Nincs itt, kérem, kávékultúra… kávé is csak "po násomu".

Nem, nem, hiába nevezzük át a dolgokat, hiába hívjuk Buksit Cézárnak, feleslegesen aggatunk különféle jelzőket arra érdemtelen dolgokra, a régi igazság érvényben marad: nem lehet (de legalábbis nem érdemes) szarból várat építeni.

Mióta kávézóban dolgozom, jelentős arcnövekedést figyeltem meg önmagamon. Az utóbbi időben amúgy is mérőpohárral a zsebemben jártam kávézni, és többször is vitába keveredtem a baristákkal… azaz ez ebben a formában nem is igaz. Vagyis az arcom kávés témában tényleg nagyobb az átlagnál, de a vita és a „barista” megjelölések túlzóak ebben a kontextusban. Egyszerűen arról van szó, hogy egyre nehezebben viselem, hogy kitűnő központi helyeken nyitott kávézókban – ahol látszólag minden adott egy tökéletes shot elkészítéséhez –, szénné égetett híg löttyöket tesznek elém eszpresszó címén.

Kedves Baristák: lécci, néha igyátok meg, amit főztök!

És ilyenkor már nem mindig tudom magamban tartani a véleményemet, és ebből olykor veszekedés lesz. Vitának legalábbis nem nevezném azt az épületes eszmecserét, mely során én igyekszem tapintatosan rámutatni a nyilvánvaló tényekre – a decinyi valami sehogyan sem 30 ml (többet is kaptam, befoghatnám), vagy a lefőzés után percek múlva is a számat is égető kávé nehezen jött le 93 fokon (ebben a hideg időben igazán örülhetnék ennek és befoghatnám), a „keserű szén” ebben az esetben nem célként elérendő ízjegy (kuriózum, „po zákárpátszké”, szóval befoghatnám)  … – az officiánt/ka pedig a tagadás, magyarázás, mutogatás után kivágja a tromfot: 5 éve dolgozik baristaként és különben is, a főnök neki így mutatta (szóval befoghatnám)! Jahh, kérem, akkor minden rendben, én kérek elnézést. Elnézéseket. Elnézéssokat. Mert, ugye, úriember vagyok, szóval befoghatnám.

De nem fogom. Mert egy ideje a vízlágyító patronból is az folyik idehaza, hogy „Ungvárt for kávéfővárosa az Ukrajának. Nek. Akkor ide csak egy megjegyzést írnék: Nincs a városban egy hely, ahol folyamatosan JÓ eszpresszót főznének! Véleményemet bármikor örömmel megváltoztatom, csak tessenek rá okot adni..  Mert hogy temérdek kávét iszik az ungvári, az tény. Hogy szebbnél szebb kávézóink vannak egymás hegyén hátán, dicséretes. Hogy egyre több helyen használnak minőségi kávékeverékeket, az is igaz. Hogy a legmodernebb gépekkel van felszerelve az utolsó városszéli ABC kávés pultja, ezt is rég megszoktuk. De tessék megérteni, hogy ezek együtt sem jelentenek olyat, mint „kávés kultúra”. Mint ahogy a műveltség sem azt jelenti, hogy beköltözünk egy könyvtárba és minden nap elolvassuk a háború és békét visszafelé kétszer. Bizony nem ártana érteni is, amit csinálunk. Érteni és élvezni. Urambocsáss, ha megkérdezem, hogy miféle kávé van a darálóban, akkor nem egy márkára vagyok kíváncsi, hanem egy picivel többre. Talán még az is érdekelne, hogy az A, R arányokon túl honnan származnak, hogyan pörkölték, meg efféle „buziságok”.

És félreértés ne essék, nem kérem számon azokon a szegény srácokon a szakmát, akik valahogy odakeveredtek a pult mögé. Szó sincs erről. Tudom én, milyen érzés bénázni a géppel, kétségbeesett fejjel kilöttyinteni a második csésze italt is, mert szemmel láthatóan nem sikerült. Vagy milyen hervasztó, amikor ledaráltál több adag kávét és csak főzéskor derül ki, hogy befullad tőle a csapolás. De ezeken túl kell esni. Tanulópénz, ha úgy tetszik. Mert egy jó keverék kényes a hőfokra, utána kell állítgatni a darálót ésígytovább. Kocogtatjátok tömörítés közben a tamperrel a kosarat? Most komolyan? Hűtőcsapolás nektek az, amikor a 100+ fokos víz/gőzzel csak méginkább felmelegítitek a főzőfejet, majd rakjátok is fel a kart? Ezt most tényleg valaki így tanította? Elnézést, de ennél egy este fórumozással is többre mennétek (ebben az esetben tényleg így is van).  

Mivel többen is felhívták a figyelmemet arra, hogy sok esetben könnyen félreérthető, amit írok, vagy ahogyan fogalmazok - lásd kommentek -, ezért pár dolgot árnyalnék a fentebb leírtakon.  Először is nem tartom magamat sem mindenhatónak, sem mindentudónak. Nem okítok senkit, egyenlőre magam is tanulom a kávé készítést (-csapolást, -főzést, -extraktálást, vagy kinek hogyan tetszik.)Véleményem van, amit leírok és vállalok. Jelen cikkben például a "kávé kultúráról", mint olyanról. A kommentekben számon kérték rajtam, hogy a cikkből úgy látszik, nem tudom, mi is az a hűtőcsapolás? Szerintem meg de. De! Ahány géptípus, ahány beállítás, ahány konkrét eset, ahány kávé ..., annyi féle hűtőcsapolás lehet jó. Nem vagyok orákulum, ezért nem is általánosítok. De van szemem, és talán annyi tapasztalatom, hogy megítéljem, ha valaki elégeti a kávét. Fentebb egy konkrét ilyen tapasztalást betűsítettem meg, semmi több. A kávézóban a kisasszony mindent könyv szerint csinált, kivéve, hogy tömörítés közben és után alaposan megkocogtatta a szűrőt, majd hűtőcsapolt, olyan 3 másodpercig láthatóan 100 fokos víz/gőzt. Nem várta meg, hogy akár kicsit is lenyugodjon a kifolyó víz - erre nem tudok mást, mondani, mint hogy ez így nem jó. Mert lehet olyan a gép, hogy nem engedi x foknál magasabbra a kávéra érkező vizet, de itt láthatóan túl volt hevülve a rendszer. Ha szemre is gőz jön a fejből, akkor az akárki akár mit mond, kávé Főzés. Hogy ennek megfelelően rettenetesen égett íze is volt a kávénak, az gondolom már egyértelmű. És igen, még mielőtt ebbe kötne bele valaki: ránézésre bécsi pörkölésű kávé volt a tartályban, szerintem sötétebb nem. Szóval igen, sok mindent nem tudok, sok tekintetben tapasztalatlan vagyok. A kommenteknek örülök, és továbbiakban igyekszem szabatosabban fogalmazni. Ezt akár vehetitek újévi ígéretnek is! 

 

Persze lehet, hogy az én igényeim nőttek túl nagyra, főleg mióta a pult mögött is kávézok. Sőt, ez így van. Meg ízléssel sem érdemes vitatkozni. Egyet viszont tudok: a kávés kultúra ott kezdődik, ahol ez a sok mocsárízű faszénlé végre eltűnik. Amíg egy kotyogóssal harmonikusabb ízvilágú kávékat lehet készíteni, mint fullextrás modern gépparkkal, addig sajnos minden más csak duma.

A végére egy kis önreklám: kidoboltatik, hogy január 8-án szeretettel várunk minden kávészeretőt Budán a Macskakő Kávékupéban egy évkezdő (meg ugye nekem pláne az első lesz) kávés találkozóra! Alant kattintva elérhető az esemény facebook oldala, meg a Macskakőé is. Karos gépek és jó társaság. 

(Coffee & Machines jobban hangzana?)

