Régen írtam blogbejegyzést, sok minden történt azóta, hogy utoljára jelentkeztem Csehországból.

Hol is kezdjem, mit is írjak? Inkább csak említem a csalódott lehangoltságot, ami az első napokban – tudtam persze előre – eluralkodik a hazatérőn. Az emlékekben kellemes helyek hirtelen minden élükkel, mocskukkal, bűzükkel tolakodnak a hazaérkező elé, megmarják, bepiszkítják, rákiabálnak, átverik és úgy általában megbosszulják a távolmaradást. Hát igen, itthon kell lenni, itthon kell maradni ahhoz, hogy újra szépnek lássam azt, ami a pár hónapos csehországi elfeledett kisvárosban eltöltött idő alatt kissé megkopott (mivel akartok hazacsábítani, hmm? mivel?). Ó, ez a fránya valóság! Viszont a kávé, nna az legalább jó. Meg persze a konyak. De mondom, minderre számítottam.

A Nagy Terv ugye a saját kávézda (nem, nem fogom így nevezni) beindítása, ahol végre prémium presszót kaphatnak a jó kávéra éhes(?) ungváriak. Lestem Csehből is nagyon, hogy mi újság otthon kávés fronton, miről késtem le, miben tudok újítani. Szurikátáim folyamatosan küldték a képeket, infókat: most itt nyílt kávézó, most ott árulnak szemes kávét… Itthon aztán gyorsan magam is végigjártam a lehetséges „versenytársakat”, erről röviden:

1. a passzázsban az Über Coffee teljesen jó kávét ad, bár olcsó Alvaro blendel etetik Elektrát, a tulaj pl. tanult barista és ez látszik is. Viszont: nem konzisztens az eredmény, a tejes italok pedig valamiért nem az igaziak. Kicsi hely, nem leülős, elmegykávé (to go), a fiatal kiszolgáló miatt néha tiszta óvoda az egész, lehetetlen vásárolni.
2. EatMe és az alternatív kávék – hát igen, ez a pillanat is elérkezett, leírhatom, hogy Ungváron is lehet inni Hario-s csepegtetős pouroweres kávét. És nem én készítem. No ezzel még meg tudnék barátkozni – még mindig csak barátkozom ezzel az újhullámmal – de az elsőség elvesztése fáj. És ami a legdühítőbb az egészben, hogy a barista jó. Igen, jó, érti a dolgát és ráadásul jó fej (már amennyire egy teltházas délelőtti pár perces szóváltásból megítélhetem). Szóval most hogyan utáljam?
3. FainaKává – perecsenyi pörkölő cég, iszonyatos választékkal, kritikán aluli terjesztői hálózattal. Az árak elfogadhatóak, sok helyen elérhetőek a városban, viszont azon túl, hogy mi a kávé neve, nem sok infót tudhatunk meg tőlük, pl., hogy mikori pörkölés, milyen osztályzatú szemeket vásárolnak, SO-e stb. Szelepes aromatasakról se álmodozzunk, vagy visszük a markunkban, vagy szatyorban kapjuk a kávét. De vannak, dolgoznak, egyenlőre jónak tűnik a dolog, kérdés, mit tudnak kezdeni ezzel a fertelmes terjesztéssel.

Mit ne mondjak, nem tétlenkedtem itthon. Nagy léptekben behoztam a kávégép vásárlási lemaradásomat. Ez két dolgot eredményezett: egyik részről újra térdig járok a jobbnál jobb podos gépekben (vigyétek már el, jófogás a barátotok!), más részről pedig végre nem lukas a cipész cipője, azaz a kávébuzinak is lett jó presszógépe… gépei. Izé. Most nem mennék bele olyan dolgok hosszú fejtegetésébe, melyeket előttem mások már alaposan kifejtettek, inkább linkelek pár hasznos és átfogó írást, amiket én is átrágtam vásárlás előtt. A HP-s fórum guruit innen is tiszteltetem!

Lényeg a lényeg, pont másképp csináltam, mint ahogyan kellett volna. Szóval.

Hosszú vacillálás után „lecsaptam” egy egészen ígéretesnek tűnő Faema e98 Compakt egykaros automata főzőre. Ungvári vétel, szervizből jutottam hozzá egy felújított Gaggia Classic áráért, ráadásul ez a modell belül lényegében egy az egyben azonos a La Cimbali DT1/junior-al (m21?), ami egy remek kis gép hírében áll. Volt nagy öröm otthon, amikor beállítottam a kicsikével s helyet kerestem neki. Persze egyből nekiestem, és vagy két hétig nézegettem, mert darálót azt nem sikerült venni. És igen, a hír igaz, megfelelő daráló nélkül ez a gép is olyat produkál, amit az öreg néni is szégyenkezve nyomogatna ki a termoszából a részegpiacon sötétedés után a részeg Szerjózsának rúbel ötvenért. Pár próbálkozás után végül felhagytam a pocsékolással és hozzáfogtam feltúrni a netet értelmes darálóért. Egyszerű új Greaf vagy Iberital szóba sem jöhetett, ezt már régen elvetettem. Szerelni úgy is szeretek, egyértelmű volt, hogy használt ipari cucc eteti majd a Faema karját, hiszen árban kb ugyan az. S itt kezdődtek a problémák. Míg a főzőt viszonylag kevés hezitálással sikerült megvennem, a daráló már más tészta volt. Alapvetően drágálltam a dolgot, valahogy nehezen emészti meg az ember, hogy a kávéfőzéshez nem elég egy drága gép, kell még egy drága gép. Sőt! Bármennyire is perifériának tűnhet a daráló, épp olyan fontos egy csésze ízletes feketéhez, mint maga a főző. Ez van, nincs mese. Említettem már, hogy amúgy mindezt már tudtam mások alapos leírásából? Akkor jó. Hosszú vadászat után végül egy La San Marco SM90-es őrlő landolt az asztalomon, ami igen jó választásnak tűnik egyenlőre.

Te atya ég, mennyit szívtam a daráló vásárlással. Eleve szerettem volna ott venni, ahol a főzőt. Persze hiába vártam hetekig, pont nem hoztak semmit, egy darab darálót sem. Sebaj, ott a jó kis olx, az mindig bejön. Fene tudja, hogy pont most mentek fel az árak, vagy mi az ördög, esetleg csak nekem tűnik úgy, hogy amikor én szeretnék venni valamit, az egekben az árak, de eladni már a feléért sem bírom? No mindegy, sok ígéretes ajánlatot találtam, kijegyzeteltem őket, rendszereztem, utána olvastam mindnek egytől egyig, esténként angol, magyar, orosz, német és cseh fórumokat bújtam, majd nekiálltam telefonálgatni. És ekkor kezdődött az igazi idegbaj. A hirdetések többsége már eleve nem aktuális, egy idő után egyre ingerültebben mondogattam a csodálkozó eladóknak, hogy ha esetleg levennék a francba, talán én sem zaklatnám őket feleslegesen. Másik gyönyörűség akkor ért, amikor az alapvetően kiszemelt Faema darálót szerettem volna megvásárolni, de az odesszai eladó mikor közöltem vele, hogy ungvári vagyok, azt tanácsolta, hogy vegyek inkább itthon, itt olcsóbb és még számot is tud adni. Erre én erősködtem, hogy nem is alkudnék, a Faemámhoz szeretnék egy másik Faemát – mer’ olyan hülye vagyok -, és ugyan már, adja el nekem, ha már hirdeti, még meg is sértődött. Egy hirdetésre a felkerülést követő 15. percben csaptam le, de már elkelt. Megint másik eladó nem értette, hogy hány darálót is akarok venni? Egyet? De hát neki van száz. Egyesével nem adogat el, macera. MMMMi a túró, hát mindenki térdig jár a darálókban, csak én nem bírok venni? Van valahol egy titkos föld alatti folyó, amiben Nyugat-Európa használt kávéfőzői és darálói beözönlenek Ukrajnába, csak épp én nem tudok róla? Csak ez lehet, más magyarázat nincs. Valahogyan gombokért hozzák be ezeket a gépeket, s kezd a piac túltelítődni. Ungváron olyan szervizekben jártam, ahol egyszerre legalább negyven ötven gép lehetett, beleértve csodás rugós-karos főzőket is. Végül is szerencsém volt, a húszadik hirdetés még élt, az eladónak boltja van, ért hozzá, húsz euróért új késeket is beszereltek. Nice.

