Tree Espresso Bar a láthatáron

Sok oka van annak, hogy valami megtetszik, egy kávé megízlik, megtetszik, szimpatikussá válik valami, valaki, beleszeretek…. a vége ugyan az, írni kell róla. Így lett ez most is, szerelem első látásra.

A neten ismerkedtünk meg, konkrétabban az instagramon. Egy ismerősöm küldte el az elérhetőségét, majd beszédbe elegyedtünk egy kép alatt. Már akkor tudtam, ez valami más, akarom, kell, ennek  jónak kell lennie: súgott a megérzésem. És megint jól (az utóbbi időben párszor megcsalt a dög…). Az első találkozás izgalmát nem is próbáltam leplezni: nagy elvárásokkal nyitottam be a Tree Caffee ajtaján. A Duhnovics utcán lévő nem is olyan kicsi kávézó nem akar beállni az Ungvárra jellemző sorba. Itthonról nézve markánsan különbözik, Pestről tekintve igyekszik hasonlítani valamire.

Az összhatás is abszolúte po nás(omu): kicsit fancy, kicsit hipszter, kicsit loft, kicsit classic. Hosszú fa asztal ikeás székekkel, letisztult designe, madzagról pókháló szerűen csüngő dekor-izzók, zöld növények, szóval minden, ami manapság kell egy pesti specialtyhoz… csk ez épp Ungváron. Kontextus! Lehet, hogy az eddig leírtak fanyalgásnak tűnnek, de nagyon nem az. Itt, helyben tekintve a Kávé (specialty) sallangoktól mentes oázisa lehet a hely, ha hűek maradnak önmagukhoz. A hőcserélős Elektra sajnos nagyon nem barátja a kimaxolt presszónak, a Fiorenzato őrlő már jobb választás, viszont ott a kávé, ami az egyik legtutibb ukrajnai pörkölőtől, a coffee25-től érkezik. Egyszerű brasil santos, de közepesre pörkölve. Kevésnek hangzik? Pedig alapvetően innen kell kezdeni a kávézóskodást. Szerintem. Jó alapanyag, ok géppark és hozzá a lelkesedésen túlmutató Szakértelem! Nem én lennék, ha nem fedeztem volna fel apró hibákat, de alig egy hónapja nyitottak, szóval gondolom, túlteszik magukat rajtam és a kritikámon.

A lényeg: cukor nélkül fogyasztható és élvezhető presszó, ok tejgőzölési tudás, amivel bőven a legjobb cappuccinot hozták össze szerintem Ungváron jelenleg. Kell ennél több? Hogyne kellene. De olyan erős alapokkal dolgozik a Tree, hogy megkockáztatom, sikeresek lesznek… vagy kiderül, hogy az ilyesfajta igényességre még nincs vevő. Ez a másik oldala az éremnek, de ez hamarosan ki fog derülni.

Addig is mindenki menjen kávézni!

Bagatell felvetésnek tűnik, hogy hogyan is készítsünk otthon jó kávét, de ha boncolgatjuk kicsit a kérdést, hamar rájövünk, hogy de-hogy(?)!

Na jó, de mi itt a DE? Mert abból aztán van bőven, sőt, ha jobban belegondolok, szinte csak HAk és DEk jutnak eszembe.  

Mert nézzünk egy szituációt: bejön a vendég a kávézóba, s iszik egy jó presszót, majd megkérdezi a baristát: -„Mit kell csinálnom, ha otthon is jó kávét szeretnék inni?” Ez a kérdés rosszabb, mint záróvizsgán a  Ez a kérdés rosszabb, mint záróvizsgán a szájzár, mert ugyan mit is lehet erre válaszolni? Hogy, kedves vendég, gyere, ülj ide mellém, valamit mondok, három is lesz belőle.

Minőség. Bizony ez fontos, mert a jó kávé, az minőségi kávé, s ekkor nem szólunk az ízlésről, ami úgy is kinek-kinek olyan, amilyen, nem vitatéma. A minőség viszont valamennyire köthető, követhető kategória, amit a barista – jó esetben – el is tud magyarázni. Szóval, ahhoz, hogy otthon jó kávét ihassunk, minőségi szemeskávét kell vásárolnunk. Innen indul a mese, s hogy hogyan tovább, már csak rajtunk múlik.