Egy kávézó kezdete, avagy így neveld a Macskaköved

...végre is, körülöttem budapest. Kávézós terveim az Ungba hullotak, hogy majd a Duna mossa partra egy raklapnyi szentimentalizmus hátán. Hogy a vizek efajta öncélú sodrása nagyon is erős metaforikussággal bír az életben... végül is gondoltam volna. Most a saját bőrömön érzem Buda kissé nyomasztó robosztusságát, és nem utolsó sorban az új munka izgató-flusztráló felelősségét. Igen, én ilyen lovat akartam... vagyis macskát. Macskakő-t. 
Az ölembe hullott, a sok kilátástalan keresgélés után, mintegy villámcsapás, kifejezetten túl szép. Most pedig már igaz is, leírhatom, kimondhatom: kávét főzök, kávézót vezetek. Persze nem az én kávézóm, meg kicsike is, délután átalakul spéci sörözővé (eszméletlen választékkal), de reggel 8-tól délután 4-ig én vagyok az úr. Most van a próbanap, nem jött még be senki. Hát igen, kissé félreesik a budai forgalmas utcáktól, épp csak annyira van távolabb a Moszkva tértől és a Mamuttól, hogy véletlenül nem igen jár erre senki (egy utcával feljebb). Pedig megéri betérni, és ezt nem csak úgy mondom. Pall&Yotz kávéit készíthetem egy Compak k10 és egy Rancilio s27-el közösen.

A kis Rancilio (barátoknak rancsi) nagyszerűen teszi a dolgát, a Compak kúpos kései pedig olyan őrleményt készítenek a friss pörkölésű szemekből, hogy azért jár a taps. Persze, csak most ismerkedünk, de a minőségérzet máris magabiztossá tett, kapaszkodjon meg mindenki: tejhabot is simán csináltam eslőre! Ennyit számít egy hozzáértő kezek között felújított gép, meg persze a brutális daráló. Ha lesz egy normális tamperem, szerintem új vallást is alapítok (Fragola maroktamperére kaptam ígéretet...). Tudom, sokat kell még tanulnom, de - és ez Juhhééé - elkezdődött! Szeretnék lateartkodni, mesteri presszókat főzni, mindezt üzembiztosan akárhányat, akár nem. 

De persze ez a hely egyszerre sörszentély és kávézó (Sörtársaság és Kávékupé), így más vonalon is okulnom kell. A zavarba ejtő sörkínálat nagyrészt, bevallom, nekem még kínai: ipa, pipa, apa, anya, miegymás, plusz a csapolás, meg ugye minden sörnek megvan a maga története, ami borzasztó izgalmas, és kell is tudnom. Olyan extrém cuccok sorakoznak a polcokon az angliai Brew Dog-tól az etyeki sörészetig, hogy csak pislogok. Komolyan, a sörkedvelők itt tutira megtalálhatják a maláta szent grált, többször is. No és nekem ehhez mérten kell a kávés vonalat meg- és felhúznom, nincs mese. Az alapanyagon nem fog múlni, PY szerencsére érti a dolgát. 

Hát itt tartok most, Budán, a Macskakőben. Kívánjatok szerencsét. No meg persze járjatok erre, nézzetek be, kóstoljatok, szervezzetek ide programot, igyatok meg napi sok kávét... én itt leszek!
Update: megjöttek az első vendégeim! Kéd dupla presszó és két Békési Whisky, szóval volt ízlésük. Persze zavaromban alig bírtam beállítani a darálót a frissen bontott Black LXR-hez, így harmadszorra jött össze a dolog, viszont a kávé valami isteni! 

Csináld magad kávégép, avagy álmodjunk a fejlődésről

Nem vagyok mérnök, sem mesterember, csupán lelkes hobbista. Amit írok, szigorúan szubjektív tapasztalat, fórumos és netes féltudás.

No de miért nem készít mindenki 'jó' kávéfőzőt? És miért van annyi fajta a boltokban? Egyáltalán mitől jó egy kávéfőző gép? Miért nincs minden gépben állítható hőfokszabályzó és nyomásprofil állítási lehetőség, ha egyszer az JÓ? Van fejlődés ebben a témában, vagy a hatvan éve kitalált konstrukciókat csomagolják újra és újra vagy csak ennyire kusza és unlineáris(?) a fejlődés lélektana?

Azt, hogy kinek mi lehet A Jó kávé, egy korábbi írásban már taglaltam. Magam részéről az espresso-t részesítem előnyben, ezért ebben az írásban a presso kávé készítésére alkalmas háztartási készülékekről lesz szó.

Vannak bizonyos kialakult standardok, amiktől időről időre jó eltérni, de alapvetően elfogadottak és beváltak. Ezek alapján beszélek én is "presso" kávéról, ami 30ml 92 fokon lefőzött 12kg erővel tömörített 7 gramm kávét jelent 9 baros nyomáson 25 mp alatt (kbkbkb...). Ehhez jön még a tömörítés módja, a darálmány minősége, a kávéfajta jellemzői... Szóval mire is van szükségünk?

Nagyjából: friss kávéra, megfelelő örlőre, tizedpontosságú mérlegre, tamperre, megfelelő vízre, egy kávéfőzőre, készítési tudásra (ezekről olaszpresszó egy egészen kimerítő cikkben értekezik külön is, ajánlom olvasásra) éééés már főzhetjük is a reggeli presszónkat. Bonyolultan hangzik? Nos, ha ez bonyolult, akkor vizsgáljuk meg a háztartási készülékek és a gyártók felől a kérdést. Mivel lehetne a júzert a saját termék megvásárlására késztetni?

Mit tegyünk a vevő elé, ami megfogja, illetve hol metszik egymást az eladható termék és a jó kávé készítésére alkalmas jó gépezet halmazok? Az eddig hozzám került és csavarjaira bontott készülékek átnézése során két alapvető megállapításra jutottam: 1. az alapok alig változtak az utóbbi évtizedekben 2. nagyon gyakori a gyártók és alkatrészek közötti "átjárás"

Úgy tűnik, az újítások nagyrészt csak korszerűsítésekből állnak, úttörő megoldásokról alig beszélhetünk. A gyártók különféle modelljei között is általában külső/anyagbeli eltérések vannak, mintsem lényegi konstrukciós/funkcionális különbségek. Elgondolkodtató, hogy ha egy presso-képes készüléket olcsóbban is nyereséggel lehet árulni, akkor miért van annyi különböző árú, hasonló adatokkal rendelkező féle-fajta gép egyszerre a piacon? Miért nem vásárol mindenki Gaggia Classic-ot, ha egyszer az a jó, miért van Baby is, meg még hat másik, és az mitől jó, és mi kerül rajta annyiba? Igen sok a kérdés, megannyi gyártástechnológiai és piacpolitikai megfontolás árnyalja a képet.

Játszunk egy játékot: Gondolkodjunk gyártói fejjel! Nézzük, mire készüljünk, ha úgy döntenénk, magunk csinálnánk meg a saját gépünket: cél a tökéletes gép.

Először is nézzük a technikai oldalt (a játék kedvéért most a gőzölést felejtsük is el): kell egy kazán, hogy felfűtsük és melegen is tartsuk a vizet, kell egy pumpa, ami képes előállítani a megfelelő nyomást és kellő vízhozamot produkál, kell egy vízterítő főzőfej, ami a kar befogatásáért felel és állja a 9 baros nyomást, kellenek csövek és fittingek, kapcsolók és vezetékek, termosztát(ok), tömítések és csavarok, valamint egy készülék ház, amibe mindezt berámoljuk. Alapvetően ennyiből már összeáll a gépünk, de mi igazán jóra törekszünk, ezért kelleni fog egy állítható túlnyomás szelep (OPV), amivel 9 baron tartjuk a víznyomást, egy háromjáratú szolenoid szelep a fölösleges nyomás és víz elvezetésére a főzés végeztével, valamint egy állítható termosztát (PID), hogy kedvünkre állíthassunk hőfokot, valamint egy nyomásjelző, hogy az állítható szelepünkkel bármikor  játszhassunk, ha akarunk.

