És a legméglegfontosabb kérdés: miért?

Tesztelek egy kávégép/őrlő párost, de ahhoz, hogy kontextusba tudjam helyezni a képességeit, minőségét, működését, újra elgondolkoztam azon, milyen lehetőségei vannak azoknak, akik kávégépet szeretnének vásárolni? Dúrva, hogy már 4 éve írtam erről először, de sok minden azóta sem változott. Vagy mégis?

Hétköznapi életkép: család áll a miértidemárt kávés részlegénél, nézik a gépeket, lesik az árakat. Ők – legyenek mondjuk Tóthék - szeretik a jó kávét, ezért jó eszközt szeretnének vásárolni. Tóthék nem sóherek, de nem is az amerikai nagybácsi pénzéből élnek, hisznek az ár/érték arányban, de azért ronda gépet sem szeretnének a pultra tenni, nem baristák, de tisztában vannak azzal, hogy mit szeretnek. Nézzük, miből választhatnak?

A polcon sorakoznak a gépek, ár szerint növekvő sorrendben, így viszonylag könnyen belőhető, honnan kezdődnek a középkategóriás gépek, és honnan a csúcskategória. Vagy nem? Azt hihetnénk, hogy ha a 7000 forintos kotyogóstól a 250 000 forintos automata gépekig tartó sorban rábökünk valahol a közepén egy tetszőleges gépre, akkor már jók vagyunk. Vagy mégsem? A kérdést három körülmény is bonyolítja, amik a laikus számára (mindenkit annak számítok a könnyebbség kedvéért, aki nem barista végzettségű) nem is feltétlenül ismertek:

• először is már ott kezdődik a káosz, hogy a kotyogóssal kezdődik a sor, a vízgőznyomásos (nem pumpás) „eszpresszó” (szarvasi) gépeken és a pumpás karos gépeken át az őrlővel egybeépített automatákig tart. Ez kicsit olyan, mintha a mosogatógépek sora egy mély lavórral kezdődne, majd jönnének a hajduk és a külön centrifugák, a hagyományos gépek, majd a sor a ruhaboltban érne véget és azt állítanánk, hogy ezek közül mind „ugyan azt tudja”.

az őrlő fontosabb, mint a kávégép. Nem csak a frissesség miatt – az őrölt kávé nem képes tartani az illó aromákat -, hanem a presszóképes minőségű őrlemény előállítása miatt. A pengés darálók hiába szedik miszlikre a kávébabot, az a por alkalmatlan eszpresszó készítésére. A jó őrlők pedig drágák. Hogy miért, az egy külön tanulmány tárgya lehet, most csupán rögzítsük, hogy a minimum OK őrlők is 30-40 000 forinttól kezdődnek (akár kézi, akár nem…)

A jó presszóhoz kell a precíz vízterítés, illetve a hőstabilitás. Ezek megléte nem feltétlenül pénzkérdés. Nem biztos, hogy a kétszer annyiba kerülő kávégép jobban terít, mint a legolcsóbb. Az automaták pedig teljesen másképp működnek ilyen szempontból.

És akkor a különféle kapszulás, podos megoldásokról még nem is beszéltünk (és nem is fogunk most).

Szóval szerintem alaposan meg vannak vezetve Tóthék, akik még mindig ott állnak a boltban, végigolvasták mindezt, elköltöttek pár tízezer forintot, de egy jó kávét még nem ittak ma. Ettől én is ideges lennék. Szóval hogy is van ez?

• -Először is el kell döntenünk, milyen kávét szeretnénk inni? Milyen fajta kávéitalt és milyen pörkölést? Mert amíg egy sötét pörkölés „elvan” egy átlagos „darálóval”, addig a világos pörkölésű szemek sajnos igénylik a kitűnő minőségű őrlőt. Ugyanígy a testes presszó készítéséhez egyelőre csak a karos gépek a jók. Hiába választjuk a félmilliós automatát, az sem készít majd sokkal jobb duplát kedvenc világos Ethiop kávénkból, mint a „csak” negyedmilliós.
• -Egy kitűnően elkészített kotyogós kávé jobb, mint egy híg automatás presszó? Ezt csak így itt hagyom.
• -Gyorsan szeretnénk elkészíteni, lehetőleg egyszerűen, gombnyomásra a reggeli italunkat, vagy a minőség a fontos, és ezért hajlandóak vagyunk kitanulni a gép kezelését, a helyes tömörítést, utánajárni rögösödésnek, fokoknak, nyomásnak, mennyiségeknek stb.?
• -Kérjük ki a baristák, szakmabeliek véleményét, segítségét. Nem a nagy áruházak személyzetét akarom leszólni, egyszerűen a fentiek alapján ezt tartom célravezetőnek. De! Fogadjuk kritikusan a véleményeket, keressük a válaszokat és tegyük fel mindig a kérdést: miért? Miért kell nekem az őrlő? Miért kell jobb/drágább őrlő? Miért kell nekem nagyobb bojler/ thermoblock, golyós csapágy? Miért lesz krémes a kávém és miért nem? Tegyük fel a jó kérdéseket, különben csak a véleményeket csatáztatjuk egymással!

