Őrlemény egyengetés – te is pofozod?

A kávéfőzés egyszerű...

Egy jó presszó elkészítése bonyolult folyamat.

Sok dolog, mítosz, legenda, tény és hit játszik szerepet abban, hogy ki hogyan készíti elő a kávét csapolás előtt. Mert bizony ez egy ilyen szakma. Minden bizonyítható hasznú mozzanatra jut egy pusztán meggyőződésre alapuló is. Mondom, ez egy ilyen szakma.

Kimérhetjük, hogy milyen víz nem teszi tönkre a gépünket, de mi a helyzet a kávé kioldódásával, az ízével? Tényleg megöl az alumínium bojler, és csak a réz a tuti? 20kg-al kell tömöríteni, vagy elég csak rányomni érzéssel?  Az őrlemény rögösödése megöli a lefolyást, vagy ez csak mese cremával?

Sok dologban van legalábbis időleges konszenzus a baristák között, ilyen például a konzisztens őrlemény, a hőstabilitás vagy a frissesség kérdése, és ide tartozik az őrlemény megfelelő eloszlatása is a kosárban. De hogyan csináljuk?

„A disztribúció az őrlemény egyenletes eloszlatását jelenti a szűrőkosárban. Ha az őrlemény nem egyenletes, akkor tömörítéskor nem fog egyenletesen tömörödni, és különböző sűrűségű részek fognak benne keletkezni.
A víz, és főleg a nagy nyomású, arra távozik, amelyre a kisebb ellenállást talál.
Kávékészítésnél a célunk, hogy egyenletesen haladjon át a pogácsán, azonos mértékben oldja ki annak tartalmát.
Ellenkező esetben csatornásodni fog, egyes részei alul, más részei túllúgozódnak.”

Épp a napokban jelent meg egy egészen kimerítő összefoglaló az Espresso Barista Concept facebook oldalán, ami ráadásul egybevág a személyes gondjaimmal, tudniillik hogy túl sokat szöszölök egy-egy lefolyás előkészítésével. Az összefoglalóban megtaláltam az általam is leginkább alkalmazott őrleményegyengető metódust, amit nemes egyszerűséggel „pofozás”-nak neveznék el. Vannak jobb megoldások is az őrlemény eloszlatására a kosárban, de amíg nincs valakinek felesleges 30 ezre egy OCD eszközre, vagy nem esztergályos, hogy készítsen magának egyet, addig szerintem a pofozás a legjobb megoldás erre a problémára. Ilyenkor a szűrőtartó oldalának ütögetésével bírjuk rá az őrleményt arra, hogy ugyan már legyen szíves és oszoljon. Mivel ezt kézzel tesszük és nem a tamperrel, így nem okozunk sérülést a krómozáson, és nagyobb hézagokat, sűrűbb/ritkább csatornákat sem tudunk létrehozni az őrleményben, amit aztán szépen félretömöríthetünk.

Kocogtatás – bevallom, amennyire ma már feláll a szőr a hátamon ettől, régebben nagyon tetszett, ha a barista tömörítés közben megkocogtatta a szűrőtartót a tamperrel. Ez valamiért vagánynak tűnt. Ugyanígy tetszetősnek tartom, ahogy a tejes kancsót odaütögetik az asztalhoz. Csak míg az utóbbinak pozitív hatása van a tejkrém állagára nézve – távoznak a nem kívánatos buborékok – addig a szűrőtartó kocogtatása inkább káros. A tamperrel történő ütögetéssel könnyen megsérthetjük a szűrőtartót, vagy a tampert magát. Ezen felül ahelyett, hogy egyengetnénk vele az őrleményt, sokkal inkább egyenetlen részeket hozunk létre vele. Az alábbi videóban Gwilym Davies nagyszerűen kifejti, miért is ne tegyük többé, ha még kocogtatnánk.

Szóval én maradok a pofozásnál. Legalábbis egyelőre. Mert amíg itthon nyugodtan elpofozgatok, addig baristaként a kávézóban már számít a gyorsaság. Szerencsére van már erre is megoldás, ráadásul made in Magyarország. De erről majd ha már a kezemben fogom, egy másik írásban.

Kell ez? Ez kell a jó kávéhoz?

Technikai elmélkedés egy kávéfőző kapcsán

Folyamatosan bukkannak fel a jobbnál jobbnak titulált kávékészítő eszközök, presszógépek, kávéital féleségek. De tényleg jók ezek? Mármint ki mondja meg, hogy jók ezek? És kik vásárolják ezeket egyáltalán? Kinek van pénze, 2-3 ezer eurója egy olyan gépre, aminek a használata macerás? Konkrétan a videót elnézve olyan érzése van az embernek, hogy még a fejlesztő is küzd a technikával. Home baristá-k? Vajon mekkora vásárlóerőt jelenthetnek az otthoni kávémesterek, akik önerőből tanulták ki a barista szakmát? És nekik vajon mi a fontos? Mikortól tanácsosabb inkább kávézóba járni, ha jót akarunk? Nézzünk meg egy videót és beszéljünk a valóban előremutató dolgokról.

1999 euro...

Átfolyás mérés:  egy kis átfolyás mérő minden automata gépben van. Hogy most már egy sokezer eurós manuálisba is bekerülhet, erre nehéz nem elmosolyodni. A lényeg az integrált használatában van és a precizitásában van: a pumpa után kötve azt a vízmennyiséget is beszámolja, amit a rendszer eldob, mondjuk a túlnyomásszelep nyitása miatt.

Túlnyomás szelep (OPV)/ állítható pumpateljesítmény: ez sem egy ördögtől való dolog, hogy állítani tudjuk, milyen nyomású víz érkezik a kávépogácsánkra. Az OPV segítségével belőhetünk egy maximum nyomásértéket, ami felé nem megy a rendszer csapolás közben. Hogy ezt az állíthatóságot miért rejti gondosan el minden gyártó ezer euró alatt a gép mélyére?  Jó kérdés. Egy potméterrel pedig máris szabályozhatjuk, akár folyamat közben is a pumpa teljesítményét, így a víznyomást. Még egy lépés, és egy mikro chippel, megfelelő szoftverrel készen van a nyomásprofilozás. Alig 1999 eurót kérnek ezért a fícsörért, lehet a kasszához fáradni.