 Ok, megvan az alkatrész listánk, hol szerezzük be és milyet? Ó, ez a kedvenc dilemmám: alu bojler, vagy réz? Nagyobb kazán, vagy inkább thermoblokk? Legyen fél kiló fémből, vagy inkább a befolyó vizet melegítsük elő, vagy mindkettő? Hogyan terísük a vizet? Finom szitát alkalmazzunk, vagy porlassztófejet, esetleg porlasztásra szitát, hogy ne csatornásodjon a kávépogácsa? Mekkora legyen a szűrő és a kosár átmérője? Miért pont 58mm az ipari standard, jó lesz az nekem? Csövezést hogyan oldjam meg? Használjak mindenhol réz csöveket, csavaros rögzítést, vagy elég a teflon cső és a szorítóbilincs? Miből készüljön a főzőfej? Krómoztassam le a fejet és a szűrőtartót, vagy megöl a lepattogzó fém? Hány wattos fűtőszálat használjak, és belülről fűtsem a vizet, vagy kívülről a kazánt? Hol mérjen a termosztát hőfokot, hogy valós adatokat kapjak? Milyen pumpát használjak? Jó lesz a vibrációs, vagy kell tízszer annyiért egy rotációs? Én itt megállok, de megannyi kérdés merülhet még fel. De nézzük a következő összetevőt.

Egy fórumos beszélgetés során írta valaki, hogy az 58mm-es szűrőtartó méret elterjedésének mindennél prózaibb oka van. Sem a hőátadáshoz, sem a felületek érinkezéséhez nincs köze, ennél sokal banálisabb a megoldás. A világháború során a minél hatékonyabb termelés és a kompatibilitási problémák miatt sok téren standardizáltak. Ez volt a helyzet a víz-, gáz-, szennyvíz vezetékekkel is. A vízcsatlakozáshoz használt befogatásra pl. 58mm-es csatlakozó terjedt el. A háború után a hadi termelésben használt gépek polgári célokra történő felhasználása hozta magával a szabványokat is, egyszerűbb volt megtartani ezeket, mint lecserélni. Ez a magyarázat - bár nem jártam utána a hitelességének - számomra nagyon meggyőző.

Know-how, azaz már tudom mit és miből, de még nem, hogyan? Nna ja, nagyon szépen hangzik az elmélet, de hogy lesz ebből mese? Segít-e rajtunk a hétmérföldes ejtőernyő, vagy jobban hasonlít a vállalkozásunk valamiféle veszélyes, gumi nélküli szórakozáshoz? Talán már körvonalazódik, hogy az amúgy nagyon egyszerűnek tűnő szerkezet megépítése mennyi kihívást jelent, de mi még nem adjuk fel, lássunk pár medvét! 1. Magunk tervezünk meg, találunk ki mindent a nulláról, majd gyártatunk le 2. megvásárolunk szabadalmakat, licenceket. Az egyszerűség kedvéért maradjunk annál, hogy csak saját használatra készítünk gépet, az ötleteket csak "kölcsön vesszük" a siker érdekében. A neten annyi minden fent van, hogy szinte csak össze kell legóznunk a nekünk tetsző leírásokat. Szabadalmi rajzok, méretek, videók és gyártási útmutatók garmadája áll rendelkezésünkre, ha tudunk velük mit kezdeni.

Mondjuk, hogy tudunk. Kiválasztottunk mindent, anyagot, formát, technológiát és színt. Megvettünk, legyártottunk, kifaragtunk, lefestettünk mindent, összeraktuk, bekapcsoltuk... folyik, csöpög, túlhevít, levállik, beszakad, eltörik. Megjavítjuk, betekerjük, kicseréljük, megheggesztjük, átforrasztjuk. Túl magas a nyomás, hamis adatot ad a hőérzékelő... beállítjuk, kalibráljuk. Tesztelünk, és tesztelünk és ...

És hogy nem adtam választ a legtöbb feltett kérdésre? Nos, igen. A helyzet az, hogy be kell látnunk egy dolgot. Tudniillik, hogy egy kiforrott rendszeren egy kis változtatás is igen drága tud lenni. A fent leírtaból talán kiviláglik, hogy a "tökéletes" otthoni presszógép önmagában is iszonyú sokba kerülne, még ha haszonnal nem is számolunk. És vajon hányan vásárolnánk meg? Hányan engedhetnék meg maguknak? Eleve első látásra túlárazottnak gondolná a többség, jönne a szokásos "mi kerül ezen ennyibe?" mantra. Meg ugye lehet a kotyogóssal is jót főzni, az is kávé...

... és igen, kérem szépen, ilyen a fogyasztó... és ilyen a fejlődés lélektana.

Mármint hogy a cég hazai - a kárpátaljai Medelin E.S.E. POD-jai jártak nálam.

Rendhagyó kávékóstoláson vagyok túl, amit rendhagyó véleményezéssel adok most át a net népének. A hazai gyár és forgalamzó Medelin podjait kóstoltam meg alaposan. A három kávé a cég által lenagyobb mennyiségben forgalmazott kávékeverékek: Italiano (fekete), Master Mix (fehér) és Premium (bronz).  A felsorolás árbéli növekedés szerinti, lássuk eszerint, hogyan teljesítettek egy Euromatik Vapore előadásában.

A teszt során először saját tapasztalataimat ítam le, utána néztem utána a honlapon leírtaknak. Az ár/érték arányt árnyalja a tény, hogy mindhárom POD olcsó: 3,12, 3,45 illetve 3,85 UAH (kb.: 33, 36, 42 HUF)

Espresso Italiano

A Medelin honlapja szerint a következő ízjegyeket fedezhetjük fel ebben az "elit keverékben" (pontosabb információt nem kapunk a kevert kávékról): olajos, erős de nem savas ital, intenzív csokoládésság, columbiai arabikákra jellemző bársonyosság, erőteljes utóíz némi karamellával.

Saját tapasztalatom: egyszerű kávé, kissé üres. A POD, bár a csomagolás és a tömörítés is ránézésre példaszerű, gyorsan lefolyik, a krema szép, de vékony, a cukrot csak lassítani tudja, hamar eloszlik. Sem savasság, sem csokoládésság nem jellemzi, némi kakaós felhangot illetve kellemes karamella utóízt kaupunk. Érzetre 60/40-es R/A keveréknek tippelném, nem erős, de határozott koffeintartalommal, amely nem bántó, de kissé semmilyen.

Ár/érték: 10/6

Espresso MasterMix

A honlap szerint kb. ugyan az. mint az előbbi, de ez már némi kellemes savassággal, megkapó harmonikussággal illetve erőteljes karamellás lecsengéssel kecsegtet bennünket. Ezesetben is be kell érnünk a keverék kapcsán a "két fajta elit kávé szabadalmaztatott keveréke" információval.

Saját tapasztalatom (és nem csak), hogy ez az ital sikerült a legsemmitmondóbbra. Kifejezeten üres, gyenge kávé, melynek nem hogy a kellemes savassághoz, de semmiféle savas ízjegyhez sincs köze. Bár a csomagolás és a POD tömörsége ezesetben is nagyon rendben volt, a 30 ml alig 3 mp-alatt jött le - esküszöm, gyorsabban folyt le a kávé, mint amennyi vizet szállít a pumpa üresjáratban. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, vagy nagyon öreg (a dátum szerint pár hónapos csomagolás) kávét kaptam, vagy az őrleménnyel vannak kritikus gondok, vagy a termés volt kritikán aluli. Nem jó.

Ár/érték: 10/3 (mert még így is nagyon olcsó)

Espresso Premium

"2006 legjobb külföldi terméke" díj nyertes kávéja (?) (két elit kávé keveréke blabla...). Finom, aromás, kellemesen erőteljes kávé.

Az év legsemmitmondóbb leírása után lássuk, mit is kapunk a prémiumtól. Nos, nem is keveset. Alapvetően rendben van ez a POD, a lefolyás itt is kissé gyors, de végre értékelhető kremát, testes, halványan de egyértelműen kellemes savakat tartalmazó italt kapunk a pénzünkért. Itt már valóban beszélhetünk csokoládésságról (ok, a honlap szerint pont nem), kellemes lecsengésről és a koffeintartalom sem nem tolakodó, sem nem kevés. Jó kis kávé ez, ami reggeli és napközbeni fogyasztásra is ajánlható. Az első kettőt felejtsük is gyorsan el, a Premium megmenti a Medelin becsületét.

