember jön megy, benéz a kisboltba, nem figyel egy percre és máris a „tégla” kávés polc előtt állt. Szórakozott mozdulattal leemeli az egyik kockát, gondolván, nicsak, új a csomagolása a zomniának, vagy csak kíváncsiságból ránéz, mi újság a csibónál? Szokott közönnyel siklik át az „elegáns pörkölésen”, „lágy ízeken” és akkor: Ott a szörny!

„Lassú pörkölés”

Ezt akkor most próbáljuk értelmezni, és helyre tenni kicsit, mert igényem van rá.

Jóideje terjed, főként nagyobb kávézóláncok kínálatában a „lágyan pörkölt” kávé. Ez még nálam elmegy, főleg mivel mai napig nincs egységesen használt pörkölésre vonatkozó megjelölés a specialty világban sem. A söröknél megfigyelhető IBU, EBC, ABV skálák viszonylag jól követhetőek, de ettől még a kommersz logika továbbra is a könnyebben értelmezhető 5-ből 3-as keserűség, komlókeserű és tsai megjelölést használják, amit valahol megértek, mert sem az IBU-ról, sem a ballingról nem tanítanak az iskolában. Dettó a kávénál: city, világos, amerikai vagy lágy, mind jelentheti ugyan azt. Egyben viszont biztos vagyok, hogy a pörkölés, mint eljárás, nem lehet „lassú”. legalábbis általánosságban ez egy kapitális marh butaság. Nem úgy nem jó, mint a sörnél a komlókeserű, mert annak van az ízre vonatkozó, ha nem is objektív, de összefüggésben álló értelme. De pörkölni lassan? Max valamihez képest. De mihez képest? És miért gondoljuk, hogy jobb a lassan pörkölt kávé?

Ebben a cikkben azt fejtegetik, hogy a kommersz pörkölés akár 90 másodperc alatt is elérhető. Míg a kisüzemi bevett szokás 12-16 perc, ahol a 16 már sötétnek számít. Kétségeim vannak a 90 másodperc – pörkölés kettőssel kapcsolatban, mert az nettó sütés. Nyilván üzletileg minél gyorsabban képes előállítani az üzem a tonnát, annál olcsóbban képes kínálni azt. Ugyanakkor a marketinges szöveg és a valóság elég, ha laza szálakkal kapcsolódnak egymáshoz, és ebből jöhetnek ki az ilyen „lassú”, „gyengéd” és hasonló dumák. Gyengéden, persze, óvatosan, 220 fokos levegővel lassan pörkölünk. Hogyne. Mert a 220 fok az tavaszi fuvallat. Persze, ha a 90 másodperchez viszonyítom, akkor már egészen más a leányzó fekvése. Ahhoz képest a 12 percre elnyújtott pörkölés wellness a baboknak. Azt csak remélem, hogy a gyengéd nem azt jelenti, hogy 30 fokon pörkölnek… Viszont számoljunk egyet: ha a pörkölési idő majdnem 7-8 szorosára nő, akkor a termelékenység ezzel arányosan esik vissza, vagy legalábbis valamennyivel. Rendes a cégektől, hogy a vevők igényeihez igazodva még a termelékenységet is feláldozzák…

Ok, akkor tisztázzunk pár dolgot, kevéske tapasztalatom alapján:

1. a kommersz pörkölés attól nem lesz lassú, hogy nem sütik meg a babokat
2. lassan pörkölni nem lehet, mert a pörkölés már csak természeténél fogva gyors
3. ugyanaz a bab nem attól lesz jó, vagy rossz presszó, mert lassan, vagy gyorsan pörkölik. A babnak megfelelő pörkölési profillal érhető el a jó minőség. A profilt tessék feltüntetni a csomagoláson!
4. A lassúság főtt, lapos ízt eredményez, míg a túl gyors égett, füstös, keserű ízt hoz (nagyon leegyszerűsítve)
5. 1-2 perc differencia a pörkölésben óriási különbséget jelent, de másodpercek is dönthetnek, hogy arany, vagy szarany lesz a vége
6. szarból várat tipikus esete: a ledöglött, eleve rossz minőségű szüretből származó alapanyagot pörkölhetik akárhogyan: lassan, lágyan, kétszer, kíméletesen vagy akárhogyan, a végeredmény soha nem lesz jó.

Szögezzük le, hogy a hőmérséklet önmagában nem határozza meg a pörkölés fokát. Ahány pörkölő, annyi féle és a különféle babok is különféleképpen pörkölődnek. 

Ebben a cikkben a kávékorzón igen jól összefoglalták a pörkölési szinteket, és a hozzájuk tartozó hőfokokat, idősávokat, érdemes ránézni, ha valakit közelebbről érdekel a téma.

Ebben az írásban bemutatkozik az Informatikus, aki kávét főz, és visszaemlékszik a régi időkre.

Mióta az eszemet tudom, vannak emlékeim a kávéról. Emlékszem az illatra, amit akkor éreztem, amikor nagyanyám gomba kávéfőzővel csodát művelt.

A mai napig csodálom, hova jutottunk el a lakossági kávéfogyasztás terén, sajnos nem a jó értelemben. Tősér Gábor vagyok, 34 éves amatőr kávérajongó, ez az én sztorim arról, hogy is főzök otthon jobb kávét, mint a Starbucks.

1986-ban születtem, azaz a ’90-es években voltam gyerek. Akkortájt találkoztam az élelmiszeripar egyik legjobb marketing húzásával. A legszebb a dologban az, hogy nem gondolom, hogy szándékos volt, egyszerűen csak a kor sajátossága. Akkoriban csak szemes kávét lehetett kapni. Ezért aztán minden magára valamit is adó közért elhelyezett a bejárat mellett egy Áfész, Pannonia, Savaria - ki hogy hívja - kávédarálót.