Ez most a full tuning, amit Gaggia Classic vonalon el lehet képzelni. Made in Hungária. Hogy mennyire válik be, az a használat dönti majd el. 

Előáztatás: kell, nem kell? Vitázhatunk rajta, de megoldani nem lenne nagy vasziszdasz. Egy rezgő pumpás gép esetében egyszerűen csak a pumpa kapcsolgatásával imitálható, s máris azon gondolkodunk, hogy miért is kell ezt kihagyni?

PID, állítható hőfokok: minden kávégép mizéria csimborasszója a hőfok ingadozás. A PID kontroller is filléres jóság, amit csakazértsem kapunk meg egy használt gépkocsi ára alatt gyárilag. Nem is csoda, hogy a fórumos tuningtippek első számú favoritja. Hiszen ahány kávé, annyi féle hőfokon lesz igazán jó. De ez csak egy dolog, másik, hogy a lomha hőkapcsolók rettenetes hőingásokat hoznak létre a viszonylag kis tömegű kazánrendszerben, így sose tudhatjuk, hány fokos vizet is csapolunk?

Mérleg: az automata gépek egyik előnye az egyszerűség. A programozható gomboknak hála mindig azonos mennyiségű italt csapolhatunk, oda sem kell figyelni. Vagy mégsem? Alapvetően az átfolyás mérő határozza meg, mikor kapcsoljon le a pumpánk. De mi van akkor, ha túl tömör a kávépogácsánk, és az OPV eldobálta a víz nagy részét? Jók a standartok, de van, hogy egy hosszabb csapolás vezet eredményre, mert az adott kávé másfajta őrleményt kíván. Erre is van spanyol viasz, úgy hívják, mérleg. A csepptálcába/ra építve, integrálva a rendszerbe. Akkor állítja csak le a csapolást, ha a megfelelő mennyiség valóban lefolyt a csészénkbe. Egyszerű? Az. Megkapjuk autóár alatt? Á, dehogy.

Gőz: a kicsi bojlerek egyik rákfenéje, hogy nem termelnek elégséges gőzt. 3-4 decis kazántól nem is várhatjuk ezt igazán, pláne nem, ha egyszerre több cappuccinot is készítenénk. Van erre értelmes megoldás? Van. Megkapjuk olcsóért? Nem. Pedig egy plusz thermoblok beépítése igazán nem igényel nasa technológiát. Egy kis blokk is vígan ontja magából a príma száraz gőzt, ráadásul kb akármeddig, amíg áram alatt van. Lekapcsolható, így energiatakarékos. Sok helyet nem foglal, plusz egyszerre aktiválható a kávé kazánjával, hogy pro-k legyünk.

Á, nem is folytatom, a tabletről már szót sem ejtek, mert minek? De ha van itt valaki, aki kávégépet építene, kérem, írja meg gyorsan. Ott akarok lenni!

Kávés szakma, kávé…zó  – miben reménykedhet a barista?

Már egy ideje, hogy baristaként dolgozom a Duna parti városkában, gyűlnek lassan a tapasztalatok. Ahogy halad az idő, egyes elképzelések úgy kopnak el, hogy újabbaknak adják át a helyet. Egyre több kávézót látogatok meg, egyre több kávét kóstolok, egyre több baristával beszégetek, egyre inkább látom, milyen mély a kávékultúra. A kékmadárban lassan megvan a napi száz lefolyás, megyeget a tejkrémrajz, kezd rutinná válni sok dolog, amely először gondot okozott. Ki tudja, a végén még lesz belőlem valami? Remélem.

Ahogy magára a kávézás kultúrájára is reménykedve tekintek. Napi szinten kérdezgetik a betérők, miben is áll a presszókészítés, mitől lehet élvezetesebb egy csésze kávé, és igen, csepp a tengerben, de én is igyekszem hozzácsepegtetni a magamét. Lesem a pörköléseket, keverékeket próbálgatok, arányokat igyekszem kikóstolni, figyelem az öregedést, szagolgatom az őrleményeket, tapogatom a szemcséket, méregetek, forralok, kóstolok. Olykor már tanácsot is merek adni…

De tény, a közízlés még mindig a régi képlet szerint értelmezi a Kávét. „Jó” kávé, amelyik erős. „Erős” kávé a testes, rövid presszó. Ez a képlet akkor borul, amikor nagyon tisztelettudóan visszakérdezek: az íze legyen erőteljes, vagy több legyen a koffein? De hát ahány ember, annyi féle ízt érzékel erőteljesebbnek. Gergő barátom egy csipet chilitől is megborzad, de a borsot két marokkal szórja. Akkor neki mi is az „erős”?

Azt hiszem, egy jó barista visszakérdez. Nem mindenáron tukmál, nem dugja el a cukrot a pultról (komolyan, vendégek mesélték!), de jelen van, nem kioktat, de tájékoztat, mesél, beszél, kommunikál. Más lenne, ha a többség tudná, mit is szeressen? Mert az sem egyszerű. Szereted a kávét? Akkor mit is szeretsz tulajdonképpen? A koffein üdítő hatását? A forró ital testességét? A keserűséget? Az erőteljes ízjegyek harmóniáját kereset netán? Mindezt egyben egy –két rövid hörpintésben, vagy egy tejes italban? Hosszú kávéban, vagy presszóban?

Én valóban remélem, hogy nem felesleges munka tizenkét féle kávét tartani, hosszú menüt írni, folyamatosan tájékoztatni a vendégeket, vízkeménységet méricskélni... Olyan kulturális jelenléte van a kávénak itt, a Duna mentén, amit hirtelen nem is tudom, mi helyettesíthetne? Valódi szépségét változatossága adja, változatosságot pedig a barista – jó esetben - garantálja. Nem szeretem az újhullámot? Ahhoz, hogy lássam, mennyire izgalmas, akár utálhatom is. Nem iszok cappuccinot, csak szökőévente? Elkészíteni ettől még kifejezetten élvezem. A kávézó kicsit én vagyok.