Ár/érték: 10/8

Vásárlási szándékkal ezen a (jujj, de rossz) honlapon lehet keresgélni.

Grimac Terry Opale

Rég írtam már kávégép tesztet. Mióta a Famea-La San Marco páros körülbelül az összes kávés igényemet kielégíti (egyszersmind váratlan új elvárásokat teremt), kevesebb figyelmem marad az általam nagyon kedvelt POD-os gépekre. Pedig nem véletlen, hogy annyira megkedveltem ezt a fajta kávékészítési rendszert. Nem csak az egyszerűsége miatt, hanem a megismételhető konzisztens lefolyások miatt is merem ajánlani azoknak, akik szeretnék az ízletes olaszos presszókávét otthonukban különösebb macera nélkül elkészíteni. Több, mint tíz féle POD-os gép, valaint a kapszulás rendszerek alapos megismerése után már ajánlani is merek, persze csak óvatosan.

Nyilván nem mindenki szedi szét azonnal a hazavitt konyhai gépeit, megkockáztatom, hogy a normális többségnek meg sem fordul a fejében ilyesmi. Azt sem kell mindenkinek tudnia, hogyan működnek a gépek, mitől lesz jó, vagy rossz egy készülék, pláne nem mindenki mérnök, hogy értsen is hozzá (pláne nem mindenki irodalmár, hogy kávégépekkel foglalkozzon…). Ezért is bízunk márkákban, hozzáértők elmondásában, fórumokban, Szentekben és fohászokban, végső esetben pedig a bolti eladók tanácsaiban. Ezért is lehet túlárazni egy bejáratott márkát, vagy lehetetlen eladni egy új modellt megfelelő hátszél nélkül. Amikor az első podos készüléket megvettem olaszpresszo.hu-tól kerek 45 ezer forintért, még szinte semmit sem tudtam erről a világról. Ami leginkább kíváncsivá tett, az egy véletlen bolti látogatás volt: POD-ok után keresgélve egy debreceni kávés szaküzlet polcán megláttam az én Tecnosystemem unokáját (Blitz), újonnan, kerek 249 ezer forintos árcédulával. Döbbenetemet kicsit sem tudtam leplezni, többször is visszatértem a boltba érdeklődni, nem tévedés-e: ők jó árat írtak ki, illetve tényleg azt a gépet látom, amit látok, valamint mégis miben reménykednek? (Egy héttel később megvásároltam az ukrán olx-en ugyanazon modell használt példányát 17 ezer forintos áron, csak, hogy szétszedhessem.)

Ezek után sokkal kritikusabb szemmel kezdtem vizsgálni az általam beszerzett készülékeket. A zseniális megoldások éppúgy izgattak, mint az érthetetlen fillér.aszó kivitelezés, és mindkettőre bőven találtam példát. így került a kezembe csodás kidolgozású sárgaréz főzőfej, mégcsodásabb krümozott bronz főzőkar, vagy éppen újrahasznosított petpalackokból fröccsöntött sorjás, besárgult, gusztustalan víztartály – ez utóbbit soha az életbe nem fogom tudni megérteni. Megoldások terén is fantasztikus a szórás a zsenialitás és a péntek délutáni „ezmárpedigjóleszígyis, dehanem akkorisleszarom” megoldásokig. Hogy Lavazzáéknál valaki meggyőzte egy értekezleten a többieket, hogy a rugó túl bonyolult megoldás, vagy drága, ő tud jobbat, még valahogy el tudom képzelni. De hogy ezután az általa kávégépbe álmodott, víznyomással működtetett kapszulabefogató sajtójára is rábólintottak, nna ott már lehetnek gondok az ivással. Jja, hogy emiatt kell egy második pumpa, harminc centi csövezés helyett két méter, plusz két csap és maga a böhöm szerkezet? De hát a rugó… kuss! Ez így lesz jó! Működik? Működik. Kérdés van? Nos, nekem lenne, ha tudnék olaszul és nem félteném a családomat az őrültektől.

És ez csak egy példa. Ami miatt feljött ez az egész, az egy régen várt POD-os gép, a Grimac által gyártott Terry Opale. Anno olvastam olaszpresszó profi Grimac-os tesztjét, és azóta szerettem volna egy hasonló gépet kipróbálni. Sajnos a Grimac emblémás készülékek használt ára is meglehetősen magas, így sokáig kellett várnom, míg felbukkant a neten egy nekem való példány. A cég profi presszógépeiről ismert, így alapvetően nagy elvárásaim voltak a POD-os készülékkel szemben is. Azt már most elárulhatom, hogy megérte várni. A kis Opale a megérkezéstől számított fél órán belül már darabjaira szedve hevert a pultomon. Azt már első ránézésre is megállapíthattam, hogy aminek fémnek kell lennie, az fém is, odabent nem spóroltak semmivel. Ez a modell nem rendelkezik gőz funkcióval, viszont  - buta költséghatékonysági megfontolás lehet – a burkolat és a készülékház megegyezik a Vapore jelölésűvel. Kis túlzással mondhatnám, hogy szaladgálni lehet odabent, annyi a hely, a külső műanyag borítás gyenge minőségű, letörő kapcsok tartják a helyén és a festésére még én sem lennék büszke, ha itthon csinálom tecsós spray-jel: ezt elegánsabban is megoldhatták volna. Az összkép mondjuk nekem tetszik, ebben a piros-fekete színösszeállításban egész vidám, mégsem hivalkodó a megjelenése. Node vissza a belsőhöz: már a Spinel gépeknél ódákat zengtem a méretes sárgaréz termoblokk képességeiről, és bizony a Grimacnál sincs ez másképp. Sok a hasonlóság a két gép esetében. Mivel a főzőfej és a vízforraló blokk egymásba van csavarozva, így a víz és a fej hőfoka megegyezik, nagyszerű a hőstabilitás. A víz terítéséért itt is permetező szelep felel, nincs hagyományos felsőszűrő. Véleményem szerint POD-ok esetében ez a megoldás nagyszerűen működik. Összességében azt mondhatom, amit eddig jónak találtam a POD-os rendszerekben, az ebben a gépben mind benne van. A befogatás „szokásos” módon történik, a „ráharapás” erőssége itt is állítható egy gyűrű tekerésével. És van egy dolog, ami végül teljesen levett a lábamról, bár már rég lemondtam róla: vagy elfogyott a raktárról a szinte mindenki által használt műanyag marmonkanna, vagy a Grimacnál nem ezen akartak két centet spórolni, a lényeg, hogy a víztartály értelmezhető minőségű, fedeles műanyag tartály! Ok, ok, kétszer akkora is elférne a rendelkezésre álló helyre, de a minőségével legalább már nincs baj. Hát mi a fejlődés, ha nem ez?

A képeken szereplő készülék megvásárolható a jófogáson.

Alábbi videó nagyszerű példa arra, hogyan ne akarjunk eladni egy kávégépet. Egy dolog, ha nem értünk hozzá, másik, ha ezt azzal magyarázzuk, hogy az úgy van rendjén.

2016...

A macskás videók kora lejárt...

nézzünk együtt KÁVÉS videókat! …

Ok, a macskás videók mindig királyok lesznek, de akkor is:

KÁVÉS videók!

Nézzünk mondjuk – ééés itt most meg kell lepődni: kávés szépségeket! Tádááám. Mert a kávé szép. Nem, nem a dekorációra gondolok, hanem magára a kávéextraktumra, a csapolás hipnotikus tigriscsíkos aranyfolyamára… vagy pl. a tejes-jeges-forró kávéital pohárba folyatott csomolungmai csipkézett tájképére, ami a képzavarok koffeinel túltelített Csimborasszója… Szóval ez egy rövid poszt, mert miért is? Nos igen, rövidkv.. Igazából arról van szó, hogy végre szereztem egy naked (bottomless) portafiltert, azaz puccér (aljatlan? feneketlen?) szűrőtartó kart, ami azon túl, hogy igen kívánatos tárgy, és nagyon szép lefolyásokat lehet vele összehozni, praktikus haszonnal is bír.