Végezetül térjünk vissza Tóthékhoz, akik szegények már megbánták ezt az egészet, mint cirmos, aki hetet kölkedzett: van számukra jó megoldás? Persze, hogy van! Adjuk őket menhelyre. Tóthék esete  már bonyolultabb, mert mindenen felül még a minőség, tartósság kérdése is beúszik a képbe. Tudjuk, hogy manapság lassan konkrétan mindent (és mindenkit) Kínában gyártanak, és ennek vannak jó oldalai is. Pl lehet egész jó technológiát kapni olcsón – kérdőjeles kivitelezésben. Hogy miért nem a Szarvasi cég próbálkozik ilyesmivel, azt nem tudhatom – pedig ötleteim lennének az upgrade-re –, de tény, hogy vannak már egészen olcsó, ok kávégépek a piacon. Legközelebb egy ilyet tesztelek, mutatok be alaposan, hogy a végére Tóthék is válaszokat kaphassanak, ne csak barista ömlengéseket a csilliós gépparkról.

Covid után(?) szabadon, avagy hogyan tovább magyar kávé?

Érdekel valakit, hogy mi újság a pesti kávézókkal? Mások nyomora? A közeli helyek szomorkás napi problémái? Nem? Nem csodálom, de azért mégis csak elmondom, milyen szempontok működnek mostanában egy pesti - mások által szimpatikusnak mondott - kávézó napi működése kapcsán.

Azzal nem árulok el titkot, ha azt írom: sza* az egész. Főleg, mivel a Blue (ja, igen, a Blue Bird kávézós gondjairól írok, azon belül is a szívemhez közeli Rumbachról, plusz ugye a kávépörkölőről). Mert ugye ki iszik kávét manapság 500+ forintért, ha nem muszáj? Vagy ki vásárol 8, 9 ezer forintért egy kiló szemeset, ha van kétezerér' is a boltban zacskós termék? Szóval igen, a pestközponti kávézda barátja a külföldi vendég, aki kissé más vonatkoztatási rendszerben látja az árakat, és a visszatérő vásárló, aki már kóstolta a szemes kávét és meg lett győzve. 

Hogy a partnerek is bezártak, és sokuk ki sem tudott nyitni újra, az főleg a kis hazai pörkölőket vágta haza, és a #vegyélhazait mozgalom valahogy a pörkölt kávé vásárlás kapcsán nehezebben érinti meg a magyart. Ezzel kapcsolatban mondok is egy anomáliát:

- én az olasz kávét szeretem, mert az az igazi kávé.

- ez a kávé magyar kávé.

- itthon termett?

- nem

- akkor mitől magyar?

- amitől az olasz olasz...

Nehéz ügy, ugye? Nem akarunk "olasz" kávét készíteni itthon, mert nem cél sem az utánzás, sem az ezredik sötét pörkölés. És ezzel nem szidni akarom, egyszerűen más az út, amin járunk. Maga az olasz kávékultúra, pörkölés, kávé kihagyhatatlan az önmeghatározáshoz, ugyanakkor egy jó IPA sem azért jó, mert másmilyen, mint egy cseh láger, hanem önmagában. 

De miért is mondom mindezt? 

A vírushelyzet méginkább árérzékennyé tett minket, miközben az alapanyag drágult. Nem azt mondom, hogy csak a drága kávé a jó, de ha pusztán a korrekt zöld kávé ára 3000/kg (nettó!), akkor döntse el mindenki magában, hogy mit gondol a boltban 2000-ért kapható kilós termékről. 

És akkor még nem szóltam egy szót sem a jó munkaerőről, a képzett baristáról, akit nem csak megfizetni kell, de képezni, motiválni. A vendéglátás pont nem az a szakma, ahol a dolgozó örül, ha egész nap a lábár lógatja. A gépek is csak kókadoznak a melegben, döglik a kávé az őrlőben - igazi apokaliptikus állapotok ezek a barista számára.

Mi a megoldás? Nna azt jó lenne megálmodni. A Blue-ban aztán mindennel is próbálkozunk: új menü, hibrid nyitvatartás, megamitakartok. Van benne jó is, persze, pl az újratervezés lehetősége. De vendég nélkül a vendéglátásból marad a -látás. 

Hogy én mit szeretnék? 