A szent Grá… gép! Másik hozzáállás a kérdéshez, hogy egy jó kávéhoz jó gép kell. Megfelelő eszközökkel, minőségi gépparkkal a kávénk is jó (jelentsen ez bármit) lesz. Mert lehet magyarázni kávébabról, kétbalkezeségről, bármiről, ha nincs min elkészíteni, nincs is miről beszélni. Lamarzocco+Ek, és a világ megmenekült! Egy jó gép a viszonylag kaki kávéból is kihozza a maximumot, s lényegében ez az alapja a jó presszónak vagy filternek. Ha ott az EK az asztalon, majd kiválogatódik hozzá a kedvenc kávé is. Legalábbis ez is lehet egy szempont…

Tudás alapú megközelítés. Jelenleg én úgy gondolom, a „hogyan” egy olyan szelete a jókávékészítés tortájának, amivel a legegyszerűbben maszatolhatjuk össze a képünket. A tudás, amit a barista tud, és aminek a birtokában a „jó kávé” bagatelnek tűnő terminusát szálakra tudja szedni. Ez az az információhalmaz, ami után dönteni tudunk, hogy egyáltalán akarjuk-e ezt vagy azt a gépet, kávét, italt? Ugyan ez az a tudás, amivel megfelelően állunk a gép kezeléséhez, a hőfok kiválasztásához, az extraktációs időhöz és megannyi kérdéshez, aminek a végeredménye: a jó kávé.

Wilfa FIlter őrlő rövid bemutatása - videjó!

A norvégiai cég kifejezetten filteres kávékhoz, illetve moka főzőhöz ajánlja ezt a típust, presszó finomságúra nem is tudjuk állítani a kúpos késeket.

 A videóban olyat mondok, hogy "antisztatikus", ami természetesen marhaság, az egyetlen felróható gondja a kis ketyerének, hogy kissé sztatikus, így tapad rajta az őrlemény. Mi már használjuk egy ideje a kávézóban, tetszik nekünk, ár/érték arányát tekintve is remek választás, de amúgy sem kell szégyenkeznie a kis őrlőnek. Íme:

Többed magammal a kávézónkból ellátogattunk a Vienna Coffee Festival-ra, ahol sok érdekes, olykor meglepő dolgot láttunk. Trendérzékenységünk okán is igyekszünk zaccos ujjainkat a kávékorpusz babistenének geishatól lüktető vénáján tartani, amennyire csak a munkánk ezt engedi... azaz a munkánk ezt megköveteli, mi pedig kitágult pupillával lestünk Bécsben, mint a moziban. Mert a trend már csak olyan, hogy valaki csinálja, mások követik, s akadnak messziről jöttek, akik azt főznek, amit akarnak. 

Bécs tagadhatatlanul a kávékultúra (egyik) origója, a Bécsi kávé önmagában is fogalom. Mint minden fogalom, ez is sok változáson ment keresztül az évtizedek során, értelmezésben és hozzáállásban is óriásit fordult a kávés világ. A hagyomány érték,  amit olykor érdemes akár széllel szemben is megtartani, de nem érdemes behunyt szemmel hagyni, hogy elmenjen mellettünk a világ. Manapság már az olasz kávékultúra is nyitott a speciality felé, a hagyományos szenes pörkölés mellett megjelenik a világos, aromás, sommásan: újhullámos vonal. Ezt a hagyományokkal együtt futó trendiségnek a megjelenését láttuk nagyon élesen Bécsben, ahol egyszerre voltak jelen a szögegyszerű brasil, éjsötét pörkölésű kávék, akár 80%-os robustás keverékek és a csilliós hipermodern kávégépek. Az én iránytűm nagyon nem talált irányt az ellentétes kávékészítési elvek, szentírások és hagyományok között. Égette a nyelvem a sokezer eurós géppel készített habos robusta, majd ámulatba ejtett a profi mikropörkölő nagyon rendben lévő brasil/hondurasi keveréke. Mutatom  képekben, a minőségért elnézést, a megvilágítás nem kedvezett a kis gépemnek.

