Budapesti kávés körképem első rövid szelete. Fogadjátok pozitívan!

Akkor nézzük, hol kávézzunk Budán… azaz az első kerületben… nno, hát legalábbis kezdjünk neki körülnézni.

Egy ungvári számára egészen megdöbbentő, hogy akár száz métert is gyalogolhat az otthonától, míg egy kávézót talál a Krisztinavárosban. Csak most tudatosult bennem, mennyire hozzászoktam már ahhoz a kávézótúltengéshez, ami odahaza elhatalmasodott. Ennek okairól régebben már írtam, most csak annyit, hogy a fővárost nyilván más szemmel kell néznem kávés szempontból.

Nem minden hátsó szándék nélkül, de őszinte érdeklődéssel legelőször két Macskakő közeli kávés helyet mutatnék be, plusz egy harmadikat, ahol, bár iszonyat pocsék löttyöket csinálnak, mégis igen gyakran látogatom… plusz egy negyediket, amit AZONNAL magamévá tennék, ha tehetném (vagy bármiképp lehetne).

Hattyúház Kávézó (Hattyú Caffee)

Az egyik legszebb "Makovecz épület", amivel találkoztam, a budai Hattyúház, amit Nagy Ervin tervezett . Az igazán izgalmas, organikus formavilágú épület a városrész egyik jellegzetessége (a macskától száz méterre). A csodás kőoszlopok tövében találjuk a Hattyú Kávézót, szendvicsezőt. A kávéjuk korrekt olasz eszpresszó, igazi reggeli koffeinbomba. A babtartályban lévő kávészemek ránézésre kissé olajosan csillognak, ami önmagában még nem jelent feltétlen semmit, de túljutva az ujjnyi vastag sűrű, kissé talán kesernyés cremán máris érződik némi túlpörköltség, égetett kesernyés tónus. Nem mondanám rossznak, inkább karakteresnek, ugyanakkor egytónusú, kissé üres a feketéjük. Aki szereti a robusztás keverékeket sötétre pörkölve, azoknak kitűnő reggeli ébresztő lehet 350 forintért.

Zing (a Mos...zéll Kálmán téren)

A Moszkva téri Zing-be nem csak jobbfajta burgereket kaphatunk, hanem egy speciális Casino Mokkát is. Meg még másik kazmókat is. A Zing számára készített … full city pörkölésű blendhez decens géppark is jár: La Marzocco karjába kerül az őrlemény, szigorúan mindig dupla: egy a baristának, egy a vevőnek, dicséretes. A sok „hűhó” – drága gépek, spéci kávé, pontos beállítások – ez esetben nem semmiért történik, mert a kávé valóban nem semmi. Rendes testes, kifejezetten élénk, friss savakkal játszó gyümölcsös kávét kapunk, a presszó szabványnál kissé rövidebbre főzve (saccra 20g alatt). Nagyon rendben van ez az új hullámon érkező, de egyértelműen a klasszikus jegyeket újragondoló kávé. Mindenkinek tudom ajánlani, aki szereti a kissé világosabb pörkölést és a vér sűrű rövid italt. Koffeintartalmát alacsonynak gondolnám, én délutáni kávénak is ajánlom. Egy pici negatívumot tudok mondani: a lecsengése számomra okozott egy halvány kesernyés szájízt, amit nem igazán tudtam mire vélni, az is lehet, hogy egyedi eset (közben már másik blend van az örlőben).

Záhonyi MÁV büfé

Nem mindig ott isszuk a legtöbb kávét, ahol a legjobb, vagy leginkább ízlik. Hisz nem csak élvezetből kávézunk (másoknál ez a mondat valószínűbben így hangozna: nem csak muszájból kávézunk, néha élvezetből is). Hogyan is hagyhatnám ki utazásaim első számú magyarországi kávéállomását, a záhonyi MÁV büfét. Nno persze, itt nincs karos presszógép, Mahlkönig örlő meg ilyen buziságok. Egy Saeco family automata eszi meg az akciós kávébabokat, és próbál magából valami kávészerűt kiadni. Sajnos kár is erőlködnie, mert mindenfajta szépítéssel együtt is inkább zacclé jön ki a csőrén, mintsem kávé. Az elkészült ital híg, világos, de legalább koffeinben gazdag és jó forró. Ettől még nem írnám le magát a gépet, nyilván sem a célközönség, sem az eladók nem igényelnek ennél jobbat. Számomra így kerek a határátlépés, a teljesség felé pedig még egy fél deci Gergőkedvence Várdakeserű vihet minket. Ne hagyjátok ki!

A „kis” Saeco masinát amúgy nagyon szeretem. A robosztus felépítésű gép rendívül strapabíró, fényévekkel tovább fog szolgálni a tizenévvel fiatalabb átdesignolt társainál. Anno mi is egy ilyennel kezdtünk kávét árulni, még gyrosos koromban. Jó beállításokkal, új késekkel egészen vállalható eredményre képes, az akkori felhozatalban pedig szinte extrémnek számítottunk az alig robusztás blendünkkel (!). Jól emlékszem a csodálkozásra, amikor kiadtuk a saccra 35 ml sűrű cremát az átlátszó műanyag pohárban. A vevők egy része egyszerűen azt hitte, sajnáljuk az italt, spórolunk a kávéval, ezért nem kaptak többet. Más részük kérte, hogy csapoljam több ideig, mert a gyenge kávét szereti, a sűrű rövid neki túl erős… Ennek már tíz éve. Azóta sok dolog történt kávés fronton, de ezek a Saeco-k máig harcban állnak a sarki kocsmák, állomások és abc-k pultjain.

Csészényi kávézó és pörkölő

Most van bajban a szövegíró, mert feelenget kellene átadnia, ráadásul alaposan. Ahogy beléptem a kávézóba olyan volt, mint mikor Han Solo újra az ezeréves sólyom fedélzetére tévedt: hazaértem. A hely atmoszférája beránt és fogva tart. A dupla belmagasságú helyiségbe lépve a magyarországi kávétörténelembe csöppenünk. Kicsit olyan érzés, mintha múzeumba lépnénk: régi képek, újságcikkek a falakon, csodás kézidaráló installáció, rusztikus bútorok, csak úgy árad a múltszázad eleji hangulat. Nekem valamiért ez jelenti A kávéházi légkört. Ilyesmit nem lehet egyik napról a másikra kivitelezni. Árad a nyugalom és az ízirájder a falakból, ez egy igazi nyugalom sziget. Lájk. A kávé? Az is jó. Nem mondanám kiemelkedőnek a saját pörkölésű blendet, de duplának egészen élvezetes volt. Én kifejezetten éreztem a csészében némi szalma illatot, ami igen friss pörkölést jelezhet. Nem fűszeres, sokkal inkább növényi illatok domináltak, de szerencsére az ízjegyekben ez már nem mutatkozott. Aszalt gyümölcsös savasság vegyült édeskés 

Ez lett volna az évi első, pozitív hangvételő kávés körkép-szeletem. Fogyasszátok!