Most ott tartok, hogy naponta 10-20 kávét főzök, 1-2 liter tejet elpacsálok gyakorlás címén. Mert lehet, hogy tényleg kávét fogok főzni. Másoknak. Ó, ezt nem elkiabálni, mindenesetre izgulok, tervezek, reménykedek. Ha jó lesz, akkor marha jó lesz. Tudjátok, mit? Jó lesz. Node odáig még sok víznek kell átfolynia a vízlágyító patronon, s nekem bele kell jönnöm a tejhabosításba, mert az egyelőre megkérdőjelezhető sikerrel történik.

Az egybojleres hőcserélős (hx) gép sajátossága, hogy csak akkor kapok finom száraz gőzt, ami kell a mikrobuborékos tejkrémhez - azzal lehet rajzolni szépeket a cremára -, hogy ha feltekerem a bojlerben a nyomást (min. 1,3-ra). Viszont ekkor túl forró a kávéra érkező víz, folyton hűtőcsapolni kell, ami nem minden blendnél hoz jó eredményt. Maga a hőcserélés azt jelenti, hogy a bojlerben lévő forró víz sosem kerül közvetlenül a kávénkba. A kazán túlhevített vize egy hőcserélő szifonon keresztül melegíti fel a csapoláskor a kávéra érkező folyadékot.

Macera, ami sok türelmet kíván. Cserébe olyan kávékat főztem már otthon, hogy kalapot le. Meg persze egy csomó ihatatlan löttyöt is.

Hát igen, így megy ez.

Állítgatom a darálót, folyatom a vizet, gyakorlom a tömörítést, szitálgatok, méricskélek… Aki nekem azt mondja, hogy a kávéfőzés egyszerű, az még nem ivott jó kávét és fordítva. Persze nem részecsketudomány, de nem is pofon.

U.i.: egy ungvári kávézóba baristát keresnek. Bementem érdeklődni, s ha már ott voltam, megnéztem a gépeket. Az ott dolgozó lány aranyos nagyon, bíztatott, hogy nem bonyolult a dolog, biztosan menni fog. – Milyen kávétok van, miféle keverék? – Passz. Letekertem az egyik kart, megnéztem a fejet – mocskos. Letekertem a mási kart – zacc benne, pogácsa úszik, minden ultramocskos. Gőzkar lötyög, de jön a gőz rendesen. Kerestem a habosító kancsót, nno az sehol nem volt. Kérdezem, tud valami mintát önteni? Nevet, dehogy, jó sok buborékot csinál, és annyi. Na igen, napi 10 óra 150 hrn-ért... Előkerül a kancsó, a hűtőben volt a tej mellett – egy plusz pont. Tamper Mota, domború lappal, persze a sziták laposak. Ejj, no, ugyan miért is nem itt adják a legjobb kávét a város(h)ban?

Nno majd én…

Update: tudom, tudom, lehet tökéletes tejhabot csinálni french press-szel is, vagy elektromos tejhabosítóval, de itt nem csupán ennyi a lényeg. Meg kell tanulnom, meg akarok tanulni az adott géppel megfeleő habot kreálni - ez egy tapasztalási, tanulási folyamat jókora adag makacssággal párosítva.

…vagyis dehogyisnem. Ezt el kell mesélnem, okuljanak belőle mindahányan.

Szeretem a kávét.

Szeretem a jó kávét, az erőset, a sűrű, krémes aranyfeketét.

Szeretem az illatát, az ízét, szeretem nézni, ahogy lefő, szeretem megtapogatni az olajos kávészemeket darálás közben (izé, előtt). Főzök mokkával is, mostanában gyakran. Az újhullámos kávékkal is barátkozom lassan. Egyedül a kavarós, ami az egyetem első évei óta valahogy elveszítette szememben minden tiszteletet. Hogy mégis milyen ördögtől való suttogás vezette a kezemet a polcon az instant kávé felé? Annak is meg van az oka. De ha már így alakult, megosztom a tapasztalataimat.

Kezdjük ott, hogy ahol most lakom, Stribroban, nincs kávékultúra. De egy deka sem. Kedvenc kávézós-kebabosunk olyan förtelmet produkál a Rancilion, hogy azt mutogatni kellene a baristáknak, hadd tudják meg, hol lakik a zúrísten (mohamed?). Ettől csak a munkahelyi automatából csordogáló kávéhulladék rosszabb, bár egy újítással – nem hagyom, hogy felöntse 2 deci vízzel a gép, hanem hamarabb kiveszem a poharat – már majdnem iható (egyszer véletlenül épp akkor produkáltam magam, amikor a feltöltő hölgy a hátam mögött állt. Nem örült nekem, de mondjuk én sem neki meg a kávéjuknak, szóval 1-1). Egyszómintszáz, ha már a kávéfőzés szent Gráljába belekakilt a macska, vettem „kavarós” kávét. De milyet? Kézenfekvő volt, hogy ha nesszkávé, akkor Nescafé, tehát nem azt vettem. Két nap kutatómunka után választásom a Lidl-ös Bellarom 100% (van az 110 is…) arabicájára esett. 

De mitől is lesz egy kávé nesz, azaz instant?

A Nestlé a Brazil kormány felkérésére 1930-ban kezdett el kísérletezni alternatív kávéforma kifejlesztésével. A hideg-szárításos technológiai eljárással készített Nescafé Gold-ot 1938 április 1-től forgalmazzák Európában. Az instant forma számos előnnyel jár mind a tárolás, mind az elkészítés során. Nem véletlen, hogy a világháborúk során is előszeretettel alkalmazták, akár a lövészárkokban is.

Az instant kávé készítése ugyan úgy kezdődik, mint bármely presszókávé esetében: az ipari mennyiségű kávébabot ledarálják, majd brazil módra 100 fokos vízben áztatják, főzik. „Ahhoz, hogy a kávéitalból a boltok polcaira kerülő granulátumos forma készüljön, kétféle technológiát alkalmaznak. Az egyiket fagyasztásos eljárásnak nevezik, mikor a kávéitalt lefagyasztják, majd vákuum alá helyezik. A vákuum hatására a víz párologni kezd a kávéból, megőrizve a kávéban lévő aromákat.

A másik eljárást szárításos eljárásnak nevezik, ekkor a kávéitalból forró levegővel kipárologtatják a vizet, míg az ki nem kristályosodik. Az instant kávék többsége szárításos eljárással készül, míg a fagyasztásos eljárást inkább a magasabb minőségű, prémium instant kávékhoz használják. (wikipedia)”

Két dolgot érdemes megjegyeznünk mindebből:

1. az instant kávék ugyan úgy lefőzött kávéként kezdik pályafutásukat, mint egy csésze presszókávé
2. ha már instantra adtuk a fejünket, érdemes a fagyasztásos eljárással készített termékeket keresni

Tévhitek az instant kávéról:

1. Nem, az instant nem tartalmaz semmiféle adalékot. Nem rákosodsz meg tőle, nem okoz agydaganatot. Semmiféle más anyag nincs benne, mint az otthon főzött kávéban.
2. Nem, egy csésze instant nem gyengébb, mint egy csésze presszó kávé, azaz semmivel sem tartalmaz kevesebb koffeint adott mennyiségben. Hogy érzetre milyen, másik kérdés, ha több vizet, tejet stb. adunk hozzá, attól még a koffeintartalma nem változik.