Tudni illik a puccér kar (maradok ennél a megnevezésnél) használata közben minden bűnre fény derül, amit a barista elkövetett (előző életében): rossz tömörítés (félre-, túl-, alul-), rögös őrlemény, nem megfelelő szemcseméret, azaz rossz daráló beállítás, kopott kések stb. Persze lehet ezeket amúgy is látni a végeredményből, de nem ennyire szembeötlően, hisz itt nincs semmi, ami eltakarná a szűrőt. Nem utolsósorban ez a kar erősen bünteti is a hanyagságot azáltal, hogy hiba esetén összespriccel maga körül mindent, mint egy területharácsoló macska.

Szép kávét szép gépből szép karból! Csak azután legyen szíved meginni a 21g kávéból csapolt presszót…

A demonstráló videókkal saját híján egyenlőre mások bitjeit torlom (értitek, bit torlom… szar idő van, szar viccek van).

Egy szép lefolyás ilyen:

ímhol egy szép példa a félretömörítésre:

Bónusz videó, csak mert nagyon szép:

Küldjetek kávés videókat!

Régen írtam blogbejegyzést, sok minden történt azóta, hogy utoljára jelentkeztem Csehországból.

Hol is kezdjem, mit is írjak? Inkább csak említem a csalódott lehangoltságot, ami az első napokban – tudtam persze előre – eluralkodik a hazatérőn. Az emlékekben kellemes helyek hirtelen minden élükkel, mocskukkal, bűzükkel tolakodnak a hazaérkező elé, megmarják, bepiszkítják, rákiabálnak, átverik és úgy általában megbosszulják a távolmaradást. Hát igen, itthon kell lenni, itthon kell maradni ahhoz, hogy újra szépnek lássam azt, ami a pár hónapos csehországi elfeledett kisvárosban eltöltött idő alatt kissé megkopott (mivel akartok hazacsábítani, hmm? mivel?). Ó, ez a fránya valóság! Viszont a kávé, nna az legalább jó. Meg persze a konyak. De mondom, minderre számítottam.

A Nagy Terv ugye a saját kávézda (nem, nem fogom így nevezni) beindítása, ahol végre prémium presszót kaphatnak a jó kávéra éhes(?) ungváriak. Lestem Csehből is nagyon, hogy mi újság otthon kávés fronton, miről késtem le, miben tudok újítani. Szurikátáim folyamatosan küldték a képeket, infókat: most itt nyílt kávézó, most ott árulnak szemes kávét… Itthon aztán gyorsan magam is végigjártam a lehetséges „versenytársakat”, erről röviden:

1. a passzázsban az Über Coffee teljesen jó kávét ad, bár olcsó Alvaro blendel etetik Elektrát, a tulaj pl. tanult barista és ez látszik is. Viszont: nem konzisztens az eredmény, a tejes italok pedig valamiért nem az igaziak. Kicsi hely, nem leülős, elmegykávé (to go), a fiatal kiszolgáló miatt néha tiszta óvoda az egész, lehetetlen vásárolni.
2. EatMe és az alternatív kávék – hát igen, ez a pillanat is elérkezett, leírhatom, hogy Ungváron is lehet inni Hario-s csepegtetős pouroweres kávét. És nem én készítem. No ezzel még meg tudnék barátkozni – még mindig csak barátkozom ezzel az újhullámmal – de az elsőség elvesztése fáj. És ami a legdühítőbb az egészben, hogy a barista jó. Igen, jó, érti a dolgát és ráadásul jó fej (már amennyire egy teltházas délelőtti pár perces szóváltásból megítélhetem). Szóval most hogyan utáljam?
3. FainaKává – perecsenyi pörkölő cég, iszonyatos választékkal, kritikán aluli terjesztői hálózattal. Az árak elfogadhatóak, sok helyen elérhetőek a városban, viszont azon túl, hogy mi a kávé neve, nem sok infót tudhatunk meg tőlük, pl., hogy mikori pörkölés, milyen osztályzatú szemeket vásárolnak, SO-e stb. Szelepes aromatasakról se álmodozzunk, vagy visszük a markunkban, vagy szatyorban kapjuk a kávét. De vannak, dolgoznak, egyenlőre jónak tűnik a dolog, kérdés, mit tudnak kezdeni ezzel a fertelmes terjesztéssel.

Mit ne mondjak, nem tétlenkedtem itthon. Nagy léptekben behoztam a kávégép vásárlási lemaradásomat. Ez két dolgot eredményezett: egyik részről újra térdig járok a jobbnál jobb podos gépekben (vigyétek már el, jófogás a barátotok!), más részről pedig végre nem lukas a cipész cipője, azaz a kávébuzinak is lett jó presszógépe… gépei. Izé. Most nem mennék bele olyan dolgok hosszú fejtegetésébe, melyeket előttem mások már alaposan kifejtettek, inkább linkelek pár hasznos és átfogó írást, amiket én is átrágtam vásárlás előtt. A HP-s fórum guruit innen is tiszteltetem!

Lényeg a lényeg, pont másképp csináltam, mint ahogyan kellett volna. Szóval.

Hosszú vacillálás után „lecsaptam” egy egészen ígéretesnek tűnő Faema e98 Compakt egykaros automata főzőre. Ungvári vétel, szervizből jutottam hozzá egy felújított Gaggia Classic áráért, ráadásul ez a modell belül lényegében egy az egyben azonos a La Cimbali DT1/junior-al (m21?), ami egy remek kis gép hírében áll. Volt nagy öröm otthon, amikor beállítottam a kicsikével s helyet kerestem neki. Persze egyből nekiestem, és vagy két hétig nézegettem, mert darálót azt nem sikerült venni. És igen, a hír igaz, megfelelő daráló nélkül ez a gép is olyat produkál, amit az öreg néni is szégyenkezve nyomogatna ki a termoszából a részegpiacon sötétedés után a részeg Szerjózsának rúbel ötvenért. Pár próbálkozás után végül felhagytam a pocsékolással és hozzáfogtam feltúrni a netet értelmes darálóért. Egyszerű új Greaf vagy Iberital szóba sem jöhetett, ezt már régen elvetettem. Szerelni úgy is szeretek, egyértelmű volt, hogy használt ipari cucc eteti majd a Faema karját, hiszen árban kb ugyan az. S itt kezdődtek a problémák. Míg a főzőt viszonylag kevés hezitálással sikerült megvennem, a daráló már más tészta volt. Alapvetően drágálltam a dolgot, valahogy nehezen emészti meg az ember, hogy a kávéfőzéshez nem elég egy drága gép, kell még egy drága gép. Sőt! Bármennyire is perifériának tűnhet a daráló, épp olyan fontos egy csésze ízletes feketéhez, mint maga a főző. Ez van, nincs mese. Említettem már, hogy amúgy mindezt már tudtam mások alapos leírásából? Akkor jó. Hosszú vadászat után végül egy La San Marco SM90-es őrlő landolt az asztalomon, ami igen jó választásnak tűnik egyenlőre.

