Csináld magad kávégép, avagy álmodjunk a fejlődésről

Nem vagyok mérnök, sem mesterember, csupán lelkes hobbista. Amit írok, szigorúan szubjektív tapasztalat, fórumos és netes féltudás.

No de miért nem készít mindenki 'jó' kávéfőzőt? És miért van annyi fajta a boltokban? Egyáltalán mitől jó egy kávéfőző gép? Miért nincs minden gépben állítható hőfokszabályzó és nyomásprofil állítási lehetőség, ha egyszer az JÓ? Van fejlődés ebben a témában, vagy a hatvan éve kitalált konstrukciókat csomagolják újra és újra vagy csak ennyire kusza és unlineáris(?) a fejlődés lélektana?

Azt, hogy kinek mi lehet A Jó kávé, egy korábbi írásban már taglaltam. Magam részéről az espresso-t részesítem előnyben, ezért ebben az írásban a presso kávé készítésére alkalmas háztartási készülékekről lesz szó.

Vannak bizonyos kialakult standardok, amiktől időről időre jó eltérni, de alapvetően elfogadottak és beváltak. Ezek alapján beszélek én is "presso" kávéról, ami 30ml 92 fokon lefőzött 12kg erővel tömörített 7 gramm kávét jelent 9 baros nyomáson 25 mp alatt (kbkbkb...). Ehhez jön még a tömörítés módja, a darálmány minősége, a kávéfajta jellemzői... Szóval mire is van szükségünk?

Nagyjából: friss kávéra, megfelelő örlőre, tizedpontosságú mérlegre, tamperre, megfelelő vízre, egy kávéfőzőre, készítési tudásra (ezekről olaszpresszó egy egészen kimerítő cikkben értekezik külön is, ajánlom olvasásra) éééés már főzhetjük is a reggeli presszónkat. Bonyolultan hangzik? Nos, ha ez bonyolult, akkor vizsgáljuk meg a háztartási készülékek és a gyártók felől a kérdést. Mivel lehetne a júzert a saját termék megvásárlására késztetni?

Mit tegyünk a vevő elé, ami megfogja, illetve hol metszik egymást az eladható termék és a jó kávé készítésére alkalmas jó gépezet halmazok? Az eddig hozzám került és csavarjaira bontott készülékek átnézése során két alapvető megállapításra jutottam: 1. az alapok alig változtak az utóbbi évtizedekben 2. nagyon gyakori a gyártók és alkatrészek közötti "átjárás"

Úgy tűnik, az újítások nagyrészt csak korszerűsítésekből állnak, úttörő megoldásokról alig beszélhetünk. A gyártók különféle modelljei között is általában külső/anyagbeli eltérések vannak, mintsem lényegi konstrukciós/funkcionális különbségek. Elgondolkodtató, hogy ha egy presso-képes készüléket olcsóbban is nyereséggel lehet árulni, akkor miért van annyi különböző árú, hasonló adatokkal rendelkező féle-fajta gép egyszerre a piacon? Miért nem vásárol mindenki Gaggia Classic-ot, ha egyszer az a jó, miért van Baby is, meg még hat másik, és az mitől jó, és mi kerül rajta annyiba? Igen sok a kérdés, megannyi gyártástechnológiai és piacpolitikai megfontolás árnyalja a képet.

Játszunk egy játékot: Gondolkodjunk gyártói fejjel! Nézzük, mire készüljünk, ha úgy döntenénk, magunk csinálnánk meg a saját gépünket: cél a tökéletes gép.

Először is nézzük a technikai oldalt (a játék kedvéért most a gőzölést felejtsük is el): kell egy kazán, hogy felfűtsük és melegen is tartsuk a vizet, kell egy pumpa, ami képes előállítani a megfelelő nyomást és kellő vízhozamot produkál, kell egy vízterítő főzőfej, ami a kar befogatásáért felel és állja a 9 baros nyomást, kellenek csövek és fittingek, kapcsolók és vezetékek, termosztát(ok), tömítések és csavarok, valamint egy készülék ház, amibe mindezt berámoljuk. Alapvetően ennyiből már összeáll a gépünk, de mi igazán jóra törekszünk, ezért kelleni fog egy állítható túlnyomás szelep (OPV), amivel 9 baron tartjuk a víznyomást, egy háromjáratú szolenoid szelep a fölösleges nyomás és víz elvezetésére a főzés végeztével, valamint egy állítható termosztát (PID), hogy kedvünkre állíthassunk hőfokot, valamint egy nyomásjelző, hogy az állítható szelepünkkel bármikor  játszhassunk, ha akarunk.

