Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Pjánéj bázár – kv a la po násomu

Sok oka lehet annak, hogy valaki iszik egy kávét. Avagy kávézik. Bekávézik. BÉKÁvézik, vagy megkávézik. Tapasztalataim alapján legalább annyira iszunk kávét a koffeinbevitel okán, mint szerelemből. Ha már itt tartunk: kávét szeretni nem is olyan egyértelmű dolog. A viccben szereplő fanatikus ugye felhördül a fekete nedü bármiféle módosításán, mondván: „cukrot akarsz enni, vagy kávét inni?”. Pedig a kávézás legalább annyira szertartás, mint dopping. Mint minden mást, amit valamilyen szinten kedvtelésből végzünk, a kávézást is millió módon, helyen tehetjük a legkülönfélébb eszközök, kiegészítők segítégével.

Ungvár magamról kávéA kotyogós s-budget löttytől feketén egészen a milliós kávégéppel „naked” csapolt kopi luwakig. Jómagam a kávébuzériában még csupán kezdőnek számítok évi 3-4 megvásárolt kávéfőzővel és a viszonylag moderált áron vett kávékkal. A bolondéria elburjánzásának egyik igazi gátja a pénz, annak is az anyagi része. De ha már nem áll otthon legalább egy kétkaros LaSanmarco, azért a kávézók kínálatát igyekszem a lehető legalaposabban kihasználni, értsd: a világvégi utolsó pincelebuj főzetét is megkóstolom.

pjanejkv.jpgHogy, hogy nem, a házunk mellett lévő piacgazdasági alapvetés poszt-pre-és most apokaliptikus megtestesüléseként aposztrofálható utcai piac (pjánéj bázár) ötven méteres vonzáskörében két valóban elsőrangú kávé fogyasztására alkalmas helyiség is található másik 4 elfogadható és további 5 csapnivaló társaságában, utolsó sorban pedig 3-4 ad hoc, emberi fogyasztásra alkalmatlan, termosszal operáló kávémérés mellett. Mondom, ötven méteren belül. A képzeletbeli grafikonon ábrázolva úgy fest a dolog, hogy a hierarchia legalján lévő termoszos zacclétől a jellemzően Saeco automatával támadó tisztán robusta kávékon át a százéves Faema-n matató szakállas néniig terjed a sor. A hierarchia legtetején ezzel egyetemben egy La Cimbali trónol egy egészen kellemes keverékkel és tisztességes darálóval egyetemben. Ungvár magamról kávéA két említésre méltó hely a piac két végén helyezkedik el, első pillantásra érdemeiken alulian mocskos kis helyiségekben. (Található a piac közepén is egy bódéban elhelyezett modernebb La SanMarco, de ott valahogy nem tudják kihasználni a gép adta lehetőségeket. A használt kávé sem igazán jó, tamperelés csak mutatóban történik, a géppel is szerintem két éve csak bekapcsolás szinten ismerkedtek meg...). Mi sem mutatja jobban igény és lehetőség elszalasztott találkozását, hogy a két kávézóból az egyikben a pult alatt rejtező vodkakészletben több kárt tesznek a betérők, mint kávéivás útján az Etióp arabica ültetvényekben. Node ami mindenképp figyelemre méltó, hogy ezen a két helyen a lefőzött kávé általános minősége bőven átlag feletti (hogy mit is tekintek „átlagos” kávénak, azt talán egy későbbi írásban körüljárom, mert magam sem tudom). Külön kérésre a fogalmam sincs milyen beidegződésből jó hosszúra főzött presszót valóban presszóra főzik. pjanejkv2.jpgSőt! Tisztességesen előmelegített csészét is kérhetünk, bár a csészealj és kanál iránti érdeklődést már bizonyos sznobériára való hallgatólagos utalással terhes rosszalló tekintettel utasítják el. Amúgy meg hol van az kőbe vésve, hogy a parkoló krumplis kamionok mellett az út szélén nem teljesen kielégítő egy fa pálcikával kavargatni a kerámiában a kávénkat?Ungvár magamról kávé Meg ugye, ha már voltunk olyan barbárok, hogy mindenféle édesítőkkel szentségtelenítettük meg a feketénket, hát fogjuk be a szánkat, és örüljünk, hogy két főzés között kitörölgetik a kosarat egy meszelő ecsettel. Amúgy a két kiemelt helyen valóban finom kávét kapunk, megfelelő cremával, folyamatosan utánállított ipari darálóval és a tamperrel nem csak fogalmatlanul nyomkodó beosztottakkal. Apropó beosztott: sajnálatos módon igen gyakran cserélődnek, s a japános hozzáállást, miszerint napról-napra tökéletesítsük a tudásunkat, nem feltétlenül érzik sajátjuknak.

Pjánéj bázár – kv a la po násomuDe miket is beszélek, hiszen ez a pjánéj bázár.