Úgy alakult, hogy a Macskakő kávés randijára ajándékba érkezett három csomag Kapucziner kávét kóstolhattam meg. Bevallom, számomra ez volt az első találkozás a győri kávémanufaktúra termékeivel, ezért külön hálás vagyok a lehetőségért. Ha már kóstolgattam, akkor írtam is egy rövid tesztet, ezt olvashatjátok alant, a Kapucziner saját weboldalán szereplő leírással összevetve. A honlapra csak a saját véleményem leírása után navigáltam, ezzel is érdekesebbé téve a dolgot.

A Kapucziner Kézműves Kávépörkölő 1993-óta a győri Sarló köz 9. szám alatti üzletben, napi rendszerességgel pörköli a világ minden tájáról érkező kávékülönlegességeket. 12kg-os Probat kávépörkölő berendezésünk a kezdetek óta a lehető legjobb minőségű pörkölt kávét készíti, immár 23 éves tapasztalatunk segítéségével. Az évek során a berendezés érzékelőkkel és számítógépes pörkölésellenőrzéssel egészült ki, hogy még pontosabb munkát végezhessünk. Igyekszünk lépést tartani a kávépörkölés világtrendjeivel, a minőség iránti elkötelezettségünk azonban 23 éve változatlan.  

Kapucziner Zambia Buni

A kávészemek nagyok, egészek, nem töredezettek, a pörkölés szemre konzisztens, közepesen sötét. Nem túl tartós, nem textúrázódó, de szép, sűrű cremával folyik le. Erőteljes, markáns savasság jellemzi, semmi savanyúság, sokkal inkább aszalt gyümölcsösség, cseresznye, meggy ízjegyek mutatkoznak enyhe füstösséggel, melyeket egy kevés cukor még inkább előtérbe hoz. Kissé egydimenziós kávé, amely ugyanakkor telt, testes, erőteljes presszó.

"A szüreti időszak a száraz évszakra esik, így a világon egyedülálló módon hosszú ideig a cserjén hagyják az érett kávécseresznyéket. Az alacsony páratartalomnak köszönhetően a szemek nem penészesednek meg és amikor bíborvörössé válnak, akkor szüretelik őket. Hasonlóan a szőlőhöz ezek igazából a kávé aszúszemei. A belőle készített kávé alapvetően édes, trópusi gyümölcsös, mangóra hasonlító ízjegyekkel."

Nos, ez a mangós dolog nekem sehogyan sem jutott eszembe, de ez azért lehet, mivel mangót nem nagyon fogyasztok. Amúgy simán benne van.

Brazil Mundo Nouvo

Egész kávészemek, sötétebb pörkölés, a kávészemek közepe is sötét színű (a csomagon feltüntetett közepeshez képest). A felbontott csomag kifejezetten finom őrlőbeállítást igényelt. A kávé szép csíkokban folyt le, a crema enyhén textúrázódott, nem túl tartós, de szép sűrű. 9gr kávéból 25ml-nyi kellően testes olasz jellegű presszót sikerült csapolni. Markáns mokkás, kakaós ízvilág jellemzi, az újhullámos gyümölcsös savasság helyett. Rövidre főzve a brazil kávékra jellemző klasszikus olasz feketét kapunk. Nagyon kevés cukortól is vér sűrűvé válik, folyékony koffeinbomba.   

"A Brazil Mundo Novo kivétles testességgel, kiegyensúlyzott savassággal és kitűnő természetes édességgel rendelkezik. Bátran ajánljuk az édes ízek kedvelőinek."

Ez is kb. egybevág az én megállapításaimmal.

Kolumbia Cup of Exellence

Ettől a COE-től igazán sokat vártam, éééés….. egész egyszerűen Brutális. Cremája nálam nem sikeredett látványosra, de ez keveset számít. Letaglózóan intenzív, szinte bántóan savas. Lüktető ízbomba, amiben egy pillanatig sem kell keresgélni az ízjegyeket: áfonya és málna váltakozik vibráló savakkal a nyelvünkön. Talán a legkomplexebb kávé, amivel eddig találkoztam. Lenyűgöző. Ajánlani olyanoknak merném, akik már tudják, mire is számíthatnak a leírás alapján, ehhez a kávéhoz hangulat kell. Kevés cukor is elrontja.

Ezt a konkrét kávét már nem találom a honlapon, ezért végignéztem a kolumbiai felhozatalt. A Kolumbiai szüreti gyümölcskávé-nál ezt olvasgatjuk: „Ez a kávé igazi gyümölcsbomba, édes narancs ízzel.” Ez igaz erre is, csak én még tekertem rajta egyet. Tényleg jó kávé.

 Az egyik legrosszabb lefolyást sikerült megörökítenem:

Összességében elmondhatom, hogy a honlap tájékoztatása nagyon rendben van. Még az én pallérozatlan nyelvem és kezdetleges kávékészítési tudásom is nagyon közel vitt a leírtakhoz, így szerintem bátran hagyatkozhatunk rá. Magam részéről a leírásokban kicsivel több mondatot szánnék az ízjegyek leírásának, hisz van miről írni. Negatívumként egy dolog jut eszembe, ami nekem nem tetszik, ez pedig a csomagolás. Ez a fajta felcsavarós, drótszalagos lezárás, bár szép megoldás, talán kevésbé hatékony aromamegőrzés terén, mint a hermetikus villámzár. Persze lehet, hogy az kevésbé illene a designhoz, de hát ugye a cél, meg az eszköz. Ettől eltekintve a saját tesztem alapján merem ajánlani a Kapucziner kávéit, remélem, még sok jót kóstolhatok tőlük.

avagy sok jó kávégép kis helyen is elfér.

Nagyon rövid összefoglaló.

Mire is jók az ilyen találkozók? Arra mindenképp, hogy a hétköznapi valójukból kissé kiemeljék a történéseket, tárgyakat, embereket. Hisz hol fordulhatna még elő, hogy a kávépörkölő Pall Yotz a saját kávéját darálja, csapolja, vagy mikor látható egy négyzetméteren két La Pavoni Europiccola, egy Olympia Cremina egy ROK, egy Caravel, Quamar, HG1 és Lido őrlő egyszerre? Mindez úgy, hogy nem csak nézegetjük őket, hanem minden készülékkel készülnek is a kávék. De még milyen kávék! Hmmm… milyenek is? Erről mindjárt, előbb még pár szó a hétköznapi valóról és az emberekről, azon belül is a fórumlakókról. Egy dolog, hogy a hobbisták szeretnek virtuálisan összegyűlni, tapasztalatokat cserélni, beszélgetni, akár vérre menő vitákat folytatni halandó számára teljesen irrelevánsnak tűnő dolgokról (alubojler? hmm? és a PID mennyibe is kerül?). Online. A személyes találkozás viszont más kávéház (hehh).