A Bellarom Gold a drágábbik fajtákhoz tartozik - (100g kb 750 forint, ami elvileg 30 adag kávéra elég), ránézésre is. A csomagolás ízléses, a granulátum a divatos sokoldalú darabos, nem por. Színe is bíztató, aranybarna cremára emlékeztet. Elkavargatva azonnal kellemes illatú sötét italt kapunk (én röviden készítettem, 30 ml vízzel), a csészében még némi cremára emlékeztető képződmény is megjelenik. Eddig tartanak a pozitívumok. Első kóstolásra elhúztam a számat. Másodikra a szememet is behunytam, mint mikor keserű gyógyszert erőltet le az ember. Hát igen, ez ilyen. Cukorral, tejjel elmegy, de mást ne várjunk ettől a fajta kávétól. Élményt biztosan ne. Persze van, aki az ilyet szereti, de az meg gondolom nem ivott még jó presszót, vagy a kávé tényleg csupán szükséges megoldás a koffeinbevitelre.

Mindenesetre ezt a fajta kávézást én meghagyom nekik.

Az egyik kedvenc, „rongyosra nézett” sorozatomban, a Jóbarátokban (Friends) hogy, hogy nem van egy igen szép kávéfőző, azaz igazából kettő. A történések központi helyszíne, a Central Perk kávézó, ahol számtalanszor láthattam a hatalmas, arany-bronz színű főzőt egy másik, szürke gép tetején, de ez idáig mégsem jutott eszembe rákérdezni, miféle géppel készítette borzalmas kávéit Rachel, min is dolgozott Gunther?

Vagyishogy mivel nem, ugyanis a Buzzfeed által összegyűjtött okosságokból megtudhatjuk, hogy bár a forgatásokon valóban kávés italok voltak a szereplők előtt a bögrékben, az ominózus kávéfőzőt soha nem kapcsolták be. Az ok prózai, bár a Gunthert alakító színész civilben is kávézóban dolgozott (a negyedik évadig nem is hagyta ott eredeti állását) így kezelhette volna a főzőt, de a gép túl hangos lett volna, zavarta volna a forgatást.

A nagy kávés kérdés: mégis miféle gép szerepelt a sorozatban?

Akárhogyan is túrtam a netet keresztül kasul, erre az egyszerű kérdésre nem találtam konkrét választ, pedig a Jóbarátokos fanok elég szép tudásanyagot halmoztak már fel. De hát mit tegyen a rajongó, aki szeretne olyan géppel készült kávét inni, mint amilyet a díszlet Central Perkben, vagy a később valóban megnyitott igaziban főznek (már csak főztek)? Mivel készül a Rachel-féle égetett keserűföld-ízű Eight o’clock cup of joe? Nos, hosszas keresgélés után két dologra jutottam: az eredeti díszletben szereplő kávéfőző egy valódi antik darab, az alatta lévő pedig egy kétkaros félautomata presszógép. A filmstúdió által megnyitott kávézóban egy hasonló, de modernebb darab látható. Hogy pontosan mifélék ezek a főzők, erre vonatkozóan száz százalékig biztosat nem mernék állítani, eléggé kusza a kép, de azért volna egy fogadásom. Végül is kettőre szűkíteném a tippjeim számát. Íme az én befutóm és a „bizonyítékok:

Gaggia Orion egy valamilyen LaCimbalin (m27?) – arra, hogy Gaggia és nem Elektra, a bojler tetején látható sas szárny- és fejtartása utal. Más képeken viszont a gép alján látható pár betű, ….tra. Szóval fene tudja.

Update: a sas formája alapján most már leginkább Victoria Arduino gépre tippelek.

Ebben a videóban jól látszik a LaCimbali feliat:

Esetleg valamiféle Astoria (Elektra?) Double, vagy valamiféle öszvér megoldás – a filmstúdió által üzemeltetett kávézóban a főző a képek alapján leginkább az Elektra gépére hasonlít:

Aki biztos választ tud erre az égető kérdésre, írja meg!

Ok, kellene egy kávéfőző, de mégis milyen kávéfőzőt vegyek?

Röviden: mindenfélét. No de mit vegyen, ha nem kávéházat szeretne nyitni, "csupán" kávézni? Nézzük, miket érdemes végiggondolnia vásárlás előtt.

Mit is szeretnék?

Egyszerűnek tűnhet a kérdés, megválaszolni mégsem az. Annyi féle kávé létezik, s elkészítésük módja illetve a végeredmény szempontjából annyi a lehetőség, hogy végiggondolva szinte zavarba ejtő. Ön a lehető leggyorsabban szeretne hozzájutni koffeinadagjához? Vagy Önnek a kávézás legalább annyira rituálé, mint reggeli ébresztő ital? Esetleg az íz miatt szereti?  Nem mindegy, hogy az elkészült presszó hogyan néz ki, milyen a crema, vagy éppen hogy mindegy, csak legyen minél olcsóbb? Szeretné váltogatni a kávés italokat, vagy mindig ugyan azt az ízt keresi? Egyedül kávézik, vagy sokszor főzne a vendégeknek is? Megannyi kérdés, melyekre a kávés ipar sokféle választ adott az évek során. Alább megpróbálom összefoglalni a tapasztalataim alapján kinek milyen kávéfőzési mód, készülék felelhet meg: erősen szubjektív szempontok ezek. Nézzük, mik a lehetőségek.

Alább kis értékelést is adok az egyes kávéfőző típusokról. Gyakran használt kifejezés lesz a sznobság, ebben az esetben erős igényességnek felel meg, viszont véleményem szerint a kávévilághoz jobban paszol ez a kifejezés.

Kávét iszol? Otthon magad főzöd? Érdekel, hogyan működik és mitől lesz jó a presszó? El tudod dönteni, mennyit ér egy jó gép? Érdekel, mitől jó egy kávéfőző? Hiszel a dzsedikben? Fehér vagy fekete? Engem is, ezért egy korábbi cikkemben körüljártam a témát belső nézetből, ha érdekel a dolog, katt ide!

Instant kávé – elsőre talán fura a kávéfőzésnél említeni, mégsem hagyhatom ki a nesz kávékat a felsorolásból. Ez talán a legegyszerűbb és leggyorsabb módja az otthoni kávékészítésnek. (a 3 az 1-bent viszont tényleg felejtsük el.) Mindenféle tévhit ellenére a Nestlé által kifejlesztett eljárással, valódi lefőzött kávéból víz kivonásával készül az instant kávé, mindenféle adalék vagy vegyszer nélkül. Így a minőséget lényegében az határozza meg, hogy lánykorában hogyan is és miből is készült az palackba zárt granulátum.