És, hogy miben reménykedem leginkább? Még mindig ugyan abban. Vannak dolgok, amik nem bírnak megváltozni… Szóval igen. Kávézó. Saját. Vagy legalább részben saját. Remélem hamar. Ha ő is akarja

KoffeinRandi 3., avagy a kávék és őrlőik - minden, amit az őrlőkről tudni akartál…

Jobb-e egy kúpos őrlő, mint egy síktárcsás? Jobb-e a SuperJolly kése a gyári LaSanMarco-nál? Tud a Hario presszóképes őrleményt? Jobb egy ipari használt-, mint egy új háztartási gép? Lehet-e kis kézivel olyat, mint egy benga motorossal? Megtaláltuk a Szent Grált?

Ezek vagyunk mi

A presszókészítés ott kezdődik, hogy kiválasztjuk a nekünk tetsző presszógépet… majd előbb veszünk egy jó őrlőt. Sajnos jómagam is azon buta emberek táborába tartozom, akik saját hibáikból tanulnak. Atyaég, mennyi kávét ellötyböltem, csak, mert azt hittem, jó lesz nekem először a bolti kávé, ott úgy is leőrlik nekem presszóhoz. Hát nem. Vagyis igen, leőrlik, presszóhoz, de az egy dolog. A másik meg a jó presszó. Szóval kell az őrlő, nem úri muriból, nem passzióból, hanem valóban szükségünk lesz rá és pont. No de mégis milyet vegyünk, mit válasszunk?

A leggyakrabban elhangzó kritérium egy őrlővel szemben, hogy „presszóképes” legyen. Egyszerűen hangzik, mégsem tudja bármelyik modell megugrani a szintet. Először is tisztázzuk a fogalmakat:

Kávéőrlő – presszókávé elkészítéséhez használatos, megfelelő szemcseméretű és konzisztenciájú őrlemény készítésére alkalmas eszköz. Kézi, vagy motoros meghajtással rendelkezik, az őrlést nem hagyományos értelemben vett kések végzik a kávészem minél többszöri felvágásával, hanem őrlőfejek zúzzák egyre apróbb méretűre a babokat.

kávédaráló – olyan B kategóriával vezethető kismotor, amelyik ilyen hangot hallat: brrrrrrrrrrrrrr… szóval nekünk ez most nem jó.

Konzisztens őrlemény – az őrleményünk egyik legfontosabb tulajdonsága a konzisztencia, azaz az egységes állag. A konzisztens őrlemény tetszőleges adagjából vett szemek mérete és – amennyire csak lehetséges – formája megegyezik. A konzisztencia befolyásolja a kioldódást. Csapoláskor a szemcsék oldalai érintkeznek majd a vízzel, ezért a legjobb eredményt az olyan szemcsék adják, amelyen minél több éllel/oldallal, ezáltal nagyobb érintkezési felülettel rendelkeznek.

A képeket ömlesztve adom, a címekből lehet következtetni...

Mit s hogyan kellett volna tesztelnünk, ha tesztelünk? Konzisztencia, zaj, motorerő, rpm, pangó őrleményre való hajlam, praktikusság. Hogyan lett volna értelme tesztelnünk? Minden fajta féle őrlőnek új, módosítatlan, nullkilométeres példányával őrölni ugyanazon kávét, majd lefőzni ugyanazon beállítások mellett, sokszor, stb. De még ez is csak hozzávetőleges eredményeket hozott volna. A tény az, hogy együtt kell élni a géppel egy jó ideig, hogy valódi tesztnek lehessen nevezni a tapasztalataink összefoglalását. Ez még 2 gép esetében is hosszú folyamat, nekünk pedig hirtelen 11 őrlőnk volt egy délutánra!

A szemcséket jóesetben mikroszkóp alatt is érdemes lenne megtekinteni, mi csak szemre sasoltuk az eredményt. Morzsolgattuk az ujjaink között, szagolgattuk, majd csapoltunk a Rancilio s27-el, ami friss szervizt követően működésében mindenféle rakoncát mellőzött. Hiába nyaldosta a kazánnyomás mérője a piros tartományt, a csészékbe egyértelműen hő hiányos, alulextraktált presszók csurogtak. Tehettem bármit, tekergethettem a presostatot akárhova, még azt is mondtam, hogy „múkodj!”, de semmi. S mivel a KoffeinRandi inkább szórakoztató célú rendezvény, mint kollektív szerviz, így hamar arra jutottunk, hogy ha már ott egy Strietman (!), vessük be. Azt kell mondanom, hogy a kis futurisztikus steampunk hipszter cucc leiskolázta a szenvedő HX-es „nagy gépet”. Van ilyen. Próbálkoztunk tesztlapokkal, a srácok becsületére legyen mondva, igyekeztünk.

De.

Sok töprengés után sem tudtam meggyőzni magamat, hogy lenne értelme a Nagy Gaggia Tesztecskéhez hasonló táblázat összeállításának.

Hario Mini Mill, vagy HG1? Eureka Mignon, vagy K10? Talán egy második nekifutásra, vagy 20 forintét megmondom...

KoffeinRandi 2, avagy Gaggia Classic, Bébi!

Ez is megtörtént. Buda kellős közepén olyan olasz tuning show-t rendeztünk, hogy elmondva alig hiszem el. Gaggia Classic orgia, kávéfőző kánaán, kávépornó, vagy ami tetszik. A lényeg: összeeresztettük a  tuning létra különféle fokain álló Gaggiaákat, hogy kiderüljön… valami. Kiderült? Valami biztosan. Az ég is, meg mi is nagyokat derültünk kezdetleges kis tesztünkön, amit a kávékorzón látható tesztelési útmutató alapján rittyentettem. De miről is van szó?

A célunk az volt, hogy a lehető legkevesebb változó mellett az azonos készülékek különféle tuning megoldásainak kávékészítésre gyakorolt hatását értékeljük. Ezt a mondatot olvassátok el többször is. A lényeg, hogy ez egy tesztnek induló, de bevallottan öncélú móka volt, aminek lettek eredményei is. Lett például egy nagyszerű táblázatunk, amiből mindenki levonhatja a saját következtetéseit, mert hogy én nem megyek be ebbe az utcába, az biztos. Mit utcába, sötét sikátorba, ahol koffeinbe mártott élesre fent őrlőkésekkel ver agyon a félremagyarázás. Félreértés ne essen, szerintem megtettem mindent, ami tőlem és a Macskakőtől tellett az ügy érdekében. De a „szerintem” egy objektív teszthez édes kevés. Ami történt, az a következő:

5 gép – alap GC, rézvízterítős és ipari felsőzűrős GC, csak PID-es GC, PID-es és rézcsöves full GC, csak PID és rézcső, gyári vízterítővel - köszi, srácok! A gépek mind használt készülékek, 2015 előttiek. Sajnos új gépet nem sikerült beszerezni, pedig az érdekes lett volna.