Vegyélhazait. De tényleg. Próbáld meg. Aztán ha nem tetszik, még mindig vissza lehet nyargalni az olaszra. Nem azt mondom, hogy vásárold fel csak a mi pörkölésünket (persze álmodni lehet), hanem válassz a valóban kitűnő magyar mikropörkölők kávéiból. Vagyunk jópáran, de azért mégsem olyan zavarbaejtően sokan. Légy kritikus a kávéddal kapcsolatban, ismerd meg a készítőket, kérdezz bátran - van rá lehetőséged, használd ki!

Ez lenne a megoldás?

Régóta foglalkoztat a kérdés, van-e olyan kávégép-helyettesítő megoldás, ami hordozható, praktikus és képes bárhol kávéházi minőségű presszót készíteni. A Handpresso ketyeréjét nagyon megszerettem, de hogy kávéházi minőség és praktikum? Aki látta, csak p**iszpumpának hívja, s bár végeredményben korrekt kávét lehet kicsikarni belőle a megfelelő körülmények, őrlemény és vízhőfok megléte mellett, praktikusnak nem nevezném.

És ugye a bolygónkat sem lenne rossz megmenteni, vagy legalábbis magunkat nem mérgezni, ha nem muszáj, a temérdek fölösleges műanyaggal, plussz az előállítás során keletkező mérgekkel. Személy szerint nem hiszek (hiszek: azaz max. fingom van a dologról, véleményt tudás alapján illik formálni) a huszárvágós projektekben, a maholnapról tiltsunk be mindent, ami megöli földanyát gondolkozásban. De azt sem hiszem, hogy egy ember nem tehet semmit. Összegezve: a gondolkodás lassú, de biztos alakulásának az erejében hiszek, és a kevesebb szemét termelésében.

Ezért is igyekszünk kevesebb energiával előállítani terméket, leoltani a villanyt, kevesebb papírpoharat kiadni a vendégeknek, lehetőleg sokáig használni egy eszközt. És ezért is izgatnak az olyan projektek, amik egyszerre innovatívak és nem huszárvágósan környezettudatosak. Itt is van mindjárt egy izgalmas hordozható kávékészítő startup, a Coffeejack. Életemben nem vettem semmit kickstarteren, de irigykedve figyelem a többszörösen túlteljesítő önmegvalósulásokat (nyilván a sokezer hamvábanhalásról nem is értesülök). Nézem a képeket, olvasom a leírást, ízlelgetem a mérnöki megvalósítás szépségeit és egyre jobban rákívánok. Talán itt egy készülék, amit értő emberek terveztek, akik tudják, milyen egy jó presszó. És ehhez még tudatosan védik a környezetet, szóval megvettek minden oldalról kilóra) A pénzgyűjtés már 20x túlteljesítve, sárgulok, mint a falevél. Azután megnéztem a videót…

Tényleg én vagyok a rossz máj ebben a történetben, és belátom, a kritika közelebb áll hozzám, mert a dicséret távol. De a kritika nem ócsárolás, max élcelődés, és bizony a videó alatt egyszerre szólalt meg bennem az egysugarú kávéivó és a kávézóvezetgető. Mert:

• Ezeknek tényleg az volt a céljuk, hogy egy Delonghi kávégépből nyert adatokat reprodukáljanak „kávéházi minőség” címén?
• mégis mi az az ordenáré rögtöntűnő hab, amit ott kavargatnak a híg fekete lé tetején?
• mégis mi az, hogy „ barista sztájl kofi?” Ez olyan, mintha azzal hirdetném az új Ladát, hogy „formula 1 sztájl autó”, csak ez ugye még kevesebbet is fogyaszt.
• de ha már az, akkor mégis hogyan gondolták, hogy az, amire itt azt mondják, hogy tömörítés, az tömörítés?
• azokkal a kávészemekkel a videóban hasmenést lehetne csillapítani, nem kávét készíteni
• honnan vesz mindenki azonnal forró vizet az erdőben, úgy értem, ha már viszek magammal termoszt, miért nem kávét töltök bele, ha már praktikum… (tudom, tudom, az nem barista sztájl, és ettől már csak egy lépés, hogy megmikrózzam a cappuccinót)

  

És persze minden nagyszerű ötlet egy problémával kezdődik… És látjuk is a problémát. Vagyis a probléma eredményét, a szeméthegyeket. Látjuk, hogy az egységnyi programozó sorbaállás helyett az irodájában kávézik és nem sz*rja tele a várost több műanyag fedővel. És látunk cuki teknőst (ok, a teknősökért tényleg mindent!), éééééés megérkezünk Rómába, ééééééés egy kávészakértő elájul a terméktől.

Én meg nem.

Persze mindettől eltekintve az elv nagyon is tetszik: egy hordozható, praktikus, presszóképes ketyere, amitől hanyatt vágja magát a magamfajta kávébuzi. Már ha tényleg képes arra a presszóra, és nem csak bikakaki az egész. Mert a kávézásban, a kávékultúrában igenis van helye a környezettudatos szemléletnek. Pl.