Rendszerint sárga színben és bódító kávéillatban pompáztak.

Számomra a csúcsot a Julius Meinl hálózat jelentette és a siófoki Sió áruház. Imádtam oda járni, mert ott olyan dolgokkal találkoztam, amikkel abban az időben egy 6-7 éves vidéki kissrác csak ritkán: mozgólépcső, hanglemezbolt, az emeleten áruház játékokkal, menő elektronikai cuccokkal és a földszinten a JULIUS MEINL, tömény kávéillatba csomagolva.

(Most, hogy felvázoltam a Szomszédok isten tudja hányadik részének idevonatkozó jelenetét, majd dobjatok egy linket nekem is, kösziszépen)

Ezenfelül, szerintem nem volt olyan gyerek a ’90-es években, aki ne evett volna bármelyik felmenőjének maradék kávéjához sűrített tejet, én sem voltam kivétel.

A poharat ugye nem kell bemutatnom:

De máris ugrunk az időben: megannyi feketével később, kb. 9 évvel ezelőtt kezdett el érdekelni igazán, mi is kerül a poharamba. Akkor már rendszeres kávéfogyasztó voltam és rengeteg rémes "kávét" ittam.

Ahogy az emberek többsége, én is két módszert alkalmaztam a rossz kávé ihatóvá varázslására.

Az egyik a tej, ami olyan, mint egy púder. A nagyját elfedi és egészen addig hígíthatod vele a kávét, amíg az elviselhető nem lesz.Van egy barátom, aki ezt magas fokon űzi: az eszpresszója mellé külön kéri a habosított tejet, mondván, hogy majd ő eldönti mennyire is kell felütni azt a shotot (aki ért hozzá, tudja, hogy az íz sok mindentől függ: őrlemény, tömörítés, pörkölés, minőség, de ebbe most még nem mennék bele.)

A másik módszer, ami szélesebb körben alkalmazott, az pedig bármi, ami édesít. Pláne, ha nem bírod a tejet. A lakossági kávéfogyasztásnak szerintem a cukor tette be a kaput. A döglött, szénné pörkölt, legócskább fűrészporos keveréket is fogyaszthatóvá teszi pár kanál, még némi tejpor bele és haladjunk. Élvezeti érték nulla. Csak a maximális funkcionalitás! A „jóvanazúgy” mentalitás márpedig része az identitásunknak, miért pont a kávé maradna ki ebből?...

A következő részekben elmesélem, hogyan sikerült ettől a gondolkodásmódtól és a hagyományosnak számító kávékészítési szokásoktól elrugaszkodnom és új, izgalmasabb módszerekkel kísérleteznem.

 Köszönet az Informatikusnak az írásért, várjuk a következőt! Ha Te is kedvet kaptál az íráshoz, ne habozz, vedd fel velem a kapcsolatot!

Írótársakat keresek! 

És videósokat is! 

A világ minden táján!

Szereted a kávét és a kávé világát? 
Szeretsz és tudsz is írni?
Frappánsan fogalmazol?
Vlogolnál egy jót?
Isteni kávés fotóid vannak?

A RövidKV blog és induló weboldala keresi leendő tartalomkészítőit! 

- Koncepció

a blog lassan kinőtte kereteit, ezért vagy belegabajodik önmagába, vagy tematikus oldal indításával szedődik a ráncba (jómagam ez utóbbit mellett vagyok)

egy blogger - egy téma, azaz nem egyszerre kell regényeket írni, hanem több szövegre szétbontva alaposan körüljárni a témát

Szubjektív!!! Igen, tessék vállalni nyugodtan, hogy legtöbbször saját véleményt fogalmazunk meg, nem örök igazságokat, és ez rendben is van így.

Közösen alakított szövegtér: ha csatlakozol az oldalhoz, akkor lényegében szabad kezet kapsz, a saját hangodat hallathatod, a lényeg, hogy rendszeresen és igényesen írj

-Tematikák

semmi spanyol viasz, igazából bármi jöhet, ami kapcsolódik a kávéhoz, kávézáshoz. Jöhetnek vélemények kávéházakról, kávékról, eszközökről, gépekről, pörkölésről, készítési módokról... de szerelős posztokat, farmlátogatást, vagy épp utazós kóstolós írást, más nyelvű cikkek magyar  nyelvű bemutatását is szívesen látnám

- Ki vagyok én, és ki vagy Te?

Én volnék a szerkesztő és mindenes, foglalkozásomra tekintve pörkölőmester a Blue-nál, végzettségem irodalmár. Te pedig a lényeg, a tartalomgyártó, az alfa és az omega. Én mutatok lehetséges utakat, adok tippeket, ötleteket, kajtatok belépőjegyeket, Te pedig jól elmégy és beszámolsz, vagy hozod a saját ötleteidet, tesztjeidet, kávézós tapasztalataidat. 

- Végeredmény?

Lehetőség szerint olyan színes, szagos, "mozgó" szövegfolyam, ami a kávészeretet lényegét igyekszik megvillantani, folyamatosan reflektálva önmagára és a kávés világra.

- Mennyi?

Nem, fizetni nem tudok. Igen, ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy akár tízezrekhez tudj eljutni a véleményeddel. Igen, amint reklámbevételek esete forog fenn, az közös kalapba kerül, így Te is, és én is érdekeltek vagyunk a folyamatos fejlesztésben.

Ha tetszik az ötlet, akkor egy megosztással segíts, ha írnál is, jelentkezz!

Jelentkezni a karpatikaligula@gmail.com e-mail címen tudtok

Sokaknál lélektani határ a 100 000 forintos összeg. Ebben a bemutatóban egy olyan szettről olvashattok, ami alternatíva lehet a használt gépeknek.