1 barista – köszi, Dani!

1 fajta kávé (Pall Yotz Black LXR - köszi, PY!), egyező őrlemény beállítás, k10 őrlő - köszi Parci!

1 kosár – dupla, 18g őrlemény, 2x16 g-os lefolyás (nem a lefolyási időre mentünk)

1 maroktamper - !

9 bar - ra belőtt nyomás (aztán mégsem teljesen, lásd táblázat) - köszi, Fragola!

4 tagú zsűri, 2 egymás utáni, majd 1 kontrol vakkóstolás minden géppel

Harmadszor is találkozóra hív a Macskakő minden kávészeretőt!
Ezalkalommal a kávékészítés fontossági hierarchiájában olykor méltatlanul alulrangsorolt őrlőkről (daráló!) lesz szó. Kúpos, lapos, késes, kerámia, acél, csapágyas, gyors, lassú, ...... minden kiderül! Ahogy az eddigiekben is, várjuk a gép felajánlásoka! A cél, hogy a kis kézi tekerőlantoktól egészen az ipari gépekig gyüjtsük egy helyre a gépezeteket, majd jól össze is kóstoljuk a produktumukat. Gyertek!

A gépeket előzőleg nyomásmérővel és hőkamerával állítottuk be (már ahol volt mit). A lényeg az volt, hogy a minimális változó mellett a tuning hatékonyságára derítsünk fényt. Az alapkoncepciónk az volt, hogy a full tuning GC lesz a nyerő, érezhető fölénnyel - a PID mellett a rézcsövezés, réz vízterítő és ipari felsőszűrő is kedvenc tuning elem. Csak a PID meglétének is kifejezett előnynek kell lennie a teszt során a gyári termosztáttal szemben. Ezeket mind feltételeztük, hisz régóta a fórumok egyik vesszőparipája a PID fontossága, a hőstabilitás. A négytagú zsűrinek nem volt épp egyszerű a dolga. Azon túl, hogy kockáztattak egy kiadós koffeinmérgezést, még objektíven pontozniuk is kellett. Három körben. Én élvezettel lestem a történéseket, amikor volt egy kis időm – én daráltam, mértem, csészét melegítettem, mostam, Dani a Gaggiák között pörgött, mint egy felszabályozott Mazzer, hogy minden gördülékenyen menjen. Közhely, de nagy igazság, hogy a kívülről lazának tűnő szervezések mögött hatalmas meló és tapasztalat van. Mi is egyre jobban belejövünk, de például csak a gépek elhelyezése, beállítása elvitt két órát, és a tesztelés akkor még el sem kezdődött...

Tapasztalatok:

Hogy ennyi melót beletéve mégsem merem igazi tesztnek nevezni a történteket, annak több oka is van. Az már nagyon az elején világossá vált, hogy egy igazi teszthez sokkkkkal több eszköz, mérés, idő kell. Nagyon sok aspektus van, amit figyelembe kell venni. Hiába ugyanaz a széria, mégsem egyeztek tökéletesen a beállított, nem volt két teljesen egyforma gép. Az egyik OPV-jét minden próbálkozás ellenére sem tudtuk 9 barra állítani. A hőkamerás mérésekből az is kiderült, hogy a PID-en beállított érték és a kifolyó víz hőmérséklete között akár 10! fok eltérés is lehet. Számos tapasztalatot szereztünk, amik mind elmondanak valamit arról, mi is kell egy jó csésze kávéhoz, konzisztens eredményhez, mégsem mernék kinyilatkoztatni egy igaz gondolatot. A teszt során ugyanis nem voltak akkora eltérések az eredmények között, ami alapján azt mondhatnánk, hogy igen, megtaláltuk a szent grált. Kétségtelen, hogy a PID-es gépek felülmúlták a gyári alap gépeket, de például összesítésben nem a full tuning győzött, ami azért váratlan, a full gyári gép pedig ahelyett, hogy utolsó lett volna, harmadikként futott be a réz vízterítők és ipari felsőszűrők előtt. Az is biztos, hogy egy féle kávéval végigtesztelgetve még csak egy lépést tettünk a gépek értékelhetőségének rögös útján. PY LXR-jét véleményem szerint egyik GC sem tudta megközelítőleg sem olyan mértékben hozni, mint a HX-es Rancilio egy jobb pillanatában. A konzisztencia is erősen inogott, voltak kiugróan rossz eredmények is. Simán benne van a pakliban, hogy másik kávéval más eredményeket kaptunk volna.

Annyit mindenképpen elmondhatok, hogy a Gaggia által kitalált és még ma is forgalmazott technika kitűnő választás ma is. Hogy miért nem teszi évtizedek óta elérhetővé a gyártó ebben a kategóriában a PID-et, az továbbra is homályos számomra, hiszen még a mi kis tesztecskénkből is kiderül, hogy az nem árt, sőt! Ha magamnak keresnék most gépet, bajban lennék. A Gaggiák mindenesetre részemről megkapják az ajánlott plecsnit, ha tuningos, ha nem.   

Kész, passz, vége, finito, konyec és balra el. Minden barista rémálma beteljesedni látszik, igen, nem tévedés, robotokra cserélnek minket is.

NNnnnnnaaaa pppperszeeee!

A fejlődés, mint az emberiség alapvető mozgatója sosem helyes, vagy helytelen, de mindig utat tör, mint a megáradt folyó, megállíthatatlanul új medret ás a talajban, míg a régi nyom kiszárad, s csak emléke marad az egykoron voltnak. Még pár év, és a barista szó hallatán már alig lesznek, akiknek megfakult emlékeiből még feldereng: „ájvé, ezt egykoron még emberek csinálták!”. Pár szűk esztendő, és csupán megsárgult fullHD képek őrzik majd egy régi kor nevetségesen elavult kávékultúrájának szánalmas szokásait…

Nagyon úgy fest, az indusztriális fejlődés a barista szakmát kibontakozása csúcsán derékba is törheti (zavar a képben). Ha úgy tetszik, a kávéfőző mesterek sem kerülhetik el a gépesítés mindent elsöprő hullámát és munkájukat immár processzorok irányította mechanikus karok végzik majd: gyorsabban, jobban, precízebben.