Élvezhetőségi érték: alacsony. Minőség: akár lehet jó is. Ár: olcsó. Macera: szinte semmi. Sznobsági értéke: 0

Moka, vagy gejzír főző, vagy kotyogós – a kávékészítés egy következő szintje, ami egyszerűsége és az elterjedt, bárhol kapható mokaképes őrölt kávék (tégla) miatt töretlen népszerűségnek örvend. A ma ismert, elterjedt, magyarul tévese „kotyogós”-ként emlegetett kávéfőző a Bialeti úr nevéhez fűződő találmány, vagyis a Moka express. A kotyogóst a Szervasi cég  fejlesztette ki, és szerkezetileg kicsit más (belül egy szabályzó súly emelkedése illetve süllyedése miatt hallat kotyogó hangot főzéskor). Ennek a főzési technológiának a legnagyobb hátránya, hogy lényegében gőzzel főzi át a kávét (nem teljesen pontos a megfogalmazás), a túl magas hőfok viszont árt az őrleménynek és végső soron az elkészült italunknak. Persze lehet szeretni ezt a kissé elégetett ízt, sokan egyenesen emiatt tartják úgy, hogy egy kotyogóssal főzött kávé sokkal erősebb, mint egy presszókávé, pedig a koffeintartalomnak ehhez nem sok köze van. Egy magára valamit is adó kávéivó a kotyogóst csupán vészhelyzetre tartogatja.

Élvezhetőségi érték: közepes. Minőség: igen változó. Ár: olcsó. Macera: alig. Sznobsági értéke: 1

A kotyogóssal való kávéfőzést is lehet jól/rosszul csinálni. Némi fogalommagyarázatért érdemes megtekinteni Kávékalmár alábbi remek videóját a tudományos kotyogózásról.

Presszó főző I. – olcsó kategória – Presszó főző alatt értem a zárt kazánú, nagy nyomással működő, manuális főzőket, melynek karjába kézzel töltjük az őrleményt. A különféle kapszulás és tablettás főzőket most nem tárgyalom.  Nyilván mindenkinek mást jelent az olcsóság, most a piaci árhoz képest beszélek – erősen leegyszerűsítve – olcsó és drága presszófőzőkről. Elég, ha egy tetszőleges hipermarket polcán sorakozó készülékeket kettéválasztjuk, és kb. meg is kapjuk a két kategória szereplőit. De mégis mit várhatunk egy 10-30 ezer forintos géptől illetve milyen kompromisszumokat kell kötnünk a relatíve alacsonyabb árért? Csodák nincsenek. Ami az árba belefér, az általában a profi marketing munka, megnyerő reklámok, színes csomagolás és valamilyen jóárasított, műanyagba csomagolt ipari hulladék. Nem igazán tudok mást mondani, ezek a gépek általában pont ott spórolják el a minőséget, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Réz kazán helyett jobb esetben acél, rosszabb esetben porladó alumínium. Erős bronz felsőszűrő/karbefogató helyett jó esetben alumínium, rosszabban bakelit, leggyakrabban rideg műanyag. Tisztességes vízterítő helyett egy darab lyukas szűrő. Gagyi pumpa, ingadozó nyomással, állíthatóság nélkül. Jobb esetben műanyag szelepek, vagy még az se. A felsorolt problémák orvoslására gyakran alkalmazzák a nyomásfokozós kart. A Saeco-Gaggia vonalon ez még néha működik is. Összességében ezek a főzők nem hoznak olyan minőségi változást egy kotyogóshoz képest, ami indokolná a vásárlást. Több a bosszúság velük, mint az öröm. Jó szívvel egyszerűen nem tudom ajánlani senkinek.

Élvezhetőségi érték: alacsony. Minőség: igen változó. Ár: nem fáj. Macera: kevés. Sznobsági értéke: -1

Presszó főző II. – drágább kategória - Amivel legjobban tudom szemléltetni, mire is gondolok, az a kategóriateremtő, az otthoni presszógépek koronázatlan királya, a Gaggia Classic vagy Baby. Ez a gép valahol 100 000 forint alatti árával már erősen tapossa a fájdalomküszöböt, de a kapott minőséget tekintve érdemes elgondolkodni rajta azoknak, akik komolyan gondolják az otthoni presszózást. Nem mellékesen a használt gépek is jól tartják az árukat.

  A Classic-kal mindent megkapunk, amit egy profi gép nyújthat: robosztus felépítés, viszonylag nagy, tehát hőstabil kazán (jobb fajta de még itt is alumínium), minőségi alkatrészeket, súlyos krómozott bronz felsőrész és kar, állítható szelep és visszatérő ág, ipari szabvány szűrőméret (minden kapható hozzá). Ez az a gép, amit már jó szívvel ajánlanék annak, aki nem csak inni szeretne egy jó kávét, de a főzés maceráját is élvezi. Ezek a gépek igényelnek bizonyos megszokást, tapasztalatot. Jó eséllyel eleinte csak híg mosogatólevet főzünk le vele, mire összebarátkozunk, megszokjuk, hogy ide egy idő után már kevés a bolti „tégla” kávé. Bár állítható termosztát itt még nincs, hogy kis ügyességgel szörfölhetünk a hőfokkal, ami a különféle kávéfajták íz világának kibontásához elengedhetetlen.  

Akkor van értelme belevágni egy ilyen főző vásárlásába, ha elfogadjuk, előbb utóbb szükségünk lesz egy presszóképes darálóra, aminek az ára – a kis kézi darálókat nem számolva – valahol 30 000 forintnál kezdődik. Viszont ha kitapasztaltuk, kávéházi minőségben kávézhatunk otthon. Vigyázat! Sok esetben a kávébuzéria elhatalmasodásával járhat!

 Élvezhetőségi érték: magas. Minőség: megszokást igényel. Ár: már érezzük. Macera: van. Sznobsági értéke: 3

Tessék megnézni ezt a videót, erős kedvcsináló:

Presszófőzők több, mint egy havi fizetésért – nos igen, ez az a szint, amikor a géphez tervezünk lakrészt, konyhát, ebédlőt, nappalit… amikor a gép a lélek, és az ember üres testként kering a kávéuniverzum koffeinvonzásában. Itt már műértő kávézásról kell beszélnünk, amikor nem csupán a kávé fogyasztásának puszta tényét élvezzük, hanem a hosszas kutatómunka után kiválasztott kávékülönlegesség ledarálásától az elkészítésén át a róla való beszélgetésig tényleg mindent. A gép itt nem csupán eszköz, hanem mindannak a transzcendens szeretetnek a tárgyi megtestesülése, amellyel a számunkra fontos rituálét elvégezzük. De nem öncélú dolog a minden részletében paraméterezhető gép vásárlása. Ahány kávéfajta, annyi féle nyomás, hőfok, előáztatás igény… De ez már egy másik világ.

Élvezhetőségi érték: magas. Minőség: nagyfokú tapasztalatot igényel. Ár: drága. Macera: sok. Sznobsági értéke: 100+

Tessék egy kis Europiccola használati útmutató. Nem egyszerű és akkor még finoman fogalmaztam:

Automata kávéfőzők – erre a kategóriára – a különféle adagokban árult kávékkal egyetemben – most nem térek ki külön, inkább ajánlom magamat és korábbi írásaimat POD-os témában. Az automata kávéfőzőknek számos előnyük és hátrányuk mellett megvan az a rossz tulajdonságuk, hogy kiveszik a kezünkből a főzés feletti irányítást, elkenik a kávéfőzés élményét. Persze, ez affinitástól függően lehet pozitívum is.

Pozitívumok: egyszerű, egygombos kezelhetőség, folyamatos főzés, reprodukálható minőség.

Negatívumok: macerás igazán tisztán tartani, általában kicsi, nem hőstabil, nem paraméterezhető átfolyós kazán, relatíve magas ár, nehézkes beállíthatóság, ha rossz, akkor mindig rossz.  