A koffeinrandira alapvetően fórumosok jelentkeztek be, ami azzal együtt, hogy nem tudtam, mire is számítsak egy első rendezvényen, generált némi plusz félelmet. Hardcore kávésok kis helyre összezárva… meg én, a kezdő budapesti, tapasztalatlan pultos. Hogy ebből mégis egy kellemes délután lett, az azoknak a remek embereknek köszönhető, akik képesek voltak akár órákat is utazni a Macskakőbe a személyesen találkozásért. No meg elhozni féltett kávégépeiket, hogy aztán Rendeltetésszerűen használjuk azokat. Sokan. Egyszerűen hangzik? Akkor legközelebb próbálják meg a leghétköznapibb műveletet kisebb csoportban végezni mások vizslató tekintete előtt. Mondjuk főzzenek húslevest a mekiben, vagy készítsenek rántottát nyilvános helyen, miközben mások érdeklődve nézik minden mozdulatukat, akár fényképezik, megvitatják, mit hogyan miért tesz. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy jajj, micsoda nyűg volt.

Nem. Igazából csak arra szeretnék rámutatni, hogy szerény véleményem szerint annak a bizonyos „kávékultúrá”-nak nevezett valaminek a mélyére egy ilyen találkozón keresztül lehet beletekinteni. Nem az volt a lényeg, hogy Gergőnek érdemes-e a Macskakőbe jönnie kávézni (még jó, hogy)? vagy, hogy mit tud a „nagygép” szemben egy Europiccolával? A kávé iránti közös szenvedély, és a kíváncsiság a közös nevező. Az, hogy nem fikázunk élből, elvtelenül, ugyan úgy, ahogyan a dicséret előtt is sok száz csésze kávé folyt le a Dunán. Mert bizony több kávé végezte a mosogatóban ezen a vasárnapon, mint amennyit megittunk, pedig az sem volt kevés. Aki azt hinné, hogy elég bevásárolnia a „legjobb gépeket”, hozzá a „legjobb kávét” és máris elkészíti a „legjobb presszót”, az nagyobbat nem is tévedhet. Minden, mondom: minden csésze ízletes presszókávét alapos előkészülés, próbálgatás előz meg. Jó példa erre, hogy a pörkölő mester a saját kávéjából hatodszorra tudott ihatót húzni. Becsületére válik, hogy addig tekergette a darálót, amíg megfelelő nem lett a lefolyás. Hogy sok adagnyi őrlemény ment közben a kukába? Ja, kérem, így megy ez. Legalábbis ott, ahol szeretik is, amihez értenek.. csinálnak, amit szeretnek, mert értik, amit csinálnak. Szóval értitek: értik. Méghozzá hozzá. Értenek?

Hála és köszönet PallYotznak a kávéfinanszírozásért. Köszönjük a Kapucziner ajándékát, erről egy kis teszt is készül. Annyi bizonyos, hogy a csoki cuccok fergetegesen jók. Köszönet mindenkinek, aki eljött, remélem jó móka volt és folytatása következik.

O-Ó évi poszt, avagy ha 2016 kávé lett volna...

Koffeinben gazdag, igazán mozgalmas év volt 2016. Sok országban ittam kávét, avagy amit annak neveztek, dolgoztam Csehországban, kávémérgezésig kóstolgattam a KávéBárBazáron és nem utolsó sorban decemberben beálltam a pult mögé. Nem vagyok az az évértékelős fajta, de jó érzés, hogy van mire visszagondolni. Sok gépet vettem/adtam, POD-os és presszógépes vonalon is láttam érdekes dolgokat. Túrtam könyékig vegyszeres lében, bosszantottak beszakadt csavarok, elnyalt menetek, törött kazán és repedt burkolat. De születtek újjá csodás készülékek a kezem alatt, amiket most is elégedetten használ valahol valaki. És Ez jó.

 Jó éve volt a blognak is. Az Origo-s Reblogos címoldalak sokat dobtak a látogatottságon, és bevallom, ez az én munkakedvemet is mindig pozitívan befolyásolta. Persze írhattam volna többet is, sőt, lehettem volna szakmaiabb, precízebb fogalmazásban és helyesírásban egyaránt. Sok szöveg félkészen hever egy merevlemez elfeledett partícióján, vagy talán már el is veszett… de így sem volt mindig egyszerű szülés egy-egy bejegyzést világra hozni. Így megy ez. Annyi bizonyos, hogy akik jobban csinálják az én hobbipróbálgatásaimnál, azok előtt kalapot le, mert sok meló van minden laza cikk mögött.

Így az év utolsó napjára két dologgal tartozom, leginkább talán önmagamnak: mondani pár pozitívumot kávézókról, valamint előállni az új évi „nagy” tervvel. Sokan mondtátok, hogy túl negatív vagyok (mindentudó sznob stb.), a szövegeim alapján az jön le, hogy katasztrofálisan rossz a kávés helyzet Ungváron. Akkor 2016 utolsó bejegyzésében álljon itt csupa JÓ kritika, avagy: ide menjetek, jó lesz!

DOM 44

A Tolsztoj utca új üdvöskéje a DOM 44 kávéház, akarom mondani kávés pince. A kissé csecsás, viszont kifejezetten nagyvonalú bejárat után egyből egy méretes tükör és egy márvány lépcsősor fogad minket. Ami odalent elénk tárul, annak láttán minden kávészerető elégedetten csettintene a nyelvével: a két részre osztott beltérben két pulton két full extrás kávégép lakik E64 őrlőkkel támogatva. A házi blend-et egy Faema Emblemán készítik, míg a túloldalon egy Brasilia Excelsior karjába válogathatunk 20-30 féle SO és prémium blendekből. A házi keverék egy olaszosan markáns ízvilágú, halványan gyümölcsös jegyeket mutató arabica túlsúlyos kávé. A jó hőfokon csapolva kifejezetten testes, illatos presszót kaphatunk. Másik vonalon dupla pénzért érdemes kóstolgatni a kínálatból. Egy doppio Maragogype kijön 40 hrivnyából (450 HUF), és ennyiért már minden tekintetben a jó kávé világába váltunk jegyet. Összegezzünk: látványosan nagyvonalú felszerelés és berendezés, kellemes környezet, bő kávékínálat… keresztben az ujjaim, mert ennyi belefeccölt munka után csak felvesznek egy baristát… na ja, ez az egy, ami hiányzik – és akkor verhetetlen kávés ház lesz a Dom 44.

 Ami a Terv-et illeti

ha nem is ötéves, legalább nagy: januártól következetesen végigjárom új lakókörnyezetem kávézóit, kávés zóit, no meg persze a nevesebb budapesti kávéházakat. Nagy szerencse, hogy lakásom és munkahelyem térképészetileg szinte pontszerűen jelölhető, így e pont körül igyekszem minél nagyobb sugarú körben felmérni a kávés lehetőségeket. Persze ez önmagában még nem is lenne olyan nagy dolog, de írni is fogok a tapasztalataimról. Hetente. Vagy akár többször is.