Te atya ég, mennyit szívtam a daráló vásárlással. Eleve szerettem volna ott venni, ahol a főzőt. Persze hiába vártam hetekig, pont nem hoztak semmit, egy darab darálót sem. Sebaj, ott a jó kis olx, az mindig bejön. Fene tudja, hogy pont most mentek fel az árak, vagy mi az ördög, esetleg csak nekem tűnik úgy, hogy amikor én szeretnék venni valamit, az egekben az árak, de eladni már a feléért sem bírom? No mindegy, sok ígéretes ajánlatot találtam, kijegyzeteltem őket, rendszereztem, utána olvastam mindnek egytől egyig, esténként angol, magyar, orosz, német és cseh fórumokat bújtam, majd nekiálltam telefonálgatni. És ekkor kezdődött az igazi idegbaj. A hirdetések többsége már eleve nem aktuális, egy idő után egyre ingerültebben mondogattam a csodálkozó eladóknak, hogy ha esetleg levennék a francba, talán én sem zaklatnám őket feleslegesen. Másik gyönyörűség akkor ért, amikor az alapvetően kiszemelt Faema darálót szerettem volna megvásárolni, de az odesszai eladó mikor közöltem vele, hogy ungvári vagyok, azt tanácsolta, hogy vegyek inkább itthon, itt olcsóbb és még számot is tud adni. Erre én erősködtem, hogy nem is alkudnék, a Faemámhoz szeretnék egy másik Faemát – mer’ olyan hülye vagyok -, és ugyan már, adja el nekem, ha már hirdeti, még meg is sértődött. Egy hirdetésre a felkerülést követő 15. percben csaptam le, de már elkelt. Megint másik eladó nem értette, hogy hány darálót is akarok venni? Egyet? De hát neki van száz. Egyesével nem adogat el, macera. MMMMi a túró, hát mindenki térdig jár a darálókban, csak én nem bírok venni? Van valahol egy titkos föld alatti folyó, amiben Nyugat-Európa használt kávéfőzői és darálói beözönlenek Ukrajnába, csak épp én nem tudok róla? Csak ez lehet, más magyarázat nincs. Valahogyan gombokért hozzák be ezeket a gépeket, s kezd a piac túltelítődni. Ungváron olyan szervizekben jártam, ahol egyszerre legalább negyven ötven gép lehetett, beleértve csodás rugós-karos főzőket is. Végül is szerencsém volt, a húszadik hirdetés még élt, az eladónak boltja van, ért hozzá, húsz euróért új késeket is beszereltek. Nice.

Most ott tartok, hogy naponta 10-20 kávét főzök, 1-2 liter tejet elpacsálok gyakorlás címén. Mert lehet, hogy tényleg kávét fogok főzni. Másoknak. Ó, ezt nem elkiabálni, mindenesetre izgulok, tervezek, reménykedek. Ha jó lesz, akkor marha jó lesz. Tudjátok, mit? Jó lesz. Node odáig még sok víznek kell átfolynia a vízlágyító patronon, s nekem bele kell jönnöm a tejhabosításba, mert az egyelőre megkérdőjelezhető sikerrel történik.

Az egybojleres hőcserélős (hx) gép sajátossága, hogy csak akkor kapok finom száraz gőzt, ami kell a mikrobuborékos tejkrémhez - azzal lehet rajzolni szépeket a cremára -, hogy ha feltekerem a bojlerben a nyomást (min. 1,3-ra). Viszont ekkor túl forró a kávéra érkező víz, folyton hűtőcsapolni kell, ami nem minden blendnél hoz jó eredményt. Maga a hőcserélés azt jelenti, hogy a bojlerben lévő forró víz sosem kerül közvetlenül a kávénkba. A kazán túlhevített vize egy hőcserélő szifonon keresztül melegíti fel a csapoláskor a kávéra érkező folyadékot.

Macera, ami sok türelmet kíván. Cserébe olyan kávékat főztem már otthon, hogy kalapot le. Meg persze egy csomó ihatatlan löttyöt is.

Hát igen, így megy ez.

Állítgatom a darálót, folyatom a vizet, gyakorlom a tömörítést, szitálgatok, méricskélek… Aki nekem azt mondja, hogy a kávéfőzés egyszerű, az még nem ivott jó kávét és fordítva. Persze nem részecsketudomány, de nem is pofon.

U.i.: egy ungvári kávézóba baristát keresnek. Bementem érdeklődni, s ha már ott voltam, megnéztem a gépeket. Az ott dolgozó lány aranyos nagyon, bíztatott, hogy nem bonyolult a dolog, biztosan menni fog. – Milyen kávétok van, miféle keverék? – Passz. Letekertem az egyik kart, megnéztem a fejet – mocskos. Letekertem a mási kart – zacc benne, pogácsa úszik, minden ultramocskos. Gőzkar lötyög, de jön a gőz rendesen. Kerestem a habosító kancsót, nno az sehol nem volt. Kérdezem, tud valami mintát önteni? Nevet, dehogy, jó sok buborékot csinál, és annyi. Na igen, napi 10 óra 150 hrn-ért... Előkerül a kancsó, a hűtőben volt a tej mellett – egy plusz pont. Tamper Mota, domború lappal, persze a sziták laposak. Ejj, no, ugyan miért is nem itt adják a legjobb kávét a város(h)ban?

Nno majd én…

Update: tudom, tudom, lehet tökéletes tejhabot csinálni french press-szel is, vagy elektromos tejhabosítóval, de itt nem csupán ennyi a lényeg. Meg kell tanulnom, meg akarok tanulni az adott géppel megfeleő habot kreálni - ez egy tapasztalási, tanulási folyamat jókora adag makacssággal párosítva.

…vagyis dehogyisnem. Ezt el kell mesélnem, okuljanak belőle mindahányan.

Szeretem a kávét.

Szeretem a jó kávét, az erőset, a sűrű, krémes aranyfeketét.

Szeretem az illatát, az ízét, szeretem nézni, ahogy lefő, szeretem megtapogatni az olajos kávészemeket darálás közben (izé, előtt). Főzök mokkával is, mostanában gyakran. Az újhullámos kávékkal is barátkozom lassan. Egyedül a kavarós, ami az egyetem első évei óta valahogy elveszítette szememben minden tiszteletet. Hogy mégis milyen ördögtől való suttogás vezette a kezemet a polcon az instant kávé felé? Annak is meg van az oka. De ha már így alakult, megosztom a tapasztalataimat.

Kezdjük ott, hogy ahol most lakom, Stribroban, nincs kávékultúra. De egy deka sem. Kedvenc kávézós-kebabosunk olyan förtelmet produkál a Rancilion, hogy azt mutogatni kellene a baristáknak, hadd tudják meg, hol lakik a zúrísten (mohamed?). Ettől csak a munkahelyi automatából csordogáló kávéhulladék rosszabb, bár egy újítással – nem hagyom, hogy felöntse 2 deci vízzel a gép, hanem hamarabb kiveszem a poharat – már majdnem iható (egyszer véletlenül épp akkor produkáltam magam, amikor a feltöltő hölgy a hátam mögött állt. Nem örült nekem, de mondjuk én sem neki meg a kávéjuknak, szóval 1-1). Egyszómintszáz, ha már a kávéfőzés szent Gráljába belekakilt a macska, vettem „kavarós” kávét. De milyet? Kézenfekvő volt, hogy ha nesszkávé, akkor Nescafé, tehát nem azt vettem. Két nap kutatómunka után választásom a Lidl-ös Bellarom 100% (van az 110 is…) arabicájára esett. 

De mitől is lesz egy kávé nesz, azaz instant?

A Nestlé a Brazil kormány felkérésére 1930-ban kezdett el kísérletezni alternatív kávéforma kifejlesztésével. A hideg-szárításos technológiai eljárással készített Nescafé Gold-ot 1938 április 1-től forgalmazzák Európában. Az instant forma számos előnnyel jár mind a tárolás, mind az elkészítés során. Nem véletlen, hogy a világháborúk során is előszeretettel alkalmazták, akár a lövészárkokban is.

Az instant kávé készítése ugyan úgy kezdődik, mint bármely presszókávé esetében: az ipari mennyiségű kávébabot ledarálják, majd brazil módra 100 fokos vízben áztatják, főzik. „Ahhoz, hogy a kávéitalból a boltok polcaira kerülő granulátumos forma készüljön, kétféle technológiát alkalmaznak. Az egyiket fagyasztásos eljárásnak nevezik, mikor a kávéitalt lefagyasztják, majd vákuum alá helyezik. A vákuum hatására a víz párologni kezd a kávéból, megőrizve a kávéban lévő aromákat.