Újhullámos főzők és retro főzők – egy jó ideje már ezt sem hagyhatjuk ki a számításainkból. Ahogyan eltűntek az olcsó filteres átfolyós főzők az olcsó presszófőzők megjelenésével a 90-es évektől, most folyamatosan kerülnek előtérbe a különféle szifonos, csepegtetős, filteres kávékészítő készségek. Ezek már nem szükségmegoldások, hanem egy új trend, életstílus kellékek, életérzés generátorok. Én egyelőre második főzőként tekintek ezekre, Gergő például még ellenkezik, de neki is el kell ismernie, hogy sok lehetőséget tartogatnak a megfelelő kézben. Új lehetőségek azok számára, akik a presszó mellett belekóstolnának a kávés ízek egy másik világába.

Kávéskehely, kávésmuffin, coffeefe...

Jó korban élnek a kávéivók.

Amióta az emberiség valamilyen módon elfogyasztja a kávébabból készült főzetet, soha még ennyire színes nem volt az elkészített italok, ételek és tárgyak palettája. Az egy dolog, hogy a presszókávé hány féle képen kerülhet a csészénkbe, de csokoládétól a teamécsesen át a szobadekorációig tengernyi módon és formában köszön vissza a fekete bab. Konkrétan milliónyi kávés Dolog létezik, felsorolni is nehéz lenne.

Ebben a rettenetes kavalkádban nehéz igazán újat mutatni, sokkal inkább egy-egy ütősebb kombináció, váratlan társítás tudja a fejeket felkapásra késztetni. Ilyen számomra a kávénak a szó szoros értelmében ehető formába öntése, a waffleshot, coffee in a cone, azaz  fagyikehelykávé, vagy ostyacsokikávé, kávéstölcsér, vagy valami ilyesmi.

Ebben két dolog is tetszik, egyrészt gusztusos a cucc, szerintem kifejezetten szép, a másik, hogy harmonikus egészként variálható a forró keserű kávé, a fagyos édes csokoládé és a végére remélhetőleg mindkettővel átitatódott ostya. Hogy lesz-e ilyesmi a leszkávézómban? nem is kérdés. Lesz, bizony!

A fenti dolgokban egyetlen rossz dolog van, hogy nem én találtam ki ezeket. Node azért remélhetőleg elférnek majd a piskótacsészébe töltött ristretto (ristrin, vagy mufretto?) és a karamellás-mogyorós coffefee (koffifi?) mellett. Hmm?

Nem vicc. Lesz.

Jómagam nem vehettem részt az első Ungvar Coffee Festival-on , csak távolról szurkolhattam, hogy színvonalas rendezvény kerekedjen a Boksay-múzeum kertjében, ezért igyekeztem minél több információt összegyűjteni az eseményről. Előre szólok, nem dicséret következik.

 A cikkek, videók, képek (sok képért katt ide) és beszámolók alapján sajnos elfog az érzés, hogy a szervezők nagyon sok mindent szerettek volna beletenni a kávédarálójukba és beleragadt a késük. A fotók alapján minden volt ez, csak nem igazán kávéfesztivál (pedig nagyon drukkoltam, engem már az elnevezéssel megvettek). Kbkv fesztivál gyereknappal, divatbemutatóval, koncertekkel és mellékesen néhány kávés standdal. Elnézést, hogy ezer kilométerről kritizálok, de az előzetes félelmeim úgy tűnik, beigazolódtak. Messze még a kávékánaán, avagy sok kávé megivása és számtalan kávézó nyitása még nem egyenlő azzal a kárpátaljával kapcsolatban sokat emlegetett, kifinomult kávékultúrával. Hogy egyből egy szerintem orbitális bakit említsek: a fesztivál belépti díjas volt. 50 hrivnyát kellet fizetnie annak, aki szerette volna megtekinteni az 5-6 kávés és pár másik standot. Értem én, mi az az ötven hrn manapság, plusz az árban benne voltak az esti koncertek is, de még csak egy ingyen kóstoló sem. Pesten ezerötért infarktusig kóstolhattam a Kávébár Bazáron… ok, nem akarom a két rendezvényt összehasonlítani, de én nagyon nem értem a logikát. (tudom, általában negatív vagyok, de azért ez nem általános: tessék csak elolvasni, mit összeömlengtem a Kávébár Bazár-os írásomban)

Mert nézzük a dolgot így: érdekel a kávézás, szívesen kóstolnék bele valami újba, hopp, itt ez a fesztivál, itt biztosan lesz rá mód, nosza , menjünk. Uram, egy ötvenes lesz a beugró, hmm, hát ok, mondjuk a hirdetésben is írhattátok volna, no mindegy, nézzünk be, ha már itt vagyunk. Ó, egy Medelines stand, vajon mi újat mutatnak? Semmit? Öööö, na jó, tovább, ott a törökkávés Okka, náluk vajon mi újat lehet kóstolni? Hoppá, hát semmi újat, azt is drágán és így tovább. Egy ismerősöm találóan jegyezte meg: ketten mentünk a párommal, mikor odaértünk, láttuk, hogy kifizethetünk 100 hrivnyát, hogy utána bent vehessünk ugyan olyan kávét, mint ötven méteres körzetben bárhol máshol. (csendben jegyzem meg, a rendezvénnyel átellenben lévő Mokasol kávéházba ingyen is be lehetett menni, persze ők nem is vittek ki standot.)

Szóval nem tudom, innen nézve én nem ilyen lovat akarnék. Biztos szép volt az egész, kellemes a zene, a múzeum kertje és környéke önmagában is csodás hely, de ide máskor is elnézhetünk ingyen, kávét pedig tényleg bárhol vehetünk ugyanezektől a forgalmazóktól a városban, konkrétan akárhol.   

Volr egy kérdés, amely sokszor elhangzott a fesztivállal kapcsolatban: - Ha Kárpátalján ennyire alapvető a kávéfogyasztás, akkor Ukrajna kávétérképén miért nincs feltüntetve Ungvár, még csak egy kávéfoltként sem? Én magam nem igen találkoztam még semmiféle kávétérképpel, de elhiszem a dolgot. Ukrajnában kávés fővárosként Lvivet (Lemberget) illik említeni, ami egy szempontból feltétlenül megállja a helyét: „Lembergben nincs igazán jó kávé, de nagyszerű kávézók vannak”. Ha az első Ungvar Coffee Festivál szervezői komolyan gondolják a dolgot, nagyon remélem, hogy átértékelik a szervezést és jövőre valóban arról fog szólni a program, amiről kellene: a kávékultúra zegeiről s zugairól a pörköléstől a kóstolás, a presszótól az új hullám legelvetemültebb csapolt jegeskávéjáig sok mindenről.

Esetleg zene.  

 Alább egy kis intermezzó következik a Medelin (igen, így, egy 'l'-lel) franchize tulajdonosával készített riport kapcsán.

Szervezés, kommunikáció, reklám: én is szerveztem már programot, így tudom, milyen nehéz megszervezni a csapatmunkát, egyszerre irányítani, logisztikát intézni, odafigyelni a marketingre, hirdetésre, és olykor egy lépés távolságból rápillantani saját munkánkra, hogy lássuk az egész képet is.

