Jó kávé. Hmm... Ízlelgessük kicsit a fogalmat. Jó kávé.

Már több, mint egy hete, hogy ragasztékos fogaskerékként őrlődöm a Cseh gazdaság robotizált motorjában. Lassan kitapasztalom a váltott műszak gyönyörűségeit, a gyári munka műanyag gőzös romantikáját. A változás visszahozta egy régi rossz szokásomat is, a gépezést.

Még Budapesten alakult úgy az életem, hogy különös vonzódás alakult ki köztem és az város összes kávéautomatája között. Nem tudtam úgy eljutni ából bébe, hogy ne nyomjak egy gombot, ki sem esett a kezemből a műanyag pohár. Persze minősíthetetlen löttyök voltak ezek, sejtettem akkor is, tudom most is. És mégis. Talán az életmód okozza, vagy a levegőváltozás, mindenesetre újra beszippantott a Rheavendors univerzum (tudjátok, ez az a fajta bőség zavara, amikor a tizenhét fále kávés ital között valójában csupán a hozzáadott víz/tejpor mennyiség tesz különbséget, de hogy esetleg lenne egy robistás/arabikás választási lehetőség, na azt már nem).  Tudatos visszafüggősödés ez most, talán nosztalgia is a nyilvánvaló kényszer mellett. Mindenesetre távol szeretett kávéfőzőimtől adja magát, hogy újragondoljak pár dolgot. Kezdem is a legbanálisabbal: mi is az a jó kávé?

Gondolom mindenki számára egyértelmű, milyen is a jó kávé. Mondjuk nekem nem. És itt most nem az ősi „szeretem-nem-szeretem” polémiára gondolok, hanem arra a szociokulturális képességre, amivel ízléstől függetlenül is képesek vagyunk bizonyos dolgokat értékelni. A kávé, mint olyan, azt hiszem, szintén ebbe a kategóriába tartozik. Lehet, hogy Gergő kizárólag a Tecsó gazdaságos őröltet vásárolja ilyen olyan megfontolásból, mondhatjuk, hogy szereti is a szarvasival lefőtt kávét, mégsem állítaná, hogy ezzel el is ért a Jó kávéhoz, mint olyanhoz. Persze ugyanannyira ízlés kérdése ez, mint amennyire a kávékultura köré épült sznobériáé. Mert vannak az elfogadott, bevált (az új hullámosok valószínűleg vitatnák) olasz presszó standardok (7gr, 25ml, 93C fok, 25 mp, presszó finomságú őrlemény, izomból tamperelés/ felületegyengetés stb.), a kávézás kulturája messze túlmutat az olaszos rövid kávé a Jó kávé alapvetésen. Ha úgy tetszik, a sznobéria, ha amúgy, a gazdasági érdekek is lehetnek ugyanolyan erős meghatározók, mint az ízlés. Nekem ne mondja senki, hogy a Kopi Louwak tényleg a legfinomabb kávé a világon. A legdrágább lehet, a legritkább, talán, a legnagyobb marketing bullshit, esetleg, de mégis csak macskakaka (tudom, bélben érlelt, emésztési nedvek által aromásabbá és persze utánozhatatlan ízvilágúvá vált kávészemek, de azért kíváncsi lennék, hogyan vállna be ez a modell – ürülékből túrt bármi -,  mint üzleti stratégia...). Hogy miről jutott ez az egész eszembe? Nos egyik ismerősöm Amerikában van. Ott pedig ugye köztudottan nincs kávé, csak valami híg lötty (nem én mondom, közvélekedés).

Ezzel kapcsolatban elém került egy régebbi Frei cikk, amiben – nem túl mélyen – ennek a kávéfogyasztási szokásnak jár utána. Nem is a cikk, hanem annek egy része ejtett gondolkodtatóba, ide is citálom. „20 év telt el, de az amerikai kávégépek még mindig egyszerű vízforralók, amelyekbe tömörítés nélkül, lazán kell belemerni a durvára őrölt kávét. Aztán ha felforr a 2-3 decinyi víz, akkor az gyorsan, 20 másodperc alatt átfolyik a filterbe kanalazott kávén. Ennyi. A színe, mint egy erősebb teáé.” Hohó, hát ez teljesen úgy hangzik, mintha a az amerikaiak ezer éve (kis túlzással) újhullámos kávét innának. Na most akkor ezek tudnak valamit, fatális véletlen, vagy divatfordulat, hogy jelenleg egy magára valamit is adó kávészerető hario v60-al készít magának teaféle feketét? Lássuk be, ez is csak egy filteres kávé, meg amaz is. Persze, a harioba körkörös mozdulatokkal töltjük a forró vizet a rusztikus csőrös forralóból, maga a „készülék” is sokkal puritánabb és minden a szemünk, orrunk előtt zajlik, de akkor is.

 Nem ítélkezem az újhullámos kávézás felett, sőtt, magam is vettem a fáradtságot, hogy végigkóstoljam a lehetőségeket. Persze itt is érvényes a tétel, hogy jó kávé csak megfelelő minőségi kávébabból készülhet, legyen akárki is a barista akármilyen géppel, érdemes próbálgatni, hogy mi mivel ad igazán jó eredményt. Egyik másik ital kifejezetten érdekes volt számomra elsőre is, így nem zárom ki, hogy hosszú távon is ízlene a dolog (a cascara például egyből a kedvencem lett, pedig az nem is kávé). Szélesebb közönség számára pedig a választási lehetőségen túl is tartogathat izgalmakat ez a fajta kávéfogyasztás. Szóval igen, lehet újhullámozni, és az amerikaiak sem feltétlenül kávésügérek.

Hogy ezzel nőtt-e a szememben a csepegtetős kávé renoméja? Majd a kávézómban megmondom

végezetül ajánlom a 444.hu kis videóját, amiben a Mantrás srácok mutatják be az újhullámos kávézást.