Nem lett világmegváltó a szegedi kávégép, de az érem egyik oldala mégis kissé súlyosabbra sikeredett. Hogy melyik? Nos az kiderül a szövegből.

A legegyszerűbb lenne vaskos cinizmussal szidni, kiemelni a kevésbé sikerült oldalát ennek a szettnek, gúnyolódni az anyagminőségen, vagy a hiányosságokon. De az az igazság, hogy annyira nem is rossz, mint amennyire jó kávékat sikerült már eddig készítenem. Vagy fordítva, annyival elintézhetném a kritikát, hogy ennyiért nincs jobb, minden más másodlagos kérdés. Nehéz ügy, ezért is húztam a bemutató megírását, kellett idő, hogy tisztázzam magammal, mit is gondolok?

Az sem véletlen, hogy egy egész kávégépvásárlásos cikk is kikívánkozott belőlem a teszt előtt. Mert valamihez képest is lehet valami jó, vagy rossz, abszolút skálát nehéz lenne felrajzolni a kávégépek esetébe úgy, hogy a végén megint csak ne ott kötnénk ki, hogy „jja, kérem, annyiért már kávézót veszek baristával, nem kávéfőzőt… „

Ebből áll a szett:

Kis kúpos őrlő (AVX CG1) 

Maga a kávégép (AVX EM TB1)

Rögtelenítő izé (HG One féle)

+ precíziós felsőszűrő vízterítő és kosár

Normális tamper, zacckosár

Vízlágyító, törlőkendők, tisztítópor.

Szerintem ez így elég jól ki van találva, plusz egy mérleggel meg is vagyunk. Persze lehet még válogatni hozzá cuccokat, kinek mire van még szüksége – tömörítő állvány stb. Megvásárolhatóak külön is a gépek és kellékek, de alapvetően szerintem ez így kerek.

1. Első benyomások, design, anyaghasználat

A doboz láttán és a kicsomagoláskor lesz egy olyan aliexpresszes érzetünk, de ez nem is csoda, hiszen szorgos kínai kezek csomagolták és készítették számunkra mindezeket a földi jóságokat. Azon sem kell meglepődnünk, hogy van is ugyan ilyen gép az alin, persze más logóval. Akit ez zavar, annak elárulom, a gépek többsége már csak Kínából érkezik. És ugye jelen esetben egy bevizsgált, hivatalosan forgalmazott termékről beszélünk. Nagyobb baj az anyaghasználat, ahol aztán nem spóroltak a … spórolással. Csak annyi anyagot kapunk, de tényleg, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy még egyben maradjon a cucc. Lehet ez már a környezettudatosság jegyében készült, de nekem inkább nyújt silány benyomást a recsegő műanyag. Ezt menti a golyós gőzkar és a rendesen megcsinált szűrőtartó kar, valamint a 40mm-es kúpos őrlőkések. Összességében felemás érzést nyújt mind a kávégép, mind az őrlő kivitelezése. De legalább ránézni nem fáj. Nem azt mondom, hogy a Catler/Sage koppintás iparművészeti remekmű, de összességében szerintem a formába nem lehet belekötni.

2. Funkciók, kezelhetőség

Az őrlő alapvetően tetszik, nem karbaőrlős, de kapunk hozzá kis téglit, roppant egyszerű kezelni, kis helyen elfér és a hangja sem borzasztó (mint mondjuk a sokkal profibb Baratza 270 sikító zörgése). Állíthatunk rajta időt, vagy adagot. Kínai, ezt azzal is tudatosítja, hogy olyan hangosan pittyen, mintha autóriasztó lett volna jánykorában. Az őrlemény, amit készít, nos, leginkább ok. Kotyogóhoz, filterhez ajánlanám jó szívvel, a kis kúpos kések teszik a dolgukat, de a világot nem váltják meg. Eszpresszó finomságot az állíthatóság legvégén tud csupán, tartalék nem marad benne. Viszont ebben a végállás közeli helyzetben a közepes/sötét pörkölésű kávékkal simán elboldogul, és elképzelhető, hogy egy alátéttel ez a dolog orvosolható (láttunk már ilyet). Mondom, felemás az érzés, mert amúgy szimpatikus kis ketyere ez 30 000 forintért. Persze, már hallom is, hogy „de a Graef 702 is ennyibe kerül!” (azért nem egészen) Valóban, a kis Graef már bizonyított és ebben az árszegmensben szerintem is az egyik legjobb vétel, kivitelezése miatt talán hajlanék is arra, hogy azt ajánlanám jobban. Mondjuk a kis kínai versenyző ebben az esetben is mutat rokonságot, pl a praktikus babtartály, ami leszedéskor bezárul alul. De a kések kialakítása és befogatása is gyanúsan Graefos, viszont is nagyobb késeket kapunk és a sebesség is alacsonyabb. De ugye a jobbaktól tanulni nem szégyen, max koppintás…