A program beharangozásaként az ungvári Tysa Fm rádióban látták vendégül Felix Birmant, az ungvári illetőségű Medelin kávés birodalom alapító tulajdonosát. Bár a riporter mindent megtett, hogy élvezhetetlen, szinte idegesítő legyen az interjú – médiakommunikációs orvosi ló –, az üzletembernek mégis sikerült pár érdekes dolgot elmondania. A kedvenc riporteri kérdésem a húsz éve kávéval foglalkozó, országos terjesztésű pörkölőt és számos kávézót üzemeltető emberhez: „Úgy tudom, kint lesznek a fesztiválon. Mit fognak ott csinálni?” – „Nos azt, amivel általában foglalkozunk”... A hülye kérdésre hülye válasz minden mélységét és bugyrát megjárja a tizenkét perces beszélgetés, de komolyan. Ettől függetlenül ajánlom ukránul (és oroszul) tudó kávészeretőknek a riportot (a riporter ukránul kérdez, Birman oroszul válaszol). Birman sokat mesél a 90-es évek óta újraformálódó kávézási szokásokról, az ukrajnai kávéfogyasztásról. Bár sok a tipikus sztereotip megállapítás – az olaszok szétégetik a kávét, a keserűség a kávéban csak rossz lehet, a robusta olcsó és rossz, az arabica az isten stb. – sok jó megállapítás is elhangzik. Például beszél Birman arról, amit még én is tapasztaltam gyerekként: a kárpátaljaiak nagyon sok kávét ittak és isznak, többet, mint akár az olaszok. Hol láttak még olyat, hogy a papa reggel felkel, lefőzi a kávét, megissza, elviszi a gyereket az iskolába majd betér egy kávézóba, hogy igyon még egyet? Míg 90-ben Kijevben a kávéról annyit tudtak, hogy valami fekete por, amit vízben kell elkeverni, addig az emberek Ungváron sorban álltak a Zolotéj kljucsikban, hogy presszókávét vegyenek (vagy a Bilocskában, Veszelkában). És valóban, erre magam is emlékszem még. Mennyire szerettem nagymamámmal eljárni A presszóba, hogy amíg ő beszélget a tulajdonossal, én kávéba mártott kockacukrot ehessek egy vizespohárból. Persze nem egy csésze kávéért ment nagyanyám, hanem egy literes „bánkányiért” (butilka). Hát igen, nem mindig volt termosz (meg ugye semmi más se nagyon). Birman a rosszabbnál rosszabb kérdések közt lavírozva elmondja még, hogy a POD-os kávé nem ördögtől való, sőt, akár ugyan olyan jó is lehet, mint a karos lefőzés (a Medelin árul is saját POD-os kávét), valamint beszél a forgalmazásról és a kávézó működtetés nehézségeiről (próbáljuk meg kitalálni, arra a riporteri kérdésre, hogy megéri-e kávézót üzemeltetni, vajon mit válaszolt a húsz éve kávézózó üzletember?). Izgalmas kérdés, és Birman többször is elmondja, hogy véleménye szerint a kárpátaljaiak kávézási szokásai merőben mások, mint a környező országok vagy akár Ukrajna más régióiban élőké.

Hát igen, a mi kis Kárpátaljánk valóban egy kulturális sziget a környező Nyugati Keleti szláv-multikultitengerben.

nem lettem első.

Most kaptam a hírt, hogy amíg külföldön próbálom összegyűjteni az első ungvári újhullámos kávézóra valót, egy huszárvágással beelőztek (ez most egy kis siránkozás, igen). Vagyis majdnem. A BrewShop oldalán ezentúl bárki bevásárolhat az újhullámos trend… bocs, ÉLETÉRZÉS kávés kellékeiből. Nno, legalább nem kávézó, nyugalom.

A web shop kifejezetten kellemesre sikeredett, abszolúte trend… életérzéses. Olyan, amilyennek egy újhullámos feelenget hirdető oldalnak lennie kell: nagyon kevés információ (pfujj, geek), nagyon sok hangulat. A képeken és kis videóban Ungvár belvárosában egy háztetőn lazuló fiatalok nagyon jól szórakoznak: nézik egymást, semmi dolgunk, süt a nap, retro cuccok, mobiltelefon, készül a fotó, csepeg a kávé a Kemex-be… ééés ennyi. Naggyon trendi… instant életérzés! Süt a cinizmus? Pedig tényleg jó az oldal, csak most még irigykedem kissé.

De mi is ez az életérzés?

Egy mai, y generációs fiatalnak már a presszó is régi, lejárt lemez, nem trend… életérzéses.  Viszont még pár lépéssel visszább tekintve a retro már nagyon is menő. A retro cuccok, zenék, filmek mind olyan életérzést/stílust mesélnek, melyek saját történeteinken keresztül újraszülethetnek, sajátjainkká vállnak: nagymama szemüvege nem azért lesz értékes, mert régi, vagy mert anno drága volt, hanem mert egyéniségünk részeként új, egyedi történetek alakítójává, stílusjeggyé válik. A leninfej a nappaliban lámpaként nem kommunista emlék, hanem egy sajátságos, semmi máshoz nem hasonlítható kellék. Igen, igen, ez így nagyon hipszteresen hangzik, mert lényegében az is. Nem hasonlat, metafora. A megfoghatatlanságban, változékonyságban rejlő erő a vonzó, mely a fiatalságot magát is oly vonzóvá teszi az emberiség számára. A presszó csak régi, a Kemex már retro, és ez most tre.. franc, életérzéses. Értem?

Take it slow!

Ó, te barbár, aki Etiópia isteni ajándékát, az Yrgacheffe-et 93 fokos forró vízzel kínozod, ráadásul 9 báron! Hát nincs benned életérzés? Hova sietsz? Hova szaladsz? Ájjunk meg, chateljünk kicsit és két instagramm poszt között daráljunk, csepegtessünk, szűrjünk! Érezzük az életünket! (cinizmus alert!) Slow, coffee, inspired… Kell ez nekünk? Ó, de még mennyire. Az oldalra kitett kis videóból több lazaság árad, mint az egész Charlie Sheen életműből. Az ember hangulatba kerül, és pont ez a lényeg. Szóval kalapot le (hisz ezek a mai fiatalok már hordanak).

Pár keresetlen szó az oldal kínálatáról

Nos, van itt minden, aminek lennie kell: hario szűrő, hario daráló, hario minden, Kemex csepegtető, aeropress. Persze az árakat csak fél szemmel érdemes nézni, már akinek fontos ez, mert iszonyú drága minden. Vannak elit kávék is, túl sok információt mondjuk nem kapunk róluk a nevükön és az árukon kívül.

Kiknek lehet jó?

Akik már belekóstoltak az újhullámos világba és most beszereznék maguknak a kellékeket. A nem túl árérzékeny vásárlóknak, akiket nem zavar, hogy bármit megkap fél áron az aliexpressen (ha lesz olyan hely, ahol személyesen is megtapogatható az áru, akkor persze egészen más a tészta). Az tr… életérzés keresőknek.

Kinek nem ajánlom?

Az öregeknek. Nem. Ti ezt már nem érthetitek. Az árérzékenyeknek, ők az 1900 hrn-s (21 000 forint) Kemex kübli láttán óhatatlanul felkiáltanak: mi a …. kerül ezen 1900 hrivnyába?

És végezetül hozzátok szólok, preszzó bolondok: tegyétek félre az ellenérzéseiteket és tessék elkezdeni próbálgatni az újhullámos kávékat! Megéri!

Hogyan is lehet kellően felvezetni egy olyan beszámolót, amiben a kávé mellett szerepel majd barátaim első közös félmaratonja, Svejk, gazdag oroszok, termálvíz, James Bond és az én első Grandhotel közeli élményem egyaránt? Mondjuk így: barátaimmal Karlovy Varyban jártunk.

Sokat hallottam már az Észak Monte Carlo-jának is nevezett városról, sőt, helyesírás oktatónk kedvenc szivatós tollbamondása is kitörölhetetlenül eszembe véste: Karlovy Vary-i  akármi (4.1.Tulajdonnév + tulajdonnév (New York-szabály). A kezdőbetűk nagyok maradnak, a képző kötőjellel kapcsolódik). Barátaim félmaratonon indultak a filmfesztiválnak is otthont adó városban, így több okunk is volt a kirándulásra.