Új szerző debütál a RövidKV oldalain, fogadjátok szeretettel! Mivel én már ellustultam a Blue Bird-ben, így még nagyobb öröm számomra, hogy vannak, akik nem restek monitorra vetni kávés kalandjaikat. Ímhol Balogh Péter első, pilóta írása:

Felkészülés az első lépésre

(pilot)

„Ez forró csoki” – gondoltam.

A papírpohár kissé égette ujjaim hegyét, erre a mai napig emlékszek. Arra is emlékszek még, hogy mennyire meg voltam lepődve azon, hogy ilyen is lehet a kávé. Sőt, hogy ez a kávé.

Korábbi kísérletezéseim ténye a kotyogóssal, olcsóbb házi Espresso gépekkel és mindenféle instant kávékkal szinte szégyenbe hozott abban a pillanatban. Mert amit a kezemben tartottam, az egy pohárnyi brazil arabicaból készített, rendesen felgőzölt tejjel nyakonöntött cappuccino volt. És baromira nem volt égett, keserű, zaccos íze. Nem valami híg, testetlen lötty volt. Nem azt éreztem tőle, hogy úristen, csak legyek már túl rajta, hanem szép lassan akartam elkortyolni, kiélvezve és kiérezve az utolsó cseppben rejlő aromákat is.

Ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem: én ezt meg akarom tanulni.

Persze nem akartam barista lenni; az egy főre jutó baristák száma már így is majdnem sok volt ebben az álmos Alföldi városban. Viszont szerettem volna rendelkezni azzal a tudással, ami ahhoz kell, hogy akár otthon is olyan kávét önthessek a bögrémbe, mint amilyet a srácok adnak a kezembe a kávézóban.

Tisztában voltam vele már akkor is, hogy ez kicsit kétoldalú dolog lesz. Mert persze, az elméletet könnyen meg fogom tudni tanulni; annyi leírást, cikket, videót lehet találni a neten erről a témáról, hogy szinte sok is. A gyakorlat – na az más. Mert otthon a rendes kávé elkészítéséhez szükséges eszközök száma.. nézzük csak.. nagyjából kettő. Van kanalam, meg bögrém. Kezdésnek jó, de ezzel legfeljebb szűretlen cold brew-t tudnék csinálni, olyan kávét, ami az egész ötletet megihlette: nem.

A fejemben már el is kezdtem összetenni egy listát arról, hogy mire is lesz szükségem: pörkölt szemes kávé, kávédaráló, a sokféle kávéfőző közül legalább egy (a kotyogóst a kamra legfelső polcára száműztem pár éve egy igen emlékezetes kávézás után), ha találok elérhető közelségben és áron: tejhabosító vagy gőzölő. Ezt nevezhetjük akár alapcsomagnak is, de talán ez a leguniverzálisabb szett; ezzel már el fogok tudni indulni, és olyan kávét is fogok tudni készíteni, amit nem csak én, hanem a kávéra és annak ízére igen érzékeny párom is szívesen megiszik.

Tudom, hogy nálam szinte csak tapasztaltabb emberek léteznek a kávé világában, és hogy páran hol kuncogva, hol felvont szemöldökkel olvassák majd tapasztalataimat.. de van-e jobb módja előrehaladásom folyamatának megőrzésére, mint az, ha megosztom az egészet? Reményeim szerint még profitálhatok is belőle, hiszen így könnyen kaphatok tanácsokat nálam hozzáértőbbektől, finom útmutatásokat, ha valamit rosszul csinálnék.

Így tehát a későbbiekben megosztom Veletek tapasztalataim a kávé világában.

Köszönet Péternek az írásért, kíváncsian várom a következő lépéseit! Ha kedvet kaptál Te is, ne habozz, továbbra is várom akár szöveges, akár képi alkotásaitokat!