• vegyél egy keepcupot, és abba kérd az elviteles löttyödet.
• idd meg helyben
• az irodában ne vegyen magának mindenki ilyen szarokat, hanem pl dobjatok össze egy kávégépre.
• Hogy nem tudjátok használni, csak a gombokat nyomogatni? Menjetek el egy alap barista gyakorlásra és tanuljátok meg használni! Nincs többé kapszula, és még jól is szórakoztok.

Lennének még ilyen ötleteim, de végül is, ez csak kávé, és nem a tankerhajók kipufogógázainak a tragédiája. Viszont ha ittál már rossz kávét egy nehéz napon, akkor tudod, hogy a tragédia is relatív.

1. Berlini szubjektív 

2. WOC Berlin és minden, ami kávé!

Először is le kell szögeznem, szerencsésnek tartom magamat, hogy ide jutottam. El. Mármint nem Berlinbe, hanem, hogy úgy veszek részt a kávés világ legnagyobb összejövetelén, hogy nem csak turistáskodom. A Blue Bird-nek hála munkaügyben, a blogomnak (meg hogy az origón van…) hála pedig ingyen belépővel. Mivel sosem jártam még Németországban, pláne nagy volt az öröm, még ha a sok meló mellett nehezen is fér bele az időbe a kirándulás.

1. Igyekeztem sorra járni a látnivalókat, ami valljuk be, szinte lehetetlen alig fél nap alatt. A rövid verzióm az lenne, hogy nem esett le az állam a német főváros látványoságaitól. A hosszabb verzióban viszont belátom, hogy nagyon is élhető, kellemes ritmusú, mitnemondja vonzó élettér ez a Berlin. Mondjuk a Brandenburgi kapu előtt állva a 33 fokban leginkább az tűnt fel, hogy mekkora lobogót sikerült a magyar követségre felrakni.

Ezt a versenyt legalábbis megnyertük… A Nagy Tű igazán impozáns, ha nem lett volna egy vagyon a feljutás, tériszony ide vagy oda, felmentem volna. De egy vagyon. A Reistag épülete sajnos annyira el volt kerítve, hogy lehetetlen volt elmélyedni a múlt ide vágó részleteibe, pedig leginkább ez az, ami érdekelne. Szemben a kancellária modern betonkockáia lenyűgöző kontraszt mellett igazán „németes” hatást keltenek.  A Spree csatornáiban lassan csordogáló vízen visszatükröződő beton és üveg felületek a szikrázó napsütésben kimondhatatlan nyugalmat árasztanak. Bár pusztító volt a hőség, gyalogoltam, amennyit csak bírtam. Próbáltam kissé felvenni a város ritmusát. Ami feltűnt, hogy vagy én lassítok a pesti rohanás után, de Berlin nem az a tipikusan túlpörgött miliő. 

Megnéztem a fal maradványait. Nem fogott meg. Nem tudom már elképzelni, hogyan is lehetett? Veszek egy sört, mert hétköznap van, és munkaidő, és megtehetem. Az üveget még fél óra múlva is cipelem. Nincs szemét, tényleg, szinte sehol. De kuka sem. Hogyan csinálják? A vonaton (hév), buszon, metrón olyan finom modorban van beállítva a hangosbeszélő, amilyet még nem hallottam. Lehet ez is csak nekem fura, de akárhányszor elduruzsolta az állomás nevét az ember a hangszóróban, elmosolyodtam. Nem tudom azt mondani, hogy hűhamennyiveljobbminden, de érezni egy határozott jobbságot. Meg mintha értelmesebben lenne összerakva az egész: ugyanaz a legókocka, csak passzol a többihez is. Nem érezni bizonyításvágyból elkövetett építkezéseket, viszont láttam egy sor közösségi zöldségeskertet a házak között. Csak úgy, mert miért ne? És tényleg: miért ne? 

Nagyob kevés volt ez a kurta másfél nap a városra, pláne a múltjára, a történelmére. Viszont elég volt ahhoz, hogy megértsek valamit Budapesttel kapcsolatban: lélekben soha nem költöztem ide. Fura, de a lenyűgöző épületek, paloták ma már inkább fárasztanak, s talán jobban örülnék egy paradicsomos kertnek a házam mellett, mint egy márványobeliszknek. 

2. Mondjuk a szervezettséggel, azzal a híres némettel pont a kávékiállítás kapcsán nem találkoztam. Lehet elfogultság is, de a pesti konkrétan jobb volt (persze, nekem az volt az első). Szerencsére a kiállítókat ez nem zavarta meg abban, hogy őrültebbnél őrültebb cuccokkal szerepeljenek. Ha a félnapos városnézéstől elfáradtam, a WOC első napjának a végére haldokoltam. Testileg és szellemileg is. Sem a szemem, sem az agyam, sem egyéb érzékszerveim nem voltak felkészülve. A Dj-s coldbrew készítő lengyelektől a burkolatlan Ascason át a show-t ellopó Marzoccóig Geishák és hipermodern 50kg-s milleniumfalcon pörkölő vagy éppen Ikawa, Robot kávékészítő, és kávékészítő robotok, megamitakarsz.

