Sokaknál lélektani határ a 100 000 forintos összeg. Ebben a bemutatóban egy olyan szettről olvashattok, ami alternatíva lehet a használt gépeknek.

Nem lett világmegváltó a szegedi kávégép, de az érem egyik oldala mégis kissé súlyosabbra sikeredett. Hogy melyik? Nos az kiderül a szövegből.

A legegyszerűbb lenne vaskos cinizmussal szidni, kiemelni a kevésbé sikerült oldalát ennek a szettnek, gúnyolódni az anyagminőségen, vagy a hiányosságokon. De az az igazság, hogy annyira nem is rossz, mint amennyire jó kávékat sikerült már eddig készítenem. Vagy fordítva, annyival elintézhetném a kritikát, hogy ennyiért nincs jobb, minden más másodlagos kérdés. Nehéz ügy, ezért is húztam a bemutató megírását, kellett idő, hogy tisztázzam magammal, mit is gondolok?

Az sem véletlen, hogy egy egész kávégépvásárlásos cikk is kikívánkozott belőlem a teszt előtt. Mert valamihez képest is lehet valami jó, vagy rossz, abszolút skálát nehéz lenne felrajzolni a kávégépek esetébe úgy, hogy a végén megint csak ne ott kötnénk ki, hogy „jja, kérem, annyiért már kávézót veszek baristával, nem kávéfőzőt… „

Ebből áll a szett:

Kis kúpos őrlő (AVX CG1) 

Maga a kávégép (AVX EM TB1)

Rögtelenítő izé (HG One féle)

+ precíziós felsőszűrő vízterítő és kosár

Normális tamper, zacckosár

Vízlágyító, törlőkendők, tisztítópor.

Szerintem ez így elég jól ki van találva, plusz egy mérleggel meg is vagyunk. Persze lehet még válogatni hozzá cuccokat, kinek mire van még szüksége – tömörítő állvány stb. Megvásárolhatóak külön is a gépek és kellékek, de alapvetően szerintem ez így kerek.

1. Első benyomások, design, anyaghasználat

A doboz láttán és a kicsomagoláskor lesz egy olyan aliexpresszes érzetünk, de ez nem is csoda, hiszen szorgos kínai kezek csomagolták és készítették számunkra mindezeket a földi jóságokat. Azon sem kell meglepődnünk, hogy van is ugyan ilyen gép az alin, persze más logóval. Akit ez zavar, annak elárulom, a gépek többsége már csak Kínából érkezik. És ugye jelen esetben egy bevizsgált, hivatalosan forgalmazott termékről beszélünk. Nagyobb baj az anyaghasználat, ahol aztán nem spóroltak a … spórolással. Csak annyi anyagot kapunk, de tényleg, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy még egyben maradjon a cucc. Lehet ez már a környezettudatosság jegyében készült, de nekem inkább nyújt silány benyomást a recsegő műanyag. Ezt menti a golyós gőzkar és a rendesen megcsinált szűrőtartó kar, valamint a 40mm-es kúpos őrlőkések. Összességében felemás érzést nyújt mind a kávégép, mind az őrlő kivitelezése. De legalább ránézni nem fáj. Nem azt mondom, hogy a Catler/Sage koppintás iparművészeti remekmű, de összességében szerintem a formába nem lehet belekötni.

2. Funkciók, kezelhetőség

Az őrlő alapvetően tetszik, nem karbaőrlős, de kapunk hozzá kis téglit, roppant egyszerű kezelni, kis helyen elfér és a hangja sem borzasztó (mint mondjuk a sokkal profibb Baratza 270 sikító zörgése). Állíthatunk rajta időt, vagy adagot. Kínai, ezt azzal is tudatosítja, hogy olyan hangosan pittyen, mintha autóriasztó lett volna jánykorában. Az őrlemény, amit készít, nos, leginkább ok. Kotyogóhoz, filterhez ajánlanám jó szívvel, a kis kúpos kések teszik a dolgukat, de a világot nem váltják meg. Eszpresszó finomságot az állíthatóság legvégén tud csupán, tartalék nem marad benne. Viszont ebben a végállás közeli helyzetben a közepes/sötét pörkölésű kávékkal simán elboldogul, és elképzelhető, hogy egy alátéttel ez a dolog orvosolható (láttunk már ilyet). Mondom, felemás az érzés, mert amúgy szimpatikus kis ketyere ez 30 000 forintért. Persze, már hallom is, hogy „de a Graef 702 is ennyibe kerül!” (azért nem egészen) Valóban, a kis Graef már bizonyított és ebben az árszegmensben szerintem is az egyik legjobb vétel, kivitelezése miatt talán hajlanék is arra, hogy azt ajánlanám jobban. Mondjuk a kis kínai versenyző ebben az esetben is mutat rokonságot, pl a praktikus babtartály, ami leszedéskor bezárul alul. De a kések kialakítása és befogatása is gyanúsan Graefos, viszont is nagyobb késeket kapunk és a sebesség is alacsonyabb. De ugye a jobbaktól tanulni nem szégyen, max koppintás…

A kávégép, ahogyan már említettem, elég Catleresen néz ki kívülről. A kéken világító gombok kifejezetten szépek, a nyomásmérő megléte és korrekt működése nagyon jó dolog, a golyós felfogatású gőzkart is dicséret illeti. A gép 58mm-es szabvány karral szerelt, ami újabb plusz pont. Rontja a képet, hogy maga a fej műanyagból készült, csak körülötte lévő bajonett palástja fém, ami így a hőstabilitásnak nem tesz jót. Persze ettől még lehet tartós, és ugye a műanyag nem is adja le olyan könnyen a hőt, mint a fém… nna jó, ebbe inkább nem megyek bele, maradjunk annyiban, hogy ezen az áron elfogadható (Ezt kapjuk bármely random márkától ebben a kategóriában, vagy még kevesebbet). Az alapgép 60 000 forintos árához még csapjuk oda a precíziós vízterítőt nyugodtan, az tényleg jót tesz a kávénak és valami 2000 forintért a miénk lehet. Úgy tudnám leginkább jellemezni a kis gépet, hogy csak arra koncentrált a szerző, ami szem előtt lesz. A vízterítés egészen jól néz ki, a nyomást nyomon tudjuk követni, a kar masszív és van anyag benne, van opv és előáztatás. Apropó, előáztatás. Egyik szemem sír, a másik nevet. Mert ok, hogy van, de nem vagyok meggyőződve, hogy ettől jobb a dolog. Eleve az előáztatás szükségessége is kérdéses számomra. Mindenesetre örültem volna, ha ezt a funkciót lehetne szabályozni, vagy legalább ki lehetne kapcsolni.

3. Technika

A (recsegő)burkolat alatt szembesülünk az igazi minimalizmussal: nincs itt, kérem, semmi látnivaló! Ránézésre egy pici Saeco j kazán szolgáltatja a meleg vizet, amit teflon csövek visznek az Ulka (vagy kínai testvére) pumpa nyomására az igen minimalista főzőfejbe. Nem bonyolították rézcsövekkel az életüket a gyártósoron, maradjon az a hanyatló nyugat ópiuma. Hogy hogyan lesz ebből hőstabilitás? Hát leginkább sehogy. De ezek az alkatrészek mind működnek, és jól működnek. Ennél többet nevesebb gyártók gépeiben sem találunk, de nem is ez a lényeges, hanem hogy mindez összeáll-e azzá, amiért a pénzünket adtuk: egy korrekt presszóképes szetté? Nagyjából igen. Nincs nyomásfokozós okosság a karban, semmi hókuszpókusz, és a végeredmény kb. 3-ból 1-szer tök jó, 2-szer ok. Szerintem ez nem rossz. És itt hozzátenném gyorsan, hogy az őrlő egyértelműen a gyengébbik láncszem. Megkínáltuk a kávézóban a kis gépet azzal az őrléssel, amit a nagy géppel használunk, és szerette. Mi is.