Urak és az ő huncutságaik

Karácsonyi Costarica ColdDrip Coctail, ala Blue

Rég volt, hogy a szent „mutty” oltárán áldoztam kávészemeket, főleg régen írtam erről bármit. is. Pedig buzog a tettvágy, csak mostanában a buzgás iránya inkább a szervezés felé terelődött, mintsem a kávékészítés felé. Viszont szereztünk egy új játékszert, s ha már játék, akkor vegyük komolyan.

Anno akkora presszónáci voltam, hogy a filterezést valamiféle úri huncutságnak tartottam, kávépocsékolásnak, urambocsá identitásbeli tévelygésnek…

Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Ma már csak nevetek a régebbi beidegződéseimen. Persze, nincs ebben semmi fura, sokkal inkább a kávé, mint kulturális jelenség pszihózisához tartozik, hogy sok tekintetben vakok vagyunk vele kapcsolatban, avagy a kávézási szokásaink rabjai, vagy csak simán kultúrsznobok, mert a kávé az egy fekete, forró, keserű… ok, ezen már szerencsére túl vagyunk. Nem mondom, ma is a presszó vonal a kedvencem, a sűrű, testes, balanszos italokat részesítem előnyben, de egyre többet filterezem is, hideg és meleg kávékkal egyaránt kísérletezek. Nagy kedvencem lett az aeropress, a v60 természetesen, de legkedvesebb számomra mégis a csepegtető torony lett. Egyrészt olyan ízeket hoz elő a kávéból, amik amellett, hogy meglepőek, igazán felismerhetőek is. Mint más filternél, itt is nagyon széles a játéktér, variálhatunk kedvünkre a mennyiségekkel, őrleménnyel, csepegtetési sebességgel, hőfokkal. IS!

Mert ugyan ki szabja meg, hogy csak vizet tölthetünk a tartályba? (ok, kioldódás miatt bármi, ami nem alacsony ásványi anyag tartalmú tiszta víz, csak árt a kávé kioldódásának) A kókuszvíz például szerintem csodásan működik közepes pörkölésű afrikai kávékkal, jegesen és szobahőmérsékleten is. De mi van akkor, ha a kávéőrleményhez adunk gyümölcsöket? Az egyszerűség kedvéért a kávéra jellemző ízjegyeknek megfelelően: narancsot, áfonyát, szedret… vagy amit akartok. Ok, nem ezzel tervezek nyerni a barista vébén, de még csak azt sem mondhatom, hogy ez egy „helyes” kávékészítési eljárás. Viszont egyedi, haramonikus, telt ízű italt kapunk, amely hűen mutatja a kávénk jellegzetességeit a hozzáadott ízjegyekkel együtt.

Szerencsére manapság már ugyan olyan egyszerű beszerezni egy Hario v60 szettet, mint egy kotyogót (igen, az a mokka főző!), de egy csepegtető tornyot is megkapunk rendelésre pár nap alatt. Minden ketyerét beszerezhetünk, az áruk sem horror (őrlő meg mindenhez kell, azt nem ússzuk meg).  Jómagam csak bíztatni tudok mindenkit, hogy bátran kísérletezzen. Ha pedig úgy érzi, talált valami érdekeset, ossza meg bátran!

Egy kis reklám: Várunk mindenkit szeretettel a Blue Bird Roastery-ben, ahol a kávék mellett különféle kiegészítőket is vásárolhattok!

Aromát a kávéba, kávét az aromába!

Ha az ember fia (jánya)kávézóban dolgozik, lehet az a legfancybb hely, előbb utóbb szembesül a barista a kérdéssel: ízesített kávétok van?

Nincs.

 De miért nincs? Nézzük így: a kávé önmagában egy íz. Miért akarnánk keverni? Node. A kávé ital, mint olyan, igazából ízjegyek bonyolult összessége, harmóniája, és itt a hangsúly a harmónián van. Amikor azt mondom, hogy a Brazil kávé alapvetően keserű csokis, kakaós ízű, akkor miért is nem akarom ezeket az ízjegyeket valódi csokival felerősíteni? Egyáltalán, hogyan lehetséges aromatizálni a kávét? No, akkor gondolkodjunk!