Huuuuu, te meg már többet ne igyááááá'

Nem, nem én találom ezt ki, hanem a 23 éves Henry Hu, aki „forradalmasította a kávékészítést”. Nesze neked: Cafe X! Tessék, itt vannak a videók, amik megmutatják a jövőt.

Há né'má, milyen egyszerű, alig kell összenyomkodnod a világ összes gombját, és máris jön a kávé! És az a late art, azt nézzétek! De most komolyan, ezért valaki tényleg pénzt adna? Te jószagú metilxantin-származék, hát egy robot kar nyomogatja az automata kávé gombját! Hát ehhez meg mi a viharért kell egy másik robot? Óránként akár 120 adag friss italt készít, mert „A fiatal srác még kollégistaként találta ki, hogy megreformálná a kávézást, nagyon utált ugyanis 10-15 percet várni az élénkítőre”… hát micsoda sorok lehetnek arrafelé a tesszkóban az automata előtt, hogy szegény srácnak el kellett aludnia és ilyen kafeikszekről rémálmodott, amíg kivárta a sorát? Hát én ott akarok azonnal automata parkokat üzemeltetni! Követelem a címet!.

„A Cafe X lényegesen jobb kávét ad, mint az egyszerű automaták. Ez nem is csoda, hiszen az összeszerelő üzemekben is használt, hattengelyes robotkar frissen őrölt minőségi kávébabbal dolgozik, egyedileg ízesíthető adagokat kínálva, szemben a hagyományos gépi kávéval.” Mivan? Szóval a tengelyen múlik... aham. Barátomnak van egy tizenkét tengelyes Zil fa szállítója, de attól még igen rossz kávét főz, hiába pörkölöm egyből a platón a babokat. Gergő pedig hónapokig ápolt bensőséges viszonyt egy ABB ipari robottal, konkrétan azzal hencegett, hogy az ő robotja akár kávét is főz neki, ha akarja. Mi pedig kinevettük... De hát nem tudhattuk!

Meg mi az, hogy egyénileg ízesíthető adag? Beleköp a robot a kávémba? Brrrr. Felhúztam magam.

Persze tutodm én, nem jelent ez az egész semmit, három napig hír, utána a nespresso sem emlékszik rá, vagyis… „Az egyik legnevesebb tehetséggondozó, a Peter Thiel alapította Thiel Fellowship megítélt neki százezer dollárnyi támogatást, maga is alig hitte el (akkor mit szóljak én? a szerk.). Már két helyszínen, Hong Kongban és San Franciscóban működik Cafe X, de Hu azt mondja, hamarosan a technológiai ipar neves szereplői közül is megjelenhet majd a fejlesztés, a dolgozók legnagyobb örömére.” O M G!

Ímhol egy végeredményt tekintve sokkal kifinomultabb cucc. A robotika itt valóban presszógépet kezel, nem is rosszull. Kifejezetten látványos a produkció, de jajj, ha akár csak egy homokszem is kerül a gépezetbe! 

Mondjuk van abban valami perverz, ahogy robotok nyomkodnak gépeken gombokat... vagy nem? 

Halljátok szavaimat: azt nem tudom, üzletileg sikeres lesz-e ez a kávés robotosdi - szerintem nem -, de hogy egy barista munkáját nem a motoros kávézda fenyegeti a legjobban, arra fogadni mernék. 

Aki még bírja cérnálav annak itt egy cikk a kávés kultúra legmélyéről. Annyit mondok csak: Nespresso és Bocuse d’Or... jó szórakozást hozzá.

Az idézett részek az IT café-ról származnak.

Budapesti kávés körképem első rövid szelete. Fogadjátok pozitívan!

Akkor nézzük, hol kávézzunk Budán… azaz az első kerületben… nno, hát legalábbis kezdjünk neki körülnézni.

Egy ungvári számára egészen megdöbbentő, hogy akár száz métert is gyalogolhat az otthonától, míg egy kávézót talál a Krisztinavárosban. Csak most tudatosult bennem, mennyire hozzászoktam már ahhoz a kávézótúltengéshez, ami odahaza elhatalmasodott. Ennek okairól régebben már írtam, most csak annyit, hogy a fővárost nyilván más szemmel kell néznem kávés szempontból.

Nem minden hátsó szándék nélkül, de őszinte érdeklődéssel legelőször két Macskakő közeli kávés helyet mutatnék be, plusz egy harmadikat, ahol, bár iszonyat pocsék löttyöket csinálnak, mégis igen gyakran látogatom… plusz egy negyediket, amit AZONNAL magamévá tennék, ha tehetném (vagy bármiképp lehetne).

Hattyúház Kávézó (Hattyú Caffee)

Az egyik legszebb "Makovecz épület", amivel találkoztam, a budai Hattyúház, amit Nagy Ervin tervezett . Az igazán izgalmas, organikus formavilágú épület a városrész egyik jellegzetessége (a macskától száz méterre). A csodás kőoszlopok tövében találjuk a Hattyú Kávézót, szendvicsezőt. A kávéjuk korrekt olasz eszpresszó, igazi reggeli koffeinbomba. A babtartályban lévő kávészemek ránézésre kissé olajosan csillognak, ami önmagában még nem jelent feltétlen semmit, de túljutva az ujjnyi vastag sűrű, kissé talán kesernyés cremán máris érződik némi túlpörköltség, égetett kesernyés tónus. Nem mondanám rossznak, inkább karakteresnek, ugyanakkor egytónusú, kissé üres a feketéjük. Aki szereti a robusztás keverékeket sötétre pörkölve, azoknak kitűnő reggeli ébresztő lehet 350 forintért.