Lehetetlen mindent értelmesen megnézni, megkóstolni egy nap alatt, de arra feltétlenül jó a program, hogy az ember helyére tegye magában, hol is tart a kávés társadalom: mindenhol. Teljes a széttartás, még ha trendeket fel is lehet vázolni. Igazi gépi újítást alig láttam, s 10 presszógépre ha jut egy őrlő invenció – már ha annak lehet nevezni a pepitában gyártott, átnevezett gépezeteket. Továbbra sem értem, hol akadnak el a „nagyok”, amikor 1000 dollár alatt kellene valami használható otthoni őrlőt összehozni. Teslát tudunk az űrbe juttatni, egy marék kávét konzisztensen leőrölni, na azt nem. Valaki megemlíthetné ezt Musk úrnak, hátha…

Amibe teljesen beleszerettem, az az Ikawa minipörkölő gépe. Hát az valami botrányosan jó cucc. Azt hittem, parasztvakítás, ha így van, én megvakultam teljesen. Ha valaki olvassa ezt, és kedve van, 2000 euróért kedvezményesen megvehetné nekem a kiállítási darabot! Lécci…

És hát láthattam pl Scott Raot. És láthattam hájp-parádét. És megmondók megmondásainak is lehettem szemtanúja (már hogy bemutatták). És hát kissé kiábrándító volt ez a része abban az értelemben, hogy se jobb kávékat nem ittam, sem a szakmára vetítve nem látom be, miért jó egy csillag alakú dripper? Vagyis dehogyisnem értem: megveszik. Persze, ha lehull a lepel, minden király meztelen. De én még mindig szeretem az illúziót, keresem a történeteket, mert élvezni is kell a szakmát, nem csak megélni belőle. 

Két, ha úgy tetszik, alternatív kávékészítő eszközt mutatok be. Az egyiket magaddal viheted akárhova, a másik pedig igazi Török.

A barista már csak olyan állat, hogy egy idő után megunja a legkiválóbb kávét is, kiköpi a Geshát, fintorog a milliós kávéőrlő hangjára. Én már teszek cukrot a reggeli presszómba csakazértis! Imádom az egész rituálét, ami a kávézáshoz kötődik, talán azért is tud magával ragadni ha valami újat (értsd: nekem újat) látok. Most 2 ilyen kávés dologról lesz szó, vagyis inkább kép, videó formában.

Az első a Hand Presso, ami nagyon nem új találmány már. Emlékszem, évekkel ezelőtt az első KávéBárBazáros látogatásomkor találkoztam ezzel a valamivel élőben először. Akkor szó nem lehetett róla, hogy ilyesmire költsek pénzt, de a vonzalom megmaradt. idén februárban viszont egy kedves partnerünknél sínylődő példányt magamévá tettem. Nota bene, otthon egy mokán kívül semmi más kávés eszközöm nincs, szóval ezzel is igyekeztem megmagyarázni magamnak, miért vettem egy kávépumpát harmincé’. Így már Geri sem szóllhat egy szót sem... A tesztek is meggyőzők voltak, a saját tapasztalat vistzont minden kétségemet eloszlatta: ez egy valóban használható kávékészítő eszköz. Hordozható, minőségi anyagokból van összerakva, és könnyen készíthető vele értelmezhető espresso. Másik kérdés, hogy mire emlékeztet, amikor az ember a hasához szorítva próbálja belepumpálni a 16 bárnyi levegőt… Mindenesetre, aki jöttében mentében kávézgatna, annak kifejezetten ajánlom, működik presszó őrleménnyel és POD-dal is. Ímhol a videó:

Másik érdekesség a hozzánk tesztre érkezett elektromos törökkávé készítő gép, az Arzum Okka. Odahaza Ungváron sok helyen találkoztam már ezzel a fajta szerkezettel, Budapesten viszont még sehol nem jött szembe velem. Bár az Arzum árképzésével nagyon nehéz egyetérteni, maga a készülék remekül működik, és jól kitalált. Azon túl, hogy feltöltjük a víztartályát és belekanalazzuk a kávét, más dolgunk nincs, csak megnyomni egy gombot. Aromás, kellemes törökkávét készíthetünk így, feltéve, ha nem mocsári robusztából és csapvízből akartunk csodát tenni. Ízre nekem jobban sikerültnek hat az ibrikkel homokon készített kávé (ugyanabból a vízből és őrleményből), de nem-kávéházi körülmények között ez a szerkezet kiváló választás lehet azoknak, akik szeretik ezt a fajta kávéélményt.