Az aroma leginkább vagy a kész kávéitalba kerül, vagy a kávébab feldolgozása során kerül a levesbe. Előző megoldás során a különféle aromák, szirupok, kivonatok kerülnek egy csészébe az eszpresszóval, míg utóbbi megoldás esetében közvetlenül pörkölés után (közben?) aromatizálják a kávészemeket. Szóval mit is tanultunk az aromatizálásról?

• vagy a kész italt ízesítjük aromákkal, szirupokkal, cukros izékkel
• vagy a pörkölést követően kerül az olajos aromapermet a frissen pörkölt kávéra, ami magába szívja azt

Mivel? Mivel sokan kérik, ezért nyilván van. Komolyabbra fordítva: az aromák lehetnek természetesek és kémiai úton előállítottak. Hogy miért lesz egyik vagy másik adalék káros az egészségre, ebbe most nem mennék bele, mivel se nem értek hozzá, se nem szeretném megkapargatni az összeesküvés E-lméletek vékony cremarétegét.

Kulturális különbözőségek

Kinek jutna eszébe, hogy egy üveg minőségi borba bármifajta aromát tegyen? Vagy urambocsáss ízesítéssel javítson egy pohár portóin? Ugyanakkor mézes, fahéjas, vaníliás pálinka gondolatától már nem nyúl a lopótökért a sommelier hogy fejbe verje a vendéget, Gergő is jobb szereti a fahéjas Zubrovkát, mint a tisztát. 

Egy komoly barista véleményem szerint manapság nem szívesen dolgozik aromákkal, ha a kávé valódi ízeit szeretné a vendégeinek kínálni. Itt most tekintsünk el attól a kérdéstől, hogy mi van a rossz minőségű kávékkal, amin már csak javítani lehet…? A mai elkényeztetett kávés világban tucatnyi  minőségi, terület szelektált kávéból válogathatunk, a pörkölés és a feldolgozástól függően pedig szinte végtelen az íz variációk száma, a keverékekről pedig még nem is beszéltünk. A helyzet az, hogy az ízesítéssel amennyit hozzáadunk, annyit el is fedünk abból az igencsak bonyolult folyamat során létrejött ízharmóniából, amit a pörkölőmester a baristával közösen kicsiholt.

Ok, a presszóba, ha minőségi, inkább ne tegyünk aromát. É mi a helyzet a tejes italokkal?

A jól elkészített tejkrém igazán kellemes harmóniát alkot a presszókávéval, szeretjük is a jó cappuccinot, flat white-ot. Ezek az italok ugyanakkor teljes értékű édességként is megállják a helyüket az én szememben, így az ízesítésüket is másképp ítélem meg. Egy ilyen ital élvezete nyilván nem a kávé, mint olyan feltételek nélküli íz élvezetéről szól, hanem egy másfajta, általában édes ízélmény kereséséről. Ez is lehet trendi, nem véletlen, hogy a nagyobb kávézóláncok előszeretettel állnak elő újabb és újabb ízesített tejes kávékölteményekkel.

Én azt mondom: ha ragaszkodunk hozzá, akkor szirupot a „tejes kávéba” tegyünk, a presszónkat pedig hagyjuk tisztán.

Kávét a vendégnek, Kawasakit a baristának!

Úgy fest, pár másodperccel vagyok csak egy újabb marhaság elkövetése előtt. Tudjátok, ilyenkor elhatalmasodik az emberen az ismeretlenbe vágyódás egyszerre kellemesen borzongató és idegesítő érzése. Aztán meg lehet, hogy semmiből semmi sem lesz, de az ember csak menne előre, így megy ez.

Bizony, a barista gyűjt. Jó ezt leírni, két okból is. Egyrészt ma már nyugodt szívvel titulálom magam baristának, úgy érzem, lassan megtanultam a szakma alapjait. Az’tán meg lehet, hogy más másképp látja, de ez az én véleményem, és általában magammal jövök ki a legnehezebben. Kicsi győzelem.