A kávégép, ahogyan már említettem, elég Catleresen néz ki kívülről. A kéken világító gombok kifejezetten szépek, a nyomásmérő megléte és korrekt működése nagyon jó dolog, a golyós felfogatású gőzkart is dicséret illeti. A gép 58mm-es szabvány karral szerelt, ami újabb plusz pont. Rontja a képet, hogy maga a fej műanyagból készült, csak körülötte lévő bajonett palástja fém, ami így a hőstabilitásnak nem tesz jót. Persze ettől még lehet tartós, és ugye a műanyag nem is adja le olyan könnyen a hőt, mint a fém… nna jó, ebbe inkább nem megyek bele, maradjunk annyiban, hogy ezen az áron elfogadható (Ezt kapjuk bármely random márkától ebben a kategóriában, vagy még kevesebbet). Az alapgép 60 000 forintos árához még csapjuk oda a precíziós vízterítőt nyugodtan, az tényleg jót tesz a kávénak és valami 2000 forintért a miénk lehet. Úgy tudnám leginkább jellemezni a kis gépet, hogy csak arra koncentrált a szerző, ami szem előtt lesz. A vízterítés egészen jól néz ki, a nyomást nyomon tudjuk követni, a kar masszív és van anyag benne, van opv és előáztatás. Apropó, előáztatás. Egyik szemem sír, a másik nevet. Mert ok, hogy van, de nem vagyok meggyőződve, hogy ettől jobb a dolog. Eleve az előáztatás szükségessége is kérdéses számomra. Mindenesetre örültem volna, ha ezt a funkciót lehetne szabályozni, vagy legalább ki lehetne kapcsolni.

3. Technika

A (recsegő)burkolat alatt szembesülünk az igazi minimalizmussal: nincs itt, kérem, semmi látnivaló! Ránézésre egy pici Saeco j kazán szolgáltatja a meleg vizet, amit teflon csövek visznek az Ulka (vagy kínai testvére) pumpa nyomására az igen minimalista főzőfejbe. Nem bonyolították rézcsövekkel az életüket a gyártósoron, maradjon az a hanyatló nyugat ópiuma. Hogy hogyan lesz ebből hőstabilitás? Hát leginkább sehogy. De ezek az alkatrészek mind működnek, és jól működnek. Ennél többet nevesebb gyártók gépeiben sem találunk, de nem is ez a lényeges, hanem hogy mindez összeáll-e azzá, amiért a pénzünket adtuk: egy korrekt presszóképes szetté? Nagyjából igen. Nincs nyomásfokozós okosság a karban, semmi hókuszpókusz, és a végeredmény kb. 3-ból 1-szer tök jó, 2-szer ok. Szerintem ez nem rossz. És itt hozzátenném gyorsan, hogy az őrlő egyértelműen a gyengébbik láncszem. Megkínáltuk a kávézóban a kis gépet azzal az őrléssel, amit a nagy géppel használunk, és szerette. Mi is.

4. Gőz

Én akkor sem vonnék le a versenyzőtől pontot a mutatványáért, ha egyáltalán nem lenne gőzfunkciója. Nem várok ilyesmit egy ekkora géptől, nem iszok tejes kávét, és amúgy is macerásnak tartom egy pici kazánnal a gőzölést, kávékészítést. De ha már ott az a jó kis gőzcsőr, hát kipróbáltam. Elsőre persze azt hittem, valamit rosszul csinálok, a nagy gép gőzlökete után a kis sziszegést nem tudtam hova tenni. De a fújtatás kitartott és kapásból tökéletes(nna) tejkrémet gőzöltem, ami rendesen meglepett. Ha valakinek ez a fétise, hát erre is tökéletesen megfelel a gép.  

Összegezzünk. Ugye eddig 100 ezer alatt járunk, ami egy nyilvánvaló lélektani határ sokak számára. Ennyi pénzért csak használt presszóképes gépet tudunk vadászni magunknak, ami, ha nem értünk hozzá, lutri. Akinek nem fáj az anyaghasználat, annak jó szívvel ajánlom a szettet a jelenlegi árán. A kis kiegészítőkkel együtt abszolút hozza a home barista fílinget, amire titkon minden kávérajongó vágyik.

A gépeket itt tudod megnézni, megvásárolni. Ha rám hivatkozol vásárláskor, azzal segíted további ilyen írások létrejöttét!

És a legméglegfontosabb kérdés: miért?

Tesztelek egy kávégép/őrlő párost, de ahhoz, hogy kontextusba tudjam helyezni a képességeit, minőségét, működését, újra elgondolkoztam azon, milyen lehetőségei vannak azoknak, akik kávégépet szeretnének vásárolni? Dúrva, hogy már 4 éve írtam erről először, de sok minden azóta sem változott. Vagy mégis?

Hétköznapi életkép: család áll a miértidemárt kávés részlegénél, nézik a gépeket, lesik az árakat. Ők – legyenek mondjuk Tóthék - szeretik a jó kávét, ezért jó eszközt szeretnének vásárolni. Tóthék nem sóherek, de nem is az amerikai nagybácsi pénzéből élnek, hisznek az ár/érték arányban, de azért ronda gépet sem szeretnének a pultra tenni, nem baristák, de tisztában vannak azzal, hogy mit szeretnek. Nézzük, miből választhatnak?

A polcon sorakoznak a gépek, ár szerint növekvő sorrendben, így viszonylag könnyen belőhető, honnan kezdődnek a középkategóriás gépek, és honnan a csúcskategória. Vagy nem? Azt hihetnénk, hogy ha a 7000 forintos kotyogóstól a 250 000 forintos automata gépekig tartó sorban rábökünk valahol a közepén egy tetszőleges gépre, akkor már jók vagyunk. Vagy mégsem? A kérdést három körülmény is bonyolítja, amik a laikus számára (mindenkit annak számítok a könnyebbség kedvéért, aki nem barista végzettségű) nem is feltétlenül ismertek:

• először is már ott kezdődik a káosz, hogy a kotyogóssal kezdődik a sor, a vízgőznyomásos (nem pumpás) „eszpresszó” (szarvasi) gépeken és a pumpás karos gépeken át az őrlővel egybeépített automatákig tart. Ez kicsit olyan, mintha a mosogatógépek sora egy mély lavórral kezdődne, majd jönnének a hajduk és a külön centrifugák, a hagyományos gépek, majd a sor a ruhaboltban érne véget és azt állítanánk, hogy ezek közül mind „ugyan azt tudja”.