4. Gőz

Én akkor sem vonnék le a versenyzőtől pontot a mutatványáért, ha egyáltalán nem lenne gőzfunkciója. Nem várok ilyesmit egy ekkora géptől, nem iszok tejes kávét, és amúgy is macerásnak tartom egy pici kazánnal a gőzölést, kávékészítést. De ha már ott az a jó kis gőzcsőr, hát kipróbáltam. Elsőre persze azt hittem, valamit rosszul csinálok, a nagy gép gőzlökete után a kis sziszegést nem tudtam hova tenni. De a fújtatás kitartott és kapásból tökéletes(nna) tejkrémet gőzöltem, ami rendesen meglepett. Ha valakinek ez a fétise, hát erre is tökéletesen megfelel a gép.  

Összegezzünk. Ugye eddig 100 ezer alatt járunk, ami egy nyilvánvaló lélektani határ sokak számára. Ennyi pénzért csak használt presszóképes gépet tudunk vadászni magunknak, ami, ha nem értünk hozzá, lutri. Akinek nem fáj az anyaghasználat, annak jó szívvel ajánlom a szettet a jelenlegi árán. A kis kiegészítőkkel együtt abszolút hozza a home barista fílinget, amire titkon minden kávérajongó vágyik.

A gépeket itt tudod megnézni, megvásárolni. Ha rám hivatkozol vásárláskor, azzal segíted további ilyen írások létrejöttét!

Aromát a kávéba, kávét az aromába!

Ha az ember fia (jánya)kávézóban dolgozik, lehet az a legfancybb hely, előbb utóbb szembesül a barista a kérdéssel: ízesített kávétok van?

Nincs.

 De miért nincs? Nézzük így: a kávé önmagában egy íz. Miért akarnánk keverni? Node. A kávé ital, mint olyan, igazából ízjegyek bonyolult összessége, harmóniája, és itt a hangsúly a harmónián van. Amikor azt mondom, hogy a Brazil kávé alapvetően keserű csokis, kakaós ízű, akkor miért is nem akarom ezeket az ízjegyeket valódi csokival felerősíteni? Egyáltalán, hogyan lehetséges aromatizálni a kávét? No, akkor gondolkodjunk!

Az aroma leginkább vagy a kész kávéitalba kerül, vagy a kávébab feldolgozása során kerül a levesbe. Előző megoldás során a különféle aromák, szirupok, kivonatok kerülnek egy csészébe az eszpresszóval, míg utóbbi megoldás esetében közvetlenül pörkölés után (közben?) aromatizálják a kávészemeket. Szóval mit is tanultunk az aromatizálásról?

• vagy a kész italt ízesítjük aromákkal, szirupokkal, cukros izékkel
• vagy a pörkölést követően kerül az olajos aromapermet a frissen pörkölt kávéra, ami magába szívja azt

Mivel? Mivel sokan kérik, ezért nyilván van. Komolyabbra fordítva: az aromák lehetnek természetesek és kémiai úton előállítottak. Hogy miért lesz egyik vagy másik adalék káros az egészségre, ebbe most nem mennék bele, mivel se nem értek hozzá, se nem szeretném megkapargatni az összeesküvés E-lméletek vékony cremarétegét.

Kulturális különbözőségek

Kinek jutna eszébe, hogy egy üveg minőségi borba bármifajta aromát tegyen? Vagy urambocsáss ízesítéssel javítson egy pohár portóin? Ugyanakkor mézes, fahéjas, vaníliás pálinka gondolatától már nem nyúl a lopótökért a sommelier hogy fejbe verje a vendéget, Gergő is jobb szereti a fahéjas Zubrovkát, mint a tisztát. 

Egy komoly barista véleményem szerint manapság nem szívesen dolgozik aromákkal, ha a kávé valódi ízeit szeretné a vendégeinek kínálni. Itt most tekintsünk el attól a kérdéstől, hogy mi van a rossz minőségű kávékkal, amin már csak javítani lehet…? A mai elkényeztetett kávés világban tucatnyi  minőségi, terület szelektált kávéból válogathatunk, a pörkölés és a feldolgozástól függően pedig szinte végtelen az íz variációk száma, a keverékekről pedig még nem is beszéltünk. A helyzet az, hogy az ízesítéssel amennyit hozzáadunk, annyit el is fedünk abból az igencsak bonyolult folyamat során létrejött ízharmóniából, amit a pörkölőmester a baristával közösen kicsiholt.

Ok, a presszóba, ha minőségi, inkább ne tegyünk aromát. É mi a helyzet a tejes italokkal?

A jól elkészített tejkrém igazán kellemes harmóniát alkot a presszókávéval, szeretjük is a jó cappuccinot, flat white-ot. Ezek az italok ugyanakkor teljes értékű édességként is megállják a helyüket az én szememben, így az ízesítésüket is másképp ítélem meg. Egy ilyen ital élvezete nyilván nem a kávé, mint olyan feltételek nélküli íz élvezetéről szól, hanem egy másfajta, általában édes ízélmény kereséséről. Ez is lehet trendi, nem véletlen, hogy a nagyobb kávézóláncok előszeretettel állnak elő újabb és újabb ízesített tejes kávékölteményekkel.

Én azt mondom: ha ragaszkodunk hozzá, akkor szirupot a „tejes kávéba” tegyünk, a presszónkat pedig hagyjuk tisztán.

Kell ez? Ez kell a jó kávéhoz?

Technikai elmélkedés egy kávéfőző kapcsán

Folyamatosan bukkannak fel a jobbnál jobbnak titulált kávékészítő eszközök, presszógépek, kávéital féleségek. De tényleg jók ezek? Mármint ki mondja meg, hogy jók ezek? És kik vásárolják ezeket egyáltalán? Kinek van pénze, 2-3 ezer eurója egy olyan gépre, aminek a használata macerás? Konkrétan a videót elnézve olyan érzése van az embernek, hogy még a fejlesztő is küzd a technikával. Home baristá-k? Vajon mekkora vásárlóerőt jelenthetnek az otthoni kávémesterek, akik önerőből tanulták ki a barista szakmát? És nekik vajon mi a fontos? Mikortól tanácsosabb inkább kávézóba járni, ha jót akarunk? Nézzünk meg egy videót és beszéljünk a valóban előremutató dolgokról.

1999 euro...

Átfolyás mérés:  egy kis átfolyás mérő minden automata gépben van. Hogy most már egy sokezer eurós manuálisba is bekerülhet, erre nehéz nem elmosolyodni. A lényeg az integrált használatában van és a precizitásában van: a pumpa után kötve azt a vízmennyiséget is beszámolja, amit a rendszer eldob, mondjuk a túlnyomásszelep nyitása miatt.

Túlnyomás szelep (OPV)/ állítható pumpateljesítmény: ez sem egy ördögtől való dolog, hogy állítani tudjuk, milyen nyomású víz érkezik a kávépogácsánkra. Az OPV segítségével belőhetünk egy maximum nyomásértéket, ami felé nem megy a rendszer csapolás közben. Hogy ezt az állíthatóságot miért rejti gondosan el minden gyártó ezer euró alatt a gép mélyére?  Jó kérdés. Egy potméterrel pedig máris szabályozhatjuk, akár folyamat közben is a pumpa teljesítményét, így a víznyomást. Még egy lépés, és egy mikro chippel, megfelelő szoftverrel készen van a nyomásprofilozás. Alig 1999 eurót kérnek ezért a fícsörért, lehet a kasszához fáradni.