 Ok, megvan az alkatrész listánk, hol szerezzük be és milyet? Ó, ez a kedvenc dilemmám: alu bojler, vagy réz? Nagyobb kazán, vagy inkább thermoblokk? Legyen fél kiló fémből, vagy inkább a befolyó vizet melegítsük elő, vagy mindkettő? Hogyan terísük a vizet? Finom szitát alkalmazzunk, vagy porlassztófejet, esetleg porlasztásra szitát, hogy ne csatornásodjon a kávépogácsa? Mekkora legyen a szűrő és a kosár átmérője? Miért pont 58mm az ipari standard, jó lesz az nekem? Csövezést hogyan oldjam meg? Használjak mindenhol réz csöveket, csavaros rögzítést, vagy elég a teflon cső és a szorítóbilincs? Miből készüljön a főzőfej? Krómoztassam le a fejet és a szűrőtartót, vagy megöl a lepattogzó fém? Hány wattos fűtőszálat használjak, és belülről fűtsem a vizet, vagy kívülről a kazánt? Hol mérjen a termosztát hőfokot, hogy valós adatokat kapjak? Milyen pumpát használjak? Jó lesz a vibrációs, vagy kell tízszer annyiért egy rotációs? Én itt megállok, de megannyi kérdés merülhet még fel. De nézzük a következő összetevőt.

Egy fórumos beszélgetés során írta valaki, hogy az 58mm-es szűrőtartó méret elterjedésének mindennél prózaibb oka van. Sem a hőátadáshoz, sem a felületek érinkezéséhez nincs köze, ennél sokal banálisabb a megoldás. A világháború során a minél hatékonyabb termelés és a kompatibilitási problémák miatt sok téren standardizáltak. Ez volt a helyzet a víz-, gáz-, szennyvíz vezetékekkel is. A vízcsatlakozáshoz használt befogatásra pl. 58mm-es csatlakozó terjedt el. A háború után a hadi termelésben használt gépek polgári célokra történő felhasználása hozta magával a szabványokat is, egyszerűbb volt megtartani ezeket, mint lecserélni. Ez a magyarázat - bár nem jártam utána a hitelességének - számomra nagyon meggyőző.

Know-how, azaz már tudom mit és miből, de még nem, hogyan? Nna ja, nagyon szépen hangzik az elmélet, de hogy lesz ebből mese? Segít-e rajtunk a hétmérföldes ejtőernyő, vagy jobban hasonlít a vállalkozásunk valamiféle veszélyes, gumi nélküli szórakozáshoz? Talán már körvonalazódik, hogy az amúgy nagyon egyszerűnek tűnő szerkezet megépítése mennyi kihívást jelent, de mi még nem adjuk fel, lássunk pár medvét! 1. Magunk tervezünk meg, találunk ki mindent a nulláról, majd gyártatunk le 2. megvásárolunk szabadalmakat, licenceket. Az egyszerűség kedvéért maradjunk annál, hogy csak saját használatra készítünk gépet, az ötleteket csak "kölcsön vesszük" a siker érdekében. A neten annyi minden fent van, hogy szinte csak össze kell legóznunk a nekünk tetsző leírásokat. Szabadalmi rajzok, méretek, videók és gyártási útmutatók garmadája áll rendelkezésünkre, ha tudunk velük mit kezdeni.

Mondjuk, hogy tudunk. Kiválasztottunk mindent, anyagot, formát, technológiát és színt. Megvettünk, legyártottunk, kifaragtunk, lefestettünk mindent, összeraktuk, bekapcsoltuk... folyik, csöpög, túlhevít, levállik, beszakad, eltörik. Megjavítjuk, betekerjük, kicseréljük, megheggesztjük, átforrasztjuk. Túl magas a nyomás, hamis adatot ad a hőérzékelő... beállítjuk, kalibráljuk. Tesztelünk, és tesztelünk és ...

És hogy nem adtam választ a legtöbb feltett kérdésre? Nos, igen. A helyzet az, hogy be kell látnunk egy dolgot. Tudniillik, hogy egy kiforrott rendszeren egy kis változtatás is igen drága tud lenni. A fent leírtaból talán kiviláglik, hogy a "tökéletes" otthoni presszógép önmagában is iszonyú sokba kerülne, még ha haszonnal nem is számolunk. És vajon hányan vásárolnánk meg? Hányan engedhetnék meg maguknak? Eleve első látásra túlárazottnak gondolná a többség, jönne a szokásos "mi kerül ezen ennyibe?" mantra. Meg ugye lehet a kotyogóssal is jót főzni, az is kávé...

... és igen, kérem szépen, ilyen a fogyasztó... és ilyen a fejlődés lélektana.