az őrlő fontosabb, mint a kávégép. Nem csak a frissesség miatt – az őrölt kávé nem képes tartani az illó aromákat -, hanem a presszóképes minőségű őrlemény előállítása miatt. A pengés darálók hiába szedik miszlikre a kávébabot, az a por alkalmatlan eszpresszó készítésére. A jó őrlők pedig drágák. Hogy miért, az egy külön tanulmány tárgya lehet, most csupán rögzítsük, hogy a minimum OK őrlők is 30-40 000 forinttól kezdődnek (akár kézi, akár nem…)

A jó presszóhoz kell a precíz vízterítés, illetve a hőstabilitás. Ezek megléte nem feltétlenül pénzkérdés. Nem biztos, hogy a kétszer annyiba kerülő kávégép jobban terít, mint a legolcsóbb. Az automaták pedig teljesen másképp működnek ilyen szempontból.

És akkor a különféle kapszulás, podos megoldásokról még nem is beszéltünk (és nem is fogunk most).

Szóval szerintem alaposan meg vannak vezetve Tóthék, akik még mindig ott állnak a boltban, végigolvasták mindezt, elköltöttek pár tízezer forintot, de egy jó kávét még nem ittak ma. Ettől én is ideges lennék. Szóval hogy is van ez?

• -Először is el kell döntenünk, milyen kávét szeretnénk inni? Milyen fajta kávéitalt és milyen pörkölést? Mert amíg egy sötét pörkölés „elvan” egy átlagos „darálóval”, addig a világos pörkölésű szemek sajnos igénylik a kitűnő minőségű őrlőt. Ugyanígy a testes presszó készítéséhez egyelőre csak a karos gépek a jók. Hiába választjuk a félmilliós automatát, az sem készít majd sokkal jobb duplát kedvenc világos Ethiop kávénkból, mint a „csak” negyedmilliós.
• -Egy kitűnően elkészített kotyogós kávé jobb, mint egy híg automatás presszó? Ezt csak így itt hagyom.
• -Gyorsan szeretnénk elkészíteni, lehetőleg egyszerűen, gombnyomásra a reggeli italunkat, vagy a minőség a fontos, és ezért hajlandóak vagyunk kitanulni a gép kezelését, a helyes tömörítést, utánajárni rögösödésnek, fokoknak, nyomásnak, mennyiségeknek stb.?
• -Kérjük ki a baristák, szakmabeliek véleményét, segítségét. Nem a nagy áruházak személyzetét akarom leszólni, egyszerűen a fentiek alapján ezt tartom célravezetőnek. De! Fogadjuk kritikusan a véleményeket, keressük a válaszokat és tegyük fel mindig a kérdést: miért? Miért kell nekem az őrlő? Miért kell jobb/drágább őrlő? Miért kell nekem nagyobb bojler/ thermoblock, golyós csapágy? Miért lesz krémes a kávém és miért nem? Tegyük fel a jó kérdéseket, különben csak a véleményeket csatáztatjuk egymással!

Végezetül térjünk vissza Tóthékhoz, akik szegények már megbánták ezt az egészet, mint cirmos, aki hetet kölkedzett: van számukra jó megoldás? Persze, hogy van! Adjuk őket menhelyre. Tóthék esete  már bonyolultabb, mert mindenen felül még a minőség, tartósság kérdése is beúszik a képbe. Tudjuk, hogy manapság lassan konkrétan mindent (és mindenkit) Kínában gyártanak, és ennek vannak jó oldalai is. Pl lehet egész jó technológiát kapni olcsón – kérdőjeles kivitelezésben. Hogy miért nem a Szarvasi cég próbálkozik ilyesmivel, azt nem tudhatom – pedig ötleteim lennének az upgrade-re –, de tény, hogy vannak már egészen olcsó, ok kávégépek a piacon. Legközelebb egy ilyet tesztelek, mutatok be alaposan, hogy a végére Tóthék is válaszokat kaphassanak, ne csak barista ömlengéseket a csilliós gépparkról.

Kávé színűt kerestem, kávébőr ülésekkel, de az élet már csak másképp hozta.

Ez egy szubjektív írás a saját 206 cc-mről: a vásárlás körülményeiről, az autóról és az univerzumról úgy általában.

Mivel mindig érdekeltek az autók, és alanyi Totalcar rajongó vagyok, igazából nem is tudom, miért nem próbálkoztam autós írással eddig? Vagyis tudom: nem volt autóm. Jó, jó, kifogás mindig van, de ez az apróság, úgy éreztem, hiteltelenné tenné a countach tesztemet. Node most!

Pesti létezésem új szakaszba lépet, amikor saját autóm lett. Egy grafikonon ábrázolva a pesti autóbirtoklással kapcsolatos véleményem így fest: amíg nem volt autó (vagy valamilyen céges borzadványt kellett terelgetni random) – Soha nem akarok autót ebben a városban, mert az egy nettó sz*pás. Mióta van autóm – jujj, de jó kocsikázni!!!

Ok, érzem én is, hogy ez némi magyarázatra szorul. Az egyik lényeges momentum a dologban, hogy ma a munkámhoz is kell autó, napi szinten használom, a robogóval sajnos nem tudtam már megoldani minden szituációt. Fact: a pörkölő napi dolgaihoz jobb, ha mobilis a pörkölő mester (igen, az én vagyok).