Ha már KV (értitek, Karlovy Vary), akkor muszáj ellátogatni a 007-es Casino Royal film címadó kaszinójának dublőr épületéhez (értsd: itt játszódtak a kaszinós jelenetek), és főleg annak kávézójához. A Grandhotel Pupp impozáns épülete a város egyik nevezetessége valóban lenyűgöző, és Puppék kávéja, hmm... De ne siessünk ennyire.

60 km és másfél óra kocsikázás után érkeztünk a Varyba Stribro-ból borzalmasan szűk, rossz utakon. A Csehek, úgy látszik, olyannyira tisztelik a magántulajdont, hogy még véletlenül sem csapták volna keresztül az országútjaikat a termőföldek határain, hanem kitartóan kígyózik az aszfaltcsík. Egy amúgy is hegyes-dombos vidéken ez azt jelenti, hogy rallyzni fogsz, ha akarsz, ha nem.  A táj szépsége útközben lenyűgöző, a végtelen repceföldek látványa kifogástalanul hozza a windows háttérképek hangulatát. Éjszaka a szuperhold még egy lapáttal rátett a hatásra, de ekkor már sokkal inkább drakulai az élmény. Az esti út egyszerre hátborzongató és lenyűgöző.

Az ötvenezer lakosú Karlovy Varyban a félmaraton miatt rengeteg ember volt, de még így is viszonylag könnyedén találtunk parkolóhelyet a központ közelében, ingyen. A sportesemény hangulata egészen elképesztő, meg tudom érteni, miért lelkesednek annyian a közös futásért (lassan érik valamiféle személyes részvétel). A félmaraton miatt az egész központot kordonokkal és szalagokkal pakolták tele, így az elmélyült városnézés máskorra marad, de annyi így is egyértelmű, hogy ez a városka gyönyörű. A termálvizek kútjai felé emelt lenyűgöző és változatos díszítésű oszlopcsarnokok, a domboldali többszintes építkezés az erdős, folyós, emelkedős, sziklás, parkos, kastélyos részek izgalmas váltakozásával kifogástalan hangulatú, finom lelkületű üdülővárosi környezetet teremtenek. Nem is csodálom, hogy ennyire felkapott, különösen a gazdag oroszok körében.

Azaz némiképp csodálom, de már látom is a megoldást.  Az impozáns városképbe nekem kissé belerondít, hogy a központ üzletei lényegében egy merő ízléstelenség. Újgazdag kívánságlista, egy nagy Váci utca a legelképesztőbb giccsfelhozatallal. Értem én, ez kell a fizető kicsit sem úri gazdag oroszoknak: bundasapka, ékszer, párducmintás Cseh porcelán és Swarovski kristállyal gazdagon teleszórt korona markolatú cipőgomboló-furkósbot. Millió számra szuvenyír, drágán mért étel és ital az aranyozott-tükrös falú hotelek főúri kényelmében.

Apropó étel-ital: mivel Karlovy Vary bevételeinek jelentős százalékát adhatják az orosz vendégek, így nem csoda, hogy lényegében mindenhol minden ki van írva oroszul is. No de ki látott már pelmenyit egy előkelő étterem kínálatában? Persze lehet, hogy ehhez meg én vagyok túl sznob… varennyiki és aranyvilla: megfoghatatlan dilemma. De legalább a Svejkről elnevezett sörbárban van kurázsi: a mindenféle Svejkes berendezési kellékek, dekoráció mellett a vécé bejárata felett, ahogyan kell, ott lóg Ferenc József portréja. Respect.

Grandhotel először

Bimbózó sznobságomba mártott kíváncsiságom miatt feltétlenül szerettem volna inni egy kávét az egyik legfrekventáltabb helyen, a Grandhotel Pupp kávézójában. (És úgy általában, mindig is vágytam közelebbi ismeretségbe lépni egy Grandhotellel.) Ez az a hely, ahol akár James Bond is feketézhetett szabad idejében a világ megmentése és egy szerelmi kaland között. Az épületben Beethoven is koncertezett egykoron, és hát ez egy Grandhotel, ami az én fejemben elérhetetlensége okán is mindörökké a romantikus könnyű élet egyik vágyott, ábrándos színtere marad. (ajánlom megtekintésre ezt a kissé ízléstelenre sikeresdett videót, csak a feeleng miatt, valamint itt a Caffe Pupp oldala).

Nem tudom, említettem-e már, de nem vagyok egy Krőzus (nagyon nem). Kávéra persze szívesen költök lehetőségeimhez mérten, de nem állíthatom, hogy minden feszengés nélkül léptem be a Grandhotel kávézójába. Már az zavarba hozott, hogy a pincér karórája láthatóan drágább, mint az én összes órám, a családtagokét is beleértve, száz évre előre. Zavarodottságomat jelzi, hogy automatikusan angolul szólaltam meg. Ez leginkább azért figyelemreméltó, mivel nem tudok angolul, oroszul viszont némileg igen. Még szerencse, hogy a teraszon épp felszabadult egy asztal, így nem kellett odabent helyet foglalva feleslegesen koptatnom a viktoriánus szalon aranyszegélyes textíliáit arra méltatlan farmernadrágos ülepemmel, valamint az én aurám is megmenekült a fölényes tekintetek értetlenkedő pillantásaitól. Vagyis gondolom én, de az igazat megvallva a kutyát sem érdekelte, hogy épp ki vagyok, és mit akarok: pénz beszél, nem fizető vendég meg ugat.

Az én kíváncsiságom leginkább egy dologra fókuszált: a GH Pupp-ban méltó-e a kv KV-hoz?  Együtt jár-e a puccparádé a minőségi, jó kávéval? Érdemes-e felkeresni egy ennyire frekventált helyet a jó presszó reményében, vagy maradjunk inkább távol a felhajtástól (már persze, ha nem pont arra vágyunk, a kávét meg pont leszarjuk)? Gergő persze jót nevetett rajtam és az urizáló 80 koronás (kb. 80 hrivnya, 850 forint) kávémon, amiért természetesen otthagytam egy százast (a 007-es talán várna az apróra?),

de az én lelkemnek oly jól esett. A csodás kávégépet az intézmény honlapja szerint tanult barista kezeli, Illy Feri bácsi kávéi pedig a kommersz vonal egyik legjobbjai (a GH-ben nyilván nem kézműves kávékkal operálnak). Nincs okom kételkedni a honlapon írtakban, az általam rendelt ristreto egészen kifogástalan volt. A crema minősége és texturája is szépségesre sikerült, a lefőzés hőfoka is rendben volt. A kávé egy közepesen markáns arabica lehetett, kellemes savakkal, édeskés, kakaós utóízzel. Tejjel is jó volt, de igazából üresen volt igazán élvezetes.  A csészét itt végre nem felejtették el előmelegíteni, és hát igen,

úgy kávézgattam abban a percben ott, a Grandhotel Caffee Pupp teraszán, mellettem pezsgőzgető orosz fürdővendégekkel, mögöttem nemzetközi sportolókkal, ahogyan akár a 007-es is tette: őfelsége titkos kávéügynöke, aki engedéllyel cukroz.

Éljen KV!

Alább néhány saját és Gergő által készített fotótörténeti remeken keresztül mutatom be a KV-i kirándulást, valamint itt gratulálnék Andikának és Sanyikának a félmaraton teljesítéséért: gratula!