Ez most a full tuning, amit Gaggia Classic vonalon el lehet képzelni. Made in Hungária. Hogy mennyire válik be, az a használat dönti majd el. 

Előáztatás: kell, nem kell? Vitázhatunk rajta, de megoldani nem lenne nagy vasziszdasz. Egy rezgő pumpás gép esetében egyszerűen csak a pumpa kapcsolgatásával imitálható, s máris azon gondolkodunk, hogy miért is kell ezt kihagyni?

PID, állítható hőfokok: minden kávégép mizéria csimborasszója a hőfok ingadozás. A PID kontroller is filléres jóság, amit csakazértsem kapunk meg egy használt gépkocsi ára alatt gyárilag. Nem is csoda, hogy a fórumos tuningtippek első számú favoritja. Hiszen ahány kávé, annyi féle hőfokon lesz igazán jó. De ez csak egy dolog, másik, hogy a lomha hőkapcsolók rettenetes hőingásokat hoznak létre a viszonylag kis tömegű kazánrendszerben, így sose tudhatjuk, hány fokos vizet is csapolunk?

Mérleg: az automata gépek egyik előnye az egyszerűség. A programozható gomboknak hála mindig azonos mennyiségű italt csapolhatunk, oda sem kell figyelni. Vagy mégsem? Alapvetően az átfolyás mérő határozza meg, mikor kapcsoljon le a pumpánk. De mi van akkor, ha túl tömör a kávépogácsánk, és az OPV eldobálta a víz nagy részét? Jók a standartok, de van, hogy egy hosszabb csapolás vezet eredményre, mert az adott kávé másfajta őrleményt kíván. Erre is van spanyol viasz, úgy hívják, mérleg. A csepptálcába/ra építve, integrálva a rendszerbe. Akkor állítja csak le a csapolást, ha a megfelelő mennyiség valóban lefolyt a csészénkbe. Egyszerű? Az. Megkapjuk autóár alatt? Á, dehogy.

Gőz: a kicsi bojlerek egyik rákfenéje, hogy nem termelnek elégséges gőzt. 3-4 decis kazántól nem is várhatjuk ezt igazán, pláne nem, ha egyszerre több cappuccinot is készítenénk. Van erre értelmes megoldás? Van. Megkapjuk olcsóért? Nem. Pedig egy plusz thermoblok beépítése igazán nem igényel nasa technológiát. Egy kis blokk is vígan ontja magából a príma száraz gőzt, ráadásul kb akármeddig, amíg áram alatt van. Lekapcsolható, így energiatakarékos. Sok helyet nem foglal, plusz egyszerre aktiválható a kávé kazánjával, hogy pro-k legyünk.

Á, nem is folytatom, a tabletről már szót sem ejtek, mert minek? De ha van itt valaki, aki kávégépet építene, kérem, írja meg gyorsan. Ott akarok lenni!

Kávés szakma, kávé…zó  – miben reménykedhet a barista?

Már egy ideje, hogy baristaként dolgozom a Duna parti városkában, gyűlnek lassan a tapasztalatok. Ahogy halad az idő, egyes elképzelések úgy kopnak el, hogy újabbaknak adják át a helyet. Egyre több kávézót látogatok meg, egyre több kávét kóstolok, egyre több baristával beszégetek, egyre inkább látom, milyen mély a kávékultúra. A kékmadárban lassan megvan a napi száz lefolyás, megyeget a tejkrémrajz, kezd rutinná válni sok dolog, amely először gondot okozott. Ki tudja, a végén még lesz belőlem valami? Remélem.

Ahogy magára a kávézás kultúrájára is reménykedve tekintek. Napi szinten kérdezgetik a betérők, miben is áll a presszókészítés, mitől lehet élvezetesebb egy csésze kávé, és igen, csepp a tengerben, de én is igyekszem hozzácsepegtetni a magamét. Lesem a pörköléseket, keverékeket próbálgatok, arányokat igyekszem kikóstolni, figyelem az öregedést, szagolgatom az őrleményeket, tapogatom a szemcséket, méregetek, forralok, kóstolok. Olykor már tanácsot is merek adni…

De tény, a közízlés még mindig a régi képlet szerint értelmezi a Kávét. „Jó” kávé, amelyik erős. „Erős” kávé a testes, rövid presszó. Ez a képlet akkor borul, amikor nagyon tisztelettudóan visszakérdezek: az íze legyen erőteljes, vagy több legyen a koffein? De hát ahány ember, annyi féle ízt érzékel erőteljesebbnek. Gergő barátom egy csipet chilitől is megborzad, de a borsot két marokkal szórja. Akkor neki mi is az „erős”?

Azt hiszem, egy jó barista visszakérdez. Nem mindenáron tukmál, nem dugja el a cukrot a pultról (komolyan, vendégek mesélték!), de jelen van, nem kioktat, de tájékoztat, mesél, beszél, kommunikál. Más lenne, ha a többség tudná, mit is szeressen? Mert az sem egyszerű. Szereted a kávét? Akkor mit is szeretsz tulajdonképpen? A koffein üdítő hatását? A forró ital testességét? A keserűséget? Az erőteljes ízjegyek harmóniáját kereset netán? Mindezt egyben egy –két rövid hörpintésben, vagy egy tejes italban? Hosszú kávéban, vagy presszóban?

Én valóban remélem, hogy nem felesleges munka tizenkét féle kávét tartani, hosszú menüt írni, folyamatosan tájékoztatni a vendégeket, vízkeménységet méricskélni... Olyan kulturális jelenléte van a kávénak itt, a Duna mentén, amit hirtelen nem is tudom, mi helyettesíthetne? Valódi szépségét változatossága adja, változatosságot pedig a barista – jó esetben - garantálja. Nem szeretem az újhullámot? Ahhoz, hogy lássam, mennyire izgalmas, akár utálhatom is. Nem iszok cappuccinot, csak szökőévente? Elkészíteni ettől még kifejezetten élvezem. A kávézó kicsit én vagyok.

És, hogy miben reménykedem leginkább? Még mindig ugyan abban. Vannak dolgok, amik nem bírnak megváltozni… Szóval igen. Kávézó. Saját. Vagy legalább részben saját. Remélem hamar. Ha ő is akarja

KoffeinRandi 3., avagy a kávék és őrlőik - minden, amit az őrlőkről tudni akartál…

Jobb-e egy kúpos őrlő, mint egy síktárcsás? Jobb-e a SuperJolly kése a gyári LaSanMarco-nál? Tud a Hario presszóképes őrleményt? Jobb egy ipari használt-, mint egy új háztartási gép? Lehet-e kis kézivel olyat, mint egy benga motorossal? Megtaláltuk a Szent Grált?

Ezek vagyunk mi

A presszókészítés ott kezdődik, hogy kiválasztjuk a nekünk tetsző presszógépet… majd előbb veszünk egy jó őrlőt. Sajnos jómagam is azon buta emberek táborába tartozom, akik saját hibáikból tanulnak. Atyaég, mennyi kávét ellötyböltem, csak, mert azt hittem, jó lesz nekem először a bolti kávé, ott úgy is leőrlik nekem presszóhoz. Hát nem. Vagyis igen, leőrlik, presszóhoz, de az egy dolog. A másik meg a jó presszó. Szóval kell az őrlő, nem úri muriból, nem passzióból, hanem valóban szükségünk lesz rá és pont. No de mégis milyet vegyünk, mit válasszunk?