A másik eljárást szárításos eljárásnak nevezik, ekkor a kávéitalból forró levegővel kipárologtatják a vizet, míg az ki nem kristályosodik. Az instant kávék többsége szárításos eljárással készül, míg a fagyasztásos eljárást inkább a magasabb minőségű, prémium instant kávékhoz használják. (wikipedia)”

Két dolgot érdemes megjegyeznünk mindebből:

1. az instant kávék ugyan úgy lefőzött kávéként kezdik pályafutásukat, mint egy csésze presszókávé
2. ha már instantra adtuk a fejünket, érdemes a fagyasztásos eljárással készített termékeket keresni

Tévhitek az instant kávéról:

1. Nem, az instant nem tartalmaz semmiféle adalékot. Nem rákosodsz meg tőle, nem okoz agydaganatot. Semmiféle más anyag nincs benne, mint az otthon főzött kávéban.
2. Nem, egy csésze instant nem gyengébb, mint egy csésze presszó kávé, azaz semmivel sem tartalmaz kevesebb koffeint adott mennyiségben. Hogy érzetre milyen, másik kérdés, ha több vizet, tejet stb. adunk hozzá, attól még a koffeintartalma nem változik.

A Bellarom Gold a drágábbik fajtákhoz tartozik - (100g kb 750 forint, ami elvileg 30 adag kávéra elég), ránézésre is. A csomagolás ízléses, a granulátum a divatos sokoldalú darabos, nem por. Színe is bíztató, aranybarna cremára emlékeztet. Elkavargatva azonnal kellemes illatú sötét italt kapunk (én röviden készítettem, 30 ml vízzel), a csészében még némi cremára emlékeztető képződmény is megjelenik. Eddig tartanak a pozitívumok. Első kóstolásra elhúztam a számat. Másodikra a szememet is behunytam, mint mikor keserű gyógyszert erőltet le az ember. Hát igen, ez ilyen. Cukorral, tejjel elmegy, de mást ne várjunk ettől a fajta kávétól. Élményt biztosan ne. Persze van, aki az ilyet szereti, de az meg gondolom nem ivott még jó presszót, vagy a kávé tényleg csupán szükséges megoldás a koffeinbevitelre.

Mindenesetre ezt a fajta kávézást én meghagyom nekik.

Az egyik kedvenc, „rongyosra nézett” sorozatomban, a Jóbarátokban (Friends) hogy, hogy nem van egy igen szép kávéfőző, azaz igazából kettő. A történések központi helyszíne, a Central Perk kávézó, ahol számtalanszor láthattam a hatalmas, arany-bronz színű főzőt egy másik, szürke gép tetején, de ez idáig mégsem jutott eszembe rákérdezni, miféle géppel készítette borzalmas kávéit Rachel, min is dolgozott Gunther?

Vagyishogy mivel nem, ugyanis a Buzzfeed által összegyűjtött okosságokból megtudhatjuk, hogy bár a forgatásokon valóban kávés italok voltak a szereplők előtt a bögrékben, az ominózus kávéfőzőt soha nem kapcsolták be. Az ok prózai, bár a Gunthert alakító színész civilben is kávézóban dolgozott (a negyedik évadig nem is hagyta ott eredeti állását) így kezelhette volna a főzőt, de a gép túl hangos lett volna, zavarta volna a forgatást.

A nagy kávés kérdés: mégis miféle gép szerepelt a sorozatban?

Akárhogyan is túrtam a netet keresztül kasul, erre az egyszerű kérdésre nem találtam konkrét választ, pedig a Jóbarátokos fanok elég szép tudásanyagot halmoztak már fel. De hát mit tegyen a rajongó, aki szeretne olyan géppel készült kávét inni, mint amilyet a díszlet Central Perkben, vagy a később valóban megnyitott igaziban főznek (már csak főztek)? Mivel készül a Rachel-féle égetett keserűföld-ízű Eight o’clock cup of joe? Nos, hosszas keresgélés után két dologra jutottam: az eredeti díszletben szereplő kávéfőző egy valódi antik darab, az alatta lévő pedig egy kétkaros félautomata presszógép. A filmstúdió által megnyitott kávézóban egy hasonló, de modernebb darab látható. Hogy pontosan mifélék ezek a főzők, erre vonatkozóan száz százalékig biztosat nem mernék állítani, eléggé kusza a kép, de azért volna egy fogadásom. Végül is kettőre szűkíteném a tippjeim számát. Íme az én befutóm és a „bizonyítékok:

Gaggia Orion egy valamilyen LaCimbalin (m27?) – arra, hogy Gaggia és nem Elektra, a bojler tetején látható sas szárny- és fejtartása utal. Más képeken viszont a gép alján látható pár betű, ….tra. Szóval fene tudja.

Update: a sas formája alapján most már leginkább Victoria Arduino gépre tippelek.

Ebben a videóban jól látszik a LaCimbali feliat:

Esetleg valamiféle Astoria (Elektra?) Double, vagy valamiféle öszvér megoldás – a filmstúdió által üzemeltetett kávézóban a főző a képek alapján leginkább az Elektra gépére hasonlít:

Aki biztos választ tud erre az égető kérdésre, írja meg!

Ok, kellene egy kávéfőző, de mégis milyen kávéfőzőt vegyek?

Röviden: mindenfélét. No de mit vegyen, ha nem kávéházat szeretne nyitni, "csupán" kávézni? Nézzük, miket érdemes végiggondolnia vásárlás előtt.

Mit is szeretnék?

Egyszerűnek tűnhet a kérdés, megválaszolni mégsem az. Annyi féle kávé létezik, s elkészítésük módja illetve a végeredmény szempontjából annyi a lehetőség, hogy végiggondolva szinte zavarba ejtő. Ön a lehető leggyorsabban szeretne hozzájutni koffeinadagjához? Vagy Önnek a kávézás legalább annyira rituálé, mint reggeli ébresztő ital? Esetleg az íz miatt szereti?  Nem mindegy, hogy az elkészült presszó hogyan néz ki, milyen a crema, vagy éppen hogy mindegy, csak legyen minél olcsóbb? Szeretné váltogatni a kávés italokat, vagy mindig ugyan azt az ízt keresi? Egyedül kávézik, vagy sokszor főzne a vendégeknek is? Megannyi kérdés, melyekre a kávés ipar sokféle választ adott az évek során. Alább megpróbálom összefoglalni a tapasztalataim alapján kinek milyen kávéfőzési mód, készülék felelhet meg: erősen szubjektív szempontok ezek. Nézzük, mik a lehetőségek.

Alább kis értékelést is adok az egyes kávéfőző típusokról. Gyakran használt kifejezés lesz a sznobság, ebben az esetben erős igényességnek felel meg, viszont véleményem szerint a kávévilághoz jobban paszol ez a kifejezés.

Kávét iszol? Otthon magad főzöd? Érdekel, hogyan működik és mitől lesz jó a presszó? El tudod dönteni, mennyit ér egy jó gép? Érdekel, mitől jó egy kávéfőző? Hiszel a dzsedikben? Fehér vagy fekete? Engem is, ezért egy korábbi cikkemben körüljártam a témát belső nézetből, ha érdekel a dolog, katt ide!

Instant kávé – elsőre talán fura a kávéfőzésnél említeni, mégsem hagyhatom ki a nesz kávékat a felsorolásból. Ez talán a legegyszerűbb és leggyorsabb módja az otthoni kávékészítésnek. (a 3 az 1-bent viszont tényleg felejtsük el.) Mindenféle tévhit ellenére a Nestlé által kifejlesztett eljárással, valódi lefőzött kávéból víz kivonásával készül az instant kávé, mindenféle adalék vagy vegyszer nélkül. Így a minőséget lényegében az határozza meg, hogy lánykorában hogyan is és miből is készült az palackba zárt granulátum.

