1. Berlini szubjektív 

2. WOC Berlin és minden, ami kávé!

Először is le kell szögeznem, szerencsésnek tartom magamat, hogy ide jutottam. El. Mármint nem Berlinbe, hanem, hogy úgy veszek részt a kávés világ legnagyobb összejövetelén, hogy nem csak turistáskodom. A Blue Bird-nek hála munkaügyben, a blogomnak (meg hogy az origón van…) hála pedig ingyen belépővel. Mivel sosem jártam még Németországban, pláne nagy volt az öröm, még ha a sok meló mellett nehezen is fér bele az időbe a kirándulás.

1. Igyekeztem sorra járni a látnivalókat, ami valljuk be, szinte lehetetlen alig fél nap alatt. A rövid verzióm az lenne, hogy nem esett le az állam a német főváros látványoságaitól. A hosszabb verzióban viszont belátom, hogy nagyon is élhető, kellemes ritmusú, mitnemondja vonzó élettér ez a Berlin. Mondjuk a Brandenburgi kapu előtt állva a 33 fokban leginkább az tűnt fel, hogy mekkora lobogót sikerült a magyar követségre felrakni.

Ezt a versenyt legalábbis megnyertük… A Nagy Tű igazán impozáns, ha nem lett volna egy vagyon a feljutás, tériszony ide vagy oda, felmentem volna. De egy vagyon. A Reistag épülete sajnos annyira el volt kerítve, hogy lehetetlen volt elmélyedni a múlt ide vágó részleteibe, pedig leginkább ez az, ami érdekelne. Szemben a kancellária modern betonkockáia lenyűgöző kontraszt mellett igazán „németes” hatást keltenek.  A Spree csatornáiban lassan csordogáló vízen visszatükröződő beton és üveg felületek a szikrázó napsütésben kimondhatatlan nyugalmat árasztanak. Bár pusztító volt a hőség, gyalogoltam, amennyit csak bírtam. Próbáltam kissé felvenni a város ritmusát. Ami feltűnt, hogy vagy én lassítok a pesti rohanás után, de Berlin nem az a tipikusan túlpörgött miliő. 

Megnéztem a fal maradványait. Nem fogott meg. Nem tudom már elképzelni, hogyan is lehetett? Veszek egy sört, mert hétköznap van, és munkaidő, és megtehetem. Az üveget még fél óra múlva is cipelem. Nincs szemét, tényleg, szinte sehol. De kuka sem. Hogyan csinálják? A vonaton (hév), buszon, metrón olyan finom modorban van beállítva a hangosbeszélő, amilyet még nem hallottam. Lehet ez is csak nekem fura, de akárhányszor elduruzsolta az állomás nevét az ember a hangszóróban, elmosolyodtam. Nem tudom azt mondani, hogy hűhamennyiveljobbminden, de érezni egy határozott jobbságot. Meg mintha értelmesebben lenne összerakva az egész: ugyanaz a legókocka, csak passzol a többihez is. Nem érezni bizonyításvágyból elkövetett építkezéseket, viszont láttam egy sor közösségi zöldségeskertet a házak között. Csak úgy, mert miért ne? És tényleg: miért ne? 

Nagyob kevés volt ez a kurta másfél nap a városra, pláne a múltjára, a történelmére. Viszont elég volt ahhoz, hogy megértsek valamit Budapesttel kapcsolatban: lélekben soha nem költöztem ide. Fura, de a lenyűgöző épületek, paloták ma már inkább fárasztanak, s talán jobban örülnék egy paradicsomos kertnek a házam mellett, mint egy márványobeliszknek. 

2. Mondjuk a szervezettséggel, azzal a híres némettel pont a kávékiállítás kapcsán nem találkoztam. Lehet elfogultság is, de a pesti konkrétan jobb volt (persze, nekem az volt az első). Szerencsére a kiállítókat ez nem zavarta meg abban, hogy őrültebbnél őrültebb cuccokkal szerepeljenek. Ha a félnapos városnézéstől elfáradtam, a WOC első napjának a végére haldokoltam. Testileg és szellemileg is. Sem a szemem, sem az agyam, sem egyéb érzékszerveim nem voltak felkészülve. A Dj-s coldbrew készítő lengyelektől a burkolatlan Ascason át a show-t ellopó Marzoccóig Geishák és hipermodern 50kg-s milleniumfalcon pörkölő vagy éppen Ikawa, Robot kávékészítő, és kávékészítő robotok, megamitakarsz.

Lehetetlen mindent értelmesen megnézni, megkóstolni egy nap alatt, de arra feltétlenül jó a program, hogy az ember helyére tegye magában, hol is tart a kávés társadalom: mindenhol. Teljes a széttartás, még ha trendeket fel is lehet vázolni. Igazi gépi újítást alig láttam, s 10 presszógépre ha jut egy őrlő invenció – már ha annak lehet nevezni a pepitában gyártott, átnevezett gépezeteket. Továbbra sem értem, hol akadnak el a „nagyok”, amikor 1000 dollár alatt kellene valami használható otthoni őrlőt összehozni. Teslát tudunk az űrbe juttatni, egy marék kávét konzisztensen leőrölni, na azt nem. Valaki megemlíthetné ezt Musk úrnak, hátha…

Amibe teljesen beleszerettem, az az Ikawa minipörkölő gépe. Hát az valami botrányosan jó cucc. Azt hittem, parasztvakítás, ha így van, én megvakultam teljesen. Ha valaki olvassa ezt, és kedve van, 2000 euróért kedvezményesen megvehetné nekem a kiállítási darabot! Lécci…

És hát láthattam pl Scott Raot. És láthattam hájp-parádét. És megmondók megmondásainak is lehettem szemtanúja (már hogy bemutatták). És hát kissé kiábrándító volt ez a része abban az értelemben, hogy se jobb kávékat nem ittam, sem a szakmára vetítve nem látom be, miért jó egy csillag alakú dripper? Vagyis dehogyisnem értem: megveszik. Persze, ha lehull a lepel, minden király meztelen. De én még mindig szeretem az illúziót, keresem a történeteket, mert élvezni is kell a szakmát, nem csak megélni belőle.