Az sem mindegy, milyen autóról beszélünk? Valamilyen becsípődés miatt nálam az autó, motor, robogó olyan, mint a jó konyak: minél öregebb, annál jobban szeretem. Eddigi motorjaim rendre 20+ évesek voltak, addig az első autóm egy fiatalos 2003-as Twingo lett. Hogy most nem erről fogok írni, annak az az oka, hogy lecserélődött különféle okok miatt. Az okok egy része praktikus és szerintem mindenki számára érthető: annyira jó állapotban volt a kicsi kocsi, hogy már nem volt rajta mit csinálnom. Nna ja, tényleg ez a „praktikus” okom. A kevésbé praktikus, hogy vágytam a kabrió fílingre. Ezek ugye mind nagyon fontos szempontok (plusz még egy az igazsághoz tartozik, de az pedig nem tartozik ide). Persze, ha az anyagiak nem zárnák ki új autó vásárlását, lehet, hogy másképp festene a helyzet: ha lenne pénzem új kocsira, akkor vehetnék még régebbit.

Nézzük, mik voltak a kívánságlistámon: a legtetején a Mazda MX5 és a Fiat Barchetta (roadsterek!), ezekből párat meg is tapogattam. Egy a pénztárcámnak megfelelő, de rémisztően imbolygó mazda, valamint egy rohadó bárka megtekintése után ezekről a viszonylag magas beszerár + az előre látható javítgatások, fenntartási költségek miatt hamar letettem, talán majd legközelebb (bár az árak elszállni látszanak). Elérhetőbb távolságban jöttek a valamilyen nagy számban gyártott szedánok kabriósított verziói. Ezek között is a 3,5-ös Golf és a 306-os Peugeotok tetszettek legjobban, de nézegettem még a Bertone féle Opel F Astrákat is. 

Abban biztos voltam, hogy lehetőleg kis méretű autót szeretnék, így pl a Megan és a hozzá hasonló 4 ülésesek kiestek. Erősebb benzines motorral szerettem volna, így megint rövidült a lista. Bár vágytam nagyon a Pininfarina feliratra (szerintem az egyik legszebb kabrió), a szép állapotú 306-osok ára és amiket olvasgattam ezekről, eltántorítottak. Abban is egyetértettem magammal, hogy viszonylag olcsón fenntartható autó kell, ezért legyen egyszerű technika. Az Opel Tigrák tetszettek, de a pénztárcámnak már nem, viszont így jutottam el a CC-ig, azon belül is a 206-os Peugeot-hoz.  Már itt leszögezném, tisztában vagyok azzal, hogy mindent lehet mondani a kocsiról, csak azt nem, hogy férfias. Viszont ez pont nem érdekel, valahogy a formavilág tekintetében a maszkulinitás, mint fő szempont, fel nem merül bennem. Mondjuk Twingo-ról váltottam, szóval gondolom, másban sem.

Pár teszt és sok vélemény elolvasása után arra jutottam, hogy jó lehet ez nekem. Bár féltem az elektromos tetőtől, de a vászon sérülékenységével összevetve nem gondolom problémásabbnak, plusz ugye praktikusabb is a keménytető, főleg télen.

A forma. Nekem tetszik. Kifejezetten jó kiállású, gömbölyded, de határozott vonalvezetésű jószág. Nekem kifejezetten tetszik a lapos csomagtartó a két „kapaszkodóval”. Jó tagolású és arányos, mint a roasdterek. Így 2020-ra sem fáradt meg a forma, az én szememnek inkább modern, mint régies. Persze ennek ára van, amit úgy hívnak: hátsó ülés, ami így jelzés értékű. Elfér benne 4 személy? El. Olyankor 4 nagyon morcos ember száll majd ki az autóból, de végül is kivitelezhető. Vagy, ha olyan személyt szállítunk, akit a sors megkímélt a combok meglététől, és a térde is a fenekén van, nna ő gond nélkül fetrenghet hátul, és olyan 100-as tempóig még a fejét sem tépi le a szél.

Elől ellenben kellemes, az oldaltámaszos székek tartanak és egész jól állíthatóak, ezzel szemben a kormány, amire szerintem kár volt feltenni az állító reteszt azért a fél centiért, amennyit enged le-fel irányban mozgatni. Nem sportos az üléspozíció, de sportos „jellegű”. Nincs olyan érzésünk, mintha a földön ülnénk, ezt meghagyja az mx5-nek és társainak. Kiskocsis mércével viszont nem lehet panaszunk, a pedálok elrendezése sem ortopéd, mint pl a Twingómban volt. Bájdövéj a Twingo után szerintem egy lovon ülve is ergonomikusabbnak érezzük a kezelőszervek elhelyezkedését.

Én az 1,6-os 16 szelepes 109 lóerős motorral szerelt példányokat nézegette, a kétliteresekről olyanokat írtak, ami az én pénztárcámat rosszul érintené. A 109 ló már egész jól hangzik – kár, hogy ezek a lovak a hegyekben laknak, kifejezetten magasan, valahol 4000 felett. Az öreganyám sem látott ilyet, hogy 2-3000-ig lényegében a bubi is legyorsul. Ez még a kisebbik baj, de nehéznek is érződik az autó, amihez még hozzájön, hogy nem könnyű. Tonnán felül van a merevítések miatt, meg ugye a tető sem papundekliből van. Cserébe ha behajtogatjuk magunk mögé, kapunk egy alacsony tömegközéppontot, amit meg a kanyarok szeretnek. Persze ebben benne van az is, hogy az én kis autómat (motorikusan) egészen csodálatosan elhanyagolhatták az utóbbi években. Mindenesetre ha nyomatékos autózásra vágyunk, ne ilyet vegyünk. Fogyasztása nálam csak városban valahol 8,5 körül van, de ebben azért a motor nyűgjei is belejátszanak (a keverékképzésben van valami disznóság).