Élvezhetőségi érték: alacsony. Minőség: akár lehet jó is. Ár: olcsó. Macera: szinte semmi. Sznobsági értéke: 0

Moka, vagy gejzír főző, vagy kotyogós – a kávékészítés egy következő szintje, ami egyszerűsége és az elterjedt, bárhol kapható mokaképes őrölt kávék (tégla) miatt töretlen népszerűségnek örvend. A ma ismert, elterjedt, magyarul tévese „kotyogós”-ként emlegetett kávéfőző a Bialeti úr nevéhez fűződő találmány, vagyis a Moka express. A kotyogóst a Szervasi cég  fejlesztette ki, és szerkezetileg kicsit más (belül egy szabályzó súly emelkedése illetve süllyedése miatt hallat kotyogó hangot főzéskor). Ennek a főzési technológiának a legnagyobb hátránya, hogy lényegében gőzzel főzi át a kávét (nem teljesen pontos a megfogalmazás), a túl magas hőfok viszont árt az őrleménynek és végső soron az elkészült italunknak. Persze lehet szeretni ezt a kissé elégetett ízt, sokan egyenesen emiatt tartják úgy, hogy egy kotyogóssal főzött kávé sokkal erősebb, mint egy presszókávé, pedig a koffeintartalomnak ehhez nem sok köze van. Egy magára valamit is adó kávéivó a kotyogóst csupán vészhelyzetre tartogatja.

Élvezhetőségi érték: közepes. Minőség: igen változó. Ár: olcsó. Macera: alig. Sznobsági értéke: 1

A kotyogóssal való kávéfőzést is lehet jól/rosszul csinálni. Némi fogalommagyarázatért érdemes megtekinteni Kávékalmár alábbi remek videóját a tudományos kotyogózásról.

Presszó főző I. – olcsó kategória – Presszó főző alatt értem a zárt kazánú, nagy nyomással működő, manuális főzőket, melynek karjába kézzel töltjük az őrleményt. A különféle kapszulás és tablettás főzőket most nem tárgyalom.  Nyilván mindenkinek mást jelent az olcsóság, most a piaci árhoz képest beszélek – erősen leegyszerűsítve – olcsó és drága presszófőzőkről. Elég, ha egy tetszőleges hipermarket polcán sorakozó készülékeket kettéválasztjuk, és kb. meg is kapjuk a két kategória szereplőit. De mégis mit várhatunk egy 10-30 ezer forintos géptől illetve milyen kompromisszumokat kell kötnünk a relatíve alacsonyabb árért? Csodák nincsenek. Ami az árba belefér, az általában a profi marketing munka, megnyerő reklámok, színes csomagolás és valamilyen jóárasított, műanyagba csomagolt ipari hulladék. Nem igazán tudok mást mondani, ezek a gépek általában pont ott spórolják el a minőséget, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Réz kazán helyett jobb esetben acél, rosszabb esetben porladó alumínium. Erős bronz felsőszűrő/karbefogató helyett jó esetben alumínium, rosszabban bakelit, leggyakrabban rideg műanyag. Tisztességes vízterítő helyett egy darab lyukas szűrő. Gagyi pumpa, ingadozó nyomással, állíthatóság nélkül. Jobb esetben műanyag szelepek, vagy még az se. A felsorolt problémák orvoslására gyakran alkalmazzák a nyomásfokozós kart. A Saeco-Gaggia vonalon ez még néha működik is. Összességében ezek a főzők nem hoznak olyan minőségi változást egy kotyogóshoz képest, ami indokolná a vásárlást. Több a bosszúság velük, mint az öröm. Jó szívvel egyszerűen nem tudom ajánlani senkinek.

Élvezhetőségi érték: alacsony. Minőség: igen változó. Ár: nem fáj. Macera: kevés. Sznobsági értéke: -1

Presszó főző II. – drágább kategória - Amivel legjobban tudom szemléltetni, mire is gondolok, az a kategóriateremtő, az otthoni presszógépek koronázatlan királya, a Gaggia Classic vagy Baby. Ez a gép valahol 100 000 forint alatti árával már erősen tapossa a fájdalomküszöböt, de a kapott minőséget tekintve érdemes elgondolkodni rajta azoknak, akik komolyan gondolják az otthoni presszózást. Nem mellékesen a használt gépek is jól tartják az árukat.

  A Classic-kal mindent megkapunk, amit egy profi gép nyújthat: robosztus felépítés, viszonylag nagy, tehát hőstabil kazán (jobb fajta de még itt is alumínium), minőségi alkatrészeket, súlyos krómozott bronz felsőrész és kar, állítható szelep és visszatérő ág, ipari szabvány szűrőméret (minden kapható hozzá). Ez az a gép, amit már jó szívvel ajánlanék annak, aki nem csak inni szeretne egy jó kávét, de a főzés maceráját is élvezi. Ezek a gépek igényelnek bizonyos megszokást, tapasztalatot. Jó eséllyel eleinte csak híg mosogatólevet főzünk le vele, mire összebarátkozunk, megszokjuk, hogy ide egy idő után már kevés a bolti „tégla” kávé. Bár állítható termosztát itt még nincs, hogy kis ügyességgel szörfölhetünk a hőfokkal, ami a különféle kávéfajták íz világának kibontásához elengedhetetlen.  

Akkor van értelme belevágni egy ilyen főző vásárlásába, ha elfogadjuk, előbb utóbb szükségünk lesz egy presszóképes darálóra, aminek az ára – a kis kézi darálókat nem számolva – valahol 30 000 forintnál kezdődik. Viszont ha kitapasztaltuk, kávéházi minőségben kávézhatunk otthon. Vigyázat! Sok esetben a kávébuzéria elhatalmasodásával járhat!

 Élvezhetőségi érték: magas. Minőség: megszokást igényel. Ár: már érezzük. Macera: van. Sznobsági értéke: 3

Tessék megnézni ezt a videót, erős kedvcsináló:

Presszófőzők több, mint egy havi fizetésért – nos igen, ez az a szint, amikor a géphez tervezünk lakrészt, konyhát, ebédlőt, nappalit… amikor a gép a lélek, és az ember üres testként kering a kávéuniverzum koffeinvonzásában. Itt már műértő kávézásról kell beszélnünk, amikor nem csupán a kávé fogyasztásának puszta tényét élvezzük, hanem a hosszas kutatómunka után kiválasztott kávékülönlegesség ledarálásától az elkészítésén át a róla való beszélgetésig tényleg mindent. A gép itt nem csupán eszköz, hanem mindannak a transzcendens szeretetnek a tárgyi megtestesülése, amellyel a számunkra fontos rituálét elvégezzük. De nem öncélú dolog a minden részletében paraméterezhető gép vásárlása. Ahány kávéfajta, annyi féle nyomás, hőfok, előáztatás igény… De ez már egy másik világ.

Élvezhetőségi érték: magas. Minőség: nagyfokú tapasztalatot igényel. Ár: drága. Macera: sok. Sznobsági értéke: 100+

Tessék egy kis Europiccola használati útmutató. Nem egyszerű és akkor még finoman fogalmaztam:

Automata kávéfőzők – erre a kategóriára – a különféle adagokban árult kávékkal egyetemben – most nem térek ki külön, inkább ajánlom magamat és korábbi írásaimat POD-os témában. Az automata kávéfőzőknek számos előnyük és hátrányuk mellett megvan az a rossz tulajdonságuk, hogy kiveszik a kezünkből a főzés feletti irányítást, elkenik a kávéfőzés élményét. Persze, ez affinitástól függően lehet pozitívum is.

Pozitívumok: egyszerű, egygombos kezelhetőség, folyamatos főzés, reprodukálható minőség.

Negatívumok: macerás igazán tisztán tartani, általában kicsi, nem hőstabil, nem paraméterezhető átfolyós kazán, relatíve magas ár, nehézkes beállíthatóság, ha rossz, akkor mindig rossz.  

Újhullámos főzők és retro főzők – egy jó ideje már ezt sem hagyhatjuk ki a számításainkból. Ahogyan eltűntek az olcsó filteres átfolyós főzők az olcsó presszófőzők megjelenésével a 90-es évektől, most folyamatosan kerülnek előtérbe a különféle szifonos, csepegtetős, filteres kávékészítő készségek. Ezek már nem szükségmegoldások, hanem egy új trend, életstílus kellékek, életérzés generátorok. Én egyelőre második főzőként tekintek ezekre, Gergő például még ellenkezik, de neki is el kell ismernie, hogy sok lehetőséget tartogatnak a megfelelő kézben. Új lehetőségek azok számára, akik a presszó mellett belekóstolnának a kávés ízek egy másik világába.