Ennyit erre az évre. (ja igen, közben íródik egy tanulmány is, metafizika, kisebbségi irodalom meg amit akartok, szóval szurkoljatok, hogy jöjjön az ihlet). Már csak egy dolog maradt:

Mindenkinek koffeinben gazda, erőskávés, csokibonbon, mokkacukor, gyümölcssavas, méz sűrű crematengert kívánok! A presszó legyen veletek!

Nincs itt, kérem, kávékultúra… kávé is csak "po násomu".

Nem, nem, hiába nevezzük át a dolgokat, hiába hívjuk Buksit Cézárnak, feleslegesen aggatunk különféle jelzőket arra érdemtelen dolgokra, a régi igazság érvényben marad: nem lehet (de legalábbis nem érdemes) szarból várat építeni.

Mióta kávézóban dolgozom, jelentős arcnövekedést figyeltem meg önmagamon. Az utóbbi időben amúgy is mérőpohárral a zsebemben jártam kávézni, és többször is vitába keveredtem a baristákkal… azaz ez ebben a formában nem is igaz. Vagyis az arcom kávés témában tényleg nagyobb az átlagnál, de a vita és a „barista” megjelölések túlzóak ebben a kontextusban. Egyszerűen arról van szó, hogy egyre nehezebben viselem, hogy kitűnő központi helyeken nyitott kávézókban – ahol látszólag minden adott egy tökéletes shot elkészítéséhez –, szénné égetett híg löttyöket tesznek elém eszpresszó címén.

Kedves Baristák: lécci, néha igyátok meg, amit főztök!

És ilyenkor már nem mindig tudom magamban tartani a véleményemet, és ebből olykor veszekedés lesz. Vitának legalábbis nem nevezném azt az épületes eszmecserét, mely során én igyekszem tapintatosan rámutatni a nyilvánvaló tényekre – a decinyi valami sehogyan sem 30 ml (többet is kaptam, befoghatnám), vagy a lefőzés után percek múlva is a számat is égető kávé nehezen jött le 93 fokon (ebben a hideg időben igazán örülhetnék ennek és befoghatnám), a „keserű szén” ebben az esetben nem célként elérendő ízjegy (kuriózum, „po zákárpátszké”, szóval befoghatnám)  … – az officiánt/ka pedig a tagadás, magyarázás, mutogatás után kivágja a tromfot: 5 éve dolgozik baristaként és különben is, a főnök neki így mutatta (szóval befoghatnám)! Jahh, kérem, akkor minden rendben, én kérek elnézést. Elnézéseket. Elnézéssokat. Mert, ugye, úriember vagyok, szóval befoghatnám.

De nem fogom. Mert egy ideje a vízlágyító patronból is az folyik idehaza, hogy „Ungvárt for kávéfővárosa az Ukrajának. Nek. Akkor ide csak egy megjegyzést írnék: Nincs a városban egy hely, ahol folyamatosan JÓ eszpresszót főznének! Véleményemet bármikor örömmel megváltoztatom, csak tessenek rá okot adni..  Mert hogy temérdek kávét iszik az ungvári, az tény. Hogy szebbnél szebb kávézóink vannak egymás hegyén hátán, dicséretes. Hogy egyre több helyen használnak minőségi kávékeverékeket, az is igaz. Hogy a legmodernebb gépekkel van felszerelve az utolsó városszéli ABC kávés pultja, ezt is rég megszoktuk. De tessék megérteni, hogy ezek együtt sem jelentenek olyat, mint „kávés kultúra”. Mint ahogy a műveltség sem azt jelenti, hogy beköltözünk egy könyvtárba és minden nap elolvassuk a háború és békét visszafelé kétszer. Bizony nem ártana érteni is, amit csinálunk. Érteni és élvezni. Urambocsáss, ha megkérdezem, hogy miféle kávé van a darálóban, akkor nem egy márkára vagyok kíváncsi, hanem egy picivel többre. Talán még az is érdekelne, hogy az A, R arányokon túl honnan származnak, hogyan pörkölték, meg efféle „buziságok”.

És félreértés ne essék, nem kérem számon azokon a szegény srácokon a szakmát, akik valahogy odakeveredtek a pult mögé. Szó sincs erről. Tudom én, milyen érzés bénázni a géppel, kétségbeesett fejjel kilöttyinteni a második csésze italt is, mert szemmel láthatóan nem sikerült. Vagy milyen hervasztó, amikor ledaráltál több adag kávét és csak főzéskor derül ki, hogy befullad tőle a csapolás. De ezeken túl kell esni. Tanulópénz, ha úgy tetszik. Mert egy jó keverék kényes a hőfokra, utána kell állítgatni a darálót ésígytovább. Kocogtatjátok tömörítés közben a tamperrel a kosarat? Most komolyan? Hűtőcsapolás nektek az, amikor a 100+ fokos víz/gőzzel csak méginkább felmelegítitek a főzőfejet, majd rakjátok is fel a kart? Ezt most tényleg valaki így tanította? Elnézést, de ennél egy este fórumozással is többre mennétek (ebben az esetben tényleg így is van).  

Mivel többen is felhívták a figyelmemet arra, hogy sok esetben könnyen félreérthető, amit írok, vagy ahogyan fogalmazok - lásd kommentek -, ezért pár dolgot árnyalnék a fentebb leírtakon.  Először is nem tartom magamat sem mindenhatónak, sem mindentudónak. Nem okítok senkit, egyenlőre magam is tanulom a kávé készítést (-csapolást, -főzést, -extraktálást, vagy kinek hogyan tetszik.)Véleményem van, amit leírok és vállalok. Jelen cikkben például a "kávé kultúráról", mint olyanról. A kommentekben számon kérték rajtam, hogy a cikkből úgy látszik, nem tudom, mi is az a hűtőcsapolás? Szerintem meg de. De! Ahány géptípus, ahány beállítás, ahány konkrét eset, ahány kávé ..., annyi féle hűtőcsapolás lehet jó. Nem vagyok orákulum, ezért nem is általánosítok. De van szemem, és talán annyi tapasztalatom, hogy megítéljem, ha valaki elégeti a kávét. Fentebb egy konkrét ilyen tapasztalást betűsítettem meg, semmi több. A kávézóban a kisasszony mindent könyv szerint csinált, kivéve, hogy tömörítés közben és után alaposan megkocogtatta a szűrőt, majd hűtőcsapolt, olyan 3 másodpercig láthatóan 100 fokos víz/gőzt. Nem várta meg, hogy akár kicsit is lenyugodjon a kifolyó víz - erre nem tudok mást, mondani, mint hogy ez így nem jó. Mert lehet olyan a gép, hogy nem engedi x foknál magasabbra a kávéra érkező vizet, de itt láthatóan túl volt hevülve a rendszer. Ha szemre is gőz jön a fejből, akkor az akárki akár mit mond, kávé Főzés. Hogy ennek megfelelően rettenetesen égett íze is volt a kávénak, az gondolom már egyértelmű. És igen, még mielőtt ebbe kötne bele valaki: ránézésre bécsi pörkölésű kávé volt a tartályban, szerintem sötétebb nem. Szóval igen, sok mindent nem tudok, sok tekintetben tapasztalatlan vagyok. A kommenteknek örülök, és továbbiakban igyekszem szabatosabban fogalmazni. Ezt akár vehetitek újévi ígéretnek is! 

