Kávét a vendégnek, Kawasakit a baristának!

Úgy fest, pár másodperccel vagyok csak egy újabb marhaság elkövetése előtt. Tudjátok, ilyenkor elhatalmasodik az emberen az ismeretlenbe vágyódás egyszerre kellemesen borzongató és idegesítő érzése. Aztán meg lehet, hogy semmiből semmi sem lesz, de az ember csak menne előre, így megy ez.

Bizony, a barista gyűjt. Jó ezt leírni, két okból is. Egyrészt ma már nyugodt szívvel titulálom magam baristának, úgy érzem, lassan megtanultam a szakma alapjait. Az’tán meg lehet, hogy más másképp látja, de ez az én véleményem, és általában magammal jövök ki a legnehezebben. Kicsi győzelem.

A sok tanulás mellett a Blue Birdben szerencsére van alkalom kreatívkodni is, amiből két dolog kerekedett ki eddig, talán jó dolgok. Az első, amiről már itt is merek írni, az a saját recept alapján készített cold drip, azaz hidegen csepegtetett kávé. Egy cég megkeresésére igyekeztem kávés kreációakt kiagyalni, aminek az lett az eredménye, hogy találtunk egy egészen új ízvilágot. A kókuszvízről egészen eddig nullával egyenértékű tudásom volt, most pedig már itt sorakoznak a hűtőben az eladásra készített kókuszvízzel csepegtetett hideg kávék…. vagy mik. Talán a kávés ital a helyes megjelölés. Hogy mekkora zabszem volt a seggemben, amikor Nikó megrendelte az első adag üvegcsét a „gyártás” megkezdéséhez, az csak mostanában tisztul előttem. Elég legyen annyi, hogy hetekig kávéval, csepegtetéssel, mennyiségekkel álmodtam. Az első mély levegőt akkor vettem, amikor egy egészen kellemes hangvételű blogbejegyzés született a termékről. Ittam is rá azonnal egy féldecit a lányokkal.

De mit és mire is gyűjt a barista? Elsősorban erőt, hogy megugorja a következő millimétert, egyre jobb legyen a napi rutinban ugyanakkor legyen képes valami (nehezen megfogalmazható) pluszra.  

Ezen kívül pedig gyűjt még másra is, jelen esetben régi álmára, egy Kawasaki Zephyrre. Viccnek indult pár hónapja a kiírás, így a motoros szezon közepén viszont véresen komolyra fordult a helyzet.

Jelzem, munka van bőven, a bejegyzés első sorának leírása és eme mondat bevésése között épp annyi idő telt el, amennyi elég lett egy Zephyr 550B elszalasztására. A barista jelenleg búúús panda. Sebaj, lehet a sors, vagy valami ahhoz hasonló, nagy szőrös, éles fogú állat keze lehet a dologban (ja nem, az a mirha) és ennek így kell lennie. Annyi bizonyos, hogy a vendégek borravaló-adó kedve látványosan megnő, ha valami viccesnek ható aprósággal hívjuk fel a figyelmüket az apró otthagyására. Ebben az esetben persze viccről szó sincs, de sokan kérdezik meg nevetve, ugyan, mennyi gyűlt már össze? Elég lesz ez küllőre? BKK bérletre nem jönne össze hamarabb? És így tovább.

Persze, nem ezért ad, aki ad borravalót. De néha azért elálmodozom, milyen is lenne, ha már annyira jó barista lennék, hogy egy presszó után valaki annyira elégedett, hogy odatámaszt egy Zephyrt a pulthoz és csak annyit mond: köszönöm.