A leggyakrabban elhangzó kritérium egy őrlővel szemben, hogy „presszóképes” legyen. Egyszerűen hangzik, mégsem tudja bármelyik modell megugrani a szintet. Először is tisztázzuk a fogalmakat:

Kávéőrlő – presszókávé elkészítéséhez használatos, megfelelő szemcseméretű és konzisztenciájú őrlemény készítésére alkalmas eszköz. Kézi, vagy motoros meghajtással rendelkezik, az őrlést nem hagyományos értelemben vett kések végzik a kávészem minél többszöri felvágásával, hanem őrlőfejek zúzzák egyre apróbb méretűre a babokat.

kávédaráló – olyan B kategóriával vezethető kismotor, amelyik ilyen hangot hallat: brrrrrrrrrrrrrr… szóval nekünk ez most nem jó.

Konzisztens őrlemény – az őrleményünk egyik legfontosabb tulajdonsága a konzisztencia, azaz az egységes állag. A konzisztens őrlemény tetszőleges adagjából vett szemek mérete és – amennyire csak lehetséges – formája megegyezik. A konzisztencia befolyásolja a kioldódást. Csapoláskor a szemcsék oldalai érintkeznek majd a vízzel, ezért a legjobb eredményt az olyan szemcsék adják, amelyen minél több éllel/oldallal, ezáltal nagyobb érintkezési felülettel rendelkeznek.

A képeket ömlesztve adom, a címekből lehet következtetni...

Mit s hogyan kellett volna tesztelnünk, ha tesztelünk? Konzisztencia, zaj, motorerő, rpm, pangó őrleményre való hajlam, praktikusság. Hogyan lett volna értelme tesztelnünk? Minden fajta féle őrlőnek új, módosítatlan, nullkilométeres példányával őrölni ugyanazon kávét, majd lefőzni ugyanazon beállítások mellett, sokszor, stb. De még ez is csak hozzávetőleges eredményeket hozott volna. A tény az, hogy együtt kell élni a géppel egy jó ideig, hogy valódi tesztnek lehessen nevezni a tapasztalataink összefoglalását. Ez még 2 gép esetében is hosszú folyamat, nekünk pedig hirtelen 11 őrlőnk volt egy délutánra!

A szemcséket jóesetben mikroszkóp alatt is érdemes lenne megtekinteni, mi csak szemre sasoltuk az eredményt. Morzsolgattuk az ujjaink között, szagolgattuk, majd csapoltunk a Rancilio s27-el, ami friss szervizt követően működésében mindenféle rakoncát mellőzött. Hiába nyaldosta a kazánnyomás mérője a piros tartományt, a csészékbe egyértelműen hő hiányos, alulextraktált presszók csurogtak. Tehettem bármit, tekergethettem a presostatot akárhova, még azt is mondtam, hogy „múkodj!”, de semmi. S mivel a KoffeinRandi inkább szórakoztató célú rendezvény, mint kollektív szerviz, így hamar arra jutottunk, hogy ha már ott egy Strietman (!), vessük be. Azt kell mondanom, hogy a kis futurisztikus steampunk hipszter cucc leiskolázta a szenvedő HX-es „nagy gépet”. Van ilyen. Próbálkoztunk tesztlapokkal, a srácok becsületére legyen mondva, igyekeztünk.

De.

Sok töprengés után sem tudtam meggyőzni magamat, hogy lenne értelme a Nagy Gaggia Tesztecskéhez hasonló táblázat összeállításának.

Hario Mini Mill, vagy HG1? Eureka Mignon, vagy K10? Talán egy második nekifutásra, vagy 20 forintét megmondom...

KoffeinRandi 2, avagy Gaggia Classic, Bébi!

Ez is megtörtént. Buda kellős közepén olyan olasz tuning show-t rendeztünk, hogy elmondva alig hiszem el. Gaggia Classic orgia, kávéfőző kánaán, kávépornó, vagy ami tetszik. A lényeg: összeeresztettük a  tuning létra különféle fokain álló Gaggiaákat, hogy kiderüljön… valami. Kiderült? Valami biztosan. Az ég is, meg mi is nagyokat derültünk kezdetleges kis tesztünkön, amit a kávékorzón látható tesztelési útmutató alapján rittyentettem. De miről is van szó?

A célunk az volt, hogy a lehető legkevesebb változó mellett az azonos készülékek különféle tuning megoldásainak kávékészítésre gyakorolt hatását értékeljük. Ezt a mondatot olvassátok el többször is. A lényeg, hogy ez egy tesztnek induló, de bevallottan öncélú móka volt, aminek lettek eredményei is. Lett például egy nagyszerű táblázatunk, amiből mindenki levonhatja a saját következtetéseit, mert hogy én nem megyek be ebbe az utcába, az biztos. Mit utcába, sötét sikátorba, ahol koffeinbe mártott élesre fent őrlőkésekkel ver agyon a félremagyarázás. Félreértés ne essen, szerintem megtettem mindent, ami tőlem és a Macskakőtől tellett az ügy érdekében. De a „szerintem” egy objektív teszthez édes kevés. Ami történt, az a következő:

5 gép – alap GC, rézvízterítős és ipari felsőzűrős GC, csak PID-es GC, PID-es és rézcsöves full GC, csak PID és rézcső, gyári vízterítővel - köszi, srácok! A gépek mind használt készülékek, 2015 előttiek. Sajnos új gépet nem sikerült beszerezni, pedig az érdekes lett volna.

1 barista – köszi, Dani!

1 fajta kávé (Pall Yotz Black LXR - köszi, PY!), egyező őrlemény beállítás, k10 őrlő - köszi Parci!

1 kosár – dupla, 18g őrlemény, 2x16 g-os lefolyás (nem a lefolyási időre mentünk)

1 maroktamper - !

9 bar - ra belőtt nyomás (aztán mégsem teljesen, lásd táblázat) - köszi, Fragola!

4 tagú zsűri, 2 egymás utáni, majd 1 kontrol vakkóstolás minden géppel

Harmadszor is találkozóra hív a Macskakő minden kávészeretőt!
Ezalkalommal a kávékészítés fontossági hierarchiájában olykor méltatlanul alulrangsorolt őrlőkről (daráló!) lesz szó. Kúpos, lapos, késes, kerámia, acél, csapágyas, gyors, lassú, ...... minden kiderül! Ahogy az eddigiekben is, várjuk a gép felajánlásoka! A cél, hogy a kis kézi tekerőlantoktól egészen az ipari gépekig gyüjtsük egy helyre a gépezeteket, majd jól össze is kóstoljuk a produktumukat. Gyertek!

A gépeket előzőleg nyomásmérővel és hőkamerával állítottuk be (már ahol volt mit). A lényeg az volt, hogy a minimális változó mellett a tuning hatékonyságára derítsünk fényt. Az alapkoncepciónk az volt, hogy a full tuning GC lesz a nyerő, érezhető fölénnyel - a PID mellett a rézcsövezés, réz vízterítő és ipari felsőszűrő is kedvenc tuning elem. Csak a PID meglétének is kifejezett előnynek kell lennie a teszt során a gyári termosztáttal szemben. Ezeket mind feltételeztük, hisz régóta a fórumok egyik vesszőparipája a PID fontossága, a hőstabilitás. A négytagú zsűrinek nem volt épp egyszerű a dolga. Azon túl, hogy kockáztattak egy kiadós koffeinmérgezést, még objektíven pontozniuk is kellett. Három körben. Én élvezettel lestem a történéseket, amikor volt egy kis időm – én daráltam, mértem, csészét melegítettem, mostam, Dani a Gaggiák között pörgött, mint egy felszabályozott Mazzer, hogy minden gördülékenyen menjen. Közhely, de nagy igazság, hogy a kívülről lazának tűnő szervezések mögött hatalmas meló és tapasztalat van. Mi is egyre jobban belejövünk, de például csak a gépek elhelyezése, beállítása elvitt két órát, és a tesztelés akkor még el sem kezdődött...