A sok tanulás mellett a Blue Birdben szerencsére van alkalom kreatívkodni is, amiből két dolog kerekedett ki eddig, talán jó dolgok. Az első, amiről már itt is merek írni, az a saját recept alapján készített cold drip, azaz hidegen csepegtetett kávé. Egy cég megkeresésére igyekeztem kávés kreációakt kiagyalni, aminek az lett az eredménye, hogy találtunk egy egészen új ízvilágot. A kókuszvízről egészen eddig nullával egyenértékű tudásom volt, most pedig már itt sorakoznak a hűtőben az eladásra készített kókuszvízzel csepegtetett hideg kávék…. vagy mik. Talán a kávés ital a helyes megjelölés. Hogy mekkora zabszem volt a seggemben, amikor Nikó megrendelte az első adag üvegcsét a „gyártás” megkezdéséhez, az csak mostanában tisztul előttem. Elég legyen annyi, hogy hetekig kávéval, csepegtetéssel, mennyiségekkel álmodtam. Az első mély levegőt akkor vettem, amikor egy egészen kellemes hangvételű blogbejegyzés született a termékről. Ittam is rá azonnal egy féldecit a lányokkal.

De mit és mire is gyűjt a barista? Elsősorban erőt, hogy megugorja a következő millimétert, egyre jobb legyen a napi rutinban ugyanakkor legyen képes valami (nehezen megfogalmazható) pluszra.  

Ezen kívül pedig gyűjt még másra is, jelen esetben régi álmára, egy Kawasaki Zephyrre. Viccnek indult pár hónapja a kiírás, így a motoros szezon közepén viszont véresen komolyra fordult a helyzet.

Jelzem, munka van bőven, a bejegyzés első sorának leírása és eme mondat bevésése között épp annyi idő telt el, amennyi elég lett egy Zephyr 550B elszalasztására. A barista jelenleg búúús panda. Sebaj, lehet a sors, vagy valami ahhoz hasonló, nagy szőrös, éles fogú állat keze lehet a dologban (ja nem, az a mirha) és ennek így kell lennie. Annyi bizonyos, hogy a vendégek borravaló-adó kedve látványosan megnő, ha valami viccesnek ható aprósággal hívjuk fel a figyelmüket az apró otthagyására. Ebben az esetben persze viccről szó sincs, de sokan kérdezik meg nevetve, ugyan, mennyi gyűlt már össze? Elég lesz ez küllőre? BKK bérletre nem jönne össze hamarabb? És így tovább.

Persze, nem ezért ad, aki ad borravalót. De néha azért elálmodozom, milyen is lenne, ha már annyira jó barista lennék, hogy egy presszó után valaki annyira elégedett, hogy odatámaszt egy Zephyrt a pulthoz és csak annyit mond: köszönöm.

Kávé, ízvilág, és ami a barista munkanapok mögött van

Minden munkakörnek megvannak a maga szépségei, árnyoldalai, sajátos nyelvezete, vagy éppen jellemző történetei.

 A barista, mint szakma egyik érdekessége, hogy nem is olyan régi, sőt, a kávékészítés tulajdonképpen sokkal régebbi tevékenység, mint amióta barista szakmáról beszélhetünk egyáltalán. Emiatt aztán sokszor fordul elő egy kávézóban, hogy a vendég többet tud, vagy legalábbis úgy hiszi, hogy felvilágosultabb az őt kiszolgáló baristánál kávés kérdésekben, hiszen „kávét bárki tud főzni”, „az nem is igazi munka”. Kicsit olyan ez, mint amikor zsenge magyarszakosként tízből kilenc szövegre rávágtam, hogy „na ja, ilyet bárki tud írni”… Ma már fogékonyabb vagyok az egyszerű(neklátszó) dolgok mögöttes tartalmára, de abszolút meg tudom érteni, miért van annyi félreértés a kávé és a kávés szakma körül. Nézzünk meg párat a gyakori vitás kérdések közül, amikkel a barista talákozik munkája során:

1. A Kávé keserű

Mindmáig tartja magát a nézet, hogy a ’kávé’ egy fekete, forró, keserű bögre lé. Nem, dehogy az.