 

Persze lehet, hogy az én igényeim nőttek túl nagyra, főleg mióta a pult mögött is kávézok. Sőt, ez így van. Meg ízléssel sem érdemes vitatkozni. Egyet viszont tudok: a kávés kultúra ott kezdődik, ahol ez a sok mocsárízű faszénlé végre eltűnik. Amíg egy kotyogóssal harmonikusabb ízvilágú kávékat lehet készíteni, mint fullextrás modern gépparkkal, addig sajnos minden más csak duma.

A végére egy kis önreklám: kidoboltatik, hogy január 8-án szeretettel várunk minden kávészeretőt Budán a Macskakő Kávékupéban egy évkezdő (meg ugye nekem pláne az első lesz) kávés találkozóra! Alant kattintva elérhető az esemény facebook oldala, meg a Macskakőé is. Karos gépek és jó társaság. 

(Coffee & Machines jobban hangzana?)

Egy kávézó kezdete, avagy így neveld a Macskaköved

...végre is, körülöttem budapest. Kávézós terveim az Ungba hullotak, hogy majd a Duna mossa partra egy raklapnyi szentimentalizmus hátán. Hogy a vizek efajta öncélú sodrása nagyon is erős metaforikussággal bír az életben... végül is gondoltam volna. Most a saját bőrömön érzem Buda kissé nyomasztó robosztusságát, és nem utolsó sorban az új munka izgató-flusztráló felelősségét. Igen, én ilyen lovat akartam... vagyis macskát. Macskakő-t. 
Az ölembe hullott, a sok kilátástalan keresgélés után, mintegy villámcsapás, kifejezetten túl szép. Most pedig már igaz is, leírhatom, kimondhatom: kávét főzök, kávézót vezetek. Persze nem az én kávézóm, meg kicsike is, délután átalakul spéci sörözővé (eszméletlen választékkal), de reggel 8-tól délután 4-ig én vagyok az úr. Most van a próbanap, nem jött még be senki. Hát igen, kissé félreesik a budai forgalmas utcáktól, épp csak annyira van távolabb a Moszkva tértől és a Mamuttól, hogy véletlenül nem igen jár erre senki (egy utcával feljebb). Pedig megéri betérni, és ezt nem csak úgy mondom. Pall&Yotz kávéit készíthetem egy Compak k10 és egy Rancilio s27-el közösen.

A kis Rancilio (barátoknak rancsi) nagyszerűen teszi a dolgát, a Compak kúpos kései pedig olyan őrleményt készítenek a friss pörkölésű szemekből, hogy azért jár a taps. Persze, csak most ismerkedünk, de a minőségérzet máris magabiztossá tett, kapaszkodjon meg mindenki: tejhabot is simán csináltam eslőre! Ennyit számít egy hozzáértő kezek között felújított gép, meg persze a brutális daráló. Ha lesz egy normális tamperem, szerintem új vallást is alapítok (Fragola maroktamperére kaptam ígéretet...). Tudom, sokat kell még tanulnom, de - és ez Juhhééé - elkezdődött! Szeretnék lateartkodni, mesteri presszókat főzni, mindezt üzembiztosan akárhányat, akár nem. 

De persze ez a hely egyszerre sörszentély és kávézó (Sörtársaság és Kávékupé), így más vonalon is okulnom kell. A zavarba ejtő sörkínálat nagyrészt, bevallom, nekem még kínai: ipa, pipa, apa, anya, miegymás, plusz a csapolás, meg ugye minden sörnek megvan a maga története, ami borzasztó izgalmas, és kell is tudnom. Olyan extrém cuccok sorakoznak a polcokon az angliai Brew Dog-tól az etyeki sörészetig, hogy csak pislogok. Komolyan, a sörkedvelők itt tutira megtalálhatják a maláta szent grált, többször is. No és nekem ehhez mérten kell a kávés vonalat meg- és felhúznom, nincs mese. Az alapanyagon nem fog múlni, PY szerencsére érti a dolgát. 

Hát itt tartok most, Budán, a Macskakőben. Kívánjatok szerencsét. No meg persze járjatok erre, nézzetek be, kóstoljatok, szervezzetek ide programot, igyatok meg napi sok kávét... én itt leszek!
Update: megjöttek az első vendégeim! Kéd dupla presszó és két Békési Whisky, szóval volt ízlésük. Persze zavaromban alig bírtam beállítani a darálót a frissen bontott Black LXR-hez, így harmadszorra jött össze a dolog, viszont a kávé valami isteni! 

Csináld magad kávégép, avagy álmodjunk a fejlődésről

Nem vagyok mérnök, sem mesterember, csupán lelkes hobbista. Amit írok, szigorúan szubjektív tapasztalat, fórumos és netes féltudás.

No de miért nem készít mindenki 'jó' kávéfőzőt? És miért van annyi fajta a boltokban? Egyáltalán mitől jó egy kávéfőző gép? Miért nincs minden gépben állítható hőfokszabályzó és nyomásprofil állítási lehetőség, ha egyszer az JÓ? Van fejlődés ebben a témában, vagy a hatvan éve kitalált konstrukciókat csomagolják újra és újra vagy csak ennyire kusza és unlineáris(?) a fejlődés lélektana?

Azt, hogy kinek mi lehet A Jó kávé, egy korábbi írásban már taglaltam. Magam részéről az espresso-t részesítem előnyben, ezért ebben az írásban a presso kávé készítésére alkalmas háztartási készülékekről lesz szó.

Vannak bizonyos kialakult standardok, amiktől időről időre jó eltérni, de alapvetően elfogadottak és beváltak. Ezek alapján beszélek én is "presso" kávéról, ami 30ml 92 fokon lefőzött 12kg erővel tömörített 7 gramm kávét jelent 9 baros nyomáson 25 mp alatt (kbkbkb...). Ehhez jön még a tömörítés módja, a darálmány minősége, a kávéfajta jellemzői... Szóval mire is van szükségünk?