Tapasztalatok:

Hogy ennyi melót beletéve mégsem merem igazi tesztnek nevezni a történteket, annak több oka is van. Az már nagyon az elején világossá vált, hogy egy igazi teszthez sokkkkkal több eszköz, mérés, idő kell. Nagyon sok aspektus van, amit figyelembe kell venni. Hiába ugyanaz a széria, mégsem egyeztek tökéletesen a beállított, nem volt két teljesen egyforma gép. Az egyik OPV-jét minden próbálkozás ellenére sem tudtuk 9 barra állítani. A hőkamerás mérésekből az is kiderült, hogy a PID-en beállított érték és a kifolyó víz hőmérséklete között akár 10! fok eltérés is lehet. Számos tapasztalatot szereztünk, amik mind elmondanak valamit arról, mi is kell egy jó csésze kávéhoz, konzisztens eredményhez, mégsem mernék kinyilatkoztatni egy igaz gondolatot. A teszt során ugyanis nem voltak akkora eltérések az eredmények között, ami alapján azt mondhatnánk, hogy igen, megtaláltuk a szent grált. Kétségtelen, hogy a PID-es gépek felülmúlták a gyári alap gépeket, de például összesítésben nem a full tuning győzött, ami azért váratlan, a full gyári gép pedig ahelyett, hogy utolsó lett volna, harmadikként futott be a réz vízterítők és ipari felsőszűrők előtt. Az is biztos, hogy egy féle kávéval végigtesztelgetve még csak egy lépést tettünk a gépek értékelhetőségének rögös útján. PY LXR-jét véleményem szerint egyik GC sem tudta megközelítőleg sem olyan mértékben hozni, mint a HX-es Rancilio egy jobb pillanatában. A konzisztencia is erősen inogott, voltak kiugróan rossz eredmények is. Simán benne van a pakliban, hogy másik kávéval más eredményeket kaptunk volna.

Annyit mindenképpen elmondhatok, hogy a Gaggia által kitalált és még ma is forgalmazott technika kitűnő választás ma is. Hogy miért nem teszi évtizedek óta elérhetővé a gyártó ebben a kategóriában a PID-et, az továbbra is homályos számomra, hiszen még a mi kis tesztecskénkből is kiderül, hogy az nem árt, sőt! Ha magamnak keresnék most gépet, bajban lennék. A Gaggiák mindenesetre részemről megkapják az ajánlott plecsnit, ha tuningos, ha nem.   

Budapesti kávés körképem első rövid szelete. Fogadjátok pozitívan!

Akkor nézzük, hol kávézzunk Budán… azaz az első kerületben… nno, hát legalábbis kezdjünk neki körülnézni.

Egy ungvári számára egészen megdöbbentő, hogy akár száz métert is gyalogolhat az otthonától, míg egy kávézót talál a Krisztinavárosban. Csak most tudatosult bennem, mennyire hozzászoktam már ahhoz a kávézótúltengéshez, ami odahaza elhatalmasodott. Ennek okairól régebben már írtam, most csak annyit, hogy a fővárost nyilván más szemmel kell néznem kávés szempontból.

Nem minden hátsó szándék nélkül, de őszinte érdeklődéssel legelőször két Macskakő közeli kávés helyet mutatnék be, plusz egy harmadikat, ahol, bár iszonyat pocsék löttyöket csinálnak, mégis igen gyakran látogatom… plusz egy negyediket, amit AZONNAL magamévá tennék, ha tehetném (vagy bármiképp lehetne).

Hattyúház Kávézó (Hattyú Caffee)

Az egyik legszebb "Makovecz épület", amivel találkoztam, a budai Hattyúház, amit Nagy Ervin tervezett . Az igazán izgalmas, organikus formavilágú épület a városrész egyik jellegzetessége (a macskától száz méterre). A csodás kőoszlopok tövében találjuk a Hattyú Kávézót, szendvicsezőt. A kávéjuk korrekt olasz eszpresszó, igazi reggeli koffeinbomba. A babtartályban lévő kávészemek ránézésre kissé olajosan csillognak, ami önmagában még nem jelent feltétlen semmit, de túljutva az ujjnyi vastag sűrű, kissé talán kesernyés cremán máris érződik némi túlpörköltség, égetett kesernyés tónus. Nem mondanám rossznak, inkább karakteresnek, ugyanakkor egytónusú, kissé üres a feketéjük. Aki szereti a robusztás keverékeket sötétre pörkölve, azoknak kitűnő reggeli ébresztő lehet 350 forintért.

Zing (a Mos...zéll Kálmán téren)

A Moszkva téri Zing-be nem csak jobbfajta burgereket kaphatunk, hanem egy speciális Casino Mokkát is. Meg még másik kazmókat is. A Zing számára készített … full city pörkölésű blendhez decens géppark is jár: La Marzocco karjába kerül az őrlemény, szigorúan mindig dupla: egy a baristának, egy a vevőnek, dicséretes. A sok „hűhó” – drága gépek, spéci kávé, pontos beállítások – ez esetben nem semmiért történik, mert a kávé valóban nem semmi. Rendes testes, kifejezetten élénk, friss savakkal játszó gyümölcsös kávét kapunk, a presszó szabványnál kissé rövidebbre főzve (saccra 20g alatt). Nagyon rendben van ez az új hullámon érkező, de egyértelműen a klasszikus jegyeket újragondoló kávé. Mindenkinek tudom ajánlani, aki szereti a kissé világosabb pörkölést és a vér sűrű rövid italt. Koffeintartalmát alacsonynak gondolnám, én délutáni kávénak is ajánlom. Egy pici negatívumot tudok mondani: a lecsengése számomra okozott egy halvány kesernyés szájízt, amit nem igazán tudtam mire vélni, az is lehet, hogy egyedi eset (közben már másik blend van az örlőben).

Záhonyi MÁV büfé

Nem mindig ott isszuk a legtöbb kávét, ahol a legjobb, vagy leginkább ízlik. Hisz nem csak élvezetből kávézunk (másoknál ez a mondat valószínűbben így hangozna: nem csak muszájból kávézunk, néha élvezetből is). Hogyan is hagyhatnám ki utazásaim első számú magyarországi kávéállomását, a záhonyi MÁV büfét. Nno persze, itt nincs karos presszógép, Mahlkönig örlő meg ilyen buziságok. Egy Saeco family automata eszi meg az akciós kávébabokat, és próbál magából valami kávészerűt kiadni. Sajnos kár is erőlködnie, mert mindenfajta szépítéssel együtt is inkább zacclé jön ki a csőrén, mintsem kávé. Az elkészült ital híg, világos, de legalább koffeinben gazdag és jó forró. Ettől még nem írnám le magát a gépet, nyilván sem a célközönség, sem az eladók nem igényelnek ennél jobbat. Számomra így kerek a határátlépés, a teljesség felé pedig még egy fél deci Gergőkedvence Várdakeserű vihet minket. Ne hagyjátok ki!