 0
Tovább

Hogyan nem ittam presszó kávét Rustban.

Avagy: mitől habos a kávé, hölgyem?

Milyen bor késztet írásra egy irodalmárt, nos, ez egy másik, hosszabb írás tárgya lehetne. Előljáróban talán annyit, hogy: igen, szeretem a kávét, leginkább a rövidet, inni is, főzni is, és a történeteket is, írni is, a kávézókat is – azokat nagyon – a kávéfőzőket, a különféle kávés kütyüket, és úgy általában a k és a v betűket.

Valamiért úgy kellett történnie, hogy ígéretet tettem, leginkább magamnak, ha meggyógyul a laptopom, megírom első kávés szövegemet, s azt valamilyen online magamról presszó kávéfelületen nyilvánosságra is hozom. Hogy miért pont egy rusti kávézó lett az első, amiről szólni fogok, arra a válasz egy biciklitúra, aminek apropóján alkalmam volt néhány ausztriai kávéházat meglátogatni. (Amúgy szívesen dicsekszem azzal, hogy Ungvártól Budapestig – Nyitraikerülővel –  nincs olyan vonatmegálló, melynek kávézóit ne ismerném, ne próbáltam volna, s ez még csak annak a bizonyos jéghegynek a csúcsa).

Magáról a kávéfőzésről és a kávéházakról megannyi írás van szanaszét a neten, s mivel én se barista, se kávézói alkalmazott nem vagyok, gyakorta hagyatkozom majd utalásokra, teszek majd felületes, direkt-, vagy véletlenül dilettáns megjegyzéseket, ezzel is szigorú szubjektivitásra ítéltetve szövegeimet. Ha lessz több írás is, magyarázok majd még eleget, node lássuk is, hogy fog kinézni ez a gyakorlatban:

RUST

Hogy mégse legyen egyszerű, kezdem egyből két fertődi kávéval. Az elsőt a Gránátos étteremben ittam délelőtt, amolyan reggeli kávé gyanánt. Maga az étterem az Eszterházy kastéllyal szembeni Gránátos házban található, így joggal várhattuk, hogy minőségi kiszolgállást és ételt-italt kapunk majd alaposan túlszámlázva (egyszer élünk!). A megkapó környezet mellé fantasztikusan drága, ámde minősíthetetlen reggelit kaptunk, így erre több szót nem is pazarolnék. A kávé is hasonlóan elrontott volt, mint az ízetlen bolognai, vagy a szivacsos uborka. Hitetlenkedve konstatálom, hogy még napokkal később is felemlegetjük ezt a „pazar” éttermet. Mivel a kávé a világon semmilyen pozitívumot nem tudott felmutatni, a kávéfőző megtekintésével már nem is fáradtam – ilyen löttyöt kipréselni egy karos főzőből amúgy is szégyen és gyalázat. 

A második kávémat már magában a kastélyban ittam. „Ki ne inna egy finom habos kávét és enne egy szelet Eszterházy-tortát ilyen előkelő, barokk környezetben?” – hírdeti magát a helyiség, és nem is túlzás a reklám, kivéve egy dolgot: mitől jó a habos kávé? És egyáltalán mi is az pontosan? (ennél a pontnál már előre vetítődik a rusti élmény...). Valami barokk nyalánkság, amivel a főurak kényeztették a hölgyeket a rózsakertben? És mitől habos? A kávé maga, vagy tejhab, esetleg tejszín? Ok, ok, igyekszem nem rávetíteni minden előítéletemet az első szembejövő mondatra, csupán arra fel a „múfelháborodásom”, hogy lássa az olvasó, milyen komolyan veszem a dolgot. Node a hab, erre mindjárt visszatérek. A barokk környezet nem túlzás. A torta is isteni. Ár tekintetében hozza az átlagot: nem érzem lehúzásnak a torta-presszó kombóért kifizetett ezerszáz forintot. (itt említeném meg, hogy bizonyos Geronimo Stilton Egy habos kávé és nagy hűhó! címmel könyvet volt képes írni...). Haboskávét nem, ellenben egy egészen kellemes presszót sikerült itt innom. Hála a vidám szőke pincérlánynak – akit innen is üdvözlök – kérdésére még ki is fejthettem tetszésemet. Az ilyesmit mindig is szerettem. (A másik pincérlány csak félig illett a barokk idillbe, mivel balfelől koponyáig volt felnyírva a haja(feje?)) A kávé lágy pörkölésű, friss arabica nyomait mutatta, kifejezetten friss, citrusos felhangal. Ha azt mondják, ott helyben pörkölik, kis noszogatásra talán el is hinném. Sajnos a kávéfőzőt nem láthattam, lévén egy másik, konyhaként funkcionáló helyiségben van. Nem is értem, egy ilyen helyen miért nem tolnak az arcomba egy túlcicomázott régi(régies) Astoriát, Faemát, vagy La San Marcot, La Marzoccot. Crema szinte nem volt, de ezt betudtam az arabicának. Következtetés: ha jót akar, vigyen magával szendvicset és a kastélyban kávézzon.