Nagyjából: friss kávéra, megfelelő örlőre, tizedpontosságú mérlegre, tamperre, megfelelő vízre, egy kávéfőzőre, készítési tudásra (ezekről olaszpresszó egy egészen kimerítő cikkben értekezik külön is, ajánlom olvasásra) éééés már főzhetjük is a reggeli presszónkat. Bonyolultan hangzik? Nos, ha ez bonyolult, akkor vizsgáljuk meg a háztartási készülékek és a gyártók felől a kérdést. Mivel lehetne a júzert a saját termék megvásárlására késztetni?

Mit tegyünk a vevő elé, ami megfogja, illetve hol metszik egymást az eladható termék és a jó kávé készítésére alkalmas jó gépezet halmazok? Az eddig hozzám került és csavarjaira bontott készülékek átnézése során két alapvető megállapításra jutottam: 1. az alapok alig változtak az utóbbi évtizedekben 2. nagyon gyakori a gyártók és alkatrészek közötti "átjárás"

Úgy tűnik, az újítások nagyrészt csak korszerűsítésekből állnak, úttörő megoldásokról alig beszélhetünk. A gyártók különféle modelljei között is általában külső/anyagbeli eltérések vannak, mintsem lényegi konstrukciós/funkcionális különbségek. Elgondolkodtató, hogy ha egy presso-képes készüléket olcsóbban is nyereséggel lehet árulni, akkor miért van annyi különböző árú, hasonló adatokkal rendelkező féle-fajta gép egyszerre a piacon? Miért nem vásárol mindenki Gaggia Classic-ot, ha egyszer az a jó, miért van Baby is, meg még hat másik, és az mitől jó, és mi kerül rajta annyiba? Igen sok a kérdés, megannyi gyártástechnológiai és piacpolitikai megfontolás árnyalja a képet.

Játszunk egy játékot: Gondolkodjunk gyártói fejjel! Nézzük, mire készüljünk, ha úgy döntenénk, magunk csinálnánk meg a saját gépünket: cél a tökéletes gép.

Először is nézzük a technikai oldalt (a játék kedvéért most a gőzölést felejtsük is el): kell egy kazán, hogy felfűtsük és melegen is tartsuk a vizet, kell egy pumpa, ami képes előállítani a megfelelő nyomást és kellő vízhozamot produkál, kell egy vízterítő főzőfej, ami a kar befogatásáért felel és állja a 9 baros nyomást, kellenek csövek és fittingek, kapcsolók és vezetékek, termosztát(ok), tömítések és csavarok, valamint egy készülék ház, amibe mindezt berámoljuk. Alapvetően ennyiből már összeáll a gépünk, de mi igazán jóra törekszünk, ezért kelleni fog egy állítható túlnyomás szelep (OPV), amivel 9 baron tartjuk a víznyomást, egy háromjáratú szolenoid szelep a fölösleges nyomás és víz elvezetésére a főzés végeztével, valamint egy állítható termosztát (PID), hogy kedvünkre állíthassunk hőfokot, valamint egy nyomásjelző, hogy az állítható szelepünkkel bármikor  játszhassunk, ha akarunk.

 Ok, megvan az alkatrész listánk, hol szerezzük be és milyet? Ó, ez a kedvenc dilemmám: alu bojler, vagy réz? Nagyobb kazán, vagy inkább thermoblokk? Legyen fél kiló fémből, vagy inkább a befolyó vizet melegítsük elő, vagy mindkettő? Hogyan terísük a vizet? Finom szitát alkalmazzunk, vagy porlassztófejet, esetleg porlasztásra szitát, hogy ne csatornásodjon a kávépogácsa? Mekkora legyen a szűrő és a kosár átmérője? Miért pont 58mm az ipari standard, jó lesz az nekem? Csövezést hogyan oldjam meg? Használjak mindenhol réz csöveket, csavaros rögzítést, vagy elég a teflon cső és a szorítóbilincs? Miből készüljön a főzőfej? Krómoztassam le a fejet és a szűrőtartót, vagy megöl a lepattogzó fém? Hány wattos fűtőszálat használjak, és belülről fűtsem a vizet, vagy kívülről a kazánt? Hol mérjen a termosztát hőfokot, hogy valós adatokat kapjak? Milyen pumpát használjak? Jó lesz a vibrációs, vagy kell tízszer annyiért egy rotációs? Én itt megállok, de megannyi kérdés merülhet még fel. De nézzük a következő összetevőt.

Egy fórumos beszélgetés során írta valaki, hogy az 58mm-es szűrőtartó méret elterjedésének mindennél prózaibb oka van. Sem a hőátadáshoz, sem a felületek érinkezéséhez nincs köze, ennél sokal banálisabb a megoldás. A világháború során a minél hatékonyabb termelés és a kompatibilitási problémák miatt sok téren standardizáltak. Ez volt a helyzet a víz-, gáz-, szennyvíz vezetékekkel is. A vízcsatlakozáshoz használt befogatásra pl. 58mm-es csatlakozó terjedt el. A háború után a hadi termelésben használt gépek polgári célokra történő felhasználása hozta magával a szabványokat is, egyszerűbb volt megtartani ezeket, mint lecserélni. Ez a magyarázat - bár nem jártam utána a hitelességének - számomra nagyon meggyőző.

Know-how, azaz már tudom mit és miből, de még nem, hogyan? Nna ja, nagyon szépen hangzik az elmélet, de hogy lesz ebből mese? Segít-e rajtunk a hétmérföldes ejtőernyő, vagy jobban hasonlít a vállalkozásunk valamiféle veszélyes, gumi nélküli szórakozáshoz? Talán már körvonalazódik, hogy az amúgy nagyon egyszerűnek tűnő szerkezet megépítése mennyi kihívást jelent, de mi még nem adjuk fel, lássunk pár medvét! 1. Magunk tervezünk meg, találunk ki mindent a nulláról, majd gyártatunk le 2. megvásárolunk szabadalmakat, licenceket. Az egyszerűség kedvéért maradjunk annál, hogy csak saját használatra készítünk gépet, az ötleteket csak "kölcsön vesszük" a siker érdekében. A neten annyi minden fent van, hogy szinte csak össze kell legóznunk a nekünk tetsző leírásokat. Szabadalmi rajzok, méretek, videók és gyártási útmutatók garmadája áll rendelkezésünkre, ha tudunk velük mit kezdeni.

Mondjuk, hogy tudunk. Kiválasztottunk mindent, anyagot, formát, technológiát és színt. Megvettünk, legyártottunk, kifaragtunk, lefestettünk mindent, összeraktuk, bekapcsoltuk... folyik, csöpög, túlhevít, levállik, beszakad, eltörik. Megjavítjuk, betekerjük, kicseréljük, megheggesztjük, átforrasztjuk. Túl magas a nyomás, hamis adatot ad a hőérzékelő... beállítjuk, kalibráljuk. Tesztelünk, és tesztelünk és ...