Vásárláskor, miután már túl voltam 3 elképzelhetetlenül lefingott kocsi megnézésén – a képen is látszott, hogy valami kis hólyagosodás van a betöltő nyílás körül, no de ha mondja az eladó hogy a hólyagosodás már a rozsdán van, amit a gitt tart össze, talán megkímél némi kínos hmm-től – találtam egy kifejezetten egyben lévő, képek alapján egészséges kasznijú autót. Meg is beszéltük telefonban a fontosabb dolgokat, és bár voltak intő jelek – covid miatt elmaradt műszaki vizsga, nem működő (elemcserés) központi zár – úgy voltam vele, hogy láttam én már karón varnyút, legfeljebb nem veszem meg, ha olyan. Utólag már tudom, hogy „olyan” volt, de ezt tökéletese jól titkolta egészen a hazajövetelig. Akkor aztán bevallott mindent. Mert mit néztem meg, amikor megvettem?

• - tetőmechanikát, csukást, nyitást többször is. Minden perfekt, semmi gyanús, és tényleg, mint az új. Minden szenzor érzékel, tetőroló a helyén, pipa.
• - kaszni állapotát, amennyire csak tudom, rozsdanyomokat, horpadásokat, sérüléseket. Ilyen téren kifejezetten jól áll a kocsi, bár az eleje nyilván ütve volt, nem feltűnő a dolog, rozsda pedig sehol, pár hólyag a neuralgikus pontoknál, de minimális
• - kerekek, úttartás, motorhang, motortér, kábelek, gyanús taknyolások nyomai, lógó kábelek stb. Ezek is rendben voltak, bár a motortétben volt olajsár, de ugye nem új autó, gyanúsat én nem láttam. Az eladó mondta is, hogy „kuplungozva” volt frissen, ezért kissé még harap. Én mondjuk ezt nem éreztem, de jó hír, ha új a kuplung (tuti nem az, de erről ksőbb).
• - belső, ülések, huzat szakadások, kopások. Ilyen szempontból annyit láttam, hogy „csajé” volt, magyarán ami kiégett belső világítás, vagy letört pici műanyag, azt hagyták is úgy, ahogy van. De összességében rendes, tiszta(!) belteret kaptam, egységes, nem kopott. Ez rám elég nagy hatást tett, mert ugye kabrió, ami gyakran van nyitva, nem olyan könnyű rendben tartani.
• - hátsó kerék ne terpesszen, mert akkor kuka a torziós rugó (avagy felújítandó)
• - nem utolsó sorban az eladót is megnéztem. Na nem úgy. Tök szimpi nő, nem az a bojrészer fajta, a kocsihoz nem igazán ért, de a szerelője úgy is cserélte, amit kellett. Ez így nekem a gyanúskálán a tök ok mezőben van, de persze lehet, hogy bennem van a hiba.

Mindezek után úgy éreztem, korrekt üzletet csináltam. Nem cseréltek elemet a központi zár távirányítójában, azért lehet csak kulccsal nyitni? Pff, hát persze. De ezt elfogadtam. Azután utólag kiderült, hogy valószínűleg cseréltek, de a feltanítás 5 másodperces procedúráját már nem volt kinek kigugliznija. Szóval szerintem kamu volt, de végül igaz lett. A műszaki vizsga hiánya már fájóbb volt, és a covidra fogni különösen tré dolog – ez lehetett volna intő jel -, de belealkudtam az árba, így lenyeltem. Végül is 13 nap múlva levizsgáztattam (kacsintós szájli). De addig már túl voltam a következőkön:

• trélerezés
• teljes első fékcsere
• minden olaj, szűrő, folyadék csere
• váltórudazat csere
• majd vizsga után gyertyák és trafó csere
• idegbaj 

A szerelő, ahova a vásárlást követő 1 óra múlva már időpontom volt a barátaimnál parkolást követően széthullott váltórudazat miatt, sírva röhögve mutogatta az olajszűrőt, amit úgy kellett kivésni a helyéről. Hidraulika folyadék kb. nem volt már benne, a féltengelynél meg dőlt belőle az olaj. Eladói reakció? Ezek bármikor bekövetkezhettek volna, ez bizony nem az ő sara. Megkérdezte a szerelőjét is, ő is ezt mondja. Nna ja, nesze neked szimpatikus eladó, meg korrektség. A szerelőm másik nagy felfedezése a meghegesztett és úgy visszatett összekötő rúd. Darabja 3000 forint, szóval tényleg biztosan megérte nem kicserélni. A folyogató tömítésre csak legyintett: majd, ha kuplungozni kell, akkor cseréljem, mert akkor úgy is le kell bontani a futóművet. Mondom, hogy most volt kuplungozva. Erre csak annyit kérdezett, hogy „Ez?”, és tudjisten, olyan furán nézet…

Akkoriban kissé csúnyákat gondoltam az eladóról, mert egyetlen dolgot kértem, hogy mondja el őszintén, amit tudnom érdemes. Úgy is megveszem, csak tudjak kalkulálni. Neki is jobb, ha nem anyáznak, nekem pedig nincs helyismeretem, ezért hálás vagyok, ha tájékoztatnak előre, mert akkor tervezhetek. Nyilván van a hozzáállásomban egy nagy adag naivitás, de másképp nekem nem megy. Akinek eladtam a Twingo-t, az utolsó kopott csavart is megmutattam, amit talán cserélni kell 5 év múlva. Úgy is annyit kértem a kocsiért, amennyit, egyszerűen az őszinteség ilyen esetben szerintem kifizetődik mindenkinek. Talán majd a karma...