Fertődről pár óra alatt eljuthatunk a megkapóan hangulatos Rustba – ha úgy tetszik, akár biciklivel is. Nekünk úgy tetszett. Útunkat most nem részletezném, azoknak, akik érdeklődnek a biciklis túrák iránt, röviden azt tudom mondani – jó volt. Rustba érve két dolog tűnt fel (na jó, több, de ide kettő tartozik): mivel ez egy borvidék, így aztán egymást érték a borkészítő cehek, borozók, és úgy általában a bort kínáló helyek. Valamint igen sok a kávézó. Kis hangulatos házakban, középkori épületekben berendezett extravagáns helyektől az autentikus polgári lakásig válogathatunk az elsőre zavarbaejtő kínálatból. Egy kört mentünk biciklivel, majd kettőt gyalog, mire megállapodtunk a már elsőre kinézett kávézónál. Valószínűleg azért is egy átalakított kis emeletes magánházba térünk be, mivel  a fejemben ausztria és a kávéház szavak azonos cimke alatt vannak. (nb.: így furakszanak be a gondolatok a hétköznapjainkba.) Kissé bágyadtak voltunk már a tekeréstől, és éhesek is, így jómagam türelmetlenül vártam egy jó presszóra (szentségtörés, de csak megkóstolni szeretem a kávét, utána gyakran fellögybölöm kávétejszínnel és még cukorral is rontom).

Így ér el a történet a rusti kleine feketéhez, aki emiatt olvasná az írást, az itt kezdje.

magamról presszó kávé

A helyiséget láthatóan egyedül vivő hölgy tíz lépcsőfok leküzdésével jutatta elénk a rendelt kávét és capuccinokat. Kisebb meglepetésemre (avagy tudatlan tapasztalatlanság) a kávéhoz a 3dl vízen kívül kis pohárban sűrített tejet hoztak a tetején karamellizált cukorral. Ha mond valakinek valamit a ’(Z)guscsonka’ kifejezés, nos, ez nem az volt... vagyis igen. Valahogy úgy, mint a viccben: „István bácsi, tudja,mi az a zsiráf? Nem. Hát látott már lovat? Igen. Na ez pont olyan, csak más.” Nagyobb meglepetésemre:  ez a kávé habos volt!

Nosza, egy kis fogalommagyarázat: kell az a hab a kávéra, ebben szinte minden kávészerető egyetért – és itt most nem a tejhabra gondolok, az egy egészen másik tészta. Neve is van: crema. Sűrű, krémszerű koronája a kávénak, ami kissé megtartja a ráhintett cukrot, hogy azután lassan, megfontoltan nyelje el, mint terminátort az olvadt fém... és még hasonló alapvető fontosságú tulajdonságai vannak a kávézásnak nevezett szertartásban.

Ehhez képest ebben a kellemesen dohos, nagymamaszagú házban (mások szerint: büdös) a kávé tetején fél centis laza, nagybuborékos hab díszelgett – gyerekkori emlékeimből, amikor még csak kávéba mártott kockacukor volt a világ, elődereng túlfűtött fejű kávégépek és a kávécsapolással és piacgazdasággal éppen csak ismerkedő pultos kisasszony szerelemgyermekeként gőzölögve bugyogó kávélé, akkoriban még azt hittem, ilyennek kell lennie. De én éppen nem ilyen lovat akartam. Azaz nagyszerű dolog a nosztalgia, kivéve, ha az ember nem szereti habosan a kávét. A hab-cremának megfelelően a kávé is kissé el lett égetve, viszont a mellékelt fehérítővel egész jól agyon lehetett csapni az ízét. Hogy akkor tulajdonképpen mit is ittam Rustban? Fehér kávét, avagy krémesrémest, vagy tejeshabost? Presszót biztosan nem. Talán legközelebb.

 0
Tovább

Ungvári presszó - ennél rosszabb helyen jó kávét még nem ittál

kicsit rólam. is.

Nem írhatok, ezért inkább írok

Kicsiny „falum”, ahol születtem, az Oszetyia-Sésztoj otgyel-Tisza háromszögben található, a méltán hírhedt Pjánéj bázár háta mögött. Itt, ahol Mokrinkák árulják csiríz ízű pálinkáikat reggel hatkor az opptovikok zsákjainak hurcolásában kifáradt Sztyopáknak és Grisáknak, hogy azok utána kényelmesen elpihenhessenek Rizsáék, vagy Magdáék előtt a fűben. 

kicsit rólam. is.