Persze régen, a kávézás első hullámának nevezett sötét korszakban, a mocsári robuszta érában kénytelenek voltak szénné pörkölni a babokat, hogy legalább valami egységes ízt kapjanak végeredményben. Bizony, a széné pörköléstől lesz igazán kesernyés a kávé, ami tulajdonképpen már rég nem is kávé. Az évek során annyira beégett az agyunkba ez az ízjegy, olyan mértékben azonosult magával a kávéval, hogy azóta is tartja magát. Épp a minap egy vendég mindenáron meg akart győzni, hogy a kávé alapvető ízjegye a ’keserű’. Vendéggel nem vitatkozunk, így bátorítottam, hogy csak kóstoljon. Miután megitta a kávéját, kissé csodálkozva mondta, hogy milyen érdekes, gyümölcsös, fűszeres ízeket érzett, semmi keserűség nem volt benne. –Nna, mondom, ugye? – Igen, igen… de azért a kávé mégiscsak a keserű ízjegyek közzé tartozik! – Nno. Hát mit lehet erre mondani? Hiába a sok munka, második, meg harmadik hullám, speciality meg mégspecialitybb, ez a zsigeri vikipédia még mindig működik.

2. "A kávé egy por"

Bizony az. Előbb utóbb legalábbis. Ahogyan mindannyian. De hogy életét gyümölcsként kezdi, az is faktum. Bizony sokan a mai napig nem akarják elhinni, ha azt hallják, hogy a kávé egy gyümölcs. Ilyenkor mosolyognak, erőltetetten nevetgélnek, hogy, ja persze, a gumi meg fán nő biztosan, Tokaj szőlővesszején meg nesztlét csepegtettél, ők ezt nem veszik be. Még mikor megmutatjuk a zöld kávébabokat, akkor is sokan kétkedően néznek, hogy abból meg ugyan hogyan lesz kávé? Talán, ha bemondaná a tévé, vagy megírná a minden(szirszar)egyben.hu, akkor talán elhinnék, mert a baristának, én úgy látom, egyelőre nem mindenki hisz. Mondom ezt én.

3. „kérek egy erőset”

Ez a kérés az egyik kedvencem, és ahelyett, hogy belemennék egy kávés blogon abba, mitől is lesz „erős” egy kávé, inkább egy analógiát írnék le, ami épp az eszembe jutott. Arra gondoltam, milyen lenne, ha bemennék, mondjuk a bortársasághoz, és a hatalmas kínálatot látva, végighallgatva a termőterületek, fajták stb. szerinti ajánlatot azt mondanám a sommelier-nek: kérek egy erőset! Jó, jó, hallom is, ahogy felmordul az olvasó, hogy de hát a kávét azért iszom, mert a koffein felébreszt, tehát alapvető ismertetőjegynek kellene lennie az erősségnek, nem az aszalttikmonyaromát kell emlegetni! És végső soron igazat is adok. Mert a szőlőlébe sem véletlenül került az alkohol… aztán meg mégse.

4. „kérek egy normál kávét”

Ez a mondat jellemzően angolul hangzik el turisták részéről. Hogy mit értenek alatta, azt csak ők tudják, ilyenkor általában két dolog történik: hosszú magyarázkodás, kérdez-felelek, barkochba és activity kezdődik annak érdekében, hogy kiderítsük a vásárló szándékát; végül készítek egy americanot. Az esetek többségében ugyanis az egyszeri turista úgy gondolkodik, hogy ami neki otthon megszokott, azt kapja bárhol. Is. Meg mindenhol. Hogy miért hiszi, nem tudom. Az esetek többségében a normál kávé valamilyen hosszú kávét jelent. Persze van tételes árlistánk, de én is úgy vagyok vele, hogy külföldön hajlamos vagyok lazábban venni az ilyesmit. Például legutóbb Ungváron (ok, az pont nem külföld nekem) betértem a Paszizsuba és anélkül, hogy átbújtam volna az itallapot, pökhendien kértem egy Flat White-ot. Nem igazán értették, mit is szeretnék (a Paszizsu amúgy egy jó kávézó), de első kérdésre elmagyaráztam pontosan. És meg is kaptam. Csak épp nem egy „normál flat white” –ot, hanem valami olyasmit…

És a végére pár, baristakedvenc mondat, amiket munkám során szinte naponta hallok:

• 12 féle kávénk van… - a jobbikból kérek!
• világos pörkölésű olaszos kávét kérek!
• cappuccinot kérek, mert ma már ittam egyet (ok, ennek van alapja, de akkor is)
• arabicából kérem a legerősebbet!
• hányat iszol naponta?