Első alkalommal szerveznek szülővárosomban kifejezetten a kávénak szentelt fesztivált. Sajnos csehországi bokros teendőim miatt pont lemaradok az eseményről, amit több okból is nagyon bánok. Egyrészt minden olyan kezdeményezésnek elkötelezett támogatója vagyok, melyek az értékteremtésről, kulturális kikapcsolódásról, a városi élet hangulatosabbá, érdekesebbé tételéről szólnak. Ha van a dologban egy kis kávé, vagy egy csipetnyi sznobéria, (meg hát Ungvar…!) pláne vevő vagyok a dologra. Az unalomig ismételt egyen-jármárkák (majálisok, vásárok), bár lehetnek hangulatosak (a hrivnya leértékelődésével a külföldi fizetések felől nézve ’szinte-ingyen-pálinka-és-saslik-fesztivál’, igazából rettentően unalmasak. Másfelől  erősen szkeptikus vagyok az ungvári – szerintem egyelőre – csupán látszat kávékultúrára építő fesztivállal kapcsolatban, ezért pláne sajnálom, hogy nem vizslathatom végig a programot elejétől a végéig. Szóval igen, hajrá Ungvar Coffee Festival! (hát nem édes: Ungvar!)

Légy a tudósítóm! Mivel magam nem lehetek ott, nem készíthetek képeket, videót, nem kóstolhatok (jajj, én szegény), ezért arra kérlek, ha arra jársz, tedd meg mindezt helyettem is! A képeket, videót posztold a facebook oldalamra! Ígérem, meghálálom!

Látszat kávékultúra? Többször is írtam már arról, hogy Ungváron jellemző az egy főre jutó kávézók magas száma (vicc nélkül, felesleges otthonra venni kávéfőzőt, kizárt, hogy 50 méteren belül ne legyen két jó és négy rossz kávézó akárhol a városban), ugyanakkor a „jó olasz presszó”, de még a „jó kávé” után is nyomozni kell. Van megfelelő berendezés , lassan egészen kiváló alapanyagok is megjelentek (lásd: Mokasol), de alig akad barista, vagy akár csak hozzáértő személy a pult mögött. Az újhullámos trend a trendekre jellemző késéssel sem igazán tud begyűrűzni (még szerencse, én akarok lenni az első!), a kávézókban továbbra is úgy kell kikönyörögni, hogy ne fél liter vízzel főzzék le a presszókávét (- Tetszik ismerni az olasz standardokat? - „Nekem ne magyarázzon, én 12 éve dolgozom kávézóban, még senki sem oktatott ki! …Minket a főnök így tanított!” –Boahh!).

Szóval ezért, hogy látszat, és nem a formálódó kifejezést használom. A formálódáson sajnos túl vagyunk, a piac meglehetősen telített, de igazából jó (ízes, szagos) presszóra mégis vadászni kell. Amire szükség volna, az az újraformálódás, az alibi kávézók kipusztulása és egy trendérzékeny (van ilyen szó?) barista közösség kialakulására. Mindez magával hozhatja az igényes kávéfogyasztói réteg megerősödését, akik nem csupán egy nem bántó ízű, lehetőleg nem túl drága kávé ízű folyadék ücsörgős elfogyasztását igénylik, hanem az első rossz tapasztalatra hátat fordítanak a kutyaaütőknek.  Addig is lehet fesztivált szervezni, olyan kijelentéseket tenni, hogy „legyen Ungvár Ukrajna kávé fővárosa!”, de pusztán a szándék kevés.  Jó fesztivált kell szervezni, ami nem kis feladat. (Nem akarom indokolatlanul idecitálni a pesti bazárt, de még ott is akadtak hiányosságok.)

Szóval újra csak igen, hajrá Ungvar Coffee Festival! (… Ungvar!)

Ímhol a program magyarul (bocs a suta fordításért):

Ungvar Coffee Festival - Ungvári Kávéfesztivál

Először rendeznek Ungvár szívében nagyszabású kávéfesztivált. Az eseményre május 28-29-én kerül sor a Boksai Múzeum környékén (előtte, mellette).

A programok között szerepel:

• kávé expo
• kávézók közötti vetélkedő
• kávétérkép Ungvár kávézóival
• szórakoztató programok gyerekeknek
• különféle bemutatók és prezentációk
• kézműves programok
• Jazz
• ételudvar
• kerékpárparkoló és sok más érdekesség

Kapunyitás: 11 órakor (Közép-európai idő szerint)

Belépő: 50 UAH

 U.i.: ki mit gondol az esemény logójáról? Jómagam nem tartom túl szerencsésnek, pl Gergőnek sem esett le elsőre, de Andre már életérzésről beszél. Nagyon nem egyszerű dolog jó logót készíteni, mindenesetre én még gondolkodtam volna rajta picit. 

Az elmúlt hétvégén életemben először sikeresen nem késtem le egy programot, amin már rég szerettem volna részt venni. Ez nem más, mint a kávészeretők éves pesti piknikje, a KávéBár Bazár.

Hogy honnan a név, se nem tudom, se nem értem, de különösebben nem zavar a bazári megjelölés. Főleg úgy, hogy a Corinthia hotel igen pazarlóan előkelő, elsőre feleslegesen nagynak tűnő haljaiban (több is van ott) gyűlt össze a kávézás: főzés, forgalmazás,  pörkölés, újhullámozás színe java. És nem csak.

Érdekes volt a rendezvény, mert a szervezők jó érzékkel válogatták egymás mellé a sznobéria különféle fokát képviselő márkákat és termékeket. Érdekes volt, mert szerintem nem csak a kilencdanos home barista, de a mezei érdeklődő is találhatott kedvére való nézelődést, kóstolót, fognivalót, vagy ilaltélményt a szerencsére nem tömegnyomor forgatagban. Valóban sokrétű és izgalmas rendezvény, bár csak a szombati napon vettem részt, számomra élmény volt. Nagyon jót tett a dolognak, hogy - elvileg - limitált számú jegyet értékesítettek. Tény, hogy nem kellett közelharcot vívni a kiállítók asztalainál, és a baristák arcára sem ült ki a tipikus a háromszázadik kávé után megölöm azt, aki újra meg meri kérdezni, hogy állítok hőfokot kifejezés. A kiállítókkal lehetett beszélgetni, általában mindenki közlékeny és barátságos volt. A magam részéről úgy gondolom, maximálisan éltem a lehetőségekkel: ittam fergetegesen jó konyakokat, ettem osztrigát, rájöttem, hogy a csokoládé nem az, amire én azt hittem, hogy arra hasonlít, hanem az, amire hasonlít az, amit aként árulnak (végiggondoltam, van értelme). A csokoládéba mártott kakaóbab (szóval önmagába csokibacsoki) engem konkrétan lenyűgözött, de a vaníliás mákszirupos kávékoktél is megvett magának. És a lényeg: a kávék. Összeszámoltam, és összesen tíz kávét ittam aznap. Ezek között volt aeropress, csepegtetett, handpresso és cascara is. Az élmény abszolut wao. Nem szívesen bocsátkoznék merészebb fejtegetésekbe, mi volt a legjobb, a Guatemala, vagy a D'Oro, megszerettem-e az új hullámos kávékat, vagy utálom? Annyira wao volt az egész, hogy rá kellett jönnöm, sosem ittam ilyen kávékat ezelőtt. Nem véletlen, hogy szívdobogásig kóstolgattam, az élménycunami még most sem ülepedett le teljesen bennem. Tudom, tudom, túllihegem kissé, de számomra sok dolog nem volt egyértelmű. (a sommelier előadását külön élveztem) Most már ki merem jelenteni, hogy itthon, Ungváron nem árulnak "jó" kávét (hogymiért, vagy hogy az mi is pontosan, arról is íródik egy kis szöveg). Mivel itthon nem árulnak, az én igényeim is úgy alakultak, ahogy. Példának okáért a bazáron egyszer sem nyúltam cukor után, ami esetemben nem egyértelmű.

Teljes mértékben ajánlom a rendezvényt, igazából bárkinek, aki érdeklődik a gasztronómia iránt és elég erős a szíve hozzá. De tényleg.