A „kis” Saeco masinát amúgy nagyon szeretem. A robosztus felépítésű gép rendívül strapabíró, fényévekkel tovább fog szolgálni a tizenévvel fiatalabb átdesignolt társainál. Anno mi is egy ilyennel kezdtünk kávét árulni, még gyrosos koromban. Jó beállításokkal, új késekkel egészen vállalható eredményre képes, az akkori felhozatalban pedig szinte extrémnek számítottunk az alig robusztás blendünkkel (!). Jól emlékszem a csodálkozásra, amikor kiadtuk a saccra 35 ml sűrű cremát az átlátszó műanyag pohárban. A vevők egy része egyszerűen azt hitte, sajnáljuk az italt, spórolunk a kávéval, ezért nem kaptak többet. Más részük kérte, hogy csapoljam több ideig, mert a gyenge kávét szereti, a sűrű rövid neki túl erős… Ennek már tíz éve. Azóta sok dolog történt kávés fronton, de ezek a Saeco-k máig harcban állnak a sarki kocsmák, állomások és abc-k pultjain.

Csészényi kávézó és pörkölő

Most van bajban a szövegíró, mert feelenget kellene átadnia, ráadásul alaposan. Ahogy beléptem a kávézóba olyan volt, mint mikor Han Solo újra az ezeréves sólyom fedélzetére tévedt: hazaértem. A hely atmoszférája beránt és fogva tart. A dupla belmagasságú helyiségbe lépve a magyarországi kávétörténelembe csöppenünk. Kicsit olyan érzés, mintha múzeumba lépnénk: régi képek, újságcikkek a falakon, csodás kézidaráló installáció, rusztikus bútorok, csak úgy árad a múltszázad eleji hangulat. Nekem valamiért ez jelenti A kávéházi légkört. Ilyesmit nem lehet egyik napról a másikra kivitelezni. Árad a nyugalom és az ízirájder a falakból, ez egy igazi nyugalom sziget. Lájk. A kávé? Az is jó. Nem mondanám kiemelkedőnek a saját pörkölésű blendet, de duplának egészen élvezetes volt. Én kifejezetten éreztem a csészében némi szalma illatot, ami igen friss pörkölést jelezhet. Nem fűszeres, sokkal inkább növényi illatok domináltak, de szerencsére az ízjegyekben ez már nem mutatkozott. Aszalt gyümölcsös savasság vegyült édeskés 

Ez lett volna az évi első, pozitív hangvételő kávés körkép-szeletem. Fogyasszátok!

Nincs itt, kérem, kávékultúra… kávé is csak "po násomu".

Nem, nem, hiába nevezzük át a dolgokat, hiába hívjuk Buksit Cézárnak, feleslegesen aggatunk különféle jelzőket arra érdemtelen dolgokra, a régi igazság érvényben marad: nem lehet (de legalábbis nem érdemes) szarból várat építeni.

Mióta kávézóban dolgozom, jelentős arcnövekedést figyeltem meg önmagamon. Az utóbbi időben amúgy is mérőpohárral a zsebemben jártam kávézni, és többször is vitába keveredtem a baristákkal… azaz ez ebben a formában nem is igaz. Vagyis az arcom kávés témában tényleg nagyobb az átlagnál, de a vita és a „barista” megjelölések túlzóak ebben a kontextusban. Egyszerűen arról van szó, hogy egyre nehezebben viselem, hogy kitűnő központi helyeken nyitott kávézókban – ahol látszólag minden adott egy tökéletes shot elkészítéséhez –, szénné égetett híg löttyöket tesznek elém eszpresszó címén.

Kedves Baristák: lécci, néha igyátok meg, amit főztök!

És ilyenkor már nem mindig tudom magamban tartani a véleményemet, és ebből olykor veszekedés lesz. Vitának legalábbis nem nevezném azt az épületes eszmecserét, mely során én igyekszem tapintatosan rámutatni a nyilvánvaló tényekre – a decinyi valami sehogyan sem 30 ml (többet is kaptam, befoghatnám), vagy a lefőzés után percek múlva is a számat is égető kávé nehezen jött le 93 fokon (ebben a hideg időben igazán örülhetnék ennek és befoghatnám), a „keserű szén” ebben az esetben nem célként elérendő ízjegy (kuriózum, „po zákárpátszké”, szóval befoghatnám)  … – az officiánt/ka pedig a tagadás, magyarázás, mutogatás után kivágja a tromfot: 5 éve dolgozik baristaként és különben is, a főnök neki így mutatta (szóval befoghatnám)! Jahh, kérem, akkor minden rendben, én kérek elnézést. Elnézéseket. Elnézéssokat. Mert, ugye, úriember vagyok, szóval befoghatnám.

De nem fogom. Mert egy ideje a vízlágyító patronból is az folyik idehaza, hogy „Ungvárt for kávéfővárosa az Ukrajának. Nek. Akkor ide csak egy megjegyzést írnék: Nincs a városban egy hely, ahol folyamatosan JÓ eszpresszót főznének! Véleményemet bármikor örömmel megváltoztatom, csak tessenek rá okot adni..  Mert hogy temérdek kávét iszik az ungvári, az tény. Hogy szebbnél szebb kávézóink vannak egymás hegyén hátán, dicséretes. Hogy egyre több helyen használnak minőségi kávékeverékeket, az is igaz. Hogy a legmodernebb gépekkel van felszerelve az utolsó városszéli ABC kávés pultja, ezt is rég megszoktuk. De tessék megérteni, hogy ezek együtt sem jelentenek olyat, mint „kávés kultúra”. Mint ahogy a műveltség sem azt jelenti, hogy beköltözünk egy könyvtárba és minden nap elolvassuk a háború és békét visszafelé kétszer. Bizony nem ártana érteni is, amit csinálunk. Érteni és élvezni. Urambocsáss, ha megkérdezem, hogy miféle kávé van a darálóban, akkor nem egy márkára vagyok kíváncsi, hanem egy picivel többre. Talán még az is érdekelne, hogy az A, R arányokon túl honnan származnak, hogyan pörkölték, meg efféle „buziságok”.

És félreértés ne essék, nem kérem számon azokon a szegény srácokon a szakmát, akik valahogy odakeveredtek a pult mögé. Szó sincs erről. Tudom én, milyen érzés bénázni a géppel, kétségbeesett fejjel kilöttyinteni a második csésze italt is, mert szemmel láthatóan nem sikerült. Vagy milyen hervasztó, amikor ledaráltál több adag kávét és csak főzéskor derül ki, hogy befullad tőle a csapolás. De ezeken túl kell esni. Tanulópénz, ha úgy tetszik. Mert egy jó keverék kényes a hőfokra, utána kell állítgatni a darálót ésígytovább. Kocogtatjátok tömörítés közben a tamperrel a kosarat? Most komolyan? Hűtőcsapolás nektek az, amikor a 100+ fokos víz/gőzzel csak méginkább felmelegítitek a főzőfejet, majd rakjátok is fel a kart? Ezt most tényleg valaki így tanította? Elnézést, de ennél egy este fórumozással is többre mennétek (ebben az esetben tényleg így is van).  