Hogy akkor megbántam-e a vásárlást? Két hónap és 2000km után azt kell mondanom, hogy nem. Persze jobb lenne, ha nem kellene a felvillanó hibaüzenetek miatt aggódnom, vagy, ha elkerülhettem volna az első napok szervízbe rohangálását – ami a kifejezett szándékom volt, mivel nem otthoni terepen mozgok. Viszont a kabrió fíling nagyszerű, engem nagyon elkapott. Szétválasztva a 206 cc-t a konkrét vásárlás körülményeitől, simán ajánlom bárkinek, aki belátható összegből szeretne kabriózni. A CC-ség nagy előnye, hogy piros lámpánál simán feldobja, vagy le a tetőt 30mp alatt. Ha rákészülünk a műveletre, és előre lehúzzuk az ablakokat, akkor annyi sem kell neki. A csomagtartója felhúzott tetővel teljesen elfogadható méretű, de magas cuccokat max fektetve tehetünk bele. Tetővel a csomagtartóban is marad némi helyünk, még laposabb dolgoknak, de ilyenkor már csak kb 30cm-es résen tudjuk betuszkolni a bevásárlást. A lámpái jól világítanak, a motorhang egész kellemes, ha forgatjuk, a fun faktor hatalmas. Kanyarodni nagyon szeret, a kaszni számomra nem okozott meglepetést, szerintem egészen merev, nem érzem, hogy csavarodni akarna a körúton sem. Vannak nyiszogások, innen onnan jönnek fura zajok a konstrukció + kor egyenletből fakadóan (az én térdem is recseg már), de pl. autópályán 110-nél is kellemes odabent, nincs drámai süvítés szélfogó nélkül sem. Mondjuk én 173 cm alacsony vagyok, így nem lóg ki a fejem, magasabb sofőr már lehet vegyen kötött sapkát.

Hogy mit tanácsolnék annak, aki 206 cc-t venne? Először is csak bátran, ez egy jó kis kocsi. Másodszor, ha lehet, vigye el szervízbe átnézetni, kiolvasni a hibatárolóját. Ezt én elmulasztottam, és sokba került, főleg sok bosszúságba. Harmadszor fogadja el az örök érvényű igazságot: ami olcsó, az sz*r is.

Covid után(?) szabadon, avagy hogyan tovább magyar kávé?

Érdekel valakit, hogy mi újság a pesti kávézókkal? Mások nyomora? A közeli helyek szomorkás napi problémái? Nem? Nem csodálom, de azért mégis csak elmondom, milyen szempontok működnek mostanában egy pesti - mások által szimpatikusnak mondott - kávézó napi működése kapcsán.

Azzal nem árulok el titkot, ha azt írom: sza* az egész. Főleg, mivel a Blue (ja, igen, a Blue Bird kávézós gondjairól írok, azon belül is a szívemhez közeli Rumbachról, plusz ugye a kávépörkölőről). Mert ugye ki iszik kávét manapság 500+ forintért, ha nem muszáj? Vagy ki vásárol 8, 9 ezer forintért egy kiló szemeset, ha van kétezerér' is a boltban zacskós termék? Szóval igen, a pestközponti kávézda barátja a külföldi vendég, aki kissé más vonatkoztatási rendszerben látja az árakat, és a visszatérő vásárló, aki már kóstolta a szemes kávét és meg lett győzve. 

Hogy a partnerek is bezártak, és sokuk ki sem tudott nyitni újra, az főleg a kis hazai pörkölőket vágta haza, és a #vegyélhazait mozgalom valahogy a pörkölt kávé vásárlás kapcsán nehezebben érinti meg a magyart. Ezzel kapcsolatban mondok is egy anomáliát:

- én az olasz kávét szeretem, mert az az igazi kávé.

- ez a kávé magyar kávé.

- itthon termett?

- nem

- akkor mitől magyar?

- amitől az olasz olasz...

Nehéz ügy, ugye? Nem akarunk "olasz" kávét készíteni itthon, mert nem cél sem az utánzás, sem az ezredik sötét pörkölés. És ezzel nem szidni akarom, egyszerűen más az út, amin járunk. Maga az olasz kávékultúra, pörkölés, kávé kihagyhatatlan az önmeghatározáshoz, ugyanakkor egy jó IPA sem azért jó, mert másmilyen, mint egy cseh láger, hanem önmagában. 

De miért is mondom mindezt? 

A vírushelyzet méginkább árérzékennyé tett minket, miközben az alapanyag drágult. Nem azt mondom, hogy csak a drága kávé a jó, de ha pusztán a korrekt zöld kávé ára 3000/kg (nettó!), akkor döntse el mindenki magában, hogy mit gondol a boltban 2000-ért kapható kilós termékről. 

És akkor még nem szóltam egy szót sem a jó munkaerőről, a képzett baristáról, akit nem csak megfizetni kell, de képezni, motiválni. A vendéglátás pont nem az a szakma, ahol a dolgozó örül, ha egész nap a lábár lógatja. A gépek is csak kókadoznak a melegben, döglik a kávé az őrlőben - igazi apokaliptikus állapotok ezek a barista számára.

Mi a megoldás? Nna azt jó lenne megálmodni. A Blue-ban aztán mindennel is próbálkozunk: új menü, hibrid nyitvatartás, megamitakartok. Van benne jó is, persze, pl az újratervezés lehetősége. De vendég nélkül a vendéglátásból marad a -látás. 

Hogy én mit szeretnék? 

Vegyélhazait. De tényleg. Próbáld meg. Aztán ha nem tetszik, még mindig vissza lehet nyargalni az olaszra. Nem azt mondom, hogy vásárold fel csak a mi pörkölésünket (persze álmodni lehet), hanem válassz a valóban kitűnő magyar mikropörkölők kávéiból. Vagyunk jópáran, de azért mégsem olyan zavarbaejtően sokan. Légy kritikus a kávéddal kapcsolatban, ismerd meg a készítőket, kérdezz bátran - van rá lehetőséged, használd ki!