Az Informatikus tovább storyzik! Lássuk, honnan jutott hova, mindannyiunk okulására. Azt hiszem, vagyunk páran, akik hasonló utat jártunk be, akár a kávéval, akár sörrel, borral, whiskyvel, vagy egyébb örömünkre fogyasztható termékkel. Olvassátok, és osszátok meg velünk a tapasztalataitokat kommentben!

Laikus informatikusként 2010-es évek elején Székesfehérváron dolgoztam és a napi kávé adagomat a céges étteremben fogyasztottam. Ami a minőséget illeti hagyjuk, de legalább olcsó volt. Nem igazán voltam tisztában azzal, mitől is lehet jó egy pohár kávé.

Az a szó, hogy specialty pedig teljesen ismeretlen volt arrafelé. Akkor még a multik uralták piacot. Nem győztem fellőni a Lavazza és Illy kávéimról a képeket az Instára, ami akkor még nem volt más, csak hippi hóbort.

Ekkortájt indult a Frei is fehérváron, ami akkor top-nak számított. Én is számtalan kávéjukat megkóstoltam, nem is hittük el, hogy mekkora a különbség az előbb említett feketékhez képest. Azt hittük, nincs is feljebb.

Megtörtént a felvilágosodás, el is kezdtem kutakodni, olvasni, túrni a netet, hogy szerezhetnék belőle otthonra, illetve, hogy is főzzem meg, ugyanis semmilyen eszközöm nem volt. Ami fontos volt, hogy a legkevesebb tudással a lehető legegyszerűbben minőségi eredményt érjek el, szolid anyagi keretből. Ekkor találtam rá a Seattle Coffee Gear youtube csatornájára, ahol jobbnál jobb gépeket mutattak be, technikákat tanultam.

Itt jöttem rá, hogy ha belevágok az otthoni kávézásba, akkor szükségem lesz egy darálóra, mert az őrölt kávé többé nem opció számomra. Mivel a keret szolid volt, elkoboztam édesanyám Aroma késes kávédarálóját, amit nagyanyámtól örökölt. Sok mindenre alkalmas a mai napig, kivéve minőségi őrlemény készítésére. Hiába, kis pénz, kis foci.

Megtanultam vele durvára őrölni aránylag egyenletes minőségben. Ez tökéletes volt egy french press-hez. Megvettem életem első kávéfőzőjét, egy igazi Bodum Chambord-ot. Rettentő büszke voltam magamra, hogy végre lett egy szakavatottak számára ismert eszközöm. Kezdődhetett a teszt.

Első felindulásomban berongyoltam a tesco-ba, és leemeltem egy szemes Omnia Huila-t (Columbia, elvileg). Ültetvényszelektált volt a szó, amivel megvettek...

Hazavittem, megdaráltam, akkor már órákat lógtam a youtube-on, pontosan tudtam, hogy működik az én kis Chambord-om, jöhetett a gyakorlat. A kávé hígabb volt, mint amiket akkoriban ittam, de ez engem nem zavart. A feleségem (aki akkor még nem is volt a feleségem) szerint vizes volt, nyilván, ez más volt az addig megszokotthoz képest. Noha fogalmam nem volt, milyen kávét iszom, annyit tudtam, arabika és Columbia. És jó volt.

Olyan ízeket találtam, mint előtte még soha. Rendkívül élveztem a kávézást és a kis rituálét, ami mai napig jellemző minden reggel, amikor tehetem, hogy magam készítem a kávémat.

Az öröm nem tartott sokáig pár hónap után egy alkalommal, mikor hazautaztunk a szüleimhez, (nyilván vittem a kávés cuccaimat) bepakolás közben kiesett a kosárból a Bodum és eltört...

Kellett valami kevésbé törékeny, valami jól használható. Így aztán beruháztam egy V60-ra, és egy Hario Mini Millre, megjelentek a Frei ízesített kávéi a boltokban, már vásároltam is be belőlük.

Akkor már eléggé tudatosult a körülöttem lévőkben is, hogy valami beakadt, ezért karácsonyra kaptam egy mérleget a szüleimtől és Frei kávét.  A születésnapomra a páromtól kaptam egy komplett kézműves kávés standot. Nagy kedvenc volt a Brazil Santos és a Párizsi vanília kávé.

Édes tudatlanság.