Mivel többen is felhívták a figyelmemet arra, hogy sok esetben könnyen félreérthető, amit írok, vagy ahogyan fogalmazok - lásd kommentek -, ezért pár dolgot árnyalnék a fentebb leírtakon.  Először is nem tartom magamat sem mindenhatónak, sem mindentudónak. Nem okítok senkit, egyenlőre magam is tanulom a kávé készítést (-csapolást, -főzést, -extraktálást, vagy kinek hogyan tetszik.)Véleményem van, amit leírok és vállalok. Jelen cikkben például a "kávé kultúráról", mint olyanról. A kommentekben számon kérték rajtam, hogy a cikkből úgy látszik, nem tudom, mi is az a hűtőcsapolás? Szerintem meg de. De! Ahány géptípus, ahány beállítás, ahány konkrét eset, ahány kávé ..., annyi féle hűtőcsapolás lehet jó. Nem vagyok orákulum, ezért nem is általánosítok. De van szemem, és talán annyi tapasztalatom, hogy megítéljem, ha valaki elégeti a kávét. Fentebb egy konkrét ilyen tapasztalást betűsítettem meg, semmi több. A kávézóban a kisasszony mindent könyv szerint csinált, kivéve, hogy tömörítés közben és után alaposan megkocogtatta a szűrőt, majd hűtőcsapolt, olyan 3 másodpercig láthatóan 100 fokos víz/gőzt. Nem várta meg, hogy akár kicsit is lenyugodjon a kifolyó víz - erre nem tudok mást, mondani, mint hogy ez így nem jó. Mert lehet olyan a gép, hogy nem engedi x foknál magasabbra a kávéra érkező vizet, de itt láthatóan túl volt hevülve a rendszer. Ha szemre is gőz jön a fejből, akkor az akárki akár mit mond, kávé Főzés. Hogy ennek megfelelően rettenetesen égett íze is volt a kávénak, az gondolom már egyértelmű. És igen, még mielőtt ebbe kötne bele valaki: ránézésre bécsi pörkölésű kávé volt a tartályban, szerintem sötétebb nem. Szóval igen, sok mindent nem tudok, sok tekintetben tapasztalatlan vagyok. A kommenteknek örülök, és továbbiakban igyekszem szabatosabban fogalmazni. Ezt akár vehetitek újévi ígéretnek is! 

 

Persze lehet, hogy az én igényeim nőttek túl nagyra, főleg mióta a pult mögött is kávézok. Sőt, ez így van. Meg ízléssel sem érdemes vitatkozni. Egyet viszont tudok: a kávés kultúra ott kezdődik, ahol ez a sok mocsárízű faszénlé végre eltűnik. Amíg egy kotyogóssal harmonikusabb ízvilágú kávékat lehet készíteni, mint fullextrás modern gépparkkal, addig sajnos minden más csak duma.

A végére egy kis önreklám: kidoboltatik, hogy január 8-án szeretettel várunk minden kávészeretőt Budán a Macskakő Kávékupéban egy évkezdő (meg ugye nekem pláne az első lesz) kávés találkozóra! Alant kattintva elérhető az esemény facebook oldala, meg a Macskakőé is. Karos gépek és jó társaság. 

(Coffee & Machines jobban hangzana?)

Egy kávézó kezdete, avagy így neveld a Macskaköved

...végre is, körülöttem budapest. Kávézós terveim az Ungba hullotak, hogy majd a Duna mossa partra egy raklapnyi szentimentalizmus hátán. Hogy a vizek efajta öncélú sodrása nagyon is erős metaforikussággal bír az életben... végül is gondoltam volna. Most a saját bőrömön érzem Buda kissé nyomasztó robosztusságát, és nem utolsó sorban az új munka izgató-flusztráló felelősségét. Igen, én ilyen lovat akartam... vagyis macskát. Macskakő-t. 
Az ölembe hullott, a sok kilátástalan keresgélés után, mintegy villámcsapás, kifejezetten túl szép. Most pedig már igaz is, leírhatom, kimondhatom: kávét főzök, kávézót vezetek. Persze nem az én kávézóm, meg kicsike is, délután átalakul spéci sörözővé (eszméletlen választékkal), de reggel 8-tól délután 4-ig én vagyok az úr. Most van a próbanap, nem jött még be senki. Hát igen, kissé félreesik a budai forgalmas utcáktól, épp csak annyira van távolabb a Moszkva tértől és a Mamuttól, hogy véletlenül nem igen jár erre senki (egy utcával feljebb). Pedig megéri betérni, és ezt nem csak úgy mondom. Pall&Yotz kávéit készíthetem egy Compak k10 és egy Rancilio s27-el közösen.

A kis Rancilio (barátoknak rancsi) nagyszerűen teszi a dolgát, a Compak kúpos kései pedig olyan őrleményt készítenek a friss pörkölésű szemekből, hogy azért jár a taps. Persze, csak most ismerkedünk, de a minőségérzet máris magabiztossá tett, kapaszkodjon meg mindenki: tejhabot is simán csináltam eslőre! Ennyit számít egy hozzáértő kezek között felújított gép, meg persze a brutális daráló. Ha lesz egy normális tamperem, szerintem új vallást is alapítok (Fragola maroktamperére kaptam ígéretet...). Tudom, sokat kell még tanulnom, de - és ez Juhhééé - elkezdődött! Szeretnék lateartkodni, mesteri presszókat főzni, mindezt üzembiztosan akárhányat, akár nem. 

De persze ez a hely egyszerre sörszentély és kávézó (Sörtársaság és Kávékupé), így más vonalon is okulnom kell. A zavarba ejtő sörkínálat nagyrészt, bevallom, nekem még kínai: ipa, pipa, apa, anya, miegymás, plusz a csapolás, meg ugye minden sörnek megvan a maga története, ami borzasztó izgalmas, és kell is tudnom. Olyan extrém cuccok sorakoznak a polcokon az angliai Brew Dog-tól az etyeki sörészetig, hogy csak pislogok. Komolyan, a sörkedvelők itt tutira megtalálhatják a maláta szent grált, többször is. No és nekem ehhez mérten kell a kávés vonalat meg- és felhúznom, nincs mese. Az alapanyagon nem fog múlni, PY szerencsére érti a dolgát. 

Hát itt tartok most, Budán, a Macskakőben. Kívánjatok szerencsét. No meg persze járjatok erre, nézzetek be, kóstoljatok, szervezzetek ide programot, igyatok meg napi sok kávét... én itt leszek!
Update: megjöttek az első vendégeim! Kéd dupla presszó és két Békési Whisky, szóval volt ízlésük. Persze zavaromban alig bírtam beállítani a darálót a frissen bontott Black LXR-hez, így harmadszorra jött össze a dolog, viszont a kávé valami isteni! 

Csináld magad kávégép, avagy álmodjunk a fejlődésről

Nem vagyok mérnök, sem mesterember, csupán lelkes hobbista. Amit írok, szigorúan szubjektív tapasztalat, fórumos és netes féltudás.

No de miért nem készít mindenki 'jó' kávéfőzőt? És miért van annyi fajta a boltokban? Egyáltalán mitől jó egy kávéfőző gép? Miért nincs minden gépben állítható hőfokszabályzó és nyomásprofil állítási lehetőség, ha egyszer az JÓ? Van fejlődés ebben a témában, vagy a hatvan éve kitalált konstrukciókat csomagolják újra és újra vagy csak ennyire kusza és unlineáris(?) a fejlődés lélektana?

Azt, hogy kinek mi lehet A Jó kávé, egy korábbi írásban már taglaltam. Magam részéről az espresso-t részesítem előnyben, ezért ebben az írásban a presso kávé készítésére alkalmas háztartási készülékekről lesz szó.

Vannak bizonyos kialakult standardok, amiktől időről időre jó eltérni, de alapvetően elfogadottak és beváltak. Ezek alapján beszélek én is "presso" kávéról, ami 30ml 92 fokon lefőzött 12kg erővel tömörített 7 gramm kávét jelent 9 baros nyomáson 25 mp alatt (kbkbkb...). Ehhez jön még a tömörítés módja, a darálmány minősége, a kávéfajta jellemzői... Szóval mire is van szükségünk?