Tényleg. Ti hányat isztok naponta?

Az Era mellett pár lépésre nyílt Ungvár egyik új olasz szeglete, az Oriental Caffé-t forgalmazó La Caffetteria, azaza A Kávézó.

Két lelkes ungvári kávészerető, Nándi és Ricsi kitartását dicséri, hogy nem csupán egy kávézót akartak nyitni a sok közül. Hangzatos, ugye? A Kávézó. Azt kell mondjam, a hely valóban visszatükrözi a srácok ambícióit. Szép is, jó is, mutatós és kellemes, hangulatos…. atyaég, el sem hiszem, hogy ezeket én írom. Akik ismernek, tudják, hogy nehezen dicsérek. Persze, kicsit talán elfogult vagyok, hisz ismerem a tulajokat, és kissé talán magaménak is érzem, amit csinálnak, de ez legyen a legnagyobb hibám. A srácok vallják, hogy csakis azt várhatjuk másoktól, amit magunktól is. Ha igénytelenek vagyunk, ne csodálkozzunk, hogy ugyan azt kapjuk vissza.

A kávéház „csinálás” Ungváron kényes feladat. Jól akarod csinálni? Pénzt akarsz keresni? Esetleg mindkettőt egyszerre? Sokan úgy képzelik, hogy kávézót nyitni a világ legegyszerűbb dolga, hisz mi kell hozzá? Egy kis helyiség, egy kávégép, pár csésze, valamilyen kávé és már mehet is az üzlet. Mennyi is egy csésze espresso önköltsége? 2-3 hrn? És mennyit lehet elkérni érte? 10-20 hrn-t? Ungváron szinte bárhol eladható 50-100 kávé naponta, és akkor másról nem is beszéltünk. Instant meggazdagodás. Ahha… Sokat nem magyaráznék, aki így gondolja, nyugodtan gondolja újra.

De akkor mi is kell a jó kávézóhoz?

1. Először is jó kávé.
2. Ahhoz jó alapanyag.
3. Az alapanyaghoz jó gépek.
4. A gépekhez pedig egy hozzáértő barista.
5. Mindezt öntsük nyakon egy vedér pénzzel.
6. Helyezzük el mindezt egy jó helyen.
7. Szerezzük be a megfelelő engedélyeket.

Már nyithatunk is.

A srácok végigjárták, amit végig kellett, a végeredmény pedig egy kellemes, világos kis hely nem messze a BÁMtól. Amikor beléptem a kávézóba, egyből feltűnt a tisztaság. A La Spaziale ragyog, mellette két f64-ben egy 80/20-as olaszos keverék és egy százas arabica lakik az Orientalcaffé pörkölőtől. Sötét pörkölésről beszélünk, de a szemek nem olajosak. Kis pörkölési hibát sajnos találtam a szemek között. Először pressonak, majd ristrettonak kóstoltam meg, végül cappuccinot kóstoltam.

Számomra egyértelműen pozitív élményt nyújtott a rövid ital, cappuccinoban is szépen muzsikál az olasz blend. A presso mennyiséget én kissé üresnek találtam, de nem bántóan. Amit fontosnak tartok megemlíteni, hogy a lelkes barista kifejezetten önkritikus, a tisztaságra ugyanolyan gondosan figyel, mint a kávéitalok esztétikus kinézetére. Engem meggyőzött a minőség, az olaszos kávék kedvelőinek kifejezetten ajánlott a hely!

Hova menjek, ha megkóstolnám ezt az Orientalcaffé-t?

A La Caffetteria címe: Ungvár, Hryboiedova u. 3.