évértékelő évkezdő bekávézó

Jajj, de szeretnék egy kávézót!

És a baj az, hogy végül is van is. Meg nincs is. Nem az enyém, de azért kicsit mégis. Az enyém, de azért kicsit sehogyansem. Az úgy történik, hogy tervezhettem, kiviteleztethettem. És sokat tapasztalhattam. És már elég gyakran pörkölök is. Azt nagyon élvezem, mert az nehéz. És rendelek zöldet. Azt úgy, hogy: ez a név tetszik nagyon, az nem annyira. Ennek a kávénak számok vannak a nevében, akkor tuti jó lehet. Na jó, persze túlzok az iróniával, de azért benne van ez is vastagon. És merem állítani, sok pörkölőnél van ez így. De a lényeg, hogy a polcokon ott a kezem nyoma, és ez jó érzés. És volt sok pozitívum is 18’ban. Például, hogy egy kávém olyan jól szerepelt egy kóstolón, hogy meglepődött, aki ott volt. Én is. Jó érzés, hogy a baristák a kávézóban (ami nem az enyém, de mégis), láthatóan fejlődnek és szeretik a helyüket. Jó érzés, hogy van egy hely, ami tetszik a betérőknek, és nem kell szégyenkeznem sem a kávé miatt, sem a körítés miatt. Fura ez a kis ország, Magyarország és a hozzá kapcsolható kávés közeg. Kicsi, és kusza, és persze mindenki ismer mindenkit. Akit nem, azok nem is érdekesek, pedig dehogynem. Macskák kint és bent is fogják az egeret. De lassan mi is megtaláljuk a helyünket, és talán én is.

Addig is, gyertek be egy kávéra, vagy redbull-kóla-coldbrewra, vagy beszélgetni velem, a kislányokkal, vagy csak úgy. Hozzatok ötletet is és magatokat. 

Az nagyon jó lenne. Akkor írok majd többet is.

Mennyi idő egy ízlésfordulat?

Az van, hogy megint lóoldalt váltottam. Nem bírok megülni kávés pejkóm hátán, csak fordul az a nyereg, akármennyire is próbálom kötni az ebét a karomhoz. Hiszem ma is, hogy egy formálódó, önmagát kereső szakmának feszegetnie kell a határait, másképp nem jut egyre a kettőről, és ennek magamon is érzem a hatásait.

Amennyire elutasító voltam a filterrel kapcsolatban, úgy vett meg kilóra, amint jobban megismertem a v60-ak világát. Persze nem a papírfilter hozta meg a kedvemet, de akkoriban még szinte semmit nem tudtam a pörkölési mikéntekről, a miértekről meg végképp semmit. Arabica vagy robusta, ennyiben szinte ki is merült a kávéról való tudásom. Ma már bevallom, sokáig úgy hittem, a különféle országokból való származásnak vajmi kevés hatása van az ital ízére, amolyan egyengyümölcsnek gondoltam a kávét. Mert miért is gondoltam volna másképp? A bolti téglákból „főzve” alig éreztem különbséget egy afrikai vagy brazíliai kávé között, világos pörkölésről meg nem is hallottam.

Szinte szégyenkezve osontam kiállítótól kiállítóig az első kávébárbazáromon, és hitetlenkedve hallgattam Mantra Krisztiánt, akinek az első filteres élményemet köszönhetem. Ma már tudom, az volt a váltópont, onnantól igyekeztem a vélt csúcsára jutni a kávés világban elérhető tapasztalásoknak, megtalálni a legjobbat… pfujj, micsoda elbizakodottságba oltott naivitás! Eldobtam mindent, amit addig tudtam, és… valljuk be, szerettem. Mert igen, nagyon szerettem azt a sza.t, amit a Ghigo kávéból készítettünk a Millenium Saeco automatával az ungvári piacon. És bizony 10 évvel ezelőtt nagy szó volt, hogy minőségibb kávét használtunk, ráadásul nem másfél deci volt egy presszó. Az a krémes, telt íz, a krémes csorgás hangja máig él bennem, 99%-ig illúzióként. Mert megtalálni újra pont annyira lehetséges, mint az ígyjártamanyátokkalban az elveszett hamburgerezőt. Ott, akkor valami olyant éreztem, amit azelőtt nem, és amibe beleszerettem. Ezt megismételni pont úgy képtelenség, mint újra élni a múltat. Fölösleges is. Nem is lenne jó. Nem is lenne az. Viszont kikerülhetetlenül szembesít a vágyaink, élményeink, értkékrendünk és ízlésünk között húzódó erős kötőszállakra. Tudni, hogy valami ízlik, vagy szabatosan elmondani, miért jó valami, két teljesen más kávéház.