Az Oszetyia, urambocsá’ Oszétia, egy jobb időket is megélt áruház, ma már csak bolt, a körtől nem messze, a Minaj utca elején. Két oldalán 50 méterre egymástól egy-egy príma kávézóval, de természetesen magában az Oszetyiában is előfordul kávé, nem is rossz (kötelező LaCimbali egy POD-os Tecnosystemmel kiegészítve).  Az üzlet bejáratával szembeni kis bódéban – ki nem találjátok – szintén vehetünk kávét, de itt már csak egy automata Saeco Viena fújja bele az orrát a papírpohárba (igen, igen, nekem is van egy ilyen otthon, de megvan rá a mentségem).  A Sésztoj otgyel – hatos számú osztály (igen, az árulkodók) – a belbiztonság egyik oszlopos intézménye, kis túlzással a kertünk alatt, két emeletes lakóház tövében székel. Nem félelmetes, legalábbis nem tudok róla kb semmit. presszó magamról UngvárTisza szintén egy üzlet neve, mely az ungvári ’Tisza’ konyakgyár hivatalos forgalmazója is egyben. Igen, ez azt jelenti, hogy az élelmiszerek mellett egy talponálló rendszerű bár és italbolt kombó is van itt, és igen, nagyszerű kávét árulnak egy LaSpeciale-nek köszönhetően (és igen, ide jönnél velem konyakozni). Mellesleg a bolt előtt található Ungvár talán egyetlen köztéri gyepfelülete, úgy 6 négyzetméter. A miértekre válasz nincs, olyan rejtély ez, hogy ha lenne is megoldása, magammal vinném a sírba. Ezeken kívül a házunk és ezen három jellegzetes helyet magában foglaló, légvonalban kb. 200 méteres körben a már megénekelt kávéméréseken túl, nos... még vagy 15 helyen lehet kávét kapni. Ezek a tények önmagában meghatározták gyermekéveimet... volna, ha nem máshol nőttem volna fel. Bár itt születtem, jelenlegi házunkkal szemben az őskáosz egyik megmaradt bugyrában (igen, mint a pokol, csak télen marha hideg van), egy kilencemeletes opsiban, a következő 26 évet a vár alatti tömbház ötödik emeletének elviselhető szűkösségében töltöttem.

Első kávés élményem egészen az egyetemig váratott magára, ahol első vizsgám előtt úgy gondoltam, eljött az ideje a doppingnak. Természetesen csenevész szervezetem nem igazán tolerálta a hirtelen, alvás nélkül bevitt koffeinadagot. Remegett kezem lábam, öszekoccanó fogakkal igyekeztem értelmes tőmondatokban felelgetni a vizsgán. Ezután nem is erőltettem ezt a kapcsolatot. Mígnem – bakugrás, avagy lólépés, kinek mi teccik – a gyrosozóban árulni nem kezdtünk, s a reggeli rituálé része lett, hogy kiszolgálás előtt mi ittuk meg az első kávét Kornélkával (ejj, a régi szép idők). A két négyzetméteres „büfénkben” a sütőn, gázpalackon, kisebb konyhai gépeken kívül egy csodás kőkori Saeco Magic is helyet kapott. Megbecsülni sem tudom, honnan és hány adag kávéval a kazánjában került hozzánk, mi mindenesetre magáztuk. Akkoriban még nem használtunk papírpoharat, az olcsóbb megoldás kőolajszármazékok használatára kényszerített minket, viszont ennek is megvolt a maga előnye. Ekkor szerettem bele visszavonhatatlanul a lágyan kavargó kávé látványába. Ahogyan a pohár felszíne felé gomolyog a mogyoróbarna crema, nos, ebben mindig elgyönyörködtem, valahányszor egy adag kávét eladtam. Ez viszonylag olcsó kedvtelés volt anno. Azóta sajnos visszavonhatatlanul megnőtt a vonzódásom a bronzvörös, csőrös kifolyókon lecsorgó krémes kávé iránt. Igen. Azt hiszem, ebben van a lényeg.

 0
Tovább

Rövidkv, avagy a Kávé és főzője

blogavatar

Még egy blog, ahol kávé címszó alatt a szerző önmagáról pukkantgat el kisebb-nagyobb lufikat. Ejj, de azért lesz szó kávézókról, kávékról és minden firlefrancról, ami egy kávészeretőnek érdekes lehet. Elöljáróban talán még annyit, hogy: igen, szeretem a kávét, leginkább a rövidet, inni is, készíteni is, pörkölni is és a történeteket is, írni is, a kávézókat is – azokat nagyon – a kávéfőzőket, a különféle kávés kütyüket, és úgy általában a k és a v betűket. Ha tetszenek az írásaim, teccikeld, esetleg örvendeztess meg egy megosztással.

Utolsó kommentek