Nagyjából: friss kávéra, megfelelő örlőre, tizedpontosságú mérlegre, tamperre, megfelelő vízre, egy kávéfőzőre, készítési tudásra (ezekről olaszpresszó egy egészen kimerítő cikkben értekezik külön is, ajánlom olvasásra) éééés már főzhetjük is a reggeli presszónkat. Bonyolultan hangzik? Nos, ha ez bonyolult, akkor vizsgáljuk meg a háztartási készülékek és a gyártók felől a kérdést. Mivel lehetne a júzert a saját termék megvásárlására késztetni?

Mit tegyünk a vevő elé, ami megfogja, illetve hol metszik egymást az eladható termék és a jó kávé készítésére alkalmas jó gépezet halmazok? Az eddig hozzám került és csavarjaira bontott készülékek átnézése során két alapvető megállapításra jutottam: 1. az alapok alig változtak az utóbbi évtizedekben 2. nagyon gyakori a gyártók és alkatrészek közötti "átjárás"

Úgy tűnik, az újítások nagyrészt csak korszerűsítésekből állnak, úttörő megoldásokról alig beszélhetünk. A gyártók különféle modelljei között is általában külső/anyagbeli eltérések vannak, mintsem lényegi konstrukciós/funkcionális különbségek. Elgondolkodtató, hogy ha egy presso-képes készüléket olcsóbban is nyereséggel lehet árulni, akkor miért van annyi különböző árú, hasonló adatokkal rendelkező féle-fajta gép egyszerre a piacon? Miért nem vásárol mindenki Gaggia Classic-ot, ha egyszer az a jó, miért van Baby is, meg még hat másik, és az mitől jó, és mi kerül rajta annyiba? Igen sok a kérdés, megannyi gyártástechnológiai és piacpolitikai megfontolás árnyalja a képet.

Játszunk egy játékot: Gondolkodjunk gyártói fejjel! Nézzük, mire készüljünk, ha úgy döntenénk, magunk csinálnánk meg a saját gépünket: cél a tökéletes gép.

Először is nézzük a technikai oldalt (a játék kedvéért most a gőzölést felejtsük is el): kell egy kazán, hogy felfűtsük és melegen is tartsuk a vizet, kell egy pumpa, ami képes előállítani a megfelelő nyomást és kellő vízhozamot produkál, kell egy vízterítő főzőfej, ami a kar befogatásáért felel és állja a 9 baros nyomást, kellenek csövek és fittingek, kapcsolók és vezetékek, termosztát(ok), tömítések és csavarok, valamint egy készülék ház, amibe mindezt berámoljuk. Alapvetően ennyiből már összeáll a gépünk, de mi igazán jóra törekszünk, ezért kelleni fog egy állítható túlnyomás szelep (OPV), amivel 9 baron tartjuk a víznyomást, egy háromjáratú szolenoid szelep a fölösleges nyomás és víz elvezetésére a főzés végeztével, valamint egy állítható termosztát (PID), hogy kedvünkre állíthassunk hőfokot, valamint egy nyomásjelző, hogy az állítható szelepünkkel bármikor  játszhassunk, ha akarunk.

 Ok, megvan az alkatrész listánk, hol szerezzük be és milyet? Ó, ez a kedvenc dilemmám: alu bojler, vagy réz? Nagyobb kazán, vagy inkább thermoblokk? Legyen fél kiló fémből, vagy inkább a befolyó vizet melegítsük elő, vagy mindkettő? Hogyan terísük a vizet? Finom szitát alkalmazzunk, vagy porlassztófejet, esetleg porlasztásra szitát, hogy ne csatornásodjon a kávépogácsa? Mekkora legyen a szűrő és a kosár átmérője? Miért pont 58mm az ipari standard, jó lesz az nekem? Csövezést hogyan oldjam meg? Használjak mindenhol réz csöveket, csavaros rögzítést, vagy elég a teflon cső és a szorítóbilincs? Miből készüljön a főzőfej? Krómoztassam le a fejet és a szűrőtartót, vagy megöl a lepattogzó fém? Hány wattos fűtőszálat használjak, és belülről fűtsem a vizet, vagy kívülről a kazánt? Hol mérjen a termosztát hőfokot, hogy valós adatokat kapjak? Milyen pumpát használjak? Jó lesz a vibrációs, vagy kell tízszer annyiért egy rotációs? Én itt megállok, de megannyi kérdés merülhet még fel. De nézzük a következő összetevőt.

Egy fórumos beszélgetés során írta valaki, hogy az 58mm-es szűrőtartó méret elterjedésének mindennél prózaibb oka van. Sem a hőátadáshoz, sem a felületek érinkezéséhez nincs köze, ennél sokal banálisabb a megoldás. A világháború során a minél hatékonyabb termelés és a kompatibilitási problémák miatt sok téren standardizáltak. Ez volt a helyzet a víz-, gáz-, szennyvíz vezetékekkel is. A vízcsatlakozáshoz használt befogatásra pl. 58mm-es csatlakozó terjedt el. A háború után a hadi termelésben használt gépek polgári célokra történő felhasználása hozta magával a szabványokat is, egyszerűbb volt megtartani ezeket, mint lecserélni. Ez a magyarázat - bár nem jártam utána a hitelességének - számomra nagyon meggyőző.

Know-how, azaz már tudom mit és miből, de még nem, hogyan? Nna ja, nagyon szépen hangzik az elmélet, de hogy lesz ebből mese? Segít-e rajtunk a hétmérföldes ejtőernyő, vagy jobban hasonlít a vállalkozásunk valamiféle veszélyes, gumi nélküli szórakozáshoz? Talán már körvonalazódik, hogy az amúgy nagyon egyszerűnek tűnő szerkezet megépítése mennyi kihívást jelent, de mi még nem adjuk fel, lássunk pár medvét! 1. Magunk tervezünk meg, találunk ki mindent a nulláról, majd gyártatunk le 2. megvásárolunk szabadalmakat, licenceket. Az egyszerűség kedvéért maradjunk annál, hogy csak saját használatra készítünk gépet, az ötleteket csak "kölcsön vesszük" a siker érdekében. A neten annyi minden fent van, hogy szinte csak össze kell legóznunk a nekünk tetsző leírásokat. Szabadalmi rajzok, méretek, videók és gyártási útmutatók garmadája áll rendelkezésünkre, ha tudunk velük mit kezdeni.

Mondjuk, hogy tudunk. Kiválasztottunk mindent, anyagot, formát, technológiát és színt. Megvettünk, legyártottunk, kifaragtunk, lefestettünk mindent, összeraktuk, bekapcsoltuk... folyik, csöpög, túlhevít, levállik, beszakad, eltörik. Megjavítjuk, betekerjük, kicseréljük, megheggesztjük, átforrasztjuk. Túl magas a nyomás, hamis adatot ad a hőérzékelő... beállítjuk, kalibráljuk. Tesztelünk, és tesztelünk és ...

És hogy nem adtam választ a legtöbb feltett kérdésre? Nos, igen. A helyzet az, hogy be kell látnunk egy dolgot. Tudniillik, hogy egy kiforrott rendszeren egy kis változtatás is igen drága tud lenni. A fent leírtaból talán kiviláglik, hogy a "tökéletes" otthoni presszógép önmagában is iszonyú sokba kerülne, még ha haszonnal nem is számolunk. És vajon hányan vásárolnánk meg? Hányan engedhetnék meg maguknak? Eleve első látásra túlárazottnak gondolná a többség, jönne a szokásos "mi kerül ezen ennyibe?" mantra. Meg ugye lehet a kotyogóssal is jót főzni, az is kávé...

... és igen, kérem szépen, ilyen a fogyasztó... és ilyen a fejlődés lélektana.