Manapság az újhullámos kávézók létjogosultsága már nem szorul különösebb magyarázatra. Inni egy 90+os kávét, minőséget találni, no nem minden bokorban, de például Pesten már nem nehéz. S most, hogy a szabályozott vízzel készített geishák egyre közelebb hozzák a kánaánt, nna akkor kell rádöbbennem, hogy igen, vágyom egy kellemesen sötétre pörkölt brazil presszóra. Akár egy kis cukorral. Valami baj van velem, az biztos.

Persze nem mondom, hogy ezt tartom a kávézás csúcsának, de ma már nem csúcsokban gondolkodom. Egyszerűen most ez ízlik, ez okozza azt a kellemes érzést, ami a kávézás szertartását annyira kívánatossá tette számomra. Ez egy új hamburgeres, mégis ismerős, otthonos. Jól megfér a mislencsillagos ég alatt, mert nem szakmai, hanem ízlés dolga.

Hogy miről szól egy szakma, arról sokat elárulnak a hétköznapi kérdések, problémák, amikkel szembesül a képviselője. 3 kedvenc kérdésemet írom le alább, mindenki okulására

• „Üdvözlöm! Lesz egy kávé, normál. És maga olyan ember, aki ért a kávékhoz? Úgy értem, tudja, hogy milyen a jó?”

Kezdjük ott, hogy másfél éve baristáskodom, de hogy mi a jó, arról csak sejtéseim vannak leginkább (ha meg tudnám, nem mondanám, megtartanám magamnak a szent grál rejtekének a titkát). Arról már írtam régebben, hogy a barista, mint szakma nem egyértelmű mindenki számára, mint mondjuk a sommelier, vagy a pultos, esetenként vécés néni vagy xmen (pfujj, gendernáci). Mint szakma fejlődik, fejlődünk, de vannak még kétségek, hogy hogyan, merre? Mert ugye, egy étteremben, ahol a szakács jól elkülöníthető a pincértől, a bárpultos a vendégtől, a kávét speciel bármelyik „főzheti”. Ritka, hogy egy kocsmában külön baristát alkalmaznának, de még spéci kajáldák sem. Ennek vannak nyilvánvaló anyagi okai, s a barista, mint szakma, így marad a kávézóban, a vendégek pedig maradnak a régi kérdéseknél: - Maga ért a kávéhoz?​

• „Szia. Lesz egy Latte… tudja, mi az?„

Persze: tej, olaszul. Szóval kérni teccik egy kis tejet, csak flancolunk? Persze, dehogy, tejes kávét kér a vendég, vagyis olyasmit. Valahogy. Szóval akkor előrről: Tetszik tudni, kedves vendég, hogy mi lesz? (Egy bor. Az erősebbikből. De szódával kérem, mert ma még vezetni is fogok, és nem ihatok alkoholt.) – „Kávét kérek, sok tejjel. Presszót nem ihatok, mert ma már ittam kettőt, úgyhogy legyen latte...” Hát legyen. Csak a koffeint a tej nem oldja. Még mindig nem. Persze, az érzet, a felszívódás stb. más, de a koffeinmennyiség ugyan az: ne tessék bedőlni annak, aki mást állít!

• „Sziasztok! Sötét pörkölésű kávétok van? Gyümölcsös ízű. Kotyogóba kellene őrölni.”

Nna, akkor végre valaki tudja, mit is szeretne pontosan. Kár, hogy amit kér, alapvető félreértésen alapul. A sötét (mihez képest?) pörkölés a legritkábban (ha egyáltalán) tart meg gyümölcsös ízjegyeket a kávéban, a kotyogó (igen, az a moka) pedig a legnagyobb körültekintés mellett is elégeti, előre leőrölni pedig szintén nem jó. De megint fanyalgok, pedig maga a kérés mögött már ott az igény, hogy utánajárjon, milyen fajta pörkölések vannak, illetve tudja, hogy a kávé nem feltétlenül egy keserű, forró izé.

Tree Espresso Bar a láthatáron

Sok oka van annak, hogy valami megtetszik, egy kávé megízlik, megtetszik, szimpatikussá válik valami, valaki, beleszeretek…. a vége ugyan az, írni kell róla. Így lett ez most is, szerelem első látásra.

A neten ismerkedtünk meg, konkrétabban az instagramon. Egy ismerősöm küldte el az elérhetőségét, majd beszédbe elegyedtünk egy kép alatt. Már akkor tudtam, ez valami más, akarom, kell, ennek  jónak kell lennie: súgott a megérzésem. És megint jól (az utóbbi időben párszor megcsalt a dög…). Az első találkozás izgalmát nem is próbáltam leplezni: nagy elvárásokkal nyitottam be a Tree Caffee ajtaján. A Duhnovics utcán lévő nem is olyan kicsi kávézó nem akar beállni az Ungvárra jellemző sorba. Itthonról nézve markánsan különbözik, Pestről tekintve igyekszik hasonlítani valamire.