Zing (a Mos...zéll Kálmán téren)

A Moszkva téri Zing-be nem csak jobbfajta burgereket kaphatunk, hanem egy speciális Casino Mokkát is. Meg még másik kazmókat is. A Zing számára készített … full city pörkölésű blendhez decens géppark is jár: La Marzocco karjába kerül az őrlemény, szigorúan mindig dupla: egy a baristának, egy a vevőnek, dicséretes. A sok „hűhó” – drága gépek, spéci kávé, pontos beállítások – ez esetben nem semmiért történik, mert a kávé valóban nem semmi. Rendes testes, kifejezetten élénk, friss savakkal játszó gyümölcsös kávét kapunk, a presszó szabványnál kissé rövidebbre főzve (saccra 20g alatt). Nagyon rendben van ez az új hullámon érkező, de egyértelműen a klasszikus jegyeket újragondoló kávé. Mindenkinek tudom ajánlani, aki szereti a kissé világosabb pörkölést és a vér sűrű rövid italt. Koffeintartalmát alacsonynak gondolnám, én délutáni kávénak is ajánlom. Egy pici negatívumot tudok mondani: a lecsengése számomra okozott egy halvány kesernyés szájízt, amit nem igazán tudtam mire vélni, az is lehet, hogy egyedi eset (közben már másik blend van az örlőben).

Záhonyi MÁV büfé

Nem mindig ott isszuk a legtöbb kávét, ahol a legjobb, vagy leginkább ízlik. Hisz nem csak élvezetből kávézunk (másoknál ez a mondat valószínűbben így hangozna: nem csak muszájból kávézunk, néha élvezetből is). Hogyan is hagyhatnám ki utazásaim első számú magyarországi kávéállomását, a záhonyi MÁV büfét. Nno persze, itt nincs karos presszógép, Mahlkönig örlő meg ilyen buziságok. Egy Saeco family automata eszi meg az akciós kávébabokat, és próbál magából valami kávészerűt kiadni. Sajnos kár is erőlködnie, mert mindenfajta szépítéssel együtt is inkább zacclé jön ki a csőrén, mintsem kávé. Az elkészült ital híg, világos, de legalább koffeinben gazdag és jó forró. Ettől még nem írnám le magát a gépet, nyilván sem a célközönség, sem az eladók nem igényelnek ennél jobbat. Számomra így kerek a határátlépés, a teljesség felé pedig még egy fél deci Gergőkedvence Várdakeserű vihet minket. Ne hagyjátok ki!

A „kis” Saeco masinát amúgy nagyon szeretem. A robosztus felépítésű gép rendívül strapabíró, fényévekkel tovább fog szolgálni a tizenévvel fiatalabb átdesignolt társainál. Anno mi is egy ilyennel kezdtünk kávét árulni, még gyrosos koromban. Jó beállításokkal, új késekkel egészen vállalható eredményre képes, az akkori felhozatalban pedig szinte extrémnek számítottunk az alig robusztás blendünkkel (!). Jól emlékszem a csodálkozásra, amikor kiadtuk a saccra 35 ml sűrű cremát az átlátszó műanyag pohárban. A vevők egy része egyszerűen azt hitte, sajnáljuk az italt, spórolunk a kávéval, ezért nem kaptak többet. Más részük kérte, hogy csapoljam több ideig, mert a gyenge kávét szereti, a sűrű rövid neki túl erős… Ennek már tíz éve. Azóta sok dolog történt kávés fronton, de ezek a Saeco-k máig harcban állnak a sarki kocsmák, állomások és abc-k pultjain.

Csészényi kávézó és pörkölő

Most van bajban a szövegíró, mert feelenget kellene átadnia, ráadásul alaposan. Ahogy beléptem a kávézóba olyan volt, mint mikor Han Solo újra az ezeréves sólyom fedélzetére tévedt: hazaértem. A hely atmoszférája beránt és fogva tart. A dupla belmagasságú helyiségbe lépve a magyarországi kávétörténelembe csöppenünk. Kicsit olyan érzés, mintha múzeumba lépnénk: régi képek, újságcikkek a falakon, csodás kézidaráló installáció, rusztikus bútorok, csak úgy árad a múltszázad eleji hangulat. Nekem valamiért ez jelenti A kávéházi légkört. Ilyesmit nem lehet egyik napról a másikra kivitelezni. Árad a nyugalom és az ízirájder a falakból, ez egy igazi nyugalom sziget. Lájk. A kávé? Az is jó. Nem mondanám kiemelkedőnek a saját pörkölésű blendet, de duplának egészen élvezetes volt. Én kifejezetten éreztem a csészében némi szalma illatot, ami igen friss pörkölést jelezhet. Nem fűszeres, sokkal inkább növényi illatok domináltak, de szerencsére az ízjegyekben ez már nem mutatkozott. Aszalt gyümölcsös savasság vegyült édeskés 

Ez lett volna az évi első, pozitív hangvételő kávés körkép-szeletem. Fogyasszátok!

Úgy alakult, hogy a Macskakő kávés randijára ajándékba érkezett három csomag Kapucziner kávét kóstolhattam meg. Bevallom, számomra ez volt az első találkozás a győri kávémanufaktúra termékeivel, ezért külön hálás vagyok a lehetőségért. Ha már kóstolgattam, akkor írtam is egy rövid tesztet, ezt olvashatjátok alant, a Kapucziner saját weboldalán szereplő leírással összevetve. A honlapra csak a saját véleményem leírása után navigáltam, ezzel is érdekesebbé téve a dolgot.

A Kapucziner Kézműves Kávépörkölő 1993-óta a győri Sarló köz 9. szám alatti üzletben, napi rendszerességgel pörköli a világ minden tájáról érkező kávékülönlegességeket. 12kg-os Probat kávépörkölő berendezésünk a kezdetek óta a lehető legjobb minőségű pörkölt kávét készíti, immár 23 éves tapasztalatunk segítéségével. Az évek során a berendezés érzékelőkkel és számítógépes pörkölésellenőrzéssel egészült ki, hogy még pontosabb munkát végezhessünk. Igyekszünk lépést tartani a kávépörkölés világtrendjeivel, a minőség iránti elkötelezettségünk azonban 23 éve változatlan.  

Kapucziner Zambia Buni

A kávészemek nagyok, egészek, nem töredezettek, a pörkölés szemre konzisztens, közepesen sötét. Nem túl tartós, nem textúrázódó, de szép, sűrű cremával folyik le. Erőteljes, markáns savasság jellemzi, semmi savanyúság, sokkal inkább aszalt gyümölcsösség, cseresznye, meggy ízjegyek mutatkoznak enyhe füstösséggel, melyeket egy kevés cukor még inkább előtérbe hoz. Kissé egydimenziós kávé, amely ugyanakkor telt, testes, erőteljes presszó.

"A szüreti időszak a száraz évszakra esik, így a világon egyedülálló módon hosszú ideig a cserjén hagyják az érett kávécseresznyéket. Az alacsony páratartalomnak köszönhetően a szemek nem penészesednek meg és amikor bíborvörössé válnak, akkor szüretelik őket. Hasonlóan a szőlőhöz ezek igazából a kávé aszúszemei. A belőle készített kávé alapvetően édes, trópusi gyümölcsös, mangóra hasonlító ízjegyekkel."

Nos, ez a mangós dolog nekem sehogyan sem jutott eszembe, de ez azért lehet, mivel mangót nem nagyon fogyasztok. Amúgy simán benne van.

Brazil Mundo Nouvo

Egész kávészemek, sötétebb pörkölés, a kávészemek közepe is sötét színű (a csomagon feltüntetett közepeshez képest). A felbontott csomag kifejezetten finom őrlőbeállítást igényelt. A kávé szép csíkokban folyt le, a crema enyhén textúrázódott, nem túl tartós, de szép sűrű. 9gr kávéból 25ml-nyi kellően testes olasz jellegű presszót sikerült csapolni. Markáns mokkás, kakaós ízvilág jellemzi, az újhullámos gyümölcsös savasság helyett. Rövidre főzve a brazil kávékra jellemző klasszikus olasz feketét kapunk. Nagyon kevés cukortól is vér sűrűvé válik, folyékony koffeinbomba.   

"A Brazil Mundo Novo kivétles testességgel, kiegyensúlyzott savassággal és kitűnő természetes édességgel rendelkezik. Bátran ajánljuk az édes ízek kedvelőinek."

Ez is kb. egybevág az én megállapításaimmal.

Kolumbia Cup of Exellence

Ettől a COE-től igazán sokat vártam, éééés….. egész egyszerűen Brutális. Cremája nálam nem sikeredett látványosra, de ez keveset számít. Letaglózóan intenzív, szinte bántóan savas. Lüktető ízbomba, amiben egy pillanatig sem kell keresgélni az ízjegyeket: áfonya és málna váltakozik vibráló savakkal a nyelvünkön. Talán a legkomplexebb kávé, amivel eddig találkoztam. Lenyűgöző. Ajánlani olyanoknak merném, akik már tudják, mire is számíthatnak a leírás alapján, ehhez a kávéhoz hangulat kell. Kevés cukor is elrontja.

Ezt a konkrét kávét már nem találom a honlapon, ezért végignéztem a kolumbiai felhozatalt. A Kolumbiai szüreti gyümölcskávé-nál ezt olvasgatjuk: „Ez a kávé igazi gyümölcsbomba, édes narancs ízzel.” Ez igaz erre is, csak én még tekertem rajta egyet. Tényleg jó kávé.

 Az egyik legrosszabb lefolyást sikerült megörökítenem:

Összességében elmondhatom, hogy a honlap tájékoztatása nagyon rendben van. Még az én pallérozatlan nyelvem és kezdetleges kávékészítési tudásom is nagyon közel vitt a leírtakhoz, így szerintem bátran hagyatkozhatunk rá. Magam részéről a leírásokban kicsivel több mondatot szánnék az ízjegyek leírásának, hisz van miről írni. Negatívumként egy dolog jut eszembe, ami nekem nem tetszik, ez pedig a csomagolás. Ez a fajta felcsavarós, drótszalagos lezárás, bár szép megoldás, talán kevésbé hatékony aromamegőrzés terén, mint a hermetikus villámzár. Persze lehet, hogy az kevésbé illene a designhoz, de hát ugye a cél, meg az eszköz. Ettől eltekintve a saját tesztem alapján merem ajánlani a Kapucziner kávéit, remélem, még sok jót kóstolhatok tőlük.

avagy sok jó kávégép kis helyen is elfér.

Nagyon rövid összefoglaló.

Mire is jók az ilyen találkozók? Arra mindenképp, hogy a hétköznapi valójukból kissé kiemeljék a történéseket, tárgyakat, embereket. Hisz hol fordulhatna még elő, hogy a kávépörkölő Pall Yotz a saját kávéját darálja, csapolja, vagy mikor látható egy négyzetméteren két La Pavoni Europiccola, egy Olympia Cremina egy ROK, egy Caravel, Quamar, HG1 és Lido őrlő egyszerre? Mindez úgy, hogy nem csak nézegetjük őket, hanem minden készülékkel készülnek is a kávék. De még milyen kávék! Hmmm… milyenek is? Erről mindjárt, előbb még pár szó a hétköznapi valóról és az emberekről, azon belül is a fórumlakókról. Egy dolog, hogy a hobbisták szeretnek virtuálisan összegyűlni, tapasztalatokat cserélni, beszélgetni, akár vérre menő vitákat folytatni halandó számára teljesen irrelevánsnak tűnő dolgokról (alubojler? hmm? és a PID mennyibe is kerül?). Online. A személyes találkozás viszont más kávéház (hehh).

A koffeinrandira alapvetően fórumosok jelentkeztek be, ami azzal együtt, hogy nem tudtam, mire is számítsak egy első rendezvényen, generált némi plusz félelmet. Hardcore kávésok kis helyre összezárva… meg én, a kezdő budapesti, tapasztalatlan pultos. Hogy ebből mégis egy kellemes délután lett, az azoknak a remek embereknek köszönhető, akik képesek voltak akár órákat is utazni a Macskakőbe a személyesen találkozásért. No meg elhozni féltett kávégépeiket, hogy aztán Rendeltetésszerűen használjuk azokat. Sokan. Egyszerűen hangzik? Akkor legközelebb próbálják meg a leghétköznapibb műveletet kisebb csoportban végezni mások vizslató tekintete előtt. Mondjuk főzzenek húslevest a mekiben, vagy készítsenek rántottát nyilvános helyen, miközben mások érdeklődve nézik minden mozdulatukat, akár fényképezik, megvitatják, mit hogyan miért tesz. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy jajj, micsoda nyűg volt.

Nem. Igazából csak arra szeretnék rámutatni, hogy szerény véleményem szerint annak a bizonyos „kávékultúrá”-nak nevezett valaminek a mélyére egy ilyen találkozón keresztül lehet beletekinteni. Nem az volt a lényeg, hogy Gergőnek érdemes-e a Macskakőbe jönnie kávézni (még jó, hogy)? vagy, hogy mit tud a „nagygép” szemben egy Europiccolával? A kávé iránti közös szenvedély, és a kíváncsiság a közös nevező. Az, hogy nem fikázunk élből, elvtelenül, ugyan úgy, ahogyan a dicséret előtt is sok száz csésze kávé folyt le a Dunán. Mert bizony több kávé végezte a mosogatóban ezen a vasárnapon, mint amennyit megittunk, pedig az sem volt kevés. Aki azt hinné, hogy elég bevásárolnia a „legjobb gépeket”, hozzá a „legjobb kávét” és máris elkészíti a „legjobb presszót”, az nagyobbat nem is tévedhet. Minden, mondom: minden csésze ízletes presszókávét alapos előkészülés, próbálgatás előz meg. Jó példa erre, hogy a pörkölő mester a saját kávéjából hatodszorra tudott ihatót húzni. Becsületére válik, hogy addig tekergette a darálót, amíg megfelelő nem lett a lefolyás. Hogy sok adagnyi őrlemény ment közben a kukába? Ja, kérem, így megy ez. Legalábbis ott, ahol szeretik is, amihez értenek.. csinálnak, amit szeretnek, mert értik, amit csinálnak. Szóval értitek: értik. Méghozzá hozzá. Értenek?

Hála és köszönet PallYotznak a kávéfinanszírozásért. Köszönjük a Kapucziner ajándékát, erről egy kis teszt is készül. Annyi bizonyos, hogy a csoki cuccok fergetegesen jók. Köszönet mindenkinek, aki eljött, remélem jó móka volt és folytatása következik.

O-Ó évi poszt, avagy ha 2016 kávé lett volna...

Koffeinben gazdag, igazán mozgalmas év volt 2016. Sok országban ittam kávét, avagy amit annak neveztek, dolgoztam Csehországban, kávémérgezésig kóstolgattam a KávéBárBazáron és nem utolsó sorban decemberben beálltam a pult mögé. Nem vagyok az az évértékelős fajta, de jó érzés, hogy van mire visszagondolni. Sok gépet vettem/adtam, POD-os és presszógépes vonalon is láttam érdekes dolgokat. Túrtam könyékig vegyszeres lében, bosszantottak beszakadt csavarok, elnyalt menetek, törött kazán és repedt burkolat. De születtek újjá csodás készülékek a kezem alatt, amiket most is elégedetten használ valahol valaki. És Ez jó.

 Jó éve volt a blognak is. Az Origo-s Reblogos címoldalak sokat dobtak a látogatottságon, és bevallom, ez az én munkakedvemet is mindig pozitívan befolyásolta. Persze írhattam volna többet is, sőt, lehettem volna szakmaiabb, precízebb fogalmazásban és helyesírásban egyaránt. Sok szöveg félkészen hever egy merevlemez elfeledett partícióján, vagy talán már el is veszett… de így sem volt mindig egyszerű szülés egy-egy bejegyzést világra hozni. Így megy ez. Annyi bizonyos, hogy akik jobban csinálják az én hobbipróbálgatásaimnál, azok előtt kalapot le, mert sok meló van minden laza cikk mögött.

Így az év utolsó napjára két dologgal tartozom, leginkább talán önmagamnak: mondani pár pozitívumot kávézókról, valamint előállni az új évi „nagy” tervvel. Sokan mondtátok, hogy túl negatív vagyok (mindentudó sznob stb.), a szövegeim alapján az jön le, hogy katasztrofálisan rossz a kávés helyzet Ungváron. Akkor 2016 utolsó bejegyzésében álljon itt csupa JÓ kritika, avagy: ide menjetek, jó lesz!

DOM 44

A Tolsztoj utca új üdvöskéje a DOM 44 kávéház, akarom mondani kávés pince. A kissé csecsás, viszont kifejezetten nagyvonalú bejárat után egyből egy méretes tükör és egy márvány lépcsősor fogad minket. Ami odalent elénk tárul, annak láttán minden kávészerető elégedetten csettintene a nyelvével: a két részre osztott beltérben két pulton két full extrás kávégép lakik E64 őrlőkkel támogatva. A házi blend-et egy Faema Emblemán készítik, míg a túloldalon egy Brasilia Excelsior karjába válogathatunk 20-30 féle SO és prémium blendekből. A házi keverék egy olaszosan markáns ízvilágú, halványan gyümölcsös jegyeket mutató arabica túlsúlyos kávé. A jó hőfokon csapolva kifejezetten testes, illatos presszót kaphatunk. Másik vonalon dupla pénzért érdemes kóstolgatni a kínálatból. Egy doppio Maragogype kijön 40 hrivnyából (450 HUF), és ennyiért már minden tekintetben a jó kávé világába váltunk jegyet. Összegezzünk: látványosan nagyvonalú felszerelés és berendezés, kellemes környezet, bő kávékínálat… keresztben az ujjaim, mert ennyi belefeccölt munka után csak felvesznek egy baristát… na ja, ez az egy, ami hiányzik – és akkor verhetetlen kávés ház lesz a Dom 44.

 Ami a Terv-et illeti

ha nem is ötéves, legalább nagy: januártól következetesen végigjárom új lakókörnyezetem kávézóit, kávés zóit, no meg persze a nevesebb budapesti kávéházakat. Nagy szerencse, hogy lakásom és munkahelyem térképészetileg szinte pontszerűen jelölhető, így e pont körül igyekszem minél nagyobb sugarú körben felmérni a kávés lehetőségeket. Persze ez önmagában még nem is lenne olyan nagy dolog, de írni is fogok a tapasztalataimról. Hetente. Vagy akár többször is.

Ennyit erre az évre. (ja igen, közben íródik egy tanulmány is, metafizika, kisebbségi irodalom meg amit akartok, szóval szurkoljatok, hogy jöjjön az ihlet). Már csak egy dolog maradt:

Mindenkinek koffeinben gazda, erőskávés, csokibonbon, mokkacukor, gyümölcssavas, méz sűrű crematengert kívánok! A presszó legyen veletek!