És hogy nem adtam választ a legtöbb feltett kérdésre? Nos, igen. A helyzet az, hogy be kell látnunk egy dolgot. Tudniillik, hogy egy kiforrott rendszeren egy kis változtatás is igen drága tud lenni. A fent leírtaból talán kiviláglik, hogy a "tökéletes" otthoni presszógép önmagában is iszonyú sokba kerülne, még ha haszonnal nem is számolunk. És vajon hányan vásárolnánk meg? Hányan engedhetnék meg maguknak? Eleve első látásra túlárazottnak gondolná a többség, jönne a szokásos "mi kerül ezen ennyibe?" mantra. Meg ugye lehet a kotyogóssal is jót főzni, az is kávé...

... és igen, kérem szépen, ilyen a fogyasztó... és ilyen a fejlődés lélektana.

Mármint hogy a cég hazai - a kárpátaljai Medelin E.S.E. POD-jai jártak nálam.

Rendhagyó kávékóstoláson vagyok túl, amit rendhagyó véleményezéssel adok most át a net népének. A hazai gyár és forgalamzó Medelin podjait kóstoltam meg alaposan. A három kávé a cég által lenagyobb mennyiségben forgalmazott kávékeverékek: Italiano (fekete), Master Mix (fehér) és Premium (bronz).  A felsorolás árbéli növekedés szerinti, lássuk eszerint, hogyan teljesítettek egy Euromatik Vapore előadásában.

A teszt során először saját tapasztalataimat ítam le, utána néztem utána a honlapon leírtaknak. Az ár/érték arányt árnyalja a tény, hogy mindhárom POD olcsó: 3,12, 3,45 illetve 3,85 UAH (kb.: 33, 36, 42 HUF)

Espresso Italiano

A Medelin honlapja szerint a következő ízjegyeket fedezhetjük fel ebben az "elit keverékben" (pontosabb információt nem kapunk a kevert kávékról): olajos, erős de nem savas ital, intenzív csokoládésság, columbiai arabikákra jellemző bársonyosság, erőteljes utóíz némi karamellával.

Saját tapasztalatom: egyszerű kávé, kissé üres. A POD, bár a csomagolás és a tömörítés is ránézésre példaszerű, gyorsan lefolyik, a krema szép, de vékony, a cukrot csak lassítani tudja, hamar eloszlik. Sem savasság, sem csokoládésság nem jellemzi, némi kakaós felhangot illetve kellemes karamella utóízt kaupunk. Érzetre 60/40-es R/A keveréknek tippelném, nem erős, de határozott koffeintartalommal, amely nem bántó, de kissé semmilyen.

Ár/érték: 10/6

Espresso MasterMix

A honlap szerint kb. ugyan az. mint az előbbi, de ez már némi kellemes savassággal, megkapó harmonikussággal illetve erőteljes karamellás lecsengéssel kecsegtet bennünket. Ezesetben is be kell érnünk a keverék kapcsán a "két fajta elit kávé szabadalmaztatott keveréke" információval.

Saját tapasztalatom (és nem csak), hogy ez az ital sikerült a legsemmitmondóbbra. Kifejezeten üres, gyenge kávé, melynek nem hogy a kellemes savassághoz, de semmiféle savas ízjegyhez sincs köze. Bár a csomagolás és a POD tömörsége ezesetben is nagyon rendben volt, a 30 ml alig 3 mp-alatt jött le - esküszöm, gyorsabban folyt le a kávé, mint amennyi vizet szállít a pumpa üresjáratban. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, vagy nagyon öreg (a dátum szerint pár hónapos csomagolás) kávét kaptam, vagy az őrleménnyel vannak kritikus gondok, vagy a termés volt kritikán aluli. Nem jó.

Ár/érték: 10/3 (mert még így is nagyon olcsó)

Espresso Premium

"2006 legjobb külföldi terméke" díj nyertes kávéja (?) (két elit kávé keveréke blabla...). Finom, aromás, kellemesen erőteljes kávé.

Az év legsemmitmondóbb leírása után lássuk, mit is kapunk a prémiumtól. Nos, nem is keveset. Alapvetően rendben van ez a POD, a lefolyás itt is kissé gyors, de végre értékelhető kremát, testes, halványan de egyértelműen kellemes savakat tartalmazó italt kapunk a pénzünkért. Itt már valóban beszélhetünk csokoládésságról (ok, a honlap szerint pont nem), kellemes lecsengésről és a koffeintartalom sem nem tolakodó, sem nem kevés. Jó kis kávé ez, ami reggeli és napközbeni fogyasztásra is ajánlható. Az első kettőt felejtsük is gyorsan el, a Premium megmenti a Medelin becsületét.

Ár/érték: 10/8

Vásárlási szándékkal ezen a (jujj, de rossz) honlapon lehet keresgélni.

Grimac Terry Opale

Rég írtam már kávégép tesztet. Mióta a Famea-La San Marco páros körülbelül az összes kávés igényemet kielégíti (egyszersmind váratlan új elvárásokat teremt), kevesebb figyelmem marad az általam nagyon kedvelt POD-os gépekre. Pedig nem véletlen, hogy annyira megkedveltem ezt a fajta kávékészítési rendszert. Nem csak az egyszerűsége miatt, hanem a megismételhető konzisztens lefolyások miatt is merem ajánlani azoknak, akik szeretnék az ízletes olaszos presszókávét otthonukban különösebb macera nélkül elkészíteni. Több, mint tíz féle POD-os gép, valaint a kapszulás rendszerek alapos megismerése után már ajánlani is merek, persze csak óvatosan.

Nyilván nem mindenki szedi szét azonnal a hazavitt konyhai gépeit, megkockáztatom, hogy a normális többségnek meg sem fordul a fejében ilyesmi. Azt sem kell mindenkinek tudnia, hogyan működnek a gépek, mitől lesz jó, vagy rossz egy készülék, pláne nem mindenki mérnök, hogy értsen is hozzá (pláne nem mindenki irodalmár, hogy kávégépekkel foglalkozzon…). Ezért is bízunk márkákban, hozzáértők elmondásában, fórumokban, Szentekben és fohászokban, végső esetben pedig a bolti eladók tanácsaiban. Ezért is lehet túlárazni egy bejáratott márkát, vagy lehetetlen eladni egy új modellt megfelelő hátszél nélkül. Amikor az első podos készüléket megvettem olaszpresszo.hu-tól kerek 45 ezer forintért, még szinte semmit sem tudtam erről a világról. Ami leginkább kíváncsivá tett, az egy véletlen bolti látogatás volt: POD-ok után keresgélve egy debreceni kávés szaküzlet polcán megláttam az én Tecnosystemem unokáját (Blitz), újonnan, kerek 249 ezer forintos árcédulával. Döbbenetemet kicsit sem tudtam leplezni, többször is visszatértem a boltba érdeklődni, nem tévedés-e: ők jó árat írtak ki, illetve tényleg azt a gépet látom, amit látok, valamint mégis miben reménykednek? (Egy héttel később megvásároltam az ukrán olx-en ugyanazon modell használt példányát 17 ezer forintos áron, csak, hogy szétszedhessem.)

Ezek után sokkal kritikusabb szemmel kezdtem vizsgálni az általam beszerzett készülékeket. A zseniális megoldások éppúgy izgattak, mint az érthetetlen fillér.aszó kivitelezés, és mindkettőre bőven találtam példát. így került a kezembe csodás kidolgozású sárgaréz főzőfej, mégcsodásabb krümozott bronz főzőkar, vagy éppen újrahasznosított petpalackokból fröccsöntött sorjás, besárgult, gusztustalan víztartály – ez utóbbit soha az életbe nem fogom tudni megérteni. Megoldások terén is fantasztikus a szórás a zsenialitás és a péntek délutáni „ezmárpedigjóleszígyis, dehanem akkorisleszarom” megoldásokig. Hogy Lavazzáéknál valaki meggyőzte egy értekezleten a többieket, hogy a rugó túl bonyolult megoldás, vagy drága, ő tud jobbat, még valahogy el tudom képzelni. De hogy ezután az általa kávégépbe álmodott, víznyomással működtetett kapszulabefogató sajtójára is rábólintottak, nna ott már lehetnek gondok az ivással. Jja, hogy emiatt kell egy második pumpa, harminc centi csövezés helyett két méter, plusz két csap és maga a böhöm szerkezet? De hát a rugó… kuss! Ez így lesz jó! Működik? Működik. Kérdés van? Nos, nekem lenne, ha tudnék olaszul és nem félteném a családomat az őrültektől.

És ez csak egy példa. Ami miatt feljött ez az egész, az egy régen várt POD-os gép, a Grimac által gyártott Terry Opale. Anno olvastam olaszpresszó profi Grimac-os tesztjét, és azóta szerettem volna egy hasonló gépet kipróbálni. Sajnos a Grimac emblémás készülékek használt ára is meglehetősen magas, így sokáig kellett várnom, míg felbukkant a neten egy nekem való példány. A cég profi presszógépeiről ismert, így alapvetően nagy elvárásaim voltak a POD-os készülékkel szemben is. Azt már most elárulhatom, hogy megérte várni. A kis Opale a megérkezéstől számított fél órán belül már darabjaira szedve hevert a pultomon. Azt már első ránézésre is megállapíthattam, hogy aminek fémnek kell lennie, az fém is, odabent nem spóroltak semmivel. Ez a modell nem rendelkezik gőz funkcióval, viszont  - buta költséghatékonysági megfontolás lehet – a burkolat és a készülékház megegyezik a Vapore jelölésűvel. Kis túlzással mondhatnám, hogy szaladgálni lehet odabent, annyi a hely, a külső műanyag borítás gyenge minőségű, letörő kapcsok tartják a helyén és a festésére még én sem lennék büszke, ha itthon csinálom tecsós spray-jel: ezt elegánsabban is megoldhatták volna. Az összkép mondjuk nekem tetszik, ebben a piros-fekete színösszeállításban egész vidám, mégsem hivalkodó a megjelenése. Node vissza a belsőhöz: már a Spinel gépeknél ódákat zengtem a méretes sárgaréz termoblokk képességeiről, és bizony a Grimacnál sincs ez másképp. Sok a hasonlóság a két gép esetében. Mivel a főzőfej és a vízforraló blokk egymásba van csavarozva, így a víz és a fej hőfoka megegyezik, nagyszerű a hőstabilitás. A víz terítéséért itt is permetező szelep felel, nincs hagyományos felsőszűrő. Véleményem szerint POD-ok esetében ez a megoldás nagyszerűen működik. Összességében azt mondhatom, amit eddig jónak találtam a POD-os rendszerekben, az ebben a gépben mind benne van. A befogatás „szokásos” módon történik, a „ráharapás” erőssége itt is állítható egy gyűrű tekerésével. És van egy dolog, ami végül teljesen levett a lábamról, bár már rég lemondtam róla: vagy elfogyott a raktárról a szinte mindenki által használt műanyag marmonkanna, vagy a Grimacnál nem ezen akartak két centet spórolni, a lényeg, hogy a víztartály értelmezhető minőségű, fedeles műanyag tartály! Ok, ok, kétszer akkora is elférne a rendelkezésre álló helyre, de a minőségével legalább már nincs baj. Hát mi a fejlődés, ha nem ez?

A képeken szereplő készülék megvásárolható a jófogáson.

Alábbi videó nagyszerű példa arra, hogyan ne akarjunk eladni egy kávégépet. Egy dolog, ha nem értünk hozzá, másik, ha ezt azzal magyarázzuk, hogy az úgy van rendjén.

2016...

A macskás videók kora lejárt...

nézzünk együtt KÁVÉS videókat! …

Ok, a macskás videók mindig királyok lesznek, de akkor is:

KÁVÉS videók!

Nézzünk mondjuk – ééés itt most meg kell lepődni: kávés szépségeket! Tádááám. Mert a kávé szép. Nem, nem a dekorációra gondolok, hanem magára a kávéextraktumra, a csapolás hipnotikus tigriscsíkos aranyfolyamára… vagy pl. a tejes-jeges-forró kávéital pohárba folyatott csomolungmai csipkézett tájképére, ami a képzavarok koffeinel túltelített Csimborasszója… Szóval ez egy rövid poszt, mert miért is? Nos igen, rövidkv.. Igazából arról van szó, hogy végre szereztem egy naked (bottomless) portafiltert, azaz puccér (aljatlan? feneketlen?) szűrőtartó kart, ami azon túl, hogy igen kívánatos tárgy, és nagyon szép lefolyásokat lehet vele összehozni, praktikus haszonnal is bír.

Tudni illik a puccér kar (maradok ennél a megnevezésnél) használata közben minden bűnre fény derül, amit a barista elkövetett (előző életében): rossz tömörítés (félre-, túl-, alul-), rögös őrlemény, nem megfelelő szemcseméret, azaz rossz daráló beállítás, kopott kések stb. Persze lehet ezeket amúgy is látni a végeredményből, de nem ennyire szembeötlően, hisz itt nincs semmi, ami eltakarná a szűrőt. Nem utolsósorban ez a kar erősen bünteti is a hanyagságot azáltal, hogy hiba esetén összespriccel maga körül mindent, mint egy területharácsoló macska.

Szép kávét szép gépből szép karból! Csak azután legyen szíved meginni a 21g kávéból csapolt presszót…

A demonstráló videókkal saját híján egyenlőre mások bitjeit torlom (értitek, bit torlom… szar idő van, szar viccek van).

Egy szép lefolyás ilyen:

ímhol egy szép példa a félretömörítésre:

Bónusz videó, csak mert nagyon szép:

Küldjetek kávés videókat!