Az összhatás is abszolúte po nás(omu): kicsit fancy, kicsit hipszter, kicsit loft, kicsit classic. Hosszú fa asztal ikeás székekkel, letisztult designe, madzagról pókháló szerűen csüngő dekor-izzók, zöld növények, szóval minden, ami manapság kell egy pesti specialtyhoz… csk ez épp Ungváron. Kontextus! Lehet, hogy az eddig leírtak fanyalgásnak tűnnek, de nagyon nem az. Itt, helyben tekintve a Kávé (specialty) sallangoktól mentes oázisa lehet a hely, ha hűek maradnak önmagukhoz. A hőcserélős Elektra sajnos nagyon nem barátja a kimaxolt presszónak, a Fiorenzato őrlő már jobb választás, viszont ott a kávé, ami az egyik legtutibb ukrajnai pörkölőtől, a coffee25-től érkezik. Egyszerű brasil santos, de közepesre pörkölve. Kevésnek hangzik? Pedig alapvetően innen kell kezdeni a kávézóskodást. Szerintem. Jó alapanyag, ok géppark és hozzá a lelkesedésen túlmutató Szakértelem! Nem én lennék, ha nem fedeztem volna fel apró hibákat, de alig egy hónapja nyitottak, szóval gondolom, túlteszik magukat rajtam és a kritikámon.

A lényeg: cukor nélkül fogyasztható és élvezhető presszó, ok tejgőzölési tudás, amivel bőven a legjobb cappuccinot hozták össze szerintem Ungváron jelenleg. Kell ennél több? Hogyne kellene. De olyan erős alapokkal dolgozik a Tree, hogy megkockáztatom, sikeresek lesznek… vagy kiderül, hogy az ilyesfajta igényességre még nincs vevő. Ez a másik oldala az éremnek, de ez hamarosan ki fog derülni.

Addig is mindenki menjen kávézni!

Bagatell felvetésnek tűnik, hogy hogyan is készítsünk otthon jó kávét, de ha boncolgatjuk kicsit a kérdést, hamar rájövünk, hogy de-hogy(?)!

Na jó, de mi itt a DE? Mert abból aztán van bőven, sőt, ha jobban belegondolok, szinte csak HAk és DEk jutnak eszembe.  

Mert nézzünk egy szituációt: bejön a vendég a kávézóba, s iszik egy jó presszót, majd megkérdezi a baristát: -„Mit kell csinálnom, ha otthon is jó kávét szeretnék inni?” Ez a kérdés rosszabb, mint záróvizsgán a  Ez a kérdés rosszabb, mint záróvizsgán a szájzár, mert ugyan mit is lehet erre válaszolni? Hogy, kedves vendég, gyere, ülj ide mellém, valamit mondok, három is lesz belőle.

Minőség. Bizony ez fontos, mert a jó kávé, az minőségi kávé, s ekkor nem szólunk az ízlésről, ami úgy is kinek-kinek olyan, amilyen, nem vitatéma. A minőség viszont valamennyire köthető, követhető kategória, amit a barista – jó esetben – el is tud magyarázni. Szóval, ahhoz, hogy otthon jó kávét ihassunk, minőségi szemeskávét kell vásárolnunk. Innen indul a mese, s hogy hogyan tovább, már csak rajtunk múlik.

A szent Grá… gép! Másik hozzáállás a kérdéshez, hogy egy jó kávéhoz jó gép kell. Megfelelő eszközökkel, minőségi gépparkkal a kávénk is jó (jelentsen ez bármit) lesz. Mert lehet magyarázni kávébabról, kétbalkezeségről, bármiről, ha nincs min elkészíteni, nincs is miről beszélni. Lamarzocco+Ek, és a világ megmenekült! Egy jó gép a viszonylag kaki kávéból is kihozza a maximumot, s lényegében ez az alapja a jó presszónak vagy filternek. Ha ott az EK az asztalon, majd kiválogatódik hozzá a kedvenc kávé is. Legalábbis ez is lehet egy szempont…

Tudás alapú megközelítés. Jelenleg én úgy gondolom, a „hogyan” egy olyan szelete a jókávékészítés tortájának, amivel a legegyszerűbben maszatolhatjuk össze a képünket. A tudás, amit a barista tud, és aminek a birtokában a „jó kávé” bagatelnek tűnő terminusát szálakra tudja szedni. Ez az az információhalmaz, ami után dönteni tudunk, hogy egyáltalán akarjuk-e ezt vagy azt a gépet, kávét, italt? Ugyan ez az a tudás, amivel megfelelően állunk a gép kezeléséhez, a hőfok kiválasztásához, az extraktációs időhöz és megannyi kérdéshez, aminek a végeredménye: a jó kávé.