Élet a fórumokon, dilemmák használt és új gépek körül, tapasztalás és hit.

Kávét iszol? Otthon magad főzöd? Érdekel, hogyan működik és mitől lesz jó a presszó? El tudod dönteni, mennyi ér egy jó gép? Érdekel, mitől jó egy kávéfőző? Hiszel a dzsedikben? Fehér vagy fekete? Engem is.

Nos, már egy hónapja (huhú, egy egész hónapja...), hogy ilyen-olyan okok miatt napi szinten foglalkozom otthoni kávéfőzőkkel. Könyékig túrtam különféle gépekben és megmerítkeztem magyar, orosz, angol és ukrán nyelvű fórumokban. Úgy érzem, van mit mesélnem azoknak, akiket érdekel ez a téma.

De most nem erről fogok beszélni, hanem a háztartási kisgépek körüli mizériáról. Kezdjük ott, hogy mindig is vonzódtam a technikához. Gyönyörködtet a mechanikus alkatrészek funkcionális kidolgozása, a mérnöki munka – fém és áram – szoborszerű megtestesülése. Már az mosolyt csal az arcomra, ha kézbe foghatok egy finoman kidolgozott réz kazánt, vagy súlyos főzőfejet. Persze nagyon is emberi az, ahogyan viszonyulunk másodlagos környezetünkhöz, az alkotó és teremtő attitűdök kiegészülnek a jobbítás, fejlesztés és végső soron a gyógyítás, megóvás ösztönszerű mozzanataival.  A szerelés nem áll olyan távol a szerkesztéstől, mint ahogyan a gányolás is megfelel a félcmunkának. A kávéfőzés aranykorának bronz-alu-réz lapjai illér kávéból hidegen csöpögtetett tintával lettek kilenc báron teleírva.

Ám a hobbista kávébuzi élete nem csak kávé és móka. A vallásos hevületről, amely egyik-másik bojlerfajtát, darálási metódust, vagy főzési technikát illeti, már korábban írtam. Mindenki a lehető legjobbat szeretné a pénzéért, ez tiszta sor. Mindenki munkáját értékelni kell, ez világos. A szaktudás, a felújításba fektetett munkaórák forintosíthatóak, ez is rendben van. Minden dolog annyit ér, amennyiért el lehet adni – kereslet és kínálat általában szépen beárazza egymást, és itt az egyszerűség kedvéért ne az Észak-koreában megvalósult tökéletes gazdasági modellből, hanem a mi, kínnal vérrel megtanult, ezer kutya rágta nyugati kapitalizmus-próbálkozásunkból induljunk ki.

Mert ugye nem mindegy, hogy kik és mit és mennyirét, hogy néz ez ki, és újvagyhasznált, és egyáltalán, mi a fene kerül 20 ezerbe egy PID-en?!

De hogy a viharba jön ez ide?

Pálda: Sanyi szereti a jó kávét, és a szőr is feláll a hátán a munkahelyi automatás gép libafos löttyétől, a kotyogóját meg unja. Sanyi értelmes összeget keres havonta, de bőven nem dobálózik a pénzzel, mert nincs mivel. Sanyi szeretne egy jó kávégépet, hogy a reggelei neki is úgy induljanak, mint az Omniás pasinak a reklámban. Sanyi nem egy megátalkodott cibetmacska-troll, de azért szereti használni a google-t és utánaolvas a dolgoknak, nagy vonalakban képben van a kávéfőzők terén. Sanyi nem irtózik a használt termékektől, de illúziói sincsennek: csak olyan gép jöhet szóba, ami nem eleve ipari hulladékként kezdi nyomorúságos életét a hipermarket akciós kínálatában, hanem lehetőleg már ránézésre is bizalomgerjesztő: Sanyi nem lesz a marketingsámánok áldozata. Na most Sanyink látja, hogy az egyik legnépszerűbb márka legnépszerűbb terméke a Gaggia Classic (hát már csak még becézése is van: gumikacsa, gyalogbéka stb.!), ezért elhatározza, hogy szerez egyet. Sanyi meglepődve tapasztalja, hogy alig van eladó használt, és nem hogy olcsóbb, mint a boltban az új, de akár ugyan annyit is kérnek érte.

Emlékezzünk: Sanyi nem azzal fekszik és kel, hogy értekezéseket olvas a különféle kávécserjék extraktálásához szükséges hőfokokról, de még csak ezt a szót sem használná társaságban túl magabiztosan. DE azt azért tudja, hogy a főző egy dolog, kell a jó daráló, tamper, kísérletezés, az alapokkal mondjuk, hogy tisztában van. Viszont nem vágja kapásból, hogy az ő reggeli egy csésze presszójához miért ajánlott legalább 3 decis bojler.  Sanyi furán néz a fórumokon, pocok ő a lisztben, hal a szatyorban. Sanyi nem érti az elhangzó varázsszavak felét sem, de már bízik, hinni akar, lassan hisz is, neadjisten kérdez is.

Mert ezt másképp nem lehet. Ha valamit tanultam az eltelt egy hónap sűrű kávéfergetegében, az az, hogy sokkal „Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.” Mert ugyan mivel magyarázható, hogy egy fórumos által tuningolt tízéves használt modell jobb, akár sokkal jobb, mint a jelenlegi boltban kapható új? De hogy még a nem tuningolt, csak felújított gép is jó eséjjel – anyagminőségben,  hőstabilitásban – köröket ver a a gyári „fejlesztésre”? Horror. (Akikre gondolok, azok bőven szakemberek.)

Persze, aki erről az egészről semmit nem tud, boldog ember: besétál a boltba, megveszi a gépet, hazamegy, örül... egy ideig. Aztán jönnek a gondok. Vagyis jöhetnek. Nem hétszentség. De Sanyinak biztosan fájna, ha látná, hogy Pista a tuningolt csúnyácska Baby-vel jobb kávét tol az orra alá, mint amit ő otthon az új Classic-kal varázsol. Sanyi megutálná Pistit egy életre. Sanyi ezért elhatározza, szív még magába némi tudást a netről, elutazik a Dagobah rendszerbe némi továbbképzésre, majd vesz egy gépet, ami PID-elt, akár rézcsőtuningos. Legyél Te is olyan, mint Sanyi.

Vagy ne.

Sajnos a háztartási kisgépek piaca eléggé visszásan fejlődik: egyre csinosabb, hívogatóbb, sokszínűbb, szagúbbak a termékek kívülről, egyre böszmébb a marketing-buzogány, amivel a vállalatok igyekeznek minél nagyobb célközönséget eltalálni, és ezzel együtt egyre kevesebb pénzt költenek a tartalomra. Nem törvényszerű, de bőven van rá példa. Az olcsósítás, a piaci verseny, a tervezett elavulás, a fogysztói társadalom pörgetése ritkán eredményez olyan ipari szemmel nézve is jóféle terméket, mint pl. a Gaggiák voltak egészen a 2015-ös évig. És ez nem gyermekriogató mese, hanem tény.

És hogy mi lesz jövőre? Drágább lesz a régi, mint az új, esetleg használt kávéfőző maffia alakul? Nem tudom, de egy dolog biztos: a kávébuzi önérzetes fórumozó.

Szép és jó tuningokról ITT és ITT lehet olvasni.

Alább néhány kevéssé rendezett gondolatot közlök az otthoni karos kávéfőzők és vásárlóik belső világáról. Szubjektív és keresetlen szavaimmal sem megbántani, sem tanácsot adni nem szeretnék.

Amikor kissé jobban beleástam magamat az otthoni kávéfőzés rejtelmeibe, még nem sejtettem, milyen mélysége van a témának. Kezdetben vala a drága kávé = jó kávé csecsemői elképzelés. Sokan teljesnek nevezett életet képesek leélni anélkül, hogy akár halvány gőzük volna arról, hány fajta kávécserje létezik, vagy urambocsás hogyan néz ki maga a növény. Ezeket az embereket valószínűleg sosem zaklatta fel a kávéfőző bojlerének anyaghasználata, nem kaptak idegrohamot, ha a szemük láttára citromsavaztak alubojleres Gaggiákat. Az ilyen emberek azt hiszik, a kávé olyan, mint az uborka, vagy a karalábé, egyik mindegy, mint a másik. Ezeknek az embereknek sosem tűnik fel, hogy minden második kávéfőzőben ugyan az a technika (némi túlzással persze) variálódik, nagy eséllyel egyazon gyártó alkatrészeit árulják kisebb módosításokkal különféle csomagolással mindenféle brand alatt. Az ilyen ember, aki már túllépett a kotyogón, ránéz a készülékre a boltban, az ára mellett esetleg megszemléli a gyári adatokat – nyomás, teljesítmény (hahh), méretek – majd vásárol: mint az állatok. A sznob barista szaküzletben, a proli a hipermarketben. Mit tudnak ezek a szegények arról, mit jelent őrlemény minőség, helyes tamperelés, optimális nyomás, kávéfajtának/keveréknek megfelelő csapolási hőmérséklet. De tegyük fel, elvetemültebb kávé kedvelővel van dolgunk, aki már utána is nézett ezeknek. Nem sajnálta a pénzt egy valamire való új főzőre és főleg nem sajnálta a pénzt egy valamire való darálóra. Emberünk még egy tampert is beszerzett a patikamérleg mellé, ezzel teljesen felkészülve egy jó kávé lefőzésére... de ekkor valaki felteszi a kérdést: nem félsz, hogy az acél bojler hőingadozásai miatt keserű lesz az arabica? Belső fűtőszálas, vagy külső? Krómozott bronz a szűrőtartód? Te biztosan meg akarod inni a sok lepattogzott krómot? Vagy ami már megahorror, és távozztőlemsátán: termoblokkos gépet vettél??? A balga. Gyaúr. Hitetlen. Mit tud az ilyen a Réz Kazánok híveiről és örök harcukról az alubojleres használt PID-es Gaggia Classic-osokkal (megint túlzok)? Egyik másik fórumra tévedve az egyszeri kávézónak az az érzése támadhat, hogy végleg sötétségbe borulna a világ, ha a crema vastagsága nem adja ki... és ebben bizony van is valami.

Mert itt kezdődik a lényeg, itt válik el az ocsu a búzától, a kávéiszogató a kávét homofób módon lájkolótól. Nyilván nem véletlen, hogy magyarországon nagy rajongó tábora lett a használt klasszikus Gaggia gépeknek. Ezen belül is a háromjáratú szeleppel, OPV-vel (túlnyomás szelep) ellátott modelleknek. Ezekben a készülékekben „még volt anyag”. (más készülékekben is „van anyag”, de a Gaggiások fanatikus tábora pont jó a példához). Érdekes, hogy maga a cég is kínál és kínált egyszerre több féle modellt ugyan azzal a kazánnal, csak ahogy haladunk a paletán az olcsóbbak felé, eltűnnek az állítható szelepek (OPV, szolenoid), kicsivel gyengébbé válik a pumpa (17,5 vs. 15 bar). A gépezet borításán kívül a kifolyó csőrét is műanyagra cserélik –gondolom egy ilyen marhasággal is milliókat lehet spórolni. Hogy mindezektől rosszabb lesz-e a lefőzött kávé? Természetesen... hiszen aki olcsóbb főzőt vesz, az nyilván a kávén is spórolni fog. De mi van akkor, ha egy termék olyan jól sikerült, hogy a használt piac évtizedek után is bőségesen dobálja fel a kifogástalan állapotú, ám az újnak felébe, harmadába kerülő csúcsmodelleket? Mit tegyen a kávézás iránt elhivatott laikus? Vegyen egy jó nevű új főzőt egy havi átlagkereset kétszereséért, vagy annak a harmadáért egy szépen felújított, PID-el ellátott használtba fektessen? Hisz ezek az újak már a tervezett elavulás profitlelkű isteneinek könnyűfém poklában fogantak – évszázados technika csillivilli ruhába bújtatva. (Megnézték-e valaha a boltban a sok jóáras főző szűrőfelfogatását? A kívülről szépen fénylő fémruha alól kikandikál a bakelit bajonett, maga a horror. Ilyet még a legolcsóbb régebbi Gaggiákon sem nagyon látni.) Persze, egyfelől pénzkérdés a dolog. Aki nem teheti meg, nyilván nem is igen fog kardot rántani az elérhetetlen, sokszázezres gépek mellett, még ha vágyik is rá. (elgondolkodtak már azon, miért iszunk pezsgőt szilveszterkor, amúgy pedig nem különösebben? A pukkanás miatt? Vagy mert pálinkával csak a parasztok koccintanak? Tudna a tescos pezsgő jobban ízleni, ha Dom Perignon-lenne a cimkéjén?)

Mivel ez nem egy tudományos értekezés, és amúgy sem fogok semmi különösebb konklúziót levonni, most és itt vallom be: nemrég megPIDdeltem a Gaggiámat. A biztonságra persze ügyeltem, és igen óvatosan, alaposan megfontolva tettem mindezt. Azt kell mondanom, nem bántam meg. Pedig ebben még csak egy vacak OPV sincs, mégis jobb kávét főztem vele elsőre, mint nélküle. Persze szívtam rendesen, mert ugye irodalmtudományi tanulmányaim közben nem ragadt rám túl sok elektronikai tudás, de a végén csak összekötöttem azt a hat drótot helyesen. Az is sokat segít, hogy manapság a neten percek alatt beszerezhető bármi. De tényleg: bármi. Hőérzékelő K-elem, termopaszta, vagy műkutyagumi, tökmindegy. (Ebből a szempontból nem sajnálom, hogy nem csak karikával, fakockával és sárral játszottam gyerekkoromban, hanem beleszülettem ebbe a csodálatos informatikai világrobbanásba, még ha vágyik is a szívem az 1900-as évekbe.) És ami nincs a neten, az van itt a pjánéj bazáron, tíz lépésre mellettem. Az is csodálatos, hogy egy olaszországi gép, ami hozzám Dnyepropetrovszkból került Ungvárra, kapott egy PID-et Guangdongból, hogy így tovább vándoroljon Magyarországi új tulajához. Jó dolog ez, ha az ember szereti a kávét, szeret bütykölni, és még örömet is szerez ezzel, remélhetőleg nem csak magának.

Sok oka lehet annak, hogy valaki iszik egy kávét. Avagy kávézik. Bekávézik. BÉKÁvézik, vagy megkávézik. Tapasztalataim alapján legalább annyira iszunk kávét a koffeinbevitel okán, mint szerelemből. Ha már itt tartunk: kávét szeretni nem is olyan egyértelmű dolog. A viccben szereplő fanatikus ugye felhördül a fekete nedü bármiféle módosításán, mondván: „cukrot akarsz enni, vagy kávét inni?”. Pedig a kávézás legalább annyira szertartás, mint dopping. Mint minden mást, amit valamilyen szinten kedvtelésből végzünk, a kávézást is millió módon, helyen tehetjük a legkülönfélébb eszközök, kiegészítők segítégével.

A kotyogós s-budget löttytől feketén egészen a milliós kávégéppel „naked” csapolt kopi luwakig. Jómagam a kávébuzériában még csupán kezdőnek számítok évi 3-4 megvásárolt kávéfőzővel és a viszonylag moderált áron vett kávékkal. A bolondéria elburjánzásának egyik igazi gátja a pénz, annak is az anyagi része. De ha már nem áll otthon legalább egy kétkaros LaSanmarco, azért a kávézók kínálatát igyekszem a lehető legalaposabban kihasználni, értsd: a világvégi utolsó pincelebuj főzetét is megkóstolom.

pjanejkv.jpgHogy, hogy nem, a házunk mellett lévő piacgazdasági alapvetés poszt-pre-és most apokaliptikus megtestesüléseként aposztrofálható utcai piac (pjánéj bázár) ötven méteres vonzáskörében két valóban elsőrangú kávé fogyasztására alkalmas helyiség is található másik 4 elfogadható és további 5 csapnivaló társaságában, utolsó sorban pedig 3-4 ad hoc, emberi fogyasztásra alkalmatlan, termosszal operáló kávémérés mellett. Mondom, ötven méteren belül. A képzeletbeli grafikonon ábrázolva úgy fest a dolog, hogy a hierarchia legalján lévő termoszos zacclétől a jellemzően Saeco automatával támadó tisztán robusta kávékon át a százéves Faema-n matató szakállas néniig terjed a sor. A hierarchia legtetején ezzel egyetemben egy La Cimbali trónol egy egészen kellemes keverékkel és tisztességes darálóval egyetemben. A két említésre méltó hely a piac két végén helyezkedik el, első pillantásra érdemeiken alulian mocskos kis helyiségekben. (Található a piac közepén is egy bódéban elhelyezett modernebb La SanMarco, de ott valahogy nem tudják kihasználni a gép adta lehetőségeket. A használt kávé sem igazán jó, tamperelés csak mutatóban történik, a géppel is szerintem két éve csak bekapcsolás szinten ismerkedtek meg...). Mi sem mutatja jobban igény és lehetőség elszalasztott találkozását, hogy a két kávézóból az egyikben a pult alatt rejtező vodkakészletben több kárt tesznek a betérők, mint kávéivás útján az Etióp arabica ültetvényekben. Node ami mindenképp figyelemre méltó, hogy ezen a két helyen a lefőzött kávé általános minősége bőven átlag feletti (hogy mit is tekintek „átlagos” kávénak, azt talán egy későbbi írásban körüljárom, mert magam sem tudom). Külön kérésre a fogalmam sincs milyen beidegződésből jó hosszúra főzött presszót valóban presszóra főzik. pjanejkv2.jpgSőt! Tisztességesen előmelegített csészét is kérhetünk, bár a csészealj és kanál iránti érdeklődést már bizonyos sznobériára való hallgatólagos utalással terhes rosszalló tekintettel utasítják el. Amúgy meg hol van az kőbe vésve, hogy a parkoló krumplis kamionok mellett az út szélén nem teljesen kielégítő egy fa pálcikával kavargatni a kerámiában a kávénkat? Meg ugye, ha már voltunk olyan barbárok, hogy mindenféle édesítőkkel szentségtelenítettük meg a feketénket, hát fogjuk be a szánkat, és örüljünk, hogy két főzés között kitörölgetik a kosarat egy meszelő ecsettel. Amúgy a két kiemelt helyen valóban finom kávét kapunk, megfelelő cremával, folyamatosan utánállított ipari darálóval és a tamperrel nem csak fogalmatlanul nyomkodó beosztottakkal. Apropó beosztott: sajnálatos módon igen gyakran cserélődnek, s a japános hozzáállást, miszerint napról-napra tökéletesítsük a tudásunkat, nem feltétlenül érzik sajátjuknak.

Pjánéj bázár – kv a la po násomuDe miket is beszélek, hiszen ez a pjánéj bázár.

Avagy: mitől habos a kávé, hölgyem?

Milyen bor késztet írásra egy irodalmárt, nos, ez egy másik, hosszabb írás tárgya lehetne. Előljáróban talán annyit, hogy: igen, szeretem a kávét, leginkább a rövidet, inni is, főzni is, és a történeteket is, írni is, a kávézókat is – azokat nagyon – a kávéfőzőket, a különféle kávés kütyüket, és úgy általában a k és a v betűket.

Valamiért úgy kellett történnie, hogy ígéretet tettem, leginkább magamnak, ha meggyógyul a laptopom, megírom első kávés szövegemet, s azt valamilyen online felületen nyilvánosságra is hozom. Hogy miért pont egy rusti kávézó lett az első, amiről szólni fogok, arra a válasz egy biciklitúra, aminek apropóján alkalmam volt néhány ausztriai kávéházat meglátogatni. (Amúgy szívesen dicsekszem azzal, hogy Ungvártól Budapestig – Nyitraikerülővel –  nincs olyan vonatmegálló, melynek kávézóit ne ismerném, ne próbáltam volna, s ez még csak annak a bizonyos jéghegynek a csúcsa).

Magáról a kávéfőzésről és a kávéházakról megannyi írás van szanaszét a neten, s mivel én se barista, se kávézói alkalmazott nem vagyok, gyakorta hagyatkozom majd utalásokra, teszek majd felületes, direkt-, vagy véletlenül dilettáns megjegyzéseket, ezzel is szigorú szubjektivitásra ítéltetve szövegeimet. Ha lessz több írás is, magyarázok majd még eleget, node lássuk is, hogy fog kinézni ez a gyakorlatban:

RUST

Hogy mégse legyen egyszerű, kezdem egyből két fertődi kávéval. Az elsőt a Gránátos étteremben ittam délelőtt, amolyan reggeli kávé gyanánt. Maga az étterem az Eszterházy kastéllyal szembeni Gránátos házban található, így joggal várhattuk, hogy minőségi kiszolgállást és ételt-italt kapunk majd alaposan túlszámlázva (egyszer élünk!). A megkapó környezet mellé fantasztikusan drága, ámde minősíthetetlen reggelit kaptunk, így erre több szót nem is pazarolnék. A kávé is hasonlóan elrontott volt, mint az ízetlen bolognai, vagy a szivacsos uborka. Hitetlenkedve konstatálom, hogy még napokkal később is felemlegetjük ezt a „pazar” éttermet. Mivel a kávé a világon semmilyen pozitívumot nem tudott felmutatni, a kávéfőző megtekintésével már nem is fáradtam – ilyen löttyöt kipréselni egy karos főzőből amúgy is szégyen és gyalázat. 

A második kávémat már magában a kastélyban ittam. „Ki ne inna egy finom habos kávét és enne egy szelet Eszterházy-tortát ilyen előkelő, barokk környezetben?” – hírdeti magát a helyiség, és nem is túlzás a reklám, kivéve egy dolgot: mitől jó a habos kávé? És egyáltalán mi is az pontosan? (ennél a pontnál már előre vetítődik a rusti élmény...). Valami barokk nyalánkság, amivel a főurak kényeztették a hölgyeket a rózsakertben? És mitől habos? A kávé maga, vagy tejhab, esetleg tejszín? Ok, ok, igyekszem nem rávetíteni minden előítéletemet az első szembejövő mondatra, csupán arra fel a „múfelháborodásom”, hogy lássa az olvasó, milyen komolyan veszem a dolgot. Node a hab, erre mindjárt visszatérek. A barokk környezet nem túlzás. A torta is isteni. Ár tekintetében hozza az átlagot: nem érzem lehúzásnak a torta-presszó kombóért kifizetett ezerszáz forintot. (itt említeném meg, hogy bizonyos Geronimo Stilton Egy habos kávé és nagy hűhó! címmel könyvet volt képes írni...). Haboskávét nem, ellenben egy egészen kellemes presszót sikerült itt innom. Hála a vidám szőke pincérlánynak – akit innen is üdvözlök – kérdésére még ki is fejthettem tetszésemet. Az ilyesmit mindig is szerettem. (A másik pincérlány csak félig illett a barokk idillbe, mivel balfelől koponyáig volt felnyírva a haja(feje?)) A kávé lágy pörkölésű, friss arabica nyomait mutatta, kifejezetten friss, citrusos felhangal. Ha azt mondják, ott helyben pörkölik, kis noszogatásra talán el is hinném. Sajnos a kávéfőzőt nem láthattam, lévén egy másik, konyhaként funkcionáló helyiségben van. Nem is értem, egy ilyen helyen miért nem tolnak az arcomba egy túlcicomázott régi(régies) Astoriát, Faemát, vagy La San Marcot, La Marzoccot. Crema szinte nem volt, de ezt betudtam az arabicának. Következtetés: ha jót akar, vigyen magával szendvicset és a kastélyban kávézzon.

Fertődről pár óra alatt eljuthatunk a megkapóan hangulatos Rustba – ha úgy tetszik, akár biciklivel is. Nekünk úgy tetszett. Útunkat most nem részletezném, azoknak, akik érdeklődnek a biciklis túrák iránt, röviden azt tudom mondani – jó volt. Rustba érve két dolog tűnt fel (na jó, több, de ide kettő tartozik): mivel ez egy borvidék, így aztán egymást érték a borkészítő cehek, borozók, és úgy általában a bort kínáló helyek. Valamint igen sok a kávézó. Kis hangulatos házakban, középkori épületekben berendezett extravagáns helyektől az autentikus polgári lakásig válogathatunk az elsőre zavarbaejtő kínálatból. Egy kört mentünk biciklivel, majd kettőt gyalog, mire megállapodtunk a már elsőre kinézett kávézónál. Valószínűleg azért is egy átalakított kis emeletes magánházba térünk be, mivel  a fejemben ausztria és a kávéház szavak azonos cimke alatt vannak. (nb.: így furakszanak be a gondolatok a hétköznapjainkba.) Kissé bágyadtak voltunk már a tekeréstől, és éhesek is, így jómagam türelmetlenül vártam egy jó presszóra (szentségtörés, de csak megkóstolni szeretem a kávét, utána gyakran fellögybölöm kávétejszínnel és még cukorral is rontom).

Így ér el a történet a rusti kleine feketéhez, aki emiatt olvasná az írást, az itt kezdje.

A helyiséget láthatóan egyedül vivő hölgy tíz lépcsőfok leküzdésével jutatta elénk a rendelt kávét és capuccinokat. Kisebb meglepetésemre (avagy tudatlan tapasztalatlanság) a kávéhoz a 3dl vízen kívül kis pohárban sűrített tejet hoztak a tetején karamellizált cukorral. Ha mond valakinek valamit a ’(Z)guscsonka’ kifejezés, nos, ez nem az volt... vagyis igen. Valahogy úgy, mint a viccben: „István bácsi, tudja,mi az a zsiráf? Nem. Hát látott már lovat? Igen. Na ez pont olyan, csak más.” Nagyobb meglepetésemre:  ez a kávé habos volt!

Nosza, egy kis fogalommagyarázat: kell az a hab a kávéra, ebben szinte minden kávészerető egyetért – és itt most nem a tejhabra gondolok, az egy egészen másik tészta. Neve is van: crema. Sűrű, krémszerű koronája a kávénak, ami kissé megtartja a ráhintett cukrot, hogy azután lassan, megfontoltan nyelje el, mint terminátort az olvadt fém... és még hasonló alapvető fontosságú tulajdonságai vannak a kávézásnak nevezett szertartásban.

Ehhez képest ebben a kellemesen dohos, nagymamaszagú házban (mások szerint: büdös) a kávé tetején fél centis laza, nagybuborékos hab díszelgett – gyerekkori emlékeimből, amikor még csak kávéba mártott kockacukor volt a világ, elődereng túlfűtött fejű kávégépek és a kávécsapolással és piacgazdasággal éppen csak ismerkedő pultos kisasszony szerelemgyermekeként gőzölögve bugyogó kávélé, akkoriban még azt hittem, ilyennek kell lennie. De én éppen nem ilyen lovat akartam. Azaz nagyszerű dolog a nosztalgia, kivéve, ha az ember nem szereti habosan a kávét. A hab-cremának megfelelően a kávé is kissé el lett égetve, viszont a mellékelt fehérítővel egész jól agyon lehetett csapni az ízét. Hogy akkor tulajdonképpen mit is ittam Rustban? Fehér kávét, avagy krémesrémest, vagy tejeshabost? Presszót biztosan